hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Érdekes választások

2002. 10. 27.
Az önkormányzati választások az idén sem szűkölködtek érdekességekben. Több olyan falu és település létezik, ahol akár egyetlen szavazat is megváltoztatta volna a végeredményt. Másutt egyesek a kisebbségi önkormányzatok képviselői (ál)ruhájában szereztek pozíciót.



Lányi Zsolt örmény kisebbségi képviselő. Tavaly még más színekben indult Fotó: MTI

A legnagyobb felháborodást a jászladányi romák helyzete váltotta ki. A megválasztott öt "roma" kisebbségi közül négy nem közülük való, ráadásul köztük van a cigányokkal régóta hadban álló polgármester felesége is. A romák képviselete így meghiúsulni látszik, noha a történtek nem ütköznek jogszabályba. Kállai Leila volt kisebbségi képviselő úgy döntött, hogy nem adja oda az iroda kulcsát az új képviselőknek… Lányi Zsolt volt kisgazda képviselő az örmény kisebbség színeiben nyert képviselői mandátumot, noha saját bevallása szerint nem is beszél örményül… Maximális – azaz százszázalékos – támogatottsággal lett polgármester Dorogon Tittmann János MSZP-s politikus. Igaz, rajta kívül senki más nem indult a városban… Szavazategyenlőség miatt tucatnyi településen, faluban kell majd időközi polgármester-választást tartani. Szakonyfaluban 85,32 százalékos (!) részvétel mellett 120–120 szavazatot kapott az első két helyezett, Magyar-szecsődön 84,63 százalékos részvétel mellett 167–167 szavazattal végzett mindkét független polgármesterjelölt, Iklandberényben pedig 17–17 lett az állás. A Heves megyei Tófalun 188 szavazatot kaptak a függetlenként induló jelöltek: a jelenlegi polgármester, Kerek József, illetve kihívója, Váczy Lajos.

Baranya megyében három faluban is patthelyzet jött létre.

Kisbudméron 38–38, Töttösön 150–150 az állás. Kisdéren egy jogász és egy családorvos között – mindketten volt kisgazdák – nem tudtak választani a falu lakosai, mindketten 49 szavazatot kaptak. 

Nemeskisfaludon – ahol 55-ből 45-en, azaz a falu 80 százaléka szavazott, az első két befutó 16–16 szavazatot kapott. A következő választásra polgármester-jelöltséghez elég lesz két darab, képviselő-jelöltséghez pedig egy darab kopogtatócédula gyűjtése…

A fővárosban egy kisebbségi jelölt 0 szavazattal végzett. Ez azt jelenti, hogy sem családtagjai nem szavaztak rá, sem saját maga nem adott bizalmat magának.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!