Kereső toggle

Oscar-díj egy hihetetlen életútnak?

Skizofréniától a Nobel-díjig

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Áll a bál Hollywoodban az Oscar-jelölések miatt. A legesélyesebbnek tartott filmről, John Nash Nobel-díjas matematikus életéről szóló Egy csodálatos elméről ugyanis kiderült, hogy elhallgatta a tudós antiszemitizmusát, valamint magánéleti devianciáit. Az ügyben megszólaltak a film készítői, filmkritikusok, újságírók, majd legvégül maga az érintett, John Nash is, aki tagadta az ellene felhozott vádakat. 



Russel Crowe, Nash szerepében Fotó: Reuters

Azt a film készítői is elismerték, hogy a film nem egy szorosan vett életrajzi mű, de elutasítják azokat az állításokat, melyek szerint elhallgatták Nash antiszemita kirohanásait és esetleges homoszexuális magatartását. A rendező és a legbefolyásosabb amerikai lapok egybehangzó véleménye szerint Nash és a film az Oscar-díjért folytatott – sokszor tisztességtelen versengés – áldozata. 

Ron Howard filmrendező és Akiva Goldsman forgatókönyvíró jól érezték, hogy John Nash élettörténete kasszasiker lesz. Ehhez persze szükség volt egy kis felületességre, kellő dramatizálásra, és máris kész egy tipikus hollywoodi "hőstörténet" egy zseniális matematikusról, aki a folyamatok "vezérlőelvét" keresve megfogalmazza a modern közgazdaságtan alaptörvényét, akinek azonban sikerei csúcsán hirtelen összeomlik az élete, skizofréniás lesz. Felesége viszont kitart mellette – a valóságban elvált tőle, majd hosszú együttélés után 2001-ben hivatalosan is újraházasodtak. A film végén – és az életben is – azonban ott a happy end: John Nash harmincévnyi betegség után felépül, 1994-ben pedig megkapja a közgazdaságtani Nobel-díjat. 

John Nash valóban egy eredeti zseni volt, az ország legjobb kutatóintézetében doktorált Princetonban (Institute for Advanced Studies), ahol a kor legmeghatározóbb tudósai dolgoztak és tanítottak – Einstein, Neumann, Wiener – ő azonban nem volt egyiküknek sem a tanítványa, a matematika tételeit nem tanulta, hanem újra felfedezte magának. Egy alkalommal Einstein figyelmeztette, hogy először szélesítse a fizikával kapcsolatos ismereteit, mielőtt javítani akarná az általános relativitáselméletet. Bizarr megjelenését és különcségét feledtette azonban felfedezése, amellyel továbblépett a Neumann János által kitalált játékelméleten, és hasonló forradalmat hozott a közgazdaságtudományban, mint Mendel felfedezése a genetikában. Nash karrierje tökéletesnek tűnt a kívülállók számára: harmincévesként egy lépés válaszotta el attól, hogy professzor legyen az ország egyik legnevesebb egyetemén (MIT), munkáit folyamatosan idézte a szakma, a konferenciák sztárja volt. A karrierje azonban hirtelen kettétört: mentális problémái egyre jobban elmélyültek. Nash betegsége végül 1959-ben robbant ki teljességében, amikor a New York Times cikkéről azt gondolta, hogy egy kód, amellyel a földönkívüliek üzentek a számára. Nash ezután felhagyott a matematikával, vallásos próféciákkal és numerológiával kezdett el intenzíven foglalkozni. Messianisztikus figurának tartotta magát, akinek fontos küldetése van – bár ez a küldetés időről időre változott – később levéláradattal zaklatta kollégáit, amelyben titkos összeesküvésekre, valamint a számok és a bibliai szövegek közötti összefüggésekre "figyelmeztette" őket. Ebből az időszakból származnak azok az Izrael-ellenes és antiszemita kirohanásai, amelyekben Nash minden gonosz dolognak okaként a zsidókat jelölte meg. Erről Sylvia Nasar, Nash életrajzírója is beszámolt az Egy csodálatos elme cím? könyvében, az elmúlt héten azonban a Los Angeles Times hasábjain hívta fel a figyelmet arra, hogy alaptalanok a vádak, amelyek szerint Nash antiszemita lenne, ezeket a kijelentéseket ugyanis skizofréniás korszakában tette, amikor azt képzelte magáról, hogy ő Jób, egy rabszolga láncokban, az Antarktisz császára és a messiás egyszerre. Nash a CBS 60 minutes cím? műsorában ezt a következőképpen kommentálta: "nagyon furcsa rögeszméim voltak az életem bizonyos szakaszaiban". Ugyanebben a műsorban a matematikus felesége tagadta a férje homoszexualitására vonatkozó vádakat. Alicia Nash elmondta, hogy húszéves kora óta ismeri a férjét, és tudna róla, ha ezek az állítások igazak lennének. 

Nash majdnem harminc évig volt beteg, nem sokat segítettek rajta a kórházi kezelések, és nemigen szerzett arról tudomást, hogy időközben klasszikussá vált, elméletét széles körben alkalmazzák a gazdaság, a matematika és a biológia területén. A nyolcvanas évek elején aztán egy szürke reggelen Freeman Dyson, híres elméleti fizikus összefutott John Nashsel Princetonban. Évek óta ismerte Nasht, de beszélni még nem hallotta, ezért megdöbbent, amikor üdvözlésére válaszul Nash megszólalt. Nash megjegyezte, hogy látta Dyson lányát az aznap reggeli újságban. Dysont meglepte a tény, hogy Nash tisztában van azal, hogy kicsoda ő. Dyson tapasztalta először Nash "felébredését", amelyet később újabbak követtek: a kilencvenes évek elején – elektronikus úton – levelezni kezdett a matematikai Nobel-díjnak megfelelő Fields-díjas Enrico Bombierivel matematikai kérdésekről. 1994 októberében Harold Kuhn matematikus profeszszor – Nash egykori évfolyamtársa – egy szeminárium után félrehívta és elmondta neki, hogy Nasht keresni fogja a Svéd Tudományos Akadémia: "John, azt akarják bejelenteni, hogy elnyerted a Nobel-díjat". John Nash, a magyar származású John Harsányival és Reinhard Seltennel 1994 decemberében vehették át a játékelméletben elért korszakalkotó eredményeikért a közgazdasági Nobel-díjat.

Olvasson tovább: