Kereső toggle

Tájkép csata közben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Múlt heti számunkban részleteket közöltünk Tatár György filozófus Izrael –
Tájkép csata közben cím? könyvéből, amely ősszel jelenik majd meg az Osiris
kiadónál. (Tájkép csata közben 1.)
A szerző – a zsidó vallásfilozófia kutatója – több évig tartózkodott
Izraelben. Könyvében hétköznapi vagy éppen legbensőségesebb élményeit meséli el
úgy, hogy egyúttal a zsidóság többezer éves történelme felől értelmezni is
igyekszik azokat és egyúttal Izrael államának létét. Az alábbiakban további
részleteket közlünk a kéziratból.



Muszlim mecset a jeruzsálemi zsidó negyedben…

    Fotó: Reuters

...Az embervilágnak van egy olyan arca, amelyet voltaképpen csak mi ismerünk, mert
teljes rettenetességében egyedül nekünk mutatkozott meg. A többi nép viszonya ehhez
az archoz erkölcsi jelleg?: elfordítják felőlünk a tekintetüket, hogy a megsértett
egyetemes emberihez fordíthassák. Ha csak bennünket látnának, nem látnák a borzalom
egyetemes voltát. Bennünket azonban néven szólít, ami történt, nem csupán
emberekként: a minden népre és minden emberre mindenkor érvényes erkölcsi törvény
visszavonhatatlan megszegésén túl "egész Izrael" az, aki itt (a Jad va-sém nev?
jeruzsálemi holokauszt-emlékhelyen – a szerk.) gyászol, és akit itt gyászolnak.
(…)

Az embervilágnak ez az előbb említett tapasztalati képe utat tör magának a politikai
gondolkodás és cselekvés szférájában is. A környező országokkal való
béketárgyalás nehézségei – a megoldhatatlan bonyodalmakon túl – nem
utolsósorban abból is fakadnak, hogy Izrael nem egyszerűen biztonságra törekszik,
mint minden normális ország, hanem abszolút biztonságra. Mivel – tapasztalatai
alapján – fenyegetettségét abszolútnak látja, azaz nem háborútól,
területvesztéstől, nyomortól vagy elnyomatástól, függetlenségének
elvesztésétől tart, hanem attól a lehetőségtől, hogy az egész ország – és vele
"egész Izrael" – emlékhellyé és névoszloppá (Jad va-sém – a szerk.) válik,
ami egyjelentés? az emlékm? egyszer? elpusztulásával, ezért számára a
fenyegetés is abszolútként jelenik meg. Azt ugyan a normális országok is sejtik, hogy
szélsőséges esetben mind az általános emberi morál, mind a nemzetközi jog
előírásai papírfecnikké válhatnak, de azt egyedül Izraelben érzi az ember, hogy a
világgal szembeni abszolút bizalmatlanság nem más, mint elemi tényismeret. Azáltal,
hogy a többi európai nép számára a holokauszt mint egyetemes emberi katasztrófa
jelenik meg, ki is szorul mindennap lehetséges valóságaik közül. Valami rettentő,
allegorikus példabeszéd, apokaliptikus jelkép, de nem ablak a valóság felé.
Normális népeket is elfog időnként a politikai paranoia, bár ezt többnyire
politikusaik gerjesztik. Ám ezek az üldözési téveszmék mindig jövőre vonatkozó
gyilkos próféciák, egyesült erővel sürgősen elhárítandó szörnyígéretek
képében jelentkeznek, nem a múltra vonatkozó tényismeret, szülők és nagyszülők
esti beszélgetéseinek formájában. Izrael félelmeiben a képzelet nem játszik
szerepet. Az állam – ha teheti – tárgyal, úgy ellenségeivel, mint barátaival.
Mindeközben azonban nem hiszi el egyetlen szavukat sem, sem ellenségeiét, sem
barátaiét. Semmiféle szerződési formula, semmiféle külső garancia vagy nagyhatalmi
ígéret nem állíthatja helyre a valóságba vetett bizalomnak ezt a megrendülését.
Az izraeli liberális baloldal éppen ezt a bizalmat igyekszik felkelteni, de maga is
kétlelk?: ezt az állítólag visszanyert bizalmát elsősorban a jobboldal elleni
harcában mutatja fel. Bizalma azonban tisztán politikai jellegű, azaz külpolitikává
van álcázva és fegyelmezve, hiszen mint "egész Izrael" baloldala többnyire osztja
ezt a bizalmatlanságot. Talán ha a biztonsági szerződésen magának Istennek az
aláírása díszelegne, engedne valamit ez a szorongás. Ilyen szerződés azonban már
van, csakhogy most az ezt a szerződést el nem ismerőkkel kellene megegyezni. (…)

Amikor már többszöri megszakításokkal ugyan, de – hosszú távú ösztöndíjaimnak
köszönhetően – évek óta Izraelben laktam és tanultam, s a nyelvet tűrhetően
elsajátítottam, vagyis képessé váltam arra, hogy rendszeresen olvassam a napisajtót
és nézzem a televíziót, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a világról alkotott
képem némiképp átalakult. Arra a képre gondolok, amelynek a perspektíváit az ember
figyelme rajzolja meg, s aminek központját és perifériáit javarészt az a világ
határozza meg, amelyben él. Rá kellett jönnöm, hogy – távolról sem akaratom
ellenére – egy teljesen más távlatú földgolyón élek, mint korábban, mást látok
és mást nem látok, mint annak előtte. Amikor meglepetten megkíséreltem lerajzolni
egy papírszeletre ezt az új politikai földgolyót magamnak, a következő kép tárult
a szemem elé. Közép- és Kelet-Európa olyan távoli homályba merült, hogy az egyes
országok jóformán megkülönböztethetetlenné váltak egymástól. Az a néhány
pontjuk, ami olykor-olykor elővillant ebből az elmosódott szürkületből, ebből a
mindent elnyelő fekete lyukból, egyedül a múlthoz kapcsolódott: helységnevek, melyek
a ma ott lakók számára vagy mást jelentenek, vagy egyáltalán semmit. Történetek:
félig szépirodalom, félig hamuvá égett, fenyegető emlék. Olyan volt, mint egy nem
teljesen végbement ébredés: emlékezni véltem egy általam valóságosan soha meg nem
élt Közép-Európára, melyet eddig egy jelenként félreértett világ elfedett
előlem. Izraelből nézve ez a jelen: néhány egykori zsinagóga helyreállítása,
egy-egy múzeumavatás, nagyköveti beszéd.

Ezt a kozmikus fekete lyukat, amelynek Auschwitz a fővárosa, balról néhány nyugati
ország határolja, nekiszorulva az Atlanti-óceán partjának. Az Európai Unió –
innen nézve – elsősorban kétértelm?: olyan, akárcsak mi, de nem lakunk egyetlen,
kontinuus világot. Ugyanazokat a liberális és demokratikus elveket vallja, mint Izrael,
de valahányszor hozzánk intézi szavait vagy ránk vonatkozóan nyilatkozik meg,
elveinek hangoztatásába valami hamis hang vegyül, valami rosszhiszem? részre nem
hajlás. Ellenséges elfogulatlanságba fojtott bűntudat, amely a kulturális és
politikai hasonlóságok alapján azt kéri számon Izraelen, hogy az európai
országokéval össze nem hasonlítható helyzetében miért nem viselkedik pontosan úgy,
ahogyan állítólag ők viselkednének, hiszen – úgymond – ugyanazokat az elveket
valljuk, és ugyanazt a valóságot lakjuk. Izrael atmoszféráját nagy mértékben
megszabja, hogy európai ország, amely azonban immár nem Európában van, s egyre
inkább egy immár nem európai – mert Európából kiszorult – népet képvisel.
Olyan népet, amely szellemi és etnikai súlypontját ma már Izraelben és Amerikában
hordja. Az európai diplomáciai hang finoman, de állandóan érzékelteti, hogy Izrael
államának fennállása semmiképpen sem magától értetődő, érdemeihez képest
bizonyos mértékig megelőlegezett, szemben az őt közvetlenül övező ellenséges
világgal, amelynek államai ugyan nagyrészt egykorúak vele, de létezésük gyökerei
mélyebbre nyúlnak a történelem és az emberi jogok talajába.

A fekete lyuktól keletre a halódó, beláthatatlan kiterjedés? Oroszország terül el,
ahonnan új és új bevándorlók – ma már egyre gyérülő – patakjai csordogálnak,
még ha akadnak is olyan fejlesztés alatt álló városok, ahol szinte csak orosz szót
hallani. Innen nézve Oroszország egy immár pusztulásában kiszámíthatatlanná vált
Szovjetunió, az Európai Unió Amerika-ellenes csábítója, ahonnan legális és
illegális úton továbbra is árad a hadianyag Irán és Irak, meg a többi
megtörhetetlen gyűlölet? ellenség felé. Keleten Afganisztánnal és Pakisztánnal
kezdődik az országoknak az a gigantikus íve, amely túloldalt Észak-Afrika atlanti
partjainál ér csak véget, s akikkel Izraelnek – a föld egyik legkisebb államának
– a világközvélemény szemében meg kell békülnie. A dacos engesztelő áldozat
azonban vonakodik.

Az óceán túlsó partján pedig a világ leglétezőbb hatalmát találjuk, a mindig
megbízhatatlan, de végül mindig szövetséges Egyesült Államokat. Mindig mindent
tőle kell kérni, őt kell megpróbálni befolyásolni, neki kell hízelegni, őt kell
zsarolni. Izraelből nézve a világnak különös alakja van: Indonézia létezőbb, mint
számos európai ország, már csak azért is, mert például befolyásolhatja, engedik-e
Izrael futballcsapatát részt venni valamilyen nemzetközi tornán...

Olvasson tovább: