Kereső toggle

Juhász József történész a Balkán jövőjéről

Nehezen elfogadható politikai végeredmény

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása



Sűr? füst gomolyog Belgrád felett Pancsovából. Súlyos környezeti ártalmak a légitámadások
után is   Fotó: MTI

– Mi lehet a mostani gyors megegyezés mögött?

– Némileg meg voltam lepve, hogy viszonylag gyorsan keresztülment az egyezmények
elfogadása, nem is önmagában a katonai egyezményt illetően, hanem hogy Szerbia
elfogadta a politikai tervet egy olyan pillanatban, amikor én tényleg arra számítottam,
hogy a hágai vádemelés miatt átmenetileg inkább húzni fogják az időt, a feltételek
teljesítését. Arra számítottam, hogy inkább csökkenni fognak a megegyezés esélyei.
Az világos, hogy a szerb társadalom és a hadsereg is kimerülőfélben volt, tehát
csak idő kérdése lett volna, mikor adják be a derekukat. Nemzetközi segítségre nem
számíthattak, de hogy miért ebben a pillanatban történt meg, az érdekes kérdés.
Lehet, hogy a hágai vádemelésnek van ebben szerepe. Ez olyan lehetett a szerb vezetés
számára, hogy megérezték: most még partnernek tekintik őket, ez az a pont, ameddig hátrálni
lehet. Azt sem tudni, hogy a Milosevics betegségéről keringő hírek mennyire igazak,
vagy csak a belgrádi ellenzék vágyai jelentek meg a hírekben. Ha igaz, akkor sokkal
komolyabb a kérdés. A jelenlegi jugoszláv vezetés az ő személyén alapul, nem tudni,
hogy egy újabb agyvérzés nem korlátozza-e a döntések meghozásában és a politikai
irányítás folytatásában.

A szőnyegbombázások már azt jelezték, hogy a NATO az utolsó pillanatig fenn fogja
tartani a katonai nyomást, tehát nem lehetett játszani a "tárgyalunk is, meg húzzuk
is az időt" kettősségét.

– És mennyire lesz tartós a fegyverszünet?

– Nem számítok nagyobb harcokra, bár van két bizonytalansági tényező: az
egyik a Koszovói Felszabadítási Hadsereg, az UCK, amit demilitarizálni kellene. Ez
ellen tiltakoznak, és itt külön problémaként fölmerül, hogy a megállapodásoknak
azon részeiben, ahol Koszovó státuszáról van szó, nincsenek még utalások sem a
tartomány hosszú távú függetlenségének az esélyére, mint amilyenek a
rambouillet-i tervezetekben voltak. Az UCK számára, ha ez marad a politikai végeredmény,
ez nehezen lesz elfogadható. Ebből a szempontból kiszámíthatatlan, hogy az UCK
mennyiben fog önként alkalmazkodni a kialakult helyzethez, illetve mennyire hajlandó a
KFOR kényszerítő eszközöket bevetni velük szemben, ha kell.

A délszláv háborúk tapasztalata azt mutatta, hogy a szerb félkatonai alakulatok addig
működtek, ameddig Belgrád szempontjából kellett, hogy működjenek, tehát nem
hiszem, hogy ezek elszabadulnak. De azért Koszovó más, mint Kraina meg Bosznia, ezért
elképzelhető, hogy itt lesznek szórványos csoportok, amiket nem tud uralni a
megroppant belgrádi közigazgatás, főleg akkor, ha Seselj tényleg kilép a kormányból,
és a saját csoportjai beindulnak. Ebben az értelemben el tudom képzelni, hogy a KFOR
számára a bevonulás egy félig ellenséges környezetben fog megtörténni. Úgy
gondolom, hogy maga a jugoszláv politikai vezetés és hadsereg beadta a derekát, ezért
nem lesz igazából szervezett ellenállás. Azokat a célokat, amelyeket egy szárazföldi
támadással el lehetett volna érni, most elérték, ezért ennek már nincs értelme.

– Az albán menekültek mekkora hányada fog visszatelepülni?

– Nyilván kell néhány hét, amíg a tömeges visszatérés megindul.
Valamennyire normalizálni kell a közlekedést, a lakhatási viszonyokat, legalább a
kijelölt főútvonalakon fel kellene szedni az aknákat stb. Úgyhogy pontosan tudni
kellene, ténylegesen mekkora a rombolás Koszovóban. Ezt nem tudjuk, de minden bizonnyal
nagyon nagy, és ha figyelembe vesszük, hogy több mint egymillió embernek a lakhatását
kell megoldani négy hónap alatt, mire jön a tél, akkor vannak kétségeim afelől,
hogy a menekültek még az idén teljes egészében visszatérnek. Kérdés az is, hogy
vissza akarnak-e térni. Lehet, hogy lesznek köztük olyanok, akik nem akarnak visszatérni
egy olyan helyre, ahol szörnyűségeken mentek keresztül. Ezt emberileg meg lehet érteni,
ennek ellenére én azt hiszem, hogy ekkora tömeget senki nem akar majd befogadni, tehát
vissza kell térniük. Végül is a boszniai tapasztalat is azt mutatja, hogy még most is
viszonylag sok menekült van nyugaton, de folyamatos a nyomás rajtuk, hogy térjenek
haza, térjenek haza. Most már nem is ismerik el őket menekültnek. Azt hiszem, hogy az
albánoknak nem lesz sok választásuk, haza kell menniük, mivel nem fogják befogadni őket.
Ott maradni egy menekülttáborban rosszabb, mint egy újjáépítendő Koszovóba visszatérni.
Nem telt el olyan sok idő az elmenekülésük óta, hogy bárhol másutt gyökeret tudtak
volna verni.

– Ki lehet-e jelenteni, hogy Montenegró és Jugoszlávia együtt marad?

– Nem merném. A most ismert dokumentumok mind Koszovóra vonatkoznak. A nagy kérdés
az, hogyan kapcsolódik ehhez a következő körben egy általános rendezési terv, ami
Jugoszlávia egészét érintené. Más és más történhet akkor, ha lesz egy ilyen
rendezés, és akkor, ha nem. Nem lenne jó Montenegrót magára hagyni egy kiszámíthatatlan,
esetleg frusztrált Belgráddal szemben. Másrészt úgy gondolom, Jugoszlávia általános
demokratizálásának a perspektívája, ami megnyugtathatna minket is, az, hogy lesz-e általános
rendezés, beindul-e a demokratizálódási folyamat. Ettől függ Montenegró
fenyegetettsége.

– A montenegróiak meg akarják-e találni a helyüket Jugoszlávián belül?

– Szerintem még nem tartanak ott, talán a helyi liberális szövetséget leszámítva,
hogy végül is maguk mögött akarnák hagyni Szerbiát. Másrészt nem is biztos, hogy
ez jó lenne. Milosevics alternatívája ugyanis leginkább egy olyan ellenzéki nagykoalíció
lehetne, legalábbis a gyors siker reményével, ami jórészben Djukanovicsra, a
jelenlegi montenegrói vezetőre épülne. Az össz-jugoszláv kibontakozásnak jót
tenne, ha Milosevics alternatívájává válhatna, és azzá is akarna válni.

– A Nyugat részéről érezni egyfajta elbizonytalanodást, mivel most már tudják,
hogy Milosevics helyett nem feltétlenül lenne jobb egy Vuk Draskovics vagy ellenzéki társai.

– Önmagában lehet, hogy egy Djukanovics sem jobb. Ő is hosszú időn keresztül
milosevicsista miniszterelnök volt Montenegróban. De az elmúlt két évben ő tényleg
olyan politikát követett következetesen, amiben lehetne bízni. Ő – Vingistől,
Braskovicstól, Panicstól eltérően – hatalmi tényező. Azért mégis a kezében van
a média egy része, egy bizonyos közigazgatási apparátus, ez igen sokat számít akármelyik
országban. Másrészt pedig külön-külön ezek az ellenzéki pártok, szövetségek
mind annyira gyengék, hogy belátható időn belül egy nemzetközileg ellenőrzött szabályos
választáson sem győznék le Milosevicset. Milosevics Seseljjel szövetségben biztosan
nyerne, ellenben ha Djukanovicstól kezdve Panicson, Inlicsen, Obladovicson keresztül
Braskovicsig valóban mindenki összefogna, akkor egy ilyen nagykoalíció előrevihetné
a kibontakozást. Azaz az egész folyamatnak jobbat tenne, ha Montenegró maradna Jugoszlávián
belül, és egyfajta demokratikus alternatívává akarna válni az ottani Milosevics-féle
kormánnyal szemben.

– Koszovóban az UCK-nak lehet-e politikai szerepe, mondjuk Rugovával szemben?

– Mindenképpen lehet; eredetileg, a rambouillet-i koncepcióban arról volt szó,
hogy párttá válik, és mint ilyen fog szerepet játszani a politikai életben. Valószínűleg
politikai tényezőként nem is lehet megsemmisíteni, ahhoz már túlságosan népszerű,
túlságosan gyökeret eresztett a koszovói albánok között, úgyhogy számolni kell
velük; és ha ott is lenne egy nemzetközileg ellenőrzött, szabályos választás, az
valószínűleg elsöpörné Rugovát, ők lennének a választások esélyesei. Mindenképpen
tekintetbe kell őket venni, számolni kell velük, és valahogy moderálni kell a
politikai céljaikat.

A szerbek kivonulása alatt szerintem az UCK mindent el fog követni azért, hogy megszurkálhassa
a kivonuló szerb csapatokat. Igazán nagy leszámolásokra én nem számítok, mert ezt a
NATO nem engedheti meg. Valószínűleg az UCK akkora erőt nem is képvisel, hogy felszámolhatná
ezeket a kivonuló oszlopokat. De minden bizonnyal lesznek kisebb összetűzések, ahol
aztán megpróbálnak valamennyit törleszteni a történtekért. A szerb reakció egy
ilyen esetleges támadásra nem tudható, de a NATO feladata lesz, hogy ezt megakadályozza.

Olvasson tovább: