Kereső toggle

Botránykönyv a brit kettős ügynökökről

Vörös Zászló érdemrend az atomtitkokért

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy volt KGB-tiszt könyve új megvilágításba helyezte a szovjet titkosszolgálat
Nyugat ellen tervezett szabotázsakcióit, melynek célpontjai erőművek és olajvezetékek
voltak. A KGB-archívumok sok más érdekes történet mellett említést tesznek egy ma már
idős angol kémnőről, aki évtizedeken keresztül atomtitkokkal látta el Moszkvát,
illetve a Scotland Yard egy volt alkalmazottjáról, aki a hetvenes években volt a
szovjet titkosrendőrség ügynöke.



Londoni felvétel a 87 éves Melita Norwoodról. A KGB-s dédnagymama 
  Fotó: MTI

Nagy-Britannia-szerte egyre többen és hangosabban követelik a Melita Norwood elleni
bírósági eljárás megindítását. A 87 éves dédnagymama a napokban azzal "csoszogott"
a brit közélet és média érdeklődésének középpontjába, hogy csaknem negyven éven
át folyamatosan brit atomtitkokat szivárogtatott ki a KGB-nek. Bár Nagy-Britanniában
komoly hagyományai vannak a kémkedésnek, az idős hölgy karrierje mégis új színfolt,
hiszen a lebukott elődök szoborcsarnokát eddig elsősorban a felsőbb osztályokhoz
tartozó, Cambridge-ben végzett ügynökök, diplomaták díszítik.

A "Hola" fedőnéven futó Melita Norwood 1937-ben szegődött a KGB szolgálatába.
Ekkor már öt éve annál a londoni székhely? Színesfém Kutató Intézetnél
dolgozott titkárnőként, amelynek kulcsszerepe volt Nagy-Britannia nukleáris arzenáljának
kifejlesztésében. Norwood, aki egyébként úgy nyilatkozott, hogy "általánosságban
elítéli a másik ország elleni kémkedést", már fiatal korától tagja volt a Brit
Kommunista Pártnak, és egészen 1972-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig jó szolgálatot
tett a KGB-nek. Még vizsgálják, pontosan milyen információkat juttatott el Moszkvának
– írja a The Times cím? napilap. Bár Norwood saját bevallása szerint tevékenysége
"nem volt számottevő", munkáját a KGB a titkosügynököknek adható legnagyobb
ranggal, a Vörös Zászló érdemrenddel honorálta.

Mindez talán még hosszú évekig a brit belföldi elhárítás, az MI5 titka maradt
volna, ha egy Angliába disszidált volt KGB-s kémfőnök nem akar könyvet írni
kalandos életútjáról, illetve a szovjet titkosszolgálat eszközeiről. A jelenleg
Nagy-Britanniában inkognitóban élő Vaszilij Mitrohin e hónapban megjelenő könyve számos
adalékkal szolgálhat a hidegháború alatti szovjet ügynöktevékenységről.

A "Kard és pajzs – a KGB titkos története" címet viselő könyv magas beosztású
ügynökökről és azok eszköztáráról (úgymint szexuális kompromittálás, zsarolás,
ipari kémkedés) szól. A m? több ezer oldalnyi másolt KGB-aktán alapszik, amelyeket
a volt szovjet titkosrendőr-levéltáros juttatott ki Oroszországból, mikor Nyugatra
disszidált 1992-ben. A nagy port kavaró dokumentum tartalmát több brit újság is
ismertette, a BBC televízió pedig interjút is készített a rejtőzködő Mitrohinnal.
Ezek szerint a szovjet exlevéltáros a hetvenes évek elejétől kezdve 12 év szorgalmas
munkájával kézzel lemásolta a rábízott dokumentumokat, majd cipőjében kicsempészte
a szigorúan bizalmas iratokat.

A KGB archívuma szerint több mint egy tucat olyan helyi ügynök működött a hetvenes
években Nagy-Britanniában, aki műszaki, tudományos jelleg? bizalmas adatokat adott át
Moszkvának. Köztük az egyik legfontosabb az az Ace fedőnev? repülőmérnök, akinek
"repülési szimulátorokról szóló információi megalapozták a hasonló szovjet
szimulátorok új nemzedékét" – állítja a társszerző Christopher Andrew, a
Mitrohin-aktákat feldolgozó cambridge-i történész professzor.

Andrew szerint a KGB-t nemcsak a brit ipari titkok érdekelték, hanem igen aktív tevékenységet
folytatott az Egyesült Államokban is, ahol többek között a Boeing, IBM, Lockheed vagy
General Dynamics óriáscégekben megbúvó ügynökök nagy mennyiségben juttattak el
szigorúan őrzött információkat a Pershing-2 rakétaprogramokról és az AWACS felderítő
rendszerről.

A volt hírszerzőtiszt olyan akciókról is említést tesz, amelyek célja a dezinformálás
volt. A Kennedy-gyilkosság után a KGB azt terjesztette, hogy a néhai amerikai elnök
elleni merénylet mögött a CIA, illetve egy jobboldali összeesküvés áll. Az amerikai
CBS televízióban nyilatkozó Mitrohin megerősítette, hogy a szovjet titkosrendőrség
pénzelte az első Kennedy-merénylettel foglalkozó könyv amerikai kiadását.

Mitrohin egy másik meghökkentő állítása, hogy a hatvanas és hetvenes években a KGB
szabotázsakciókat készített elő több amerikai és nyugat-európai objektum ellen. A
KGB egyik első számú célpontja egy Texas államból Kaliforniába vezető olajvezeték
volt, de tervek voltak a New York állam áramellátását biztosító montanai vízerőm?
felrobbantására is – mondta Mitrohin.

Bár a szabotázsakciókhoz szükséges robbanóanyagok helyéről nincs pontos információ,
a könyv megírásában segédkező Christopher Andrew szerint a Kreml – nem beszélve a
KGB-főnökből orosz miniszterelnökké előlépett Putyinról – jól tudja, hol
helyezték el azokat. Andrew szerint egy Svájcban telepített aknát már sikerült bemérni
Mitrohin útmutatásai alapján. Némi földmunka után rátaláltak egy veszélyesnek tűnő
tárgyra, amelyet a helyszínen felrobbantottak.

Mitrohin szerint a KGB tervei között szerepelt Károly wales-i herceg utódlásának
megzavarása, disszidens orosz művészek külföldi karrierjének ellehetetlenítése,
illetve a pápa elleni merénylet is. A szovjet kémeket felsoroló listát – amelyen
egy volt brit munkáspárti parlamenti képviselő neve is szerepel – az exügynök már
1992-ben átadta a brit hírszerzésnek – állítja a Daily Telegraph cím? brit
napilap.

Könyvében Mitrohin megemlíti John Symonds nevét is, aki – miután korrupció vádjával
1969-ben elbocsátották a Scotland Yardtól – Marokkóba ment zsoldosnak. A KGB itt
sikeresen megkörnyékezte, és 1973-tól 1980-ig a szovjet titkosrendőrség embereként
utazgatott egyik ötcsillagos szállodából a másikba. Mitrohin szerint kulcsszerepe
volt a szociáldemokrata Willy Brandt kancellár megbuktatásában. Symonds 1980-ban
visszatért szülőföldjére, ahol túlzott segítőkészsége miatt (saját magát adta
fel) senki nem hitte el a történetét. Bár korábbi korrupciós ügyeiért két év börtönt
szabtak ki rá, hajlandó volt az MI5-nek értékes információkat átadni saját kémkarrierjéről
és a szovjet titkosrendőrség egész világra kiterjedő struktúrájáról. Vallomását
a fantazmagória kategóriájába sorolták, és még akkor sem foglalkoztak azzal érdemben,
mikor évekkel később ugyanezt előadta a Daily Express cím? lapnak. Mitrohin könyve
most alátámasztja Symonds vallomását, ez viszont a brit hírszerzésre nézve kínos,
amely nem tulajdonított különösebb jelentőséget a volt titkos ügynök vallomásának.

"Vakond a kertben", "A kémnagyi könnyedén megússza", "Megmenekült a hazaáruló"
– áll a brit lapok főcímeiben. A még ki sem adott könyv mind a brit médiában,
mind a politikában nagy port kavart. Eltérnek a vélemények arról is, hogy valóban bíróság
elé állítsák-e az idős hölgyet. A liberálisabb vélemények ejtenék a büntetőeljárást,
bár – véli Andrew is – aki Joszif Sztálinnak kémkedett, az megérdemli, hogy
mindenki megtudja a történetét. Az így érvelők emlékeztetnek arra, hogy a Cambridge
Egyetem értelmiségi köréből az 1930-as években verbuválódott hírhedt kémek –
rendre diplomaták és a brit hírszerzésbe beépült ügynökök – közül egy ellen
sem indult büntetőeljárás. Többen közülük a Szovjetunióba menekültek, vagy csak
a haláluk után mondták ki róluk, hogy valóban kémtevékenységet folytattak. Sir
Anthony Blunt, II. Erzsébet királynő művészettörténésze, miután titokban
bevallott mindent, mentességet kapott, csak a lovagi rangjától és tudományos érdemeitől
fosztották meg 1979-ben. A konzervatív brit lapok álláspontja szerint azonban a hazaárulás,
csakúgy mint a háborús bűnök, nem évülnek el.

A média és a politikusok további nagy leleplezésekre számítanak a könyv megjelenésével.
A ma 77 éves Mitrohin, aki a kivándorolt oroszok ellen elkövetett titkosszolgálati
akciókat látva csömörlött meg, és kezdett bele leleplező munkájába, fontosnak
tartja, hogy mindenki megismerhesse "az egész gonosz gépezet óriási erőfeszítéseit".
Míg Melita Norwood hívő kommunista lévén úgy véli, ha még egyszer tehetné,
mindent ugyanúgy csinálna, Mitrohin orosz hazafiként erkölcsi kötelességének érzi
a KGB hidegháborús tevékenységének feltárását.

Olvasson tovább: