Kereső toggle

Az európai és amerikai gondolkodásmód mérlege

Megújul-e az óvilág?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Életem során azoknak a problémáknak jó része, amelyekkel a világ szembe találta magát, így vagy úgy a kontinentális Európából származott, a megoldások pedig Európán kívülről" – fogalmaz Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök nemrég megjelent
Statecraft (Államtudomány) cím? könyvében. Nem túlságosan biztató szavak ezek az európai integráció újabb nagyszabású eseményének, a "keleti bővítésnek" küszöbén. Európa politikai és gazdasági súlya a 19. század végétől csökkenni kezdett, szerepét sokan az Európai Unió keretein belül látják megerősíthetőnek, de vajon mekkora cselekvési teret és főképp mekkora sikert enged kibontakozni a filozófusok szerint az Európában hagyományosan uralkodó szkepszis és cinizmus? Továbbra is kívülről, az "optimista" Amerikától kell-e vajon várni a megoldásokat a belül keletkező problémák megoldásához?

A huszadik század világháborúi, a hidegháború és a jugoszláv válságok egyaránt alátámasztani látszanak Thatcher véleményét. E konfliktusokat európai államok robbantották ki, de amerikai segítség nélkül aligha lehetett volna valódi megoldást találni rájuk.

Vannak, akik szerint a hagyományos európai értékeket ma már inkább az Amerikai Egyesült Államok képviseli, mivel Amerika nagyobb hangsúlyt fektet az egyénre, inkább szabadságszerető és keresztény, fejlettebb technológiával rendelkezik, inkább hisz a fejlődésben, és modernebb. Az elmúlt évszázad kataklizmáit, a totális háborúkat és a szisztematikus népirtást látva adódik a kérdés: nem helyesebb-e Európát inkább a pusztítás, mintsem a fejlődés; az irracionalitás, mint inkább a felvilágosodás; inkább a barbárság, mint a civilizáció; és a rabszolgaság, mintsem a szabadság földjének tekinteni?

Természetesen elhamarkodott lenne az ilyesfajta ítéletalkotás, hiszen az évszázadok során éppen Európából indult ki a személyiség és polgári szabadság eszméje (amely egyébként a politikai egység egyetemes törekvései ellen hatott); a felvilágosodás idején jelent meg a föderáció eszméje, a világ civilizálásának gondolata Európában. A huszadik században alaposan leszerepelt nemzetállamokkal szemben (amelyek polgáraik védelme helyett azok életére és vagyonára törtek) most sokan az egyesített Európától várják az egyén védelmét a nemzetállammal szemben. Vannak, akik szerint viszont éppen az egyesített Európa válhat még nagyobb visszaélések forrásává: egész országok elnyomásához is vezethet az európai struktúra működése.

Az ehhez hasonló fanyalgásokat valószínűleg az Európára jellemző szkepszis és cinizmus táplálja, melyekre először Oswald Spengler német filozófus mutatott rá 1918-ban, amikor az első világháború végén megroppant az európaiak Istenbe, királyba, a hazába és a fejlődésbe vetett hite. A nagy eszmék égisze alatt lefolytatott hatalmas és gonosz pusztítás a gondolkodók szerint elhintette a mélységes gyanakvás magvait Európában, ami jó alapnak bizonyult a cinizmus és a szkepszis számára. Amerikának viszont – mivel kevés csapás érte rendszerét, forradalma pedig győztes volt – nincs oka arra, hogy feladja az alapító atyák által megfogalmazott elveket. A "magasabb eszmék" látszólagos értelmetlensége kiábránduláshoz vezetett Európában. 

Valószínűnek látszik, hogy a szkepszis és a cinizmus mélyebb gyökerekkel rendelkezik Európában, és nem csak az első világháború idejéig nyúlik vissza – érvel Alan Watt brit filozófus –, hiszen az akarat és a hit csak akkor rendül meg kataklizmák idején, ha már eleve gyenge és bizonytalan volt, viszont ha erős, a megpróbáltatást a "hit próbájaként" értelmezi. Nietzsche szerint a felvilágosodásban kell keresni az európai hitvesztés pillanatát: a tudományos szempontok kizárólagossága azt jelentette, hogy "a keresztény Istenbe vetett hit nem hihetővé vált".



A görög gyökerek



A szkepticizmus és a cinizmus filozófiai gyökerei Európába, az ókori Görögországba nyúlnak vissza. A két gondolati áramlat közös vonása, hogy mindkettő "a tapasztalaton túli" dolgokba vetett hitet tagadja. A nyugati filozófiát Platón óta uralja ez az antiplatonikus és idealizmusellenes irányzat.

A szkepticizmus és cinizmus közötti különbség a tagadás módjában van. A szkeptikusok úgy gondolták, hogy az adott megtapasztaláshoz rengeteg magyarázatot lehet fűzni, és egyikük helyességét sem képes az ember bizonyítani; így e filozófiai irányzat képviselői számára a leghelyesebb minden ítélettől tartózkodni, amikor a megtapasztalásról és a mögöttük lévő "igazságokról" van szó.

A cinikusok viszont megtagadták az erkölcsi alapon álló meggyőződést, mivel materialista irányultságúak voltak: szerintük a "magasabb dolgok" hangoztatása törvényszerűen nagyobb csalást takar, és csak elvonja a figyelmet az emberi létezés alapjairól, az anyagiságról és állati jellegről. Némelyek ezek alapján a "spirituális bűnözés" kategóriájába sorolják e két eszmei áramlatot, mivel aláássák a hitet, ezért potenciálisan fenyegetnek mindenfajta társadalmi és erkölcsi rendet.

Manapság a jól szervezett nyugati életforma már eltüntette az Istenbe vetett hit iránti igényt – állítja Watt. A nyugati ember nem érzi többé szükségét annak, hogy Istent keresse: azonnal segítségére sietnek az orvosok, tanárok, ügyvédek, bankárok és a többiek, akikben bízni lehet. Az emberek így veszítik el a "hit szokását".

A szkepticizmust gyakorta a döntésképtelenséggel is párhuzamba állítják. Nietzsche egészen a nihilizmusig vezeti el a kiábrándulást. A nihilizmus szerinte akkor jelenik meg, amikor az eseményekben olyan "értelmet" keres az ember, ami nincs jelen, így végül elbátortalanodik a kutató egyén. A nihilizmus – mondja Nietzsche – a hosszú erőpocséklás elismerése, a "hiábavalóság" és bizonytalanság gyötrelme. Ha így tekintjük, a szkepszis lelki válsághoz és cselekvésképtelenséghez, bénultsághoz vezet.

A német filozófus szerint viszont a kétségbeesés csak akkor jelentkezik, ha az ember továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a világnak kell hogy legyen "értelme" ahhoz, hogy értékes legyen. Ha az egyén egyszer már ledobta magáról a hit szükségességének tudatát, akkor át tud lépni a nihilista fázison, és akkor tudja élvezni az élet "értelmetlen" jelenségét. Nietzsche hajótörött élete azt látszik bizonyítani, hogy aligha jutott el az "értelmetlen" élet jelenségének élvezetéig.



Amerikai tapasztalat: alkalmazott Biblia



Az európai szkepszissel és cinizmussal szemben feltűnő az amerikaiak sztereotípiaként emlegetett határtalan optimizmusa, a "mindent meg lehet oldani" irányultság. Gondolkodók szerint ez a győztes forradalomból és háborúkból következik, melyek szervezői között jobbára lehetett olyan (protestáns) embereket találni, akik alapvető bibliai elvekre építették döntéseiket. Az amerikai történelem sikerét a "működőképes" bibliai igazságok alkalmazása mellett valószínűleg az garantálta, hogy egy szabad rendszerben teret engedtek ezen igazságok működésének, megkímélve ezzel többnyire az amerikaiakat a kudarctól, a kiábrándultságtól: a szkepszistől. 

A Biblia szeretete, iránymutatásainak tiszteletben tartása már az amerikai társadalom formálódásának alapjainál megtalálható. Soha még nép nem volt annyira optimista, s annyira biztos abban, hogy jó úton jár, mint az első amerikai "honfoglalók": "Ami a legnagyobb örömünk, és ami megvéd bennünket mindenekfelett, az az, hogy miénk az igaz vallás, és a Mindenható Isten szent igéit tanítják közöttünk… így nincs kétségünk afelől, hogy az Isten velünk van, és ha ő velünk van, ki lehet ellenünk?" – írja a New-Englands Plantation a kezdet kezdetén. A puritán Új-Anglia az alkalmazott teológia megvalósításának nemes kísérlete volt – állítja Daniel J. Boorstin amerikai történész. Az amerikai puritánokat az érdekelte, hogy a már megismert Igazságot hogyan tudnák az amerikai társadalomba beépíteni.

Az önmagát rendszeres bibliaolvasóként és "újjászületett" (born-again) keresztényként jellemző George W. Bush sikerrel került ki a Szaddám rezsimje elleni katonai akcióból, a világ szkeptikus része azonban nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, és az elnök "Messiás-komplexusával", "küldetéstudatával" magyarázza az Irak elleni fellépést. Ugyancsak szemére vetik a jelenlegi amerikai elnöknek, hogy szerény intellektuális képességekkel rendelkezik, és főként az ösztöneire támaszkodva dönt. Az amerikai gondolkodásmód szerint azonban jobb helyesen cselekedni ismeretlen okból, mint rendszerbe foglalt igazság alapján rossz következtetést levonni. A mély elgondolás nem feltétlenül eredményez hatékony cselekedetet. Az amerikaiak számára kevésbé fontos az elme elegáns kifinomultsága, mint az, hogy nyitott és szabad legyen.

Az amerikai gyarmatosítás idején Nyugat-Európa arisztokratikus társadalmaiban a papok és vezetők voltak a tudás elismert letéteményesei, akik magyarázattal szolgálhattak nagy kérdésekben. Az amerikaiak viszont kezdettől fogva középpontba helyezték a józan ész és a szokásjog alkalmazását vitás kérdések eldöntésekor. Az amerikaiak kezdettől minden filozófiát a hétköznapi életben szerettek kipróbálni, s inkább tulajdonítottak értéket a piac szabad versenyének, mint intellektuális finomkodásoknak – mondja Boorstin. 



A pacifizmus leleplezése



Az iraki kérdéshez való hozzáállásban igazán megmutatkoztak, sőt tovább mélyültek az ó- és újvilág közötti különbségek. Kiviláglott, hogy mennyire más jelleg? megoldásokat kínál a két földrész ugyanannak a problémának a kezelésére. Amerika, a fiatal nemzet valóban fiatalos dinamizmussal igyekezett pontot tenni a Szaddám-rendszer uralma végére, míg a "régi" Európa, a franciák és németek, de az egész földrész "békeharcosai" szkeptikus fanyalgással, álságos moralizálással fogadták Bush elnöknek Irak leszerelésére irányuló szándékát. Valószínűleg az amerikaiak segítségére sietett a gyarmati időszak tapasztalatának tanulsága: a józan ész győzelme a valóságtól elrugaszkodott, a cselekvést lebénító moralizáló meggondolások fölött. Pennsylvania kvéker vezetői a 18. században ugyanis saját pacifizmusuk miatt tették kockára a fennhatóságuk alá tartozó polgárok életét, de Benjamin Franklin józan ész diktálta javaslata nyomán véget ért a rosszul működő vallási kormányzat a gyarmaton. 

William Penn 1681-ben kapta meg II. Károlytól az adománylevelet Pennsylvania alapítására, s ekkor még úgy tűnt, a kvékerizmus sikert garantálhat neki a társadalomépítéshez. Pennsylvaniát a kvékerek a 18. század közepéig kormányozták, élet és halál urai voltak a közösségen belül, különösen igaz volt ez azoknak a hátországbeli telepeseknek az esetében, akiket az ellenséges franciák és a skalpvadász indiánok fenyegettek. A kvéker vezetők pacifizmushoz való görcsös ragaszkodása számos telepesnek a halálához vezetett, mivel nem voltak hajlandóak fegyverrel megvédeni a terület polgárainak életét. A telepesekre halálos veszélyt jelentő indiánokkal szemben a végsőkig bíztak a tárgyalásban, sőt: maguk adtak nekik pénzt, mondván, az majd jobb belátásra fogja bírni a bennszülötteket. Az eredmény gyászos: az indiánok fegyvert vásároltak a "béke árán", s még több telepes lelte halálát a konfliktusban.

Gyakorlatias, józan megoldásra Benjamin Franklin tett javaslatot, aki szerint a kormányzat alapvető kötelessége a nép megvédése, és semmiféle vallási meggyőződés nem mentheti fel a törvényhozókat e kötelesség alól. Franklin kezdeményezte, hogy a kvékerek vonuljanak vissza a kormányzástól, mivel nincs joguk feláldozni az egész közösséget vallási elveikért.

Az egymástól lényegileg különböző amerikai és európai beállítottság, valamint történelmi megtapasztalás láttán aligha lehet igazat adni azoknak, akik szerint Amerika mostani dominanciája a világban európai siker, mivel minden, ami amerikai, európai eredetű. Inkább lehet igazat adni azoknak, akik szerint Amerika épp eleget vett el és tett hozzá európai gyökereihez ahhoz, hogy más minőség keletkezzen. Az viszont a jövő titka, hogy a két minőség miként fog egymáshoz viszonyulni a most alakuló új világrendben: nyit-e Európa a jól működő amerikai értékek befogadása felé, vagy önálló utat keres saját hagyományai alapján?

Olvasson tovább: