Kereső toggle

Sajtószabadság, óh

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A The New York Times január 3-i számában cikk jelent meg Donald G. McNeil Jr. tollából
"Hungary\'s Millennium Fireworks: a Royal Puzzle" avagy "Magyarország millenniumi
tűzijátéka: egy királyi türelemjáték" címmel. A cikket kivonatosan ismertette a
Hetek 2000. január 8-i száma is. Az amerikai szerző többrendbeli történelmi hamisítások
mellett kirohanást intéz a magyar kormány ellen anélkül, hogy a kormánypártnak bárminem?
lehetőséget adna álláspontjának védelmezésére. A közleményre e sorok írója a következő
választ küldte:

Tisztelt Szerkesztő Úr!



"Sok magyar annak a közös véleményének adott hangot, hogy helyénvaló, ha megválaszoljuk
Donald G. McNeil Jr. cikkét, amely a 2000. január 3-i számban jelent meg. Élvezettel
olvastuk, milyen tájékozottságot mutat országunk ókori történelmében. Ugyancsak hálásak
vagyunk, hogy felismerte, milyen létfontosságú egy nemzet életében ezeréves államiságának
megünneplése. Szívből jövő köszönetet szeretnénk mondani a The New York
Times-nak, mert egész oldalt biztosított arra, hogy hangsúlyozza ennek az eseménynek a
fontosságát.

McNeil ismeretei országunk közelmúlt történelmét illetőleg azonban kiegészítésre
szorulnak. Az 1956-os forradalom résztvevőinek és túlélőinek megdöbbenésére lázadásnak
nevezte nemzetünk felkelését. Szabadna megkérdeznünk, ki ellen lázadtunk fel? Talán
nem kellett volna kinyilvánítanunk érzelmeinket Moszkva magyar h?béreseinek bábkormánya
iránt, amely egy választás meghamisításával jutott hatalomra? Ez a magyar nép küzdelme
volt a szabadságért, a legelemibb emberi és polgárjogokért egy elnyomó rendszer
ellen, amelyet "az ördögi birodalom" megszálló csapatai és helyi vazallusainak
halált hozó terrorja tartott életben. Ugyancsak érdemes megemlíteni a puszta tényt,
hogy a mi forradalmunk volt az az erő, amely alapjaiban megrendítette a Szovjetuniót,
és végső fokon előidézte az úgynevezett szocialista kormányforma bukását a csatlós
államokban, végül pedig magában Moszkvában. A cikk voltaképpen teljesen egyoldalú
és alapjában véve csak azoknak ad hangot, akik szemben állnak a jelenlegi magyar kormánnyal,
amelyet az ország népe demokratikus szavazás útján választott meg. Az etika elveit követő
újságíró 50-50 százalékos esélyt adott volna mindkét fél képviselőinek álláspontjuk
ismertetésére. Az írás szerzője azonban letaglózza a kormánykoalíciót, és főként
az ellenzék véleményét ismerteti. Szeretnénk még kijavítani egy baklövését is. A
Magyar Igazság és Élet Pártja nem tagja a koalíciónak, hanem független parlamenti
frakció. Ezt követően sokunk elképedésére egy teljesen oda nem illő tárgykört vet
fel, amikor azzal vádolja a kormányt, hogy elhallgattatta "az ország második
legnagyobb újságját, a liberális Kurírt". A lapot tulajdonosa, a Postabank szüntette
meg, egyszerűen azért, mert ráfizetéses volt. Vannak más liberális újságok,
amelyek nem értenek egyet a kormánnyal, ennek ellenére még mindig életben vannak, és
nem is állnak roszszul. Az ember elképzelni sem tudja, miért törekszik olyan rendületlenül
McNeil, hogy hitelét rontsa Magyarország jelenlegi kormányának és vezetőjének, Orbán
Viktornak. Végül pedig ízléstelennek és a The New York Times-hoz méltatlannak találtuk
a buta kis viccet, amellyel zárta cikkét. (Nevezetesen: azért vitték át a Szent Koronát
a múzeumból az Országházba, mert Orbán azt akarja, hogy közel lehessen az irodájához,
így esténként felpróbálhassa.) Hasonló csacska élc lenne, ha valaki megkérdezné,
"miért küldte vissza Carter elnök a Szent Koronát, hogy a királyi trónra ültesse
Kádár Jánost, Magyarország akkori törvényellenes diktátorát?"

Ennyi lenne a válasz, amelynek közlésére a The New York Times nem mutat hajlandóságot.
A liberális amerikai sajtó általában csak azt közli, amit kellemesnek talál önmagára
nézve. Amennyiben valaki jól értelmezi az amerikai alkotmányt, akkor arra a következtetésre
jut, hogy az biztosítja a szólás-, sajtó- és kifejezési szabadságot, sőt korunk
erkölcse azt is megköveteli, hogy úgynevezett "egyenlő időt", azaz teret
kaphasson az, akit támadás ér. Úgy tűnik azonban, hogy ez a jog nem vonatkozik miránk,
magyarokra. Nekünk nincs jogunk kikérni, ha országunkat valaki tudatlanságból, vagy
uram bocsá\' nem a legjobb akaratból összehasonlítja Milosevics Jugoszláviájával
és valamiféle harmadik világbeli, barbár színezetet kölcsönöz nemzetünknek.

Jobb, ha ez a cikkíró, illetve a The New York Times szerkesztősége ezeknek a hasáboknak
segítségével tudomást szerez arról, hogy Magyarország ma már egyenrangú szövetségese
az Egyesült Államoknak, és bár népünk a Szent Koronát mint nemzeti ereklyét és
ezeregyszáz éves hagyományaink szerves részét tiszteli, de államunk ma már
demokratikus alkotmány alapján áll. Szeretnénk tehát, ha ez az Egyesült Államokban
is köztudott lenne, és ennek megfelelően, nem pedig hamis elképzelések alapján ítélnék
meg országunkat.

(A szerző az Amerika Hangja rádióadó magyar nyelv? adásának volt főszerkesztője)

Olvasson tovább: