Teller Ede John Kennedyvel. Nem szívlelték egymást
1939-ben egy márciusi estén megszólalt a telefon Tellerék lakásában. Teller kénytelen volt abbahagyni a zongorajátékot – épp egy Mozart szonátát játszott –, mert Szilárd Leó kereste, aki tömören csak annyit mondott: "Megtaláltam a neutronokat". Alig néhány hónap telt el azóta, hogy Niels Bohr, a kvantummechanika atyja a New York-i kikötőben megsúgta John Wheelernek, amit rajta kívül hat ember tudott: Otto Hahn és Fritz Strassmann német tudósoknak sikerült az atommag hasítása.
Bohr a Teller és Gamow által szervezett elméleti fizikai konferenciára érkezett. Gamow izgatottan hívta fel Tellert, hogy Bohr állítólag megőrült. Tellert egyáltalán nem lepte meg Gamow izgatottsága, hiszen barátja és közvetlen munkatársa majdnem minden reggel izgatottan hívta valamilyen "rendkívüli" ötlettel, amelyeknek kilencven százaléka teljesen kivitelezhetetlen volt. Teller szerint Gamow fantáziája felülmúlta a tudományos-fantasztikus írókét, még – a szintén természettudós – Isaac Asimovét is. Gamow azonban ez alkalommal joggal volt izgatott, Bohr bejelentése örökre megváltoztatta az életüket. Szilárd Leó, aki nem volt jelen a konferencián, azonnal vonatra ült, hogy Tellerrel beszéljen a maghasadásról.
Teller és Szilárd gyermekkoruk óta ismerték egymást, életpályájuk sok hasonlóságot mutat. A középiskola után mindketten külföldön, mérnöki karon kezdték el egyetemi tanulmányaikat, amelyet mindketten félbehagytak és fizikusként végeztek; Teller Münchenben, Szilárd Berlinben. Szilárd is és Teller is időben érzékelték a nácizmus veszélyét, ami elől Londonba emigráltak, majd külön utakon az Egyesült Államokba. Kapcsolatuk Bohr bejelentése után fűződött szorosabbra. Szilárd Leó volt az egyike azon keveseknek, akikkel Teller megmaradt jó barátságban az Oppenheimer-ügy után is.
Szilárd Leó 1939. márciusi telefonhívása azt jelentette, hogy sikerült megvalósítania korábbi ötletét, hogy láncreakciót hozzon létre. Nem sokkal később Enrico Fermivel nekilátott az ellenőrzött láncreakció megvalósításának, és bár sok mindenben nem értettek egyet, abban nem volt vita közöttük, hogy a munkához szükségük van Tellerre. Teller ugyanis született zseni volt, és ez már gyerekkorában nyilvánvaló volt – bár akkoriban ez inkább terhet jelentett a számára, mint sikert. Ez egykori matematikatanára megjegyezéséből is kiderül, aki egy alkalommal azt mondta a tantárgyában látványosan tehetséges fiúnak: "Szóval, Teller, maga egy zseni! Hát tudja, mi itt nem szeretjük a zseniket."
Tanárával ellentétben, apja, Teller Miksa támogatta tudományos érdeklődését, és azt tanácsolta fiának, hogy tanuljon vegyészmérnöki karon. (Ez a tanács több híres magyar emigráns tudós esetében is bevált: eredetileg Kármán Tódor javasolta ugyanezt, amikor egy budapesti bankár ismerőse azzal kereste meg, hogy beszélje le fiát a matematikus pályáról. Kármán rögtön felismerte a fiú rendkívüli tehetségét, és azt a kompromisszumos megoldást javasolta, hogy Jancsi menjen a vegyészmérnöki karra. Így az apa által is hasznosnak tartott szakmát tanul majd, ugyanakkor megmaradhat a kapcsolata a matematikával is. Így is tettek, Neumann János elvégezte a vegyészmérnöki szakot a zürichi műszaki egyetemen, és ugyanabban az évben doktorált matematikából a Budapesti Tudományegyetemen.)
Teller Ede 1926-ban kezdte vegyészmérnöki tanulmányait a karlsruhei egyetemen. Másodéves korában a nyári szünetben fizikusként dolgozott a Tungsramnál, Selényi Pál keze alatt, aki észrevette Ede érdeklődését a fizika iránt, és arra bíztatta, hogy tanulja azt, ami érdekli. Ez nem nagyon tetszett Teller Miksának, de Selényi levelet írt neki, hogy hajlandó Edét később fizikusként alkalmazni a Tungsramban. Ennek következtében Teller a következő évben már kvantummechanikát tanult Arnold Sommerfeld mellett Münchenben. Itt végre azzal foglalkozhatott, ami igazán érdekelte. 1928 nyarán azonban baleset érte: kirándulni indult, és hátizsákkal a hátán leugrott egy mozgó villamosról. Az ugrás rosszul sikerült, a villamos levágta Teller jobb lábfejét.
Felépülése után Lipcsében folytatta tanulmányait a nála csak néhány évvel idősebb világhír? fizikus, Werner Heisenberg mellett, akivel jó barátok lettek – barátságuk túlélte a háborút is, bár Teller túlságosan elnézőnek tartotta barátját a nácikkal szemben. Heisenberg egy sok számítást igénylő disszertációtémát adott Tellernek, aki – mivel egy mechanikus számológép állt a rendelkezésére – egy éven keresztül nagy zajjal végezte számításait. Dolgozószobája éppen Heisenberg hálószobája alatt volt. Talán ennek köszönhető, hogy egy alkalommal éjfél után Heisenberg lement hozzá és megkérdezte, mennyi munkára van még szükség a disszertációhoz. Teller úgy becsülte, hogy körülbelül egy évbe telik, mire befejezi számításait, Heisenberg azonban úgy döntött, hogy az is elég, amit addig kiszámolt. És tényleg elég volt.
1932-ben Rómába utazott, hogy részt vegyen Enrico Fermi szemináriumán. Fermivel Teller zárkózott magatartása ellenére első perctől kezdve jó barátok lettek, az olasz fizikus közvetlen, kedves modorának köszönhetően. Rövid koppenhágai és londoni tartózkodás után Tellert az orosz származású George Gamow Washingtonba hívta dolgozni, ugyanis professzori állást kínáltak neki a Washingtoni Egyetemen, amit ő csak azzal a feltétellel fogadott el, hogy Bohr koppenhágai konferenciáinak mintájára ő is minden évben szervezhet elméleti fizikai konferenciát, illetve kap egy azonos szakterületen dolgozó munkatársat. Gamow azt állította az egyetem vezetésének: "Van egy ember, aki mindent tud." Ez volt Edward Teller.
Eltérő karakterük ellenére Teller és Gamow együttműködése gyümölcsözőnek bizonyult. Gamow fordította Teller érdeklődését a magfizika felé; 1937-ben tanulmányt közöltek arról, hogy a napban könny? atommagok fúziója történik, melynek következtében hatalmas energia szabadul fel. Teller a következőképpen emlékszik vissza egy átlagos napra a washingtoni egyetemen: "Hajnalban telefoncsengetésre ébredtem. George legújabb teóriáját kellett meghallgatnom. Termékeny és állandóan működő agya minden éjszaka produkált valami újdonságot. Barátaim közül ő volt az egyetlen, aki hitt abban, hogy matematikus vagyok, és együttműködésünk alapformájaként elméletei ellenőrzéséhez matematikai tudásomra számított. Ötleteinek kilencven százaléka hibásnak bizonyult."
Szilárd és Fermi együtt láttak neki a kísérletileg ellenőrzött láncreakció létrehozásának. Ehhez a munkához csatlakozott Teller is. Jelenléte jó hatással volt a kutatásokra, Fermi és Szilárd kapcsolata ugyanis folyamatosan feszült volt, tekintettel a két tudós eltérő karakterére. Teller azonban mindkettőjükkel baráti kapcsolatokat ápolt, így ő lett a közvetítő a két fizikus zseni között. Pearl Harbor bombázása után az atommáglya fejlesztése Chicagóban folytatódott, Metallurgiai Laboratórium fedőnéven. Az atommáglyát a Chicagói Egyetem sportstadionjának lelátója alatt építették meg, ahol 1942. december 2-án valósult meg az első önfenntartó nukleáris láncreakció.
1943. március 15-én nyílt meg az a Los Alamos-i tábor, ahol gyakorlatilag a világ legkiválóbb fizikusai – többek között Teller Ede is – dolgoztak az atombomba megvalósításán, Robert Oppenheimer vezetésével. Egyesek szerint a Manhattan-terv a kelleténél lassabban valósult meg, Teller hajnalig tartó zongorajátékának köszönhetően. Teller az elméleti kutatásokkal foglalkozó osztály tagja lett, vezetői feladatok nélkül. Talán ez a mellőzöttség volt az Oppenheimerrel – a kutatóintézet igazgatójával – való későbbi konfliktus oka is.
A háború után Teller a nukleáris fegyverkezés folytatása és az általa feltalált – magfúzión alapuló – hidrogénbomba kifejlesztése mellett érvelt, Oppenheimerrel szemben. Mégsem ez volt a közöttük levő viszony megromlásának és Teller elszigetelődésének oka. Az Oppenheimer-ügy kirobbantója Liscum Borden, a Yale-en végzett fiatal ügyvéd és második világháborús pilóta, az Atomenergia Bizottság személyzeti főnöke. Borden bizonyos jelekből arra következtetett, hogy Robert Oppenheimer, az Atomenergia Bizottság igazgatója szovjet kém. Ezt megírta Edgar Hoovernek, az FBI nagy befolyású igazgatójának. És itt kezdődött el Oppemheimer és később Teller vesszőfutása, amely mindkettőjük életére negatív hatást gyakorolt. Oppenheimer kommunista kapcsolatai és ellentmondásos magatartása volt gyanús. Az ügyben tanúskodni meghívott híres tudós kollégák mindegyike Oppenheimer mellett foglalt állást, Tellert kivéve. A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy Teller sem azt állította, hogy Oppenheimer valóban kém, hanem azt, hogy "szívesebben látnám országunk érdekeinek szolgálatát olyanok kezében, akiket jobban meg tudok érteni, és ezért jobban meg tudok bízni bennük." Oppenheimer szerződését nem
hosszabbították meg, az ügy megtörte, Teller pedig közellenséggé vált. Sok barátja soha nem tudta megbocsátani tanúvallomását. Fermivel, Szilárddal, Neumannal, Wignerrel való barátságát azonban – a nézeteltérések ellenére – ez az ügy sem tudta kikezdeni.
Teller mindeközben megvalósította a termonukleáris láncreakciót, és 1952. október 31-én egy hidrogénbombával letörölték a térképről a csendes-óceáni Elugelab szigetet. A szovjetek 1953. augusztus 12-én robbantották fel a Szaharov által fejlesztett hidrogénbombát. Tellernek tehát igaza volt, amikor az amerikai erőfölény megőrzése mellett érvelt azok ellenében, akik úgy vélték, a szovjetek hosszú ideig meg sem tudják közelíteni Amerika nukleáris potenciálját. Teller 1962-ben "a kémiai fizikához és a magfizikához való hozzájárulásáért, továbbá a termonukleáris kutatásokban vitt vezető szerepéért és a honvédelem erősítésére tett erőfeszítéséért" Fermi-díjat kapott, amelyet Kennedy elnök adott neki át.
Érdekes hozadéka a díjnak, hogy a Kennedyvel való negatív kapcsolata a díjátadás során tovább mélyült. Teller, aki sokáig a Demokrata Párttal szimpatizált, nem kedvelte Kennedyt. A díjátadás után az elnök szakmai kérdéseket tett fel Tellernek egy aktuálpolitikai ügy kapcsán, hogy helyes politikai döntést tudjon hozni. Az érdekelte, hogy mennyi idő kell a szakértői vizsgálatok elvégzéséhez. A híres tudós végül kirobbant: "Elnök Úr! Ezek a kérdések sokkal, de sokkal gyorsabban megválaszolhatók, mint amennyi idő alatt Ön a helyes politikai döntést meghozza."
Sokkal jobb kapcsolatot sikerült kialakítania viszont Richard Nixonnal és Ronald Reagannel, akinek választási kampányában is részt vett. Teller többször találkozott a már elnök Ronald Reagannel, akit meggyőzött arról, hogy lehetőség van olyan röntgenlézerek fejlesztésére, amelyek a világűrben keringve képesek a szovjet rakéták megsemmisítésére. A csillagháborús tervet Reagan nagy hatású tévébeszédben ismertette. "A mai nappal olyan terven kezdünk el dolgozni, amely megszabadít minket a Szovjetunió felénk irányított rakétáitól való félelelemtől
ha tervünk sikerül, akkor a szabad emberek biztonságban élhetnek abban a tudatban, hogy a nyugalom nem azon alapul, hogy könyörtelenül vissza tudunk vágni egy szovjet csapásra, hanem azon, hogy képesek vagyunk egy ilyen csapást megakadályozni" – mondta az elnök. A terv azóta sem valósult meg maradéktalanul, de az általa kiváltott fegyverkezési hajsza következtében a Szovjetunió gazdasága megroppant. Tellernek megint igaza volt.
2003. 07. 25. (VII/30)
