hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Töltsön egy órát kedvenceivel
Kolbászfesztivál Békéscsabán

2000. 10. 28.
"Itt a földkerekség legfinomabb kolbászait készítik… Aki mást állít, nagyobb mesélő, mint Andersen" – mondta dr. Torgyán József a fesztivál megnyitóján pénteken a Városi Sportcsarnokban. Az immár negyedik alkalommal megrendezett kolbásznapok idejére még a kerítést is kolbászból készítették Csabán. A háromnapos rendezvényre az ország minden részéről özönlöttek a kolbászszakértők, illetve kevésbé hozzáértő, lelkes amatőrök. A fesztiválnak azért voltak kárvallottjai is – elsősorban az a seregnyi disznó, amelyeket ezen a napon likvidáltak. Kétségkívül a vasárnap délelőtt vonzotta a legtöbb látogatót, hiszen 147 csapat indult a legjobb kolbászkészítő címért. Valóságos "sztárparádét" rendeztek a csapatok, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök, Kovács "Kokó" István és Erdei Zsolt mellett minden politikai párt színeiből indultak ezen a nem hagyományos vetélkedésen.



"Kevés beszéd, hosszú kolbász"

Péntek délután Balázs Péter kisbíró – civilben színész – sűr? dobpergés
közepette hirdette ki a fesztivál kezdetét: "Kedves vendégek, figyeljenek ide… hívom
kendteket egy kis mulatságra… nincs a magyarnak egy ízes falatja, ha komáját maga
mellett nem láthatja… hívatik mindenki este hat órára a kolbászfesztivál nagysátrába."
A jó kolbászhoz jó sertés kell – állítják a szakértők –, hiszen hitvány jószágból
nem lehet finom kolbászt gyúrni. Szóval, igazi házi tengerin hizlalt, vegyszer nélküli
takarmánnyal etetett, másfél mázsás, egyéves koca az igazi alapanyag.

Torgyán József épp ezért a verseny megnyitása után Kiváló Sertéstenyészet címet
adott át, amelyet a Goldfood Kft. érdemelt ki, illetve a legjobb tenyésztő Ancsin János
lett. A miniszter ismét remek mondattal zárta a díjátadás perceit: "A »csabai«
kolbász olyan hungarikum, amelynek méltó helye van a világban."

A fesztivál ideje alatt szakmai bemutató illetve kiállítás is zajlott, igaz, a népünnepélytől
távolabb, ahol komoly üzletek is köttettek. Azonban a prímet mégiscsak a nagysátorban
vitték. Minden kilátogató megkóstolhatta a csabai friss kolbászt sülve, igaz elég
borsos áron. A "Cirkuszt, kenyeret" mondás elavult jelen esetben, hiszen kolbászért
és kenyérért kiáltoztak a legtöbben.

A vasárnapi attrakció előkészületei eközben sebesen zajlottak. Egy komoly kolbászfesztiválon
még a bíróknak is meg kell mutatniuk hozzáértésüket, hiszen a délután folyamán
le kellett ölniük és feldolgozniuk egy malacot, amit a hozzáértő szemek előtt
kellett bemutatniuk. Közben kitérhettek arra is, hogy mi lenne, ha őket választanák
meg bíráknak. Fölmerült, hogy a szökőkutakból ezután bor és pálinka folyjék, az
iskolatej mintájára be kellene vezetni az iskolakolbász akciót, 3000-ben pedig Békéscsabán
kell megrendezni az olimpiát.

A legnagyobb érdeklődéssel kísért frisskolbász-készítő versenyen kívül idén is
megrendezték a szárazkolbász-versenyt, melyben a fődíjat, s egyben életm?díjat
Krajcsó Pál vehette át. A 78 évesen is jó erőnlétben lévő hentesmester szerint 10
kilogramm disznóhúshoz 20 deka édes paprika szükségeltetik, az erős ízlés szerint,
sóból pedig elég 2 deka, de lehet egy féllel több is. A füstre csak 2 nap elteltével
lehet feltenni, úgy 4-5 napra, de 12 foknál ne legyen melegebb. Utána egy fél évig
kell érlelni, ha addig el nem fogy. A négynapos rendezvény második napján nagyapák-unokák
mutathatták be generációik kolbászkészítési tudományát, úgyhogy nyilvánvaló,
hogy lesz utánpótlása a "csabainak".

Vasárnap reggelre aztán "teletöltődött" a csarnok küzdőtere és lelátója
egyaránt. A küzdőtéren 147 csapat helyezkedett el, és végezte a reggeli bemelegítést
sokféle lélekmelegítővel. Volt, aki harmonikaszóra ivott, de a legtöbben csak úgy
à la nature gyűrték le a feleseket. El is hangzott egy népi bölcsesség: a jó kolbászhoz
a négy alapfűszer mellett (só, kömény, fokhagyma, paprika) a legfontosabb, hogy formába
hozzuk a legényeket.

Közben megérkezett a miniszterelnök, aki mellől elmaradt szlovák kollégája, Mikulas
Dzurinda szlovák miniszterelnök, viszont még korábban megtanította Orbán Viktort,
hogy Szlovákiában az első számú bölcsesség a következő: "Kevés beszéd, hosszú
kolbász." A 61-es asztalnál rövid idő múlva tumultuózus jelenetek zajlottak le,
hiszen Végh László fideszes alpolgármester és Prisztavok Mátyás mellett harmadikként
Orbán Viktor fogott hozzá a kolbászkészítéshez. A tömegjelenetek okaként több
szakértő is azt jelölte meg, hogy ezen a vasárnap délelőttön a kormányfő hozott
magával egy demizson alcsúti szilvapálinkát is, és nyilván mindenki ezt akarta megkóstolni.
Sokan koccintottak a miniszterelnökkel, aki a lelátón állók felé emelve poharát,
mindenki egészségére ivott. "Szépek a lányok, és jó a kolbász" – hangzott a
köszöntő. Egyébként Orbán Viktor már törzsvendég a fesztiválon, hiszen
negyedszer vesz részt a megmérettetésen. Véleménye van a jó kolbászkészítés fortélyairól,
hisz a nagyapja őt is megtanította. Szakmai kérdésekbe ez idáig egyszer bonyolódott,
miszerint bors is kellene a jó kolbászba, de hamar lehűtötték a kedélyét, hogy attól
ugyan nem lesz jobb. Azóta csak némán teszi a dolgát, és mindenben engedelmeskedik
Prisztavok kapitánynak. Az esélyekről szólva azt mondta: tudja, hogy jó kolbászt készítenek,
de ha ők nyernének, mindenki bundát kiáltana.

A hangulat egyre emelkedettebbé vált, amikor hirtelen felhangzottak a Carmina Burana
ismerős, "lélekemelő" hangjai, mire minden szó megszakadt, hiszen minden magyar jól
tudja, megérkezett ennek a kis nemzetnek a nagy embere, Kokó. Megérkeztével a hangsúly
áthelyeződött az Adidas csapat köré, hiszen Erdei Zsolttal együtt először látogattak
a fesztiválra. Egyes (nemzeti) vélemények szerint Kokót azért hívták meg, hogy
minden tekintetben kiegyenlített legyen a mezőny. Minden idők legnagyobb bajnoka bevallása
szerint három éve csabaikolbász-függő, ugyanis azóta kapja folyamatosan Békéscsabáról
e nemes finomságot. "Meg is látszik rajtad, azért vagy ilyen jó formában" – jött
a válasz a lelátóról üvöltés formájában. Kokó azonban bevallotta, ő a csípőset
nemigen kedveli, az édes-ropogóst szereti. Hozzátette: most már nemcsak enni, hanem gyártani
is megtanulja. Bevallotta, eddig még soha nem merészkedett addig, hogy belekontárkodjon
a profik munkájába.

Időközben a többi parlamenti párt is rájött, hogy a magyar választókat a gyomrukon
keresztül is el lehet érni, ezért mára már mindnyájan delegáltak kolbászgyúrókat
a küzdőtérre. Ki a "Vastaghot", ki a "Véghet", ki az "Orbánt", itt volt
minden eddigi kormány – hangzott fel a népies rigmus az emelkedett hangulatban. A
miniszterelnök ki is jelentette, hogy Békéscsabát nyugodtan ki lehetne kiáltani kolbászköztársaságnak,
de akkor a polgármesternek útleveleket kellene kiadnia. "Csak akkor az a probléma,
hogy mindenfajta jöttment, mint amilyen én is vagyok, nem tehetné be csak úgy a lábát
egy ilyen kolbászköztársaságba."

Gyúrtak a versenyzők, tekeredett a kolbász, és délre el is készült 73,5 méter zsűrizhető
áru, ugyanis csapatonként fél métert kellett produkálniuk a versenyzőknek. A
tiszteletre méltó zsűri aztán estére ki is derítette, hogy ki készítette el a
legjobb finomságokat. A Prekop János, Baji Lajos és Varga Tibor alkotta csapat nyerte
meg, akik a teljes ismeretlenségből "gyúrták magukat" az élre.

A fesztivál hétfőn is tovább zajlott, és egy mondatban talán így foglalható össze:
ebben az országban mindenki nagyon jól ért a kolbászkészítéshez. De nem mindegy,
hogy milyen lesz az íze.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!