Kereső toggle

Francia-román albumbotrány

Pénzmosási vádak Iliescuék ellen a választási kampányban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy választási kampány a világ egyetlen országában se zajlik le tökéletes
csend és tisztaság közepette. Romániában a korábbi időszakhoz képest az idei kettős
megmérettetés még ráadásul viszonylag nyugodtan indult, kevés volt a kirívó ügy.
Most azonban felbukkant egy olyan botrány, amely komolyan befolyásolhatja a voksolás végkimenetelét.
Egy furcsa pénzmosási sorozatról van szó, amelynek főszereplője egy már 20 éve
Franciaországban élő román származású üzletember és felesége – valamint az
1996 őszén választási vereséget szenvedett román vezetés, vagyis a mai ellenzék élgárdája.
Az a csapat, amely most minden felmérés szerint joggal készül arra, hogy négy év után
diadallal visszatérjen a hatalomba.



Francia csendőrök romániai látogatáson. Tapasztalatcsere    Fotó:
Reuters

Az persze nagyon is jellemző, hogy az egész botrány egy különleges album körül
robbant ki, amelynek címe "Az örök és elbűvölő Románia", és amelynek az volt
a feladata, hogy különböző nyugati fővárosok elitjének mutassa a lehető legjobb képet
az országról. "Az örök és elbűvölő Románia" piciny része annak az évszázados
mechanizmusnak, amely arra szolgált, hogy Románia mellé barátokat és támogatókat
szerezzen, akik majd átsegítik a politikai és gazdasági problémákon, gyakorlatilag függetlenül
magának az országnak a gazdasági és politikai teljesítményétől. Erre az albumra
adott komoly pénzt az akkori bukaresti vezetés egy azóta egyébként több mint gyanús
körülmények közt csődbe ment bankon keresztül. És persze az se véletlen, hogy miután
a kötet a furcsa pénzügyi tranzakciók okozta késések után mégis elkészült, azért
az Iliescut leváltó új államfő ugyanolyan szívélyességgel osztogatta a példányokat
a párizsi honatyák körében, mint ahogy azt elődje tette volna, hiszen az integrációs
lehetőségek megvillanásával a román kirakatpolitika jelentősége még meg is nőtt
az új hatalom számára.

A botrány persze nem e körül forog, hiszen a kirakat fenntartásában továbbra is
megvan a közmegegyezés. Az ügy pikantériája az, hogy a pénzt az albumra a francia üzletember,
Adrian Costea kezelésére utalták ki, de ő ennek csak egy részét használta föl, a többi
különböző bankszámlákra vándorolt, feltehetően különböző bukaresti politikusok
zsebébe. Ráadásul kiderült, hogy nem is egy kiadványról van szó, sőt nem is csak
kiadványokról: Costea és a bukaresti kormány kapcsolata bizonyos homályos olajügyletekből
ered.

Az érintettek többsége persze mindent tagad, eddig egyedül a következő miniszterelnökként
emlegetett Adrian Nastase, Iliescu pártjának második embere ismerte el a maga módján,
hogy némi előnyökhöz is jutott a francia–román kettős állampolgárságú üzletember
révén, de hát ő is pillanatok alatt elmagyarázta, hogy Costea azért fedezte egyik párizsi
útját, mert valami fontos politikai tervezetet kellett megtárgyalni.

A sors és a politika csodája úgy hozta, hogy ez az egész botrány nem is egy, hanem két
pártot érint egyszerre. Az 1996-ban vesztes kormányerő nem sokkal a választások után
kettészakadt, kivált belőle egy csoport, amelyet a korábbi külügyminiszter, Teodor
Melescanu vezet, de Melescanu az előző hatalom résztvevőjeként ugyanúgy részes a
mostani botrányban, tehát az ő pártja esélyeit is befolyásolhatják a vizsgálatok.
Ráadásul Melescanu úgy érintett az ügyben, hogy az ő külügyminisztériuma adott
román diplomata útlevelet a most letartóztatásban lévő üzletembernek, igaz, a következő
külügyminiszterek felejtették el visszavonni tőle az okmányt.

Épp a pénzmosási ügy kirobbanásával egy időben kezdődött rendkívül kemény vita
Melescanu és az egyik jelenlegi kormányerő, a Demokrata Párt között, amelyet –
milyen furcsa is ez a világ! – ugyancsak olyasvalaki vezet Petre Roman személyében,
aki korábban igen közeli munkatársa volt Iliescunak. A nem épp visszafogott stílusáról
ismert demokrata alelnök, Traian Basescu ráadásul azért rontott neki Melescanunak,
mert utóbbi komolyan bírálta Iliescu országlását, az akkor elmulasztott lehetőségeket.
És miközben a demokraták ebből az irányból estek neki Melescanunak, furcsamód az
albumbotrány kapcsán Iliescuék is a volt szövetséges ellen fordultak: kiderítették,
hogy 96-ig a párizsi üzletember Costea igazából nem is Iliescu, hanem Melescanu
kebelbarátja volt, sőt tulajdonképp Costea szervezte és pénzelte Párizsból azt a
folyamatot, amelynek révén Melescanu és szakadár csapata komoly párttá nőtte ki magát
Romániában.

Úgy tűnik tehát, hogy a pénzmosási botrány, legalábbis a résztvevők egy részének
szándékai szerint, az egykori külügyminiszter ellen fordul. Nos, Melescanu és pártja
"kilövése" sok mindenkinek érdeke. Ő jelen pillanatban Iliescu mögött a második
legesélyesebb elnökjelölt, és a közvélemény-kutatások alapján a jelenlegi államfőt,
Constantinescut is megelőzi. Melescanu kényelmetlen Iliescunak, mert igazából az ő
szavazótáborából vesz el fontos százalékokat. Melescanu kellemetlen
Constantinescunak, mert még inkább gyengíti pozícióit Iliescu ellenében, sőt ha
Melescanu továbbra is tartja második helyét, akkor a jelenlegi államfő el se jut a végső
megmérettetésig, már az első választási fordulóban kiesik a versenyből, hiszen a másodikra
csak a két legerősebb jelölt jut tovább. Constantinescu számára az 1996-os diadal után
ez nehezen elviselhető, csúfos vereség lenne. Melescanu talán kényelmetlen Petre
Romannak is, aki ugyan egy olyan pártot vezet, amely 6-7 százaléknál nem számíthat többre
a választásokon, de amely a jelenlegi koalícióban mégis döntő szerephez jutott; ám
ha Melescanu és pártja jobb pozíciókat szerez, akkor az idei választások után a
Demokrata Párt veszíthet politikai súlyából, és nem játszhatja a mérleg nyelvének
szerepét a nagy pártok között. Úgy tűnik tehát, hogy a botrány istenigazából
kereszttűz, amely a választások egyik komoly esélyesét próbálja kiiktatni a
versenyből.

Különleges a helyzete és különleges a dilemmája mindeközben az RMDSZ-nek, amelynek
szavazatai ugyancsak döntőek lehetnek az ügyben, ki lesz az a két elnökjelölt, aki
bejut a választások második fordulójába. A nagy kérdés, amire az RMDSZ egyelőre
nem is akar válaszolni, hogy állít-e a szervezet saját elnökjelöltet. 1996-ban
Frunda György indítása nagyon is megmozgatta a magyar szavazókat; javarészt az elnökjelölt
kampányának köszönhető, hogy az önkormányzati választások gyér részvétele után
a törvényhozási voksolásban a romániai magyarság "hozta a formáját", és annyi
képviselőt és szenátort juttatott a törvényhozásba, amennyi számarányának körülbelül
megfelel. Melescanu eddigi sikerei mellett azonban az RMDSZ elnökjelöltje egyszer? létezésével
kiütheti a versenyből Emil Constantinescut, aki a magyar szavazatok nélkül egészen
biztos, hogy nem jut a második fordulóba – megint feltételezve persze, hogy Teodor
Melescanu tartja a pozícióját.

A helyzet tehát botrányok nélkül is rendkívül bonyolult. Talán ez magyarázza, hogy
a június 4-ei helyhatósági választások kampányában most kevesebb a nacionalista,
soviniszta felhang, kevesebb figyelem kíséri a kolozsvári polgármester újabb próbálkozásait
és a körülötte zajló újabb botrányokat. Funarnak ugyan sikerült egy olyan plakátot
kreálnia, amelyen a román közvélemény számára legfontosabb faktorokat sorakoztatja
fel maga mellé: a hadsereget, az egyházat és a sportot – merthogy ezen a falragaszon
Funarral együtt szerepel a kolozsvári ortodox püspök, a negyedik erdélyi hadtest
parancsnoka és Gabi Szabo világbajnok atlétanő. Az érintettek mindegyike azonban
csakhamar kijelentette, hogy Funar nem kért engedélyt a szerepeltetéséhez, tehát
elhatárolják magukat a plakáton, illetve a kampányban való szerepléstől. Funar
pedig néhány nap elteltével engedelmesen vissza is vonta a plakátot. A történet jól
jelzi, hogy az elmúlt négy évnek minden kudarca, botlása, szerencsétlen hezitálása
ellenére egy nagy eredménye mégiscsak volt: a legszélsőségesebb erők most már Romániában
sem szalonképesek. A választások főszereplői sem óhajtanak közösködni velük,
mert tudják, hogy ez elhomályosítaná a kirakatot; Európa nem fogad el olyan román
kormányt, amely például a Nagy Románia Párttal szövetséget kötne. Nyilván segített
ennek felismerésében Haiderék fogadtatása is a kontinensen. 1992 óta most először
van esély arra, hogy a Nagy Románia Párt főtitkára, Gheorghe Funar kibukjon polgármesteri
tisztségéből, mert trükkjeihez, provokációihoz nem remélhet magas szint? támogatást.

Ha Funar esetleg távozik a városházáról, az természetesen komoly megkönnyebbülés
lenne Kolozsvár magyar lakosságának és sok román lakójának egyaránt, de attól a
romániai magyarság helyzete nem ígérkezik könnyebbnek a következő négy évre. Nem
véletlenül hangsúlyozzák annyira a helyhatósági választások fontosságát az RMDSZ
vezetői. Mert lehet ugyan, hogy idén is sikerül az elvárható parlamenti mandátumokat
megszereznie a magyaroknak, de ha közben jelenlegi koalíciós partnereik tovább
folytatják mostani mélyrepülésüket, és az előrejelzéseknek megfelelően elveszítik
a választásokat, akkor az RMDSZ-nek aligha akadnak komoly partnerei. Kétséges, hogy a
mostani ellenzék pártjaival köthetne-e bármiféle koalíciót, de nem ígérkezik
intenzív együttműködés várható ellenzéki társaival sem. Az lenne fontos tehát,
hogy amit a törvényhozásban esetleg kétszeres kisebbségben – magyarként és
elszigetelt ellenzékként – nem fog tudni elérni, annak legalább egy részét képes
legyen kiharcolni az önkormányzatokban. A szövetségnek arra is fel kell készülnie,
hogy országos szinten megpróbálják majd azokat a törvényi vívmányokat is felszámolni,
amelyeket javarészt úgyis csak papíron ért el a magyarság politikai képviselete, és
amiből igen kevés valósult meg a gyakorlatban. Politikai mozgástere tehát feltehetően
sokkal inkább lesz a helyhatóságoknál, mint a törvényhozásban. Még akkor is, ha a
koalíció a helyhatósági reformot sem hajtja végre a választásokig, és megmarad a
helyi testületek alárendeltsége a központi kormányzatnak.

Románia egyelőre olyan ország, amit vezetni kell. Sokkal inkább, mint akár nyugati
szomszédját, akár más európai államokat. A gazdasági élet éppúgy, mint a társadalom
minden más területe, centralizált struktúrák alá tartozik. A helyi tanácsokat itt
nem szabad önkormányzatoknak nevezni, de nem is érdemes, amíg tagjai éppúgy a kormánytól
várják az utasításokat és a koncepciókat, mint ahogy az emberek többsége is úgy
tudja: kizárólag az állami gondoskodáson múlik az életszínvonala, a jövője. Ennek
az országnak sem a gazdasága, sem az államszervezete, sem a tudati állapota nem készült
még fel a modern, decentralizált, organikus működésre. Azok a testületek tehát,
amelyeket néhány hét múlva a helyhatósági választásokon megszavaznak, ugyanúgy
nem dönthetnek majd a legfontosabb kérdésekben, mint ahogy a polgármesterek és tanácselnökök
törekvéseit is bármikor megtorpedózhatja a kormány helyi megbízottja, a prefektus.
Ennek egyedül Funar esetében volt némi haszna, egyébként viszont még a mostani európai
irányultságúnak mondott vezetés is inkább erősítette a központi hatalmat, amikor
politikai tisztséggé változtatta a prefektusi posztot, és felügyeleti szerv helyett
kiterjedt döntéshozó intézménnyé duzzasztotta a prefektúrákat. Ráadásul ezzel is
az Iliescu-csapatot segítette, amely sokkal inkább érzi elemében magát a centralizált
államszervezetben, mintha egy reformált struktúrát örökölne a választások után.

Amúgy a jelek szerint mostanság Bukarestben sincs sok embernek kedve komoly posztokon
komoly döntéseket hozni. Vannak ugyan nagy koncepciók, különösen, ha azokat be kell
mutatni a Nemzetközi Valutaalapnak vagy az Európai Uniónak, de továbbra sincs sem
garancia, sem érezhető politikai akarat e koncepciók megvalósítására. Ez az ország
most szinte tehetetlenül sodródik a választások felé, és épp a jelentősebb
folyamatok hiánya teszi fontosabbá az olyan botrányokat, mint a pénzmosás ügye Párizsban
és Bukarestben.

Olvasson tovább: