Kereső toggle

Tíz évvel a rendszerváltás után

Becstelen gazdagok, tisztes szegények

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Le tudjuk-e vetkőzni az évtizedes berögződéseket és a gyarló emberi reakciókat?
Hozzá tudunk-e szokni az újhoz, tolerálni tudjuk-e a mást, a sikeresebbet, az ügyesebbet?
A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (Tárki) felméréséből kiderül, hogy tíz
évvel a rendszerváltás után még mindig masszívan tartja magát az a szemlélet, hogy
a gazdagok, a sikeres vállalkozók nem becsületes úton szerezték a vagyonukat.
Ugyanakkor a lakosság fele belátja, hogy az átlagnál magasabb keresetek elutasítása
nem racionális, és hogy a jelenséget főként az irigység motiválja.

Kik és honnan jöttek?



Amíg a rendszerváltás korai éveiben milliók voltak elfoglalva az életszínvonaluk
drasztikus csökkenésével, egyesek szép csendben kiugróan meggazdagodtak. A Tárki
feltérképezte a múltat: kik az újgazdagok, és honnan jöttek.

Az 1997-ben lezárt felmérésből kiderült, hogy az új nagyvállalkozók főként azok
közül kerültek ki, akik a rendszerváltás előtt jelentős szerepet töltöttek be az
állami vagy a gazdasági életben. Harminc százalékuk a nyolcvanas évek gazdasági
vezetői voltak, vagy már ekkor önálló vállalkozást működtettek (30%), illetve részt
vettek a második gazdaságban (18%). Ezek alkotják a nagyvállalkozói csoport háromnegyedét.
Nem elhanyagolható azoknak a száma sem, akik "csupán" egyéni képességeiket
kamatoztatták a rendszerváltás nyújtotta konjunktúra kihasználásával. A nagytőkések
18 százaléka tartozik ebbe a csoportba. Ők sem gazdasági, sem politikai tőkével nem
rendelkeztek. Nem jellemző – illetve ha igen, csupán 2,4 százalékra –, hogy az
indulásnál kizárólag a politikai kapcsolataikat érvényesítették volna. Tehát
pusztán a politikai tőke felhasználásával nagyon kevesen tudtak nagyvállalkozókká
válni, azaz a politikai tőkét önmagában nem lehet gazdasági tőkévé konvertálni.
A megkérdezetteknek csupán 15 százaléka említette, hogy kihasználta az 1990 előtti,
és 17 százaléka az 1990 utáni politikai kapcsolatait.

Kétségtelen, hogy a privatizációval leginkább az egykori gazdasági vezetők tudtak
élni, akik kedvezményes hitelkonstrukcióval részt vettek korábbi vállalatuk magánosításában,
és felhasználták a korábbi politikai kapcsolataikat is. Hozzájuk hasonlóan jól
tudtak élni a hitellehetőségekkel és a privatizációval a rendszerváltáskor külhonból
hazatérő vállalakozók is. A megkérdezett nagyvállalkozók 95 százaléka úgy
gondolja, hogy sikereit elsősorban egyéni képességeinek, és szaktudásának köszönheti,
és csak ezután említették az imént felsorolt tényezőket. Speciális képességükkel
és a gazdasági életben való rutinos mozgás révén ráéreztek a különleges időre,
és arra, hogy milyen irányban kell mozdulni, és így ki tudták használni a rendszerváltás
adta konjunktúrát. Kisebb részük elhíresült olajszőkítő, fegyverkereskedő – ők
többnyire időközben le is buktak –, többségük azonban ügyes kereskedő, akik jól
kihasználták a lehetőségeket, és persze szerencséjük is volt.

Meglepő, hogy a megkérdezett újtőkések elsöprő többsége (94%-a) férfi, többségük
40-49 éves, egyharmaduk 50-59 év közötti, és 20 százalék erejéig a 20-29 éves
korosztály is képviselteti magát. Döntő többségük (84 %) felsőfokú végzettségű,
magasan képzett, szaktudással rendelkezik. Közel 50 százalékuk fővárosi, és 31 százalék
megyeszékhelyen lakik.



A fogadtatás



A tőkésosztály megjelenésének nem örült az egyenlősdihez szokott nép. Nem véletlen,
hiszen a jövetelük pont egybeesett a lakosság 70-80 százalékának életszínvonal-zuhanásával.
A vesztesek leplezetlen ellenszenvvel fogadták kiugrott társaikat, s ez a lelkület 9-10
év után is szinte ugyanolyan masszívan tartja magát, mint az első néhány év sokkoló
időszakában. Kialakult, s azóta a zsigerekbe is beivódott az irigység, és az a meggyőződés,
hogy tisztességes úton nem lehet meggazdagodni. A Tárki tavalyi felmérése szerint az
emberek 75-84 százaléka ezen a véleményen van, és csupán 7-10 százalék nem ért
egyet a tömeggel. Minél idősebb korosztályt vizsgálunk, annál magasabb az elutasítók
tábora. Harminc évesig "csupán" 75 százalék értett egyet az újgazdagok "becstelenségével",
a 30-49 éves korosztály 80, a 60 év felettiek 84 százaléka van ezen a véleményen. A
változás csupán annyi az elmúlt évekhez képest, hogy az ezzel "részben egyetértők"
tábora némiképp nőtt, tehát kissé csitultak az indulatok.

Sági Matild, a Tárki szociológusa szerint ez a szemlélet részben azért alakult ki,
és azért ilyen tartós, mert az 50-60 éves egyenlősítő társadalmi múlt még mindig
hat az emberekre. Másrészt azért, mert amikor tömeges volt az elszegényedés, nagy
indulatokat váltott ki a kevesek meggazdagodása, ez erősen irritálta a tömegeket, s
az irigység legnagyobb forrásává vált. Ma már ugyan némileg enyhült az irigység
heve, mert az emberek hozzászoktak az új struktúrához, az egyenlőtlenséghez. A
sikeres vállalkozók becstelen szerepben láttatása tulajdonképpen szociálpszichológiai
jelenség. A vesztes polgár azt gondolja magában: "Ha én, aki becsületesen dolgozom,
és ha megszakadok, sem tudom a családomnak felmutatni azt, amit öt évvel ezelőtt
tudtam, nem létezik, hogy egyesek becsületesen meg tudnak gazdagodni. Biztosan loptak,
csaltak, hazudtak, mert ha a gazdagság megszerzése az egyéni ambíciótól, képességektől
függne, nekem is meg kellene gazdagodnom, hiszen én is sokat dolgozom." S mivel a környezet
nem változik, és évek múltával sem tud kitörni nem kívánt helyzetéből, ez a
gondolat meggyőződésévé, világszemléletévé válik.

Ez a hozzáállás természetesen kihat az újgazdagokra. Minden második nagyvállalkozó
úgy érzi, a közvélemény ellenséges indulatot táplál irányába. Tíz nagyvállalkozó
közül négyet határozottan befolyásol az, hogy az utca embere hogyan vélekedik róla.
Az ellenséges közhangulatot a vállalkozók egyharmada úgy dolgozza fel, hogy nem érdekli
az emberek véleménye. Meglepő, hogy a nagytőkések egynegyede nem csupán
hangulat-befolyásoló tényezőként, de vállalkozásuk biztonságát is veszélyeztető
momentumként tartja számon a tömegek elégedetlenségét. Ebben a légkörben visszahúzódnak,
nem merik felvállalni önmagukat, megmutatni gazdagságukat, mert életstílusuk
indulatokat vált ki az emberekből. A tanulmány szerint a tőkéseknek tenniük kell azért,
hogy ez a felállás megváltozzon. Például érdekeiket nyíltan, intézményesülve
kellene artikulálni, hogy a háttérből, a gyanakvás árnyékából kiléphessenek.



Konfliktusok



A társadalom rétegei között több szint? konfliktus feszül. A szegények frusztráltak
a gazdagok miatt, ők viszont lenézik azokat. Mivel az újgazdagok meg vannak győződve
arról, hogy társadalmi-gazdasági pozíciójukat kivételes képességeiknek, ambíciójuknak,
kemény munkájuknak és kockázatvállalási hajlandóságuknak köszönhetik, úgy látják,
hogy azok lesznek szegények, akik ezen egyéni képességeknek, teljesítményeknek híján
vannak. Azok, akik tanulatlanok, tehetségtelenek, ambíció nélküliek, és félnek a
kockázattól. Igaz, belátják azt is, hogy a regionális hátrányok és a balszerencse
is befolyásolják a szegénnyé válást.

Érdekes, hogy a tőkések megítélése szerint a legnagyobb konfliktus mégsem ezen a
ponton, hanem a különböző tőkéscsoportok, valamint a bankok és a vállalkozók között
feszül, és csak ezután, a harmadik helyen említik a szegényekkel kapcsolatos problémákat.
Szó sincs tehát arról, hogy a tőkések és a munkások közötti ellentétek – Marx
szavaival élve – agnosztikusak lennének. Minden tizedik vállalkozó teljesen
konfliktusmentesnek ítéli meg az alkalmazottaival való kapcsolatát, kétharmaduk enyhe
ellentétet említ, és csak 2,8 százalékuk tartja terheltnek ezt a viszonyt. A
rendszerváltás éveiben ugyanis a tőkések és a munkavállalók számára is nyilvánvalóvá
vált, hogy érdekeik közösek. Ha a vállalkozás nyereséget termel, akkor az
alkalmazottak életszínvonala is emelkedik, veszteség esetében pedig mindkét fél
rosszul jár. A lakosság csupán 8 százaléka véli úgy, hogy a vállalkozók kizsákmányolják
a munkásokat, 60 százalékuk pedig határozottan cáfolja a kizsákmányolás tényét.
A vállalkozók egyharmada vállalkozásbarátnak látja a munkásokat.



Kitörési pontok



Kétségtelen, hogy a gyors meggazdagodás ideje lezárult. 1990-96 között – amikor újrastruktúrálódott
a társadalom – volt lehetőség tőke nélkül, hitelekből, hirtelen nagyvállalkozásokat
létrehozni, mára azonban stabilizálódott a helyzet. A konszolidált társadalmakban
nem jellemző a nagy mobilitás, a hirtelen meggazdagodás. Ezért a jövőben az egylépcsős
mobilitás kínálkozik az előrelépés lehetőségének – állította a szociológus.
Aki tehát hátrányos családból származik, van esélye tisztes szakmunkássá válni,
a gyermeke pedig felemelkedhet az alsó középosztályba, és így tovább. A felmérésből
azonban az derül ki, hogy a vesztes réteg lemondóbb, passzívabb, kevésbé akarja a
saját kezébe venni a jövőjét, mint a gazdag réteg képviselői. Kétharmaduk úgy véli,
hogy előnytelenebb pozícióját kemény munkával nem lehet egyensúlyozni. Csupán
egyharmaduk gondolja úgy, hogy aki keményen dolgozik, az előbb-utóbb elérheti azt,
amit akar. A vállalkozók ezzel szemben jobban bíznak egyéni teljesítményükben,
kezdeményezésükben. Minden második nagyvállalkozó úgy látja, hogy a jelentős esélyegyenlőtlenség
ellenére kemény munkával mindenki elérheti a célját.

Olvasson tovább: