Kereső toggle

Két évforduló

Oroszország hadserege és Dzsugasvili generalisszimusz

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Február 23-án az orosz emberek hagyományosan a Honvédők Napját ünneplik; valamikor ez a Szovjet Hadsereg Napjaként volt ismeretes. Az új név látszólag szakított a szovjet múlttal, ám a legfontosabb évszám mégis 1918 maradt: ekkor történt, hogy a bolsevikok, miután szétrombolták az addigi Orosz Hadsereget, a hatalmukat veszélyeztető németek miatt újat voltak kénytelenek szervezni. 



J. V. Sztálin. Seregnyi áldozat

Ez az új hadsereg 1945-ben és a második világháború utáni időszakban érte el csúcsformáját. A tengelyhatalmak feletti győzelmek Sztálin korlátlan hatalmának idejére estek, így érthetően az ő dicsfényét erősítették. A Szovjet, vagy ahogy akkoriban hívták, Vörös Hadsereg az idén lenne 85 éves, míg annak március 5-én lesz ötven éve, hogy Sztálin meghalt. E két dátum kapcsán most Oroszországban többen írnak arról, milyen is volt a diktátor és a most újjászületőben lévő orosz hadsereg viszonya.

A grúz cipész fia, a később Sztálin néven elhíresült Joszif Dzsugasvili soha nem teljesített katonai szolgálatot. Karrierje ezért teljesen egyedülálló a világtörténelemben. Soha nem volt sorkatona – mindjárt marsallként kezdte pályafutását. Másodszorra generalisszimusszá léptették elő; itt véget is ér az előléptetések sora – magasabb fokozat ugyanis nincs. A hangzatos jelzőkért azonban annak a hadseregnek több millió katonája és tisztje fizetett az életével, mely "nagy vezérré", "népek atyjává" tette őt. Többségük a második világháborúban halt meg, általában a katonai és politikai vezetők melléfogásai miatt, de a háború előtt maga Sztálin kezdte meg a pusztítást.

1918-ban, a lenini időkben nem ő volt az, aki létrehozta a Vörös Hadsereget, hanem elsősorban Trockij és a hozzá közeli parancsnokok, akik Sztálin politikai ellenlábasai voltak a hatalomért folytatott küzdelemben. Valószínűleg épp ez volt az oka annak, hogy Sztálin, miután Trockijt sikerült félreállítania, halálos csapást mért az őáltala létrehozott (és a polgárháborúban már győzelmet aratott) Vörös Hadseregre; egészen pontosan az annak magvát alkotó vezér- és tisztikarra.

1937-től 41-ig kivégezték a honvédelmi komisszár (miniszter) kilenc helyettesét, a haditengeri flotta kettő, a légierők négy vezetőjét, és gyakorlatilag az összes katonai egység parancsnokát. Ilyen totális pusztítás a parancsnokok között a legvéresebb háborúban sem történik. Ha csak a Haditanács vezetőinek sorsát vizsgáljuk: 85 személyből 68-at kivégeztek, ketten öngyilkosok lettek, ketten lágerben haltak meg, négyen különböző hosszúságú börtönbüntetést kaptak.

A szovjet hírszerzés jelentéseit is egy idő után egyszer? munkatársak írták alá – 1937 végére elfogytak a vezetők… Még külföldről is visszahívták őket, négy hónapon át nem is működött a hírszerzés. 1937-38-ban a szovjet Vörös Hadsereg 44 ezer tisztje, parancsnoka, mérnöke és technikusa esett áldozatul a terrornak. Ezenkívül megszüntették a korszer? hadiipar több ígéretesen fejlődő ágazatát, annak ellenére, hogy Oroszország a harmincas években az űrkutatás és a lökhajtásos repülők tekintetében lehagyta Németországot, Amerikát és a többi országot. A Szovjetunióban készült a világ első helikoptere is. Míg Amerikában csak 1940 májusában emelkedett levegőbe (egy orosz származású pilóta, Szikorszkij vezetésével) az első helikopter, addig Oroszországban ez már 1932-ben megtörtént. Tervezőjét, Alekszej Cserjomuhint eltették láb alól, és a Vörös Hadsereg csak húsz évvel később kapta meg első harci helikopterét.

Ezek után Hitler (aki mindaddig szovjet agressziótól tartott) már nem is említette az orosz haderőt; az ellenük tervezett háborút arra alapozta, hogy Sztálin már "lefejezte" a hadseregét, és az elhullott fejeket még nem tudta pótolni. Igaza volt. Hirtelen rajtaütésének eredményeképpen, melyben elsősorban Sztálin, a későbbi generalisszimusz okolható, 1941 telén a Vörös Hadsereg 1200 kilométert hátrált saját országhatárain, miközben mintegy négymillió ember, húszezer tank, tizenhétezer harci repülőgép és több mint hatvanezer különféle fegyver és aknavető veszett oda. A háborúk történetében ez példátlan kudarc volt. 

Abban, hogy Oroszországnak rendkívüli nehézségek árán sikerült mégis győznie, nagy szerepe volt a szovjet katonák halálra szántságának, ami mindig is megdöbbentette a német felet. Nyolc és fél, sőt néhány kutató szerint tizenkét millió katona vesztette életét a fronton – de sokuk életben maradhatott volna, ha nem kényszerítik őket arra, hogy "lepjék meg a Vezért" egy-egy piros betűs ünnepen – például vegyék be az adott várost november 7-ére. A veszteség nem számított. Így haladt – katonái tetemein át – a "Nagy Sztálin" a dicsőség felé. Részben az ő "zsenialitásának", részben Hitler népirtó hordáinak köszönhetően veszített Oroszország több mint huszonhétmillió embert a második világháborúban: ez majdnem egyötöde volt az akkori összlakosságának…

A Honvédők Napját idén az elmúlt tizenöt évben nem tapasztalt módon ünnepelték. Egy hónapon át rendszeresen sugározták a Vörös Hadsereg tragédiáit és győzelmeit megelevenítő filmeket, valamint dokumentumanyagokat a Jelcin idejében igencsak leépült orosz hadsereg jelenlegi újjászületéséről. Azok közül azonban, akik most az országnak és haderejének újjászületéséről beszélnek, kevesen kívánják vissza ezzel együtt azt a rendszert, amelyet Sztálin neve fémjelez – még a hadseregben sem, mely pedig épp a diktátor idején vívta ki nemzetközi tekintélyét. Az orosz katonák tudják, hogy e tekintélyért fájdalmasan sok vérrel fizettek elődeik. Nem szeretnének újból olyan rendszert, melynek életre hívója, a grúz cipész fia, mindenféle katonai szolgálat nélkül is generalisszimusszá válhatott.

Olvasson tovább: