Kereső toggle

Műtőasztalon formált szépségideálok

Mr. és Mrs. Szilikon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kaliforniai Silicon Valley-ben január közepén megszületett az első komputer által
előállított bemondónő. Az Ananovának keresztelt "kibernő" napi 24 órában fog
információt szolgáltatni az interneten, és készítői reményei szerint minden eddigi
bemondónőnél előnyösebb tulajdonságai révén sikerre számíthat. Ananova emberi
tulajdonságaiban a jelek szerint megtestesíti az ideális nőt: 28 éves – mármint az
arca –, közel 180 centiméter magas, visszafogott, intelligens modora nyugalmat sugároz.
Virtuális személyisége nélkülözi a felnőtt emberekben oly gyakran megtalálható,
kellemetlen arroganciát, cinizmust és ravaszságot, valamint az önteltséget – így
jellemezték a feltalálók, akik néhány nappal ezelőtt mutatták be őt a brit újságíró-szövetség
fogadásán.



Ananova, a virtuális szuperbemondónő. Ember tervez    Fotó:
internet

A színeiben is modern – zöld szemű, kihívóan vörös ajkú és kékeszöld,
divatosan tépett hajtincsekkel megjelenő virtuális bemondónő születése egészen életh?:
alkotói éppen kilenc hónapja munkálkodnak rajta, és már az utolsó teszteket végzik.
Ananova létrehozása a technikai siker mellett részben azt is megmutatja, milyen korunk
szépségideálja. A határozott arcvonásokkal rendelkező, csábító tekintet? hölgy
bizonyára elsősorban a férfiak szimpátiáját fogja megnyerni szupermodelleket idéző
tökéletes és ránctalan vonásaival. Az átlagnő már kevesebb rokonszenvvel
figyelheti Ananova szereplését, különösen, ha belegondol, hogy talán éppen ő képviseli
azt az ideált, amihez neki is hasonlítania kéne. Hogy ezeket az elvárásokat pontosan
ki is helyezi a nőre, az nem mindig egyértelmű. Néha úgy érezzük, a férfiak várják
el, de az is régi közhely, hogy a nők inkább a többi nő kedvéért öltözködnek
oly nagy kedvvel; ugyanakkor valahol bennünk él az igény, hogy minél jobban hasonlítsunk
a tökéletesre. De mi is az a tökéletes, és egyáltalán, mit jelent maga a szépség?




A szépség diszkriminál



Hivatkozhatnánk Platónra, aki a szépséget a jóval azonosítja, vagy Keats angol költőre,
aki szerint "A Szép: igaz és az Igaz: szép". Az értelmező szótár hétköznapibb
választ ad: szépnek nevezzük azt, ami gyönyörködtet. Leszűkítve a kérdést: mikor
szép a nő? Vajon ha megvan a megfelelő magassága, mell-, derék- és csípőmérete,
formás az orra és hibátlan a bőre, az elég-e a szépséghez? A kérdés banális, száz
emberből kilencvenkilencen tudnák, mi az elvárt válasz: a belső kisugárzás a döntő.
Állítólag ez az, ami akár a kevésbé előnyös külsej? nőt – és tegyük hozzá,
férfiembert is – széppé tudja tenni. Mégis a külső szépség az, amiért a nők
legtöbbje mindent megadna. A National Geographic természettudományos magazin 2000. januári
számának szépségről szóló összeállítása hivatkozik Victor Johnston új-mexikó-i
és David Perrett skót pszichológusok kísérletére, amelyben a férfiak következetesen
előnyben részesítették a nagy szemű, telt ajkú, kis orrú és állú nőket. Más
pszichológusok vizsgálatai szerint a klasszikusnak tekinthető homokóra alkat jelenti
az ideálisat – legalábbis a mai ízlés számára. Más meghatározás a szimmetrikus
arcformát tekinti ideálisnak, de az mindenképpen elmondható, hogy a formák és vonások
harmóniája kellemesebb élményt nyújt.

"A szépség diszkriminál" – állapítja meg a National Geographic cikkírója. A
magazin jelentése szerint tudományos megfigyelések bizonyítják, hogy a szép külsej?
emberek többet keresnek, enyhébb bírósági ítéletet kapnak, és eleve barátságosabbnak
érezzük őket. Az iskolában a szép gyerekeket többször szólítják fel, mint kevésbé
szép társaikat.



"A divat mondja meg, hogy ki vagy"



Az európai divat irányát évszázadokon keresztül az uralkodónők öltözködése
szabta meg. Divatot bizonyos értelemben az diktálhatott, aki valamilyen ranggal bírt. A
19-20. században e rang már függhetett a saját teljesítménytől is, és a divatot
egyre inkább befolyásolták a színésznők. Különösen erősen érvényesült ez a
tendencia a huszadik században, miután a mozi, majd a tévé és a videó elterjedése
mindenkihez közel hozta a sztárokat, és utánozhatóvá tette stílusukat. Így tette
divattá Greta Garbo a garbónyakat, Marlene Dietrich a bő vonalú Dietrich-nadrágot,
vagy Katherine Hepburn a sportos, modern nőtípust. Tömegek figyelték és utánozták
Jacqueline Kennedy-Onassis sikkes háromnegyedes kiskosztümjeit. A sztárok és
politikusfeleségek sem bírnak azonban olyan hatással a divatra manapság, mint a
modellek, akik már nem egyéni érdemeik alapján lesznek példaképekké, hanem egészen
egyszerűen a divatipar dobja be őket a köztudatba, azt üzenve ezzel a nőknek: ilyen a
szép alak, ez a kívánatos külső.

Minden kor asszonyát hajtotta a vágy: megfelelni a szépségideálnak. A nők elé állított
ideál folyton változik, elég, ha csak a rubensi telt szépségekre gondolunk, és aztán
felidézzük a hatvanas évek nagy modellsztárját, Twiggyt, aki csont és bőr megjelenésével
hozott új divatot. Mert a divat nem csak az öltözködést jelenti, hanem az éppen szépnek
és kívánatosnak tartott ideális testforma követelményét is. A divat nem egyszerűen
felöltözteti a nőt – a divattörténet leginkább azt mutatja, hogy az aktuális
ruhadivat szabja meg, milyen az ideális test, attól függően, mit enged mutatni a ruha.
Ugyanakkor persze a divatot nagy mértékben az is alakította, mit kívántak tükrözni
vele, milyen szerepet szánt az adott kor a nőnek.



Földönkívülieket is vonz



A szépség mindig is fontos jegye volt az embernek, a Biblia már az özönvíz előtti
időkről feljegyzi: az emberek leányai annyira szépek voltak, hogy természetfeletti lények
jöttek le a földre, és kapcsolatot létesítettek velük. (Az ősi történet az utóbbi
években az "idegenek által elrabolt földlakók" típusú UFO-legendákban újjáéledni
látszik.)

Egyiptomban a szépség olyannyira értéket jelentett, hogy az elhunyt személy szépítőszereit
vele együtt helyezték el a sírba – hátha szüksége lesz rá, Kleopátra szamártej-fürdőinek
híre pedig a késő utókorig eljutott. A Bibliában Eszter könyve jegyzi fel, hogy a
Xerxes perzsa király mellé királynénak kiszemelt leányokat tizenkét hónapon át készítették
fel illatos olajokkal és "asszonyi szépítő szerekkel" a bemutatkozásra. Az antik
görög és római kultúra is megteremtette a maga szépségideálját Aphrodité és
Venus, a szépség istennőinek alakjában. A zsidó-keresztény civilizáció – még
mielőtt a kora középkorban életellenes aszkézisbe süllyedt volna – nem a kultikus
gyakorlatot követte: a test gondozása az egészséget és (lásd az Énekek Éneke leírását)
a házastársak egymás iránti örömszerzését szolgálta.

A szépség szolgálata ma már önálló iparág, ám eleink sem voltak híján ötleteknek,
ha szépségről volt szó. Ámulatra méltó, mit meg nem tettek nők és férfiak egyaránt
a hódítás és a szépség érdekében a történelem kezdete óta. Az ókori Rómában
például nem lehetett kellemes germán rabnőnek lenni: az ember könnyen elveszthette a
haját. Az előkelő római asszonyok között ugyanis nagy divatnak örvendett a vörös
és aranyszőke hajszín, amit nem volt könny? elérni. Léteztek ugyan különféle
hajfestési módszerek, de minden kecskefaggyúnál és bükkfahamunál egyszer?bb
lehetett felvenni egy parókát, amelyet a foglyul ejtett germán nők levágott szőke
hajából készítettek.

A 17. századi spanyolok sem szűkölködtek különleges ötletekben – állítólag
ezzel nyerték el az "őrült spanyol" elismerést. Eleinte beérték annyival, hogy a
férfiak egy nyaktól az övig érő merev párnát helyeztek el ruhájuk alatt, amit a
katonák célszerűen páncélként is használhattak. Ez a "libamellnek" is nevezett
deformáció nagy népszerűségnek örvendett, de a szépségre vágyó férfiak nem érték
be ennyivel: mivel úgy találták, hogy a személyes érdemeket nagy mértékben fokozza
egy kövér has, azok, akik természetes úton nem bírtak szert tenni ilyen tekintélyre,
szabójukra bízták a feladatot, aki egy remekbe szabott m?pocakkal segítette ki a
csenevész urakat. Egy 17. századi szórakoztató anekdotagyűjtemény arról tudósít,
hogy a hölgyek is igyekeztek lépést tartani a divatos urakkal, úgy gondolva, hogy "a
férfiaknak a nagy felületek iránti előszeretetét jobban ki lehetne használni, ha kövér
hátsó felet csinálnának maguknak". A XVI. Lajos korabeli francia hölgyek mai
szemmel egyenesen ijesztően nézhettek ki nyakukra és vállukra festett kék ereikkel,
melyek kékvérűségüket voltak hivatva hangsúlyozni.

A nevetségessé válás nem az egyetlen kockázata a divatozásnak. A 18. században
használt pirosítószerek kén- és higanytartalma súlyos ínygyulladással és fogaik
elvesztésével fenyegette a szépségért semmit nem sajnáló hölgyeket. Az arcukra szórt,
ólomtartalmú fehér púder szintén mérgező, gyakran gyilkos hatású volt. A múlt században
viselt halcsontos és acélmerevítős fűzők sem kecsegtettek sok jóval: a kényes témákra
folyton ájuldozó hölgyek többnyire nem játszották meg magukat, fűzőikben valóban
nem sok levegőhöz jutottak. A nádszálkarcsú divatnak bizony halálos áldozatai is
voltak. 1859-ben egy párizsi lap számolt be egy fiatal hölgy tragédiájáról. A karcsúságáért
irigyelt hölgy egy bál után néhány nappal hirtelen meghalt. A váratlan halál utáni
boncolás kimutatta, hogy a túl szoros fűző miatt három borda átszúrta a májat.
"Így lehet meghalni huszonhárom éves korban. Nem tífuszban, sem gyermekágyban,
hanem fűzőben" – kommentálta az eseményt a hírt adó lap.

A történelem során fennmaradt képek, szobrok alapján jól nyomon lehet követni,
hogyan változott az ideális alak megítélése a különböző korokban. A rafinált élvezeteket
kedvelő krétai kultúrából fennmaradt alakok például igencsak az erotikát hangsúlyozó,
szinte valószínűtlenül keskeny derekú nőket mutatnak. A divattörténészek említést
tesznek a krétaiak derékban erősen fűzött mellénykéjéről is, amely megemelte az
amúgy sem fedett kebleket, míg a Pompejiben talált mozaikon ábrázolt bikini
napjainkban is divatosnak számítana.

A krétai testforma erősen emlékeztet a sok évszázaddal későbbi európai fűzőre,
amely ugyanezt a karcsúsító hatást volt hivatott elérni – ruha alatt. Európában a
középkor virágjában a női szépségideál karcsú, enyhe hajlatú S alakot mutat: a
fej kissé előrehajlik, a mellkas hátrafelé húzódik, a hasat és a csípőt előretolják
– az ábrázolások alapján ma talán rossz testtartásnak minősítenénk ezt. Érdemes
szemügyre venni a Napóleon korabeli nőket: ruháik derékvonala felcsúszik egészen a
mell alá, ezzel hangsúlyosan meghosszítva a lábakat, kiemelve a hasat és a mellet. Ez
a divat mindenekelőtt azt erősítette meg a nő látványában, ami az anyasággal, a női
szereppel azonosítható. A törekvés pontosan megfelel a napóleoni szellemnek –
amikor az uralkodót megkérdezték, melyik asszonyt becsüli a legtöbbre, azt felelte:
"Azt, aki a legtöbb gyermeket szülte."

A huszadik század hatvanas éveiben kezdődik el egy máig ható tendencia: ekkor jelenik
meg a színen Twiggy, a csont és bőr modell, aki első képviselője a drasztikus fogyókúrát
követelő új ideálnak. Neki persze könnyű, mert magától ilyen. Az átlagnő
azonban, aki eddig lehetett itt-ott telt, nőies, egyszerre elkezdhetett szorongani,
hiszen a természetellenesen vékony, gyereklány alkatú modelleket utánozni majdnem
lehetetlen. A "deszka" alkat szinte azóta uralkodik, talán azzal a változással,
hogy a magasság egyre nő.



Uniszex plasztika



A hatvanas évek még egy területen hoztak változást: megjelent az uniszex divat. Ebből
a szempontból döntő jelentőség? volt, amikor Yves Saint Laurent az addig kizárólag
férfiöltözetként szolgáló szmokingba öltöztette Catherine Deneuve francia színésznőt.
A szintén francia divattervező nadrágkosztümjei azóta klasszikus női viseletté váltak,
az uniszex divat pedig tovább hódít. Ám míg eleinte az uniszex elsősorban azt
jelentette, hogy a női viselet közelített a férfiakéhoz, a mai tendencia fordulni látszik:
a férfiviseletben egyre erősebbek a nőies vonások. Talán nem túlzás összefüggésbe
hozni ezt azzal a ténnyel, hogy a vezető divatcégek élén egyre nagyobb számban állnak
bevallottan homoszexuális divattervezők: tragikus példája ennek a milliárdos olasz
divatdiktátor, Gianni Versace, akit a közelmúltban egy általa kitartott férfiprostituált
gyilkolt meg Floridában.

Ismét megfordulni látszik ezzel az az irány, ami mintegy kétszáz éve jellemezte a
divatot: az empire stílus után Angliából kiindulva elterjedt a férfiöltöny,
megteremtve az egységes férfieleganciát, és meghagyva az addig mindkét nemet egyaránt
jellemző divatozás szokását a szebbik nemnek.

A szexuális forradalom utáni évtizedekben már semmi nem szab határt a test megmutatásának.
A "mindent megmutatni" divatjának hódolók egyre természetesebb igénye, hogy ha már
egyre kevesebb a ruha, akkor a testet kell a divathoz szabni. Erre jó a plasztikai sebészet.
A legtöbb modell őszintén bevallja, mit tökéletesített magán annak érdekében,
hogy karriert csinálhasson a kifutón. Az eredetileg gyógyászati célokat szolgáló
plasztikai sebészet hatalmas iparággá nőtte ki magát. Dr. Linton Whitaker plasztikai
sebész a National Geographic újságírójának nyilatkozva kijelentette: "Azt hiszem,
(a plasztikai sebészet) nem természetes, de mi az? Ilyen világban élünk… meg tudjuk
csinálni, és ez boldoggá teszi az embereket."

1998-ban egyedül Amerikában hárommillió kozmetikai célú plasztikai műtétet végeztek,
42 százalékukat a 35 és 50 közötti korosztályon. A tökéletes külső iránti igény
azonban nem kötődik kultúrához. Az alacsony árú orosz plasztikai műtéti lehetőségek
Londontól Sydneyig vonzzák a szépülni vágyókat, és Kínában is egymás után nyílnak
a plasztikai sebészeti klinikák. A világhír? brazil plasztikai sebész, Dr. Ivo
Pitanguy elmondása szerint már 18 éves lányok zsírleszívatást végeztetnek, és a
mellműtétet igénylő páciensek többsége szintén 16-22 éves. Mostanában – a "deszka-divatnak"
megfelelően – a mellkicsinyítő műtétek vezetnek, mivel a világnak ezen a táján a
kis melleket és a nagy feneket kedvelik, míg Amerika inkább a nagyobb mellbőségre
szavaz. A hetvenes években Dr. Pitanguy pácienseinek 8 százaléka volt férfi, ma ez az
arány 25 százalék. Testünk formálása egyre elfogadottabb érték a társadalomban.

Az önfejlesztés és a neurózis közötti határ azonban igen keskeny. Ugyan ki szeretne
olyan perspektívával élni, mint Michael Jackson, aki úgy választotta ki magának a
megfelelő szín? és formájú profilt, mint más az ékszereit – ma a rossz nyelvek
szerint arra vár, mikor esik szét az arca. "Megváltoztatjuk az emberek életét"
– dicsekszik egy plasztikai sebész arra hivatkozva, hogy a modern nőnek meg kell állnia
a helyét felelős beosztásában, és meg kell felelnie a versenyben. Korunk értékrendszere
szerint ehhez elengedhetetlen a külső akár ilyen eszközökkel történő karbantartása,
különösen, ha a korral járó természetes hormonális változások és a szülések
megviselik azt. Nem csoda, ha a világszerte százmilliók által bámult dél-amerikai
szappanoperák hősnőit és lovagjait a forgatókönyvírók elképzelései szerint szabják
át a brazil és venezuelai klinikákon, amelyeket a filmsorozatok nyomán egyre több páciens
keres fel.

Ez a bármi áron való megfelelési kényszer az egyik oka a modern kor jellemző betegségeinek,
az evési zavaroknak is. Ahogyan az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig fokozatosan csökkent
a nőideál testsúlya, úgy nőtt a rendszeresen fogyókúrázó nők száma (Hetek,
1999. március 13.). A nők társadalmi szerepe többé nem az anyaságon alapul, hanem a
szex-szimbólumén, aminek csak a test erőszakos átformálásával lehet megfelelni. Nem
csoda, hogy az anorexia, a kóros soványság, valamint a bulimia, a folytonos evés-hányás
e században vált tömeges méretűvé. "Ma, ha a néhány évtizede szex-szimbólumnak
tartott Marilyn Monroe megjelenne egy fogyókúrás klubban, a szeme sem rebbenne meg
senkinek, felvennék a klubba" – jegyzi meg a National Geographic összeállításának
egyik interjúalanya.

Ma még nem tudjuk, hol a határ a test fiatalításában. Az elmúlt száz évben megnőtt
a születéskor várható élettartam, ám a test ugyanúgy mulandó maradt. Igyekszünk lépést
tartani a világgal és minden áron fiatalok maradni, ám az örök fiatalság receptje még
csak a tudományos-fantasztikus irodalomban létezik. Aldous Huxley Szép új világ cím?
klasszikus fantasztikus regénye megrázóan írja le, ahogy az emberi élet végső határához
érkezett, tökéletesített emberek haldokolnak az elfekvő kórházakban: testük éppen
olyan fiatal, mint életerejük teljében, "még friss, fonnyadatlan arcok" néznek
vissza az ágyakból, olyan embereké, akikre "a szenilitás annyira gyorsan tört rá,
hogy nem volt idő arra, hogy megöregedjenek, csak a szívek és az agyak" öregedtek
el.

Olvasson tovább: