Nemeskéri Gusztáv. A médiának érdekes Fotó: MTI
A bíróság által rekonstruált történet szerint a most negyvenéves, műszerész végzettség? Nemeskéri Gusztáv egy zöldséges üzletet bérelt, emellett kutyatenyésztéssel is foglalkozott. Folyamatos pénzzavara akkor kezdődött, amikor elhatározta, hogy megvásárolja a boltot. Innentől kezdve állandóan kölcsönkéregetett, míg aztán egyik hitelezője beperelte.
Mivel a gyilkosságoknak szemtanúja nem volt, a hatóságnak utólag kellett a bizonyítékból, főként a vádlott vallomásaiból összeraknia, hogy mi történt. A nyomozati szakban (1999 és 2001 között) tizenkétszer hallgatták meg Nemeskérit, ezeken, valamint a bírósági meghallgatáson következetesen elismerte mind a négy emberölést.
A tárgyalásokon azonban nem tett összefüggő vallomást egészen a 2002 novemberében tartott utolsó tárgyalási napig, amikor is váratlan fordulatként a testvére megölésén kívül mindent letagadott. A változást azzal indokolta, hogy korábban a nyomozást vezető rendőrök a családját fenyegetve kényszerítették a beismerésre. Mivel ezen, a már-már szokásosnak mondható védekezésen kívül nem tudott érdemi magyarázatot adni a hirtelen változásra, a bíróság a bizonyítékok értékelésekor a korábbi vallomásokat tekintette hitelesnek.
Az első áldozat, az argentin kutyakereskedő még 1996 februárjában érkezett Magyarországra azért, hogy a vádlott közreműködésével fajkutyákat vásároljon hazai tenyésztőktől. Utolsó napjáról biztosan csak annyit lehet tudni, hogy először hazament a szállodájába, majd este minden holmijával együtt átvonult Nemeskéri lakásába. Innentől azonban eltérő a Nemeskéri által tett utolsó, és a korábbi, a bíróság által valósnak ítélt vallomás. Az előbbi szerint egy darabig beszélgettek az argentinnal, majd megérkezett a vádlott testvére: F. Zsolt. A vádlott egy idő múlva elment a boltba tejet venni, ez alatt az öcs és az argentin elkezdtek játszani Nemeskéri fegyverével. A próbálgatás során az öcs véletlenül tarkón lőtte a szobában puffon üldögélő kutyakereskedőt. Nemeskéri, hogy kihúzza a testvérét a csávából, beleegyezett abba, hogy segít eltüntetni a tetemet. Aranygyűrűjét elvették, a holmijait elégették, a holttestet pedig ponyvába csavarták, majd betették egy gépjárm? hátsó részébe. Pár hét múlva Nemeskéri ásta el a kertjében lévő orgonabokor alá.
A bíróság szerint azonban nem F. Zsolt volt az argentin gyilkosa, hanem a bátyja, akivel a kutyakereskedő vitába keveredett, részben a kutyák szállítása, részben a fizetés miatt. De még mindig nem ez volt a fő ok, amiért az argentinnak meg kellett halnia, hanem az a hatezer dollár, ami nála volt, és amit a vádlott el is vett tőle.
A második gyilkosságra júniusban került sor. Az áldozat ekkor a vádlotthoz járó villanyszámlás és régi jóbarát, T. Géza volt. (Hogy a bírósággal is érzékeltesse, mennyire szerette az áldozatot, Nemeskéri hangsúlyozta, hogy a korábbi kihallgatásokon elsírta magát, amikor erről a gyilkosságról beszélt.) A vádlott a tárgyaláson tett vallomása során elmondta, hogy a gyilkosság napján a villanyszámlás az órát jött ellenőrizni. Mivel Nemeskéri mérőórája meg volt fordítva, a villanyszámlás megzsarolta. Ezen a vádlott állítása szerint az őt rajongásig szerető öccse annyira bedühödött, hogy fejbe lőtte T. Gézát. A holttestet ketten kivitték az udvarra, és egy ponyvával letakarták. A nála lévő százhuszonötezer forintot elvették, a többi holmiját pedig elégették. Ezek után a gyilkosságon felháborodott, de a testvérét még mindig menteni akaró vádlott elzavarta az öccsét otthonról, majd ő maga is elutazott Bécsbe egy kutyakiállításra. Egész hétvégén csodálta a kiállított kutyusokat, miközben a temetetlen hulla ott feküdt az udvarán. Mikor hazaérkezett, elásta ezt a holttestet is.
A bíróság szerint a történet odáig stimmel, hogy a villanyszámlás megzsarolta Nemeskérit, csakhogy nem az öcs lőtte fejbe az ablakon épp kinéző T. Gézát, hanem ő.
A harmadik bűntény 1997 decemberében történt. Az áldozat ekkor egy – Nemeskéri szerint mindenki által gyűlölt – postásnő volt. Az ő verziójában az ominózus napon az öccsével ketten ültek a kocsijában. Ő ült a vezető ülésen, míg az öccse az anyósülésen aludt. Ekkor az épp nyugdíjakat széthordó postásnő minden előzmény nélkül beült az autójuk hátsó ülésére és elkezdett veszekedni Nemeskérivel. Erre a hangoskodásra hirtelen felébredő öcs megfogta a két ülés közé letett fegyvert, és mellbe lőtte az asszonyt. A nála lévő hétszázharmincezer forintot elvették, majd kivitték a csömöri tóhoz és ott a bokrok közé rejtették. Nemeskéri ezután feldarabolta a postásnő táskáját, a többi holmiját pedig jó szokása szerint elégette. A felaprított táskát és a nő szemüvegét később megtalálták a vádlott lakásán. A bíróság ezzel szemben azt állapította meg, hogy Nemeskéri csalta az aszszonyt a kocsiba azzal az ürüggyel, hogy szeretne olyan meghatalmazást írni, amely szerint más személy is átveheti a neki járó pénzt, és erre a meghatalmazásra illetékbélyeget is szeretne venni.
Érdekes kérdésnek tűnik mindezek fényében, hogy a vádlottat milyen kapcsolat fűzte az öccséhez, hiszen a bíróság előtt tett egyetlen összefüggő vallomásában őt jelölte meg a bűncselekmények elkövetőjének, míg magát mártírként tüntette fel, aki feláldozza magát öccse jó hírének védelmében. Nemeskéri buta, rosszszándékú, hirtelen és hálátlan emberként jellemezte, aki gátlástalanul kihasználta őt. Ennek ellenére Nemeskéri – állítása szerint – rajongásig szerette az öccsét, és állandóan hagyta magát palira venni. Erre is tudott magyarázattal szolgálni, nevezetesen: gyerekkorában a másik öccse egy útkereszteződésnél kitépte magát a kezéből, egy autó elé szaladt és meghalt. Így, mint ahogy arra nemrégiben rájött, a másik öccse halála miatti lelkiismeret-furdalása változott egyfajta "majomszeretetté". A fontosabbik ok azonban, ami miatt elvállalta a gyilkosságokat, az volt, hogy nem akart fájdalmat okozni anyjuknak azzal, hogy kedvenc fia gyilkos.
Arra viszont sem a bíróság, sem Nemeskéri nem tudott választ találni, hogy miért is jobb az anyának, ha a kedvenc fia halott és nem gyilkos. Ugyanis a vádlott következő áldozata maga a szeretett fivér volt. Ez a gyilkosság abban különbözik a többitől, hogy ez az egyetlen, amelyet a vádlott végig elismert.
Az ítélet nem jogerős.
2002. 12. 13. (VI/50)
