Kereső toggle

Az intelligencia titka

Felfedezték az IQ-géneket

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Doogie, a szuperegér bizonyára nincs tisztában azzal, micsoda korszakalkotó
szerepre született. Ránézésre nem is különbözteti meg semmi a többiektől, ám a rágcsálók
mentális képességeit mérő tesztek során bebizonyosodott: társainál gyorsabban
tanul és hosszabban emlékezik a tanultakra. Mindezt annak a genetikai kísérletnek köszönheti,
amelyet az amerikai Princeton Egyetem, az MIT és a Washington Egyetem tudósai hajtottak
végre. A kísérletek kimutatták, hogy a memória és az intelligencia – legalábbis részben
– genetikai módszerekkel manipulálható. A felfedezést a Nature cím? természettudományi
magazin adta közre. A kísérleti eredmények ismét a középpontba állították az örök
izgalmas kérdést: hogyan működik a memória, mi is az intelligencia, s vajon szabad-e
egyáltalán beleavatkozni a természet adta rendbe. A kérdésről az amerikai Time
magazin legújabb száma közölt öszszeállítást.



Címlapon a felfedezés. Gyerekjáték lenne?

Az a gondolat, hogy az intelligencia genetikai eredetű, régóta heves vitákat vált
ki a tudósok között, hiszen könnyen a rasszizmus vádjával illethető az, aki sokáig
fűzi a gondolatot. Ugyanakkor az sem teljesen egyértelmű, mi is az intelligencia. Sokféle
képességet magába foglal – olyan nehezen megfoghatókat is, mint például a
kreativitás, s olyan egyértelműen intelligencia-függőket, mint a problémamegoldó-képesség.




Emlékezés és tanulás



Bár Doogie és társai nem számítanak Einsteinnek az egerek között, abban azért a
legtöbb neurobiológus és pszichológus egyetért, hogy memóriájuk és tanulási képességeik
valóban jelentősen megnövekedtek a genetikai manipulációnak köszönhetően. Mielőtt
valaki is felháborodna a párhuzam miatt, azt a kísérlet vezetői is elismerik, hogy az
egerek és emberek közötti távolság továbbra is áthidalhatatlan. Mégis, a kísérletek
gyakorlati haszna egyes tanulási nehézségek és memóriazavarok elleni terápiák elméleti
megalapozásában állhat. Nem lehetetlen például, hogy hamarosan új eredmények születhetnek
a népesség öregedése miatt egyre több embert fenyegető Alzheimer-kór kezelésében.
A kutatások természetesen felvetik a kérdést, hogy hol van az a határ, amely
megszabja a kísérleti eredmények felhasználási lehetőségeit. Igen valószínű,
hogy egészséges emberek is igényt tartanak majd arra, hogy saját – vagy még inkább
gyerekeik – mentális képességeinek némi "lökést" adjon a modern tudomány. A
kilátások máris lázas gondolkodásra késztetik a bioetikával foglalkozókat.

A terápiás felhasználhatóság csak az egyik kulcsfontosságú kérdés, ami az új
kutatások során felmerült. A másik döntő eredmény, hogy a neurobiológusok újabb
bizonyítékokhoz jutottak a memória mibenlétéről és működésének módjairól. A
Chicagói Egyetem pszichológia-professzora, Janellen Huttenlocher megfogalmazása szerint
"szinte minden, amit teszünk, az érzékeléstől a gondolkodásig, folyamatosan összefüggésben
van a memóriával." Nem is lehet ez másként, hiszen tulajdonképpen a "jelen",
mint olyan, nem is létezik. Az ezt megelőzően olvasott mondat máris a múlt része, ha
csak egy-két másodperce is; cikkünk eleje pedig – ha az olvasó idáig eljutott – már
percekkel eltávolodott a múltban. A memóriánk működése teszi érthetővé, hogy a
most olvasott mondat hogyan illeszkedik az előzőleg olvasottakhoz.

Ahogyan a szakemberek egyre többet felfedeznek a memória működéséből, úgy válik
nyilvánvalóvá, hogy a memória egymással együttműködő rendszerek sokasága, különböző
szerepekkel. Amikor felülünk a kerékpárra, az agyunkban levő neuronok egyik csoportja
adja az emlékeket arról, hogyan kell hajtani a kerékpárt. Máshonnan jönnek az emlékek
arról, hogyan lehet eljutni a város egyik pontjáról a másikra, és megint máshonnan
a közelmúltbeli nagy esés kellemetlen emléke.



A fiatalkor emléke



A kutatók talán soha nem fedezték volna fel memóriánk töredékes voltát, ha nem
tanulmányozták volna a betegség vagy sérülés következtében memóriazavarban
szenvedőket. Az egyik legismertebb kutatási alany az amerikai H. M., aki 1953-ban, 27 éves
korában súlyos agyműtéten esett át epilepsziája kezelésére. A betegség elmúlt,
de agya egy részének eltávolítása képtelenné tette H. M. agyát új emlékek megőrzésére.
H. M. ma viszonylag jól működő rövid távú memóriával rendelkezik: egy beszélgetés
során például mindvégig észben tudja tartani a neki éppen bemutatott személyről szóló
információt, és a beszélgetés fonalát sem veszti el. Később azonban – hosszú távú
memória hiányában – nem képes felidézni a beszélgetést, sőt a személyt sem
ismeri fel újra az újabb találkozáskor. Lényegében minden kitörlődik az agyából,
ami az operáció óta történt vele. Számára ma is 1953-at írnak, és ugyanolyan
fiatalnak hiszi magát, mint akkor. Ez a fajta fogyatékosság arról győzte meg a kutatókat,
hogy a rövid távú és a hosszú távú memória az agy különböző területein tárolódik
– másként H. M. minden emlékezőképességét elvesztette volna.

Egy 1962-es kísérletben azonban bebizonyosodott, hogy H. M. mégis képes volt az emlékezés
egy speciális módjára. Nap nap után, hoszszabb ideig azt a feladatot kapta, hogy tükör
segítségével rajzoljon le egy bizonyos formát. H. M. számára ez a forma minden egyes
alkalommal új és ismeretlen volt, újra meg kellett tanulnia a módszert. Ennek ellenére,
ahogy a napok teltek, mind könnyebben tanulta meg a minta követését, ami azt látszik
bizonyítani, hogy agya valamely része mégis képes volt bizonyos, nem tudatos emlékek
képzésére. A kísérlet jelentősége abban áll, hogy az Alzheimer-kórban szenvedő
betegek hasonló tüneteket produkálnak, és agyuk ugyanazon részét érinti először a
betegség, amit H. M.-nél eltávolítottak.

Az egységesnek hitt emlékezőképességről tehát kiderült, hogy összetett rendszer működésének
eredménye. Egyszerűnek látszik, hogy amikor mondjuk a kalapácsra gondolunk, azonnal
felidéződik bennünk a neve, alakja, feladata, pengésének hangja, sőt, hosszú ideig
reflexszerűen az is, mekkorát ütöttünk vele az ujjunkra. Az egyszer? gondolat mögött
azonban az agy különféle területeinek együttműködése áll. Már húszas éveinkben
elkezdődik azonban az a folyamat, mely ötvenes éveinket taposva igazán kellemetlenné
tud válni: hányszor előfordul, hogy megjelenik előttünk egy arc, amit hirtelen nem
tudunk azonosítani a megfelelő névvel! A memória korral járó gyengülésének ez a módja
és az új dolgok tanulására való képesség vele párhuzamos csökkenése vezette a
Princeton Egyetem kutatóját, Joe Tsient a most nyilvánosságra hozott kísérlethez,
melynek eredménye Doogie, a szuperegér.



Memória-molekula



Nyilvánvaló, hogy amikor tanulunk, vagy új dolgokat jegyzünk meg, akkor valamilyen változás
történik az agyunkban. Az is egyértelmű, hogy maga az agy szerkezete nem változik
meg, és egészében véve nem keletkeznek új idegsejtek a folyamat során. Tsien és
kutatótársai arra a felfedezésre alapozták kísérleteiket, hogy az NMDA (N-metil
D-aszpartát) molekula gyógyszerek általi blokkolása a kísérleti állatokat tanulásképtelenné
teszi, sőt amnéziát okoz. A molekula működését stimuláló szerek adása viszont
fejlesztette a memóriát. Egy évtizeddel ezelőtt bolondnak tekintették volna azt a
kutatót, aki egy egyszer? molekula megváltoztatásával próbálta volna manipulálni a
magasabb rend? agyi tevékenységeket, mint például a tanulás vagy a memória. Tsien
és társai pedig pontosan ezt tették: a génmanipulációval létrehozott Doogie-generáció
egerei minden egyes teszten jobban szerepeltek, mint egyszer? társaik, tanulási
folyamatuk lényegesen gyorsabbnak bizonyult.

A szuperegér azonban sok tekintetben veszélyeztetettebbnek tűnik az átlagnál: különféle
kísérletek arra az eredményre vezettek, hogy a velük végzett génmanipuláció érzékenyebbé
tette őket bizonyos szerekre, mint a kokain, heroin és amfetaminszármazékok, valamint
krónikus fájdalmaknak is jobban ki vannak téve. A természet nem egykönnyen hagyja magát
befolyásolni. Még sok időbe telhet, míg az eredményeket az emberre vonatkoztathatják
– a rákkutatások sokszor fájdalmasan bizonyítják, hogy ami az egéren működik, az
nem biztos, hogy az emberre is ugyanúgy hat. Tsien azonban bizakodik, hogy ezúttal
helyes úton járnak. Véleménye szerint jó oka van azt gondolni, hogy ugyanezek a
genetikai megfigyelések az emberre is érvényesek. Tsiennek nem áll szándékában
embereken kísérletezni; ezt a jelenlegi etikai normák mellett nem is tehetné meg.
Ugyanakkor nem mellékes, hogy azok a szerek, amelyek az említett molekula működését
stimulálhatják, legálisak. A princetoni egyetem máris lépéseket tett e szerek ilyen
irányú használatának szabadalmaztatására.

Gerald Fischbach ellenben, aki egy neurológiai rendellenességekkel foglalkozó amerikai
intézet munkatársa, erősen kételkedik abban, hogy egerek és emberek között ugyanarról
a fajta tanulási folyamatról lehet beszélni. Tsien nem is titkolja, hogy az állati és
emberi intelligencia nem hasonlítható össze. Ugyanakkor határozottan utal arra, hogy a
problémamegoldó-képesség mindenképpen része annak, amit intelligenciának nevezünk,
a tanulás és emlékezés pedig döntő szerepet játszik a problémamegoldásban. "Ezek
az egerek pedig kétségkívül jobban tanulnak, és jobb a memóriájuk, mint a többi egérnek"
– teszi hozzá. Tsien nem állítja, hogy kollégáival megtalálta akár az
intelligencia, akár a memória fejlesztésének mindenható genetikai módszerét. Úgy véli,
hogy amit talált, az csak egy az agy ilyen irányú működését vezérlő sok tényezőből.
Ugyanakkor – és ebben kritikusai nyilván élesen támadni fogják – szilárdan állítja,
hogy az intelligencia legalább részben biológiai létünkből ered – zárja összeállítását
az amerikai hetilap.


Katalógus-csemeték



A leendő szülők hamarosan talán génkatalógusokat böngészve tervezik meg születendő
gyermekük nemét, szem- és hajszínét, speciális képességeit. Minden újabb génmanipulációs
eljárás felveti a gondolatot, vajon mikor és pontosan mire is lesz felhasználható a
tudás. Ez természetesen etikai problémák sorát hozza magával. Még a szkeptikusok is
bevallják: csak idő kérdése, hogy valóban ilyen gondjaink legyenek. Melyik szülő
nem szeretne az átlagnál okosabb, szebb gyereket?

Az orvosok már képesek kiszűrni a magzatok genetikai károsodásait, egy nap pedig már
kezelni is tudják majd azokat a méhen belül. A technika és a tudomány mindig igazodik
a piaci kereslethez. Már ma sem elképzelhetetlen a magzat kívánt nemének előzetes
meghatározása; növekedést segítő hormonnal kezelik a növekedésben genetikai okokból
elmaradt gyerekeket, de a szert már azok az egészségesen kis növés? gyerekek is
megkaphatják, akiknek szülei képesek kifizetni a 30 ezer dolláros árat. A tizenéveseken
végrehajtott plasztikai műtétek száma Amerikában az elmúlt hét évben megkétszereződött.
Terméketlen házaspárok a Yale Egyetem lapjában keresnek donort, míg ügyes befektetők
Nobel-díjasok spermáit értékesítik.

Egyes vélemények szerint az ilyenfajta előnyök lehetősége a diszkrimináció újabb
módját teremti meg. Lehetséges, hogy egy nap majd a gyerekek pert indíthanak saját szüleik
ellen, amiért nem ragadtak meg minden lehetőséget, hogy előnyökhöz juttassák őket?
Elizabeth Bounds teológus egyenesen rémisztőnek nevezi a kilátásokat: "Azt kockáztatjuk,
hogy néhány domináns érték köré épülő homogén társadalmat hozunk létre –
egy megrendezett társadalmat."

Miért olyan fontos nekünk a memória fejlesztése? – teszi fel sok józan ember a kérdést.
Első meggondolásra azt hinnénk, boldogabbá tesz, gazdagabbá, vagy jobb állást
biztosít nekünk. Ugyanakkor mindenki ismeri az ellenpéldákat is, nem beszélve arról:
nem véletlen az, hogy sokszor elfelejtünk dolgokat. Természetes védekezési reflexünk
bizonyos rossz emlékek kitörlése, és bizonyára nem véletlen, hogy agyunk
kifejlesztette az erre való képességet.

Olvasson tovább: