Kereső toggle

Felélesztett amerikai csillagháborús tervek

Lesz-e távirányított hadsereg

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A függetlenségi háború óta az amerikai gyalogos közkatona alkotja az USA
hadseregének gerincét. A technikai fejlődésben végbement változásokat látva
egyesek mégis arra a következtetésre jutnak, hogy Amerika huszonegyedik századi
hősei, "a fiúk" helyett inkább azok az automatikus, távirányítással vezérelt
harci gépek lesznek, amelyek egy virtuális csatatéren, vér nélküli háborúban
vívják ki a győzelmet – véli a Foreign Policy cím? washingtoni folyóirat.
"Nincs már messze az a nap, amikor a csapást mérő osztagok számítógép chipekből
és robotokból állnak majd" – áll a Newsweek cím? hetilap hasábjain. Míg a
csúcstechnológiát képviselő oldalon a robotfegyverek sorát vonultatják fel, addig a
célkeresztben levő személyek legtöbbször hús-vér emberek maradnak, amint ezt a
balkáni háború is demonstrálja.

A haditechnika forradalmaként ismertté vált jelenséget a Pentagon stratégiai
tervezői ugyan kevésbé szenzáció orientáltan közelítik meg, de az újonnan
megjelenő technikai vívmányokra ők is nagy hangsúlyt fektetnek. A USA haderejét
precíziós irányítású rakétatöltetek, a modern számítógépek sebesség- és
memóriakapacitása fejlesztésének figyelembevételével kívánják felkészíteni a
holnap konfliktusaira. William Cohen amerikai védelmi miniszter egy 1997-es
jelentésének közreadása után, amelyben hangsúlyozta a szóban forgó forradalom
vívmányainak kihasználását, egyre több tudományos-fantasztikus regényekbe is
beillő vízióról lehetett hallani. "A huszonegyedik század első negyedére
lehetőség nyílik arra, hogy szinte valós időben (értsd: a számítógép mögött
ülve, a parancskiadással egyidőben) megtaláljunk, beazonosítsunk, nyomon kövessünk
és megsemmisítsünk a Földön bárhol bármilyen álló vagy mozgó objektumot" –
véli Ronald Fogleman, az amerikai légierő volt főparancsnoka. A Pentagonban pedig
egyre divatosabbakká váltak az olyan kifejezések, mint a "teljes
helyzetkészültség", "összdimenziós védekezés", illetve "nagy távolságú
precíziós kilövések".



Csillagok Háborúja: folytatása következik



A hidegháborús szembenállás alatt a két szuperhatalom és a köréjük felsorakozó
hatalmi blokkok gyakorlatilag lefedték és ellenőrizhetővé tették a fennálló
nemzetközi rendet. A Szovjetunió összeomlásával ez a viszonylagos rend is
összeomlott, teret engedve a különféle etnikai villongásoknak, illetve ezzel
egyidőben vált indokolatlanná az USA feszített katonai készültsége is. A
Clinton-kormányzat ideje alatt új irányt vett az Egyesült Államok külpolitikája,
mikor a Fehér Ház jelenlegi lakója a fegyverekre, illetve a hidegháborús
szövetségesekre való támaszkodás helyett a polgári technikai fejlesztéseket és a
szabadkereskedelmet helyezte előtérbe. Bill Clinton elnökké választásakor ígéretet
tett, hogy súlyos dollármilliárdokkal csökkenti majd a Ronald Reagan elnöksége alatt
fénykorát élő védelmi rakétaprogramot. Az akkor frissen választott elnök
eltökélten síkraszállt a leszerelési szerződések betartása mellett, mondván "a
nemzetközi megállapodások nagyobb biztonságot nyújthatnak, mint egy költséges
rakétaelhárító-program, amely holnapra amúgy is elavulttá válik". A Pentagon
azonban hamarosan ismét elővette a porosodó csillagháborús terveket, és Clinton
elnök a kongresszus elé tárt idei katonai költségvetése már 6,6 milliárd dolláros
összeget szán egy új védelmi rakétaprogram beindítására.

A felélesztett amerikai csillagháborús készülődés reményeik szerint 2005-re lesz
képes egy, az összes államra kiterjedő pajzsot biztosítani, amely védelmet nyújtana
az esetleges rakétatámadásokkal szemben. Az űrben elhelyezett érzékelők és a
földi rakétaelhárító állomások végleges telepítéséről 2000 júniusában fog
dönteni az elnök, akit Amerikában egyesek már csak Nuke Skywalkernek hívnak (a
Csillagok Háborúja után szabadon, a keresztnév e változata a "nukleáris" szóra
utal), ezt azonban úgy kell majd megtennie, hogy a védőpajzs több fontos eleme ettől
a dátumtól számítva még legalább három évig nem lesz üzemképes. A mostanihoz
hasonló republikánus terveket a Demokrata Párt éveken át fennhangon kritizálta, ám
a 2000. évi választások közeledtével úgy tűnik, Clinton megpróbálja ezt a lovat
is meglovagolni. A régi rendszer felelevenítése mellett valószínűleg az amerikai
fegyvergyártók is szívesen lobbiznak majd, hiszen ez az üzlet számukra
összességében akár 11 milliárd dollárt is hozhat.



Orosz aggodalmak



Sokkal kevésbé tölti el örömmel ez a terv Moszkvát, amelynek éppen most nincs
szüksége egy rendkívül költséges fegyverkezési versenyre. Az amerikai tervek
felrúgják a hidegháborús enyhülés idejében kötött 1972-es leszerelési
szerződést, amely az összes utána következő fegyverzetkorlátozásról kötött
megállapodás alapjául szolgált. Reagan újraélesztett terveinek fényében, illetve a
NATO koszovói beavatkozása után a moszkvai reagálásokból nem nehéz levonni a
következtetést: amenynyiben Washington folytatja terveit, nyugodt szívvel búcsút
lehet mondani az orosz leszerelési folyamatnak is. Az egyik amerikai érv a
csillagháborús program felújítása mellett, hogy egyre több Amerika-ellenes kisebb
állam is néhány éven belül képes lesz olyan rakéták előállítására, amelyek
elérhetik az USA területét. Észak-Korea tavaly augusztusban hajtott végre
kísérleteket Taepo Dong 1-es típusú rakétájával. A rakétakilövés nemcsak azért
váltott ki komoly nemzetközi érdeklődést, mert mindezt Japán légtere fölött
tette, hanem mert a tengerbe zuhant töltet célpontja lehetett volna akár az Egyesült
Államokhoz tartozó Alaszka vagy Hawaii szigete is. Az is csak idő kérdése, hogy az
iráni középható-távolságú rakétakísérletek mikor válnak interkontinentálissá.
Az új fenyegetések olyan súlyosan érintenek amerikai érdekeket, hogy az Egyesült
Államok akár Moszkva beleegyezése nélkül, az 1972-es leszerelési egyezmény
felrúgása árán is véghezviszi a tervezett lépéseket – fenyegetőzött nemrég
William Cohen. A védelmi miniszter üzenete már akkor rendkívül feszültté tette a
két állam kapcsolatát. Igor Ivanov orosz külügyminiszter szerint a
Clinton-kormányzatnak az elmúlt időszakban tett lépései, nem beszélve a Jugoszlávia
elleni egyoldalú NATO-támadásról, jelentősen csökkentik annak esélyeit, hogy az
orosz parlament ratifikálja a dumában amúgy sem népszerű START II szerződést. (Az
1993-ban kötött megállapodás szerint a két fél egyenként nem birtokolhat többet
3500 nagy hatótávolságú nukleáris fegyvernél.) Olyan helyzet állt elő, hogy
veszélyben van a leszerelési folyamat, és nem a demokrácia orosz reakciós
ellenfeleinek, hanem washingtoni barátainknak köszönhetően – adott hangot
csalódottságának Alekszej Arbatov, a duma honvédelmi bizottságának elnökhelyettese,
aki mellesleg a ratifikálás lelkes támogatója.



Előretolt jelenlét



A technikai forradalom zászlóvivői szerint az Egyesült Államoknak az a képessége,
hogy a világon szinte bárhol csapást mérhet potenciális ellenségeire, jelentősen
csökkentheti annak szükségességét, hogy amerikai katonák hazájuk területén
kívül is állomásozzanak. A fejlett technikával ellátott és bénító csapás
mérésére is alkalmas B–2-es bombázók bevetése esetén például ki lehet
küszöbölni a katonai bázisok szükségességét a hadszíntéren. Bár nem
valószínű, hogy a közeljövőben radikális változás történik a Pentagon mai
"előretolt jelenlét" stratégiáján, egyes megállapításokból már ma is lehet
látni azt, hogy a stratégiai tervezők egy rugalmasabb, automatikusabb és precízebb
amerikai haderőt szeretnének legkésőbb a huszonegyedik század második évtizedére.
Az efféle haderő érthetően vonzó a politika csinálóinak és stratégiai
tervezőknek egyaránt. Mennyivel szebb lenne ugyanis, ha az amerikai csapatok otthonról
tudnák őrizni a világ békéjét, és csak akkor kellene megmozdulniuk, ha valahol a
világon felüti fejét egy konfliktus! A hagyományos amerikai stratégiát
idejétmúltnak tartók szerint ekkor az űrfölénnyel és nagy hatótávolságú
töltetekkel rendelkező USA egy gyors, interkontinentális beavatkozással
megbéníthatná az ellenfelet. A hidegháborús készültség elmúltával a külföldön
állomásozó amerikai katonák létszámát több mint ötven százalékkal
csökkentették, azonban még így is 250 ezer egyenruhás amerikai tartózkodik más
országok területén. Ez jelentős terhet ró a katonai költségvetésre, nem is
beszélve arról, hogy a nagyobb csapatok jelenléte gyakran feszültségforrás az
Egyesült Államok és szövetségesei között. A csendes-óceáni Okinawában ma az
amerikai erők már sokkal kevésbé szívesen látott vendégek, mint régen, de
említhetnénk azt a tragikus balesetet is, melyet nem olyan rég egy anyahajóról
felszálló amerikai vadászgép okozott, húsz ember halálát és általános
felháborodást váltva ki ezzel Olaszországban. Az amerikai katonai bázisok gyakran
gyújtózsinórjai, illetve célpontjai populista elégedetlenkedéseknek, amint azt az
1996-os, Szaúd-Arábiában állomásozó pilóták ellen elkövetett terrorista
merénylet is jól mutatja.



Jenkik, mehettek haza?



Az új technológiák megjelenése követ egyfajta fejlődési ütemet, és a
részterületek összeérése még akár a "forradalmi" szint küszöbét is
elérheti. Azonban a csúcstechnológia legalább annyira nem fogja fölöslegessé tenni
az amerikai csapatok külföldi állomásozását, mint amennyire nem tette azt a
nukleáris fegyverek megjelenése a második világháború után – véli a Foreign
Policy. A csapatok fizikai jelenléte a légifölény megtartása, illetve kikötők
védelme miatt is szükséges. Még ha egy konfliktus esetén sikerül is a levegő-föld
csapásokat hazai katonai bázisokról induló gépekkel biztosítani, további, a
légteret ellenőrző repülőgépekre mindenképpen szükség lesz. Ezeknek a gépeknek
viszont a konkrét hadszíntéren van szükségük katonai bázisokra. Még a jelenleg
fejlesztés alatt álló légijárművek sem fogják lehetővé tenni, hogy az USA
légifölényét otthonról biztosítsák. A robotpilóták által vezetett gépek
elsősorban rövid távolságú akciókhoz használatosak; a repülők
motor-technológiája pedig nem fejlődik olyan mértékben, hogy az interkontinentális
repülések eléggé gyorsak vagy gazdaságosak lennének. A rendkívül gyors
hiperszonikus légijárművek – ha sikerül egyáltalán ilyet előállítani –
nemcsak nagyon költségesek, de rendeltetési céljukat tekintve is csak igen
speciálisak lehetnek.

A légtér uralma azért is fontos az USA számára, mert csak így lehet biztonságosan
bevetni a B–2-es "lopakodó" bombázót (képünkön). A B–2-es ugyanis nem
láthatatlan, nem is sebezhetetlen; bár nehéz észlelni radaron, viszonylag lassú
sebessége miatt mégis szüksége lehet kísérő vadászgépekre. Amennyiben a B–2-es
radart használ az ellenséges célpontok behatárolására, akkor ezzel
információ-töredékeket adhat saját helyzetéről. Ha az ellenség elegendő
érzékelővel rendelkezik, akkor a felfogott radarjelzéseket összevetve kiszámítható
a B–2-es haladási iránya és pozíciója. A látható amerikai katonai jelenlét
viszszavonását szorgalmazók a konkrét katonai bázisok helyett egy olyan futurisztikus
"légi anyahajóval" kívánják a fölényt biztosítani, amely több száz közepes
hatótávolságú rakéta kilövésére alkalmas. Ezt különleges szerkezete miatt az
ellenséges radar nehezen fedezi fel, és mindegyik töltete legalább tíz olyan
önirányító "szubmuníciót" szállít, melyeket a rakéta közvetlenül
becsapódás előtt lő ki magából. Az egyik probléma az az ilyen légi bázisokkal,
hogy hatékonyan csak akkor vethetők be, ha már a konfliktus kitörése előtt napokkal
megjelennek a térségben, a tölteteiknek kilövéséhez szükséges adatok
megszerzéséhez pedig további repülőgépeket kell bevetni. A légifölény ezen
kívül azért is fontos, mert képes fedezni szövetséges szárazföldi csapatokat,
amelyek szerepe – bármennyire is szeretnék azokat a szuperfegyverekkel kiváltani –
a jövőben is döntő lesz.


Tökéletes fegyverkiállítás

A kínai tömegtájékoztatás háborús uszítók érdekszövetségének
nevezte az amerikai hadiipart, amelyet elragadtatással tölt el a Jugoszlávia elleni
NATO-légicsapásokból származó reménybeli haszon. A Zsenmin Zsipao cím? pekingi
napilap hírmagyarázata szerint "a nagy fegyverkereskedők még az amerikai hadseregnél
is jobban érdekeltek abban, hogy közszemlére tehessék művészi színvonalra
fejlesztett fegyverarzenáljukat" – létrehozva ezzel "a háború legtökéletesebb
fegyverkiállítását, ahol a lőfegyverek füstje jelzi a szalagátvágási ünnepséget
a vásárlók számára, hogy szemügyre vegyék az árumintát, és leadják rendeléseiket."
A kommentátor azzal vádolta a NATO-t, hogy a manőverező robotrepülőgépeket
elektromos berendezések áramköreinek megsemmisítésére alkalmas technológiával
szerelték fel, s emiatt azok tömegpusztító fegyvereknek tekinthetők. "Amikor egy
ilyen bomba felrobban, az atomrobbanás okozta eletromágneses hullámokhoz hasonló rezgéseket
bocsát ki. Hatóerejének nagysága a hagyományos fegyverek és az atomfegyverek hatóereje
között van" magyarázza a Zsenmin Zsipao. (MTI)

Olvasson tovább: