Kereső toggle

Orosz játszma és a fegyverek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A londoni Sunday Telegraph értesülései szerint Oroszország az elmúlt hetekben
csaknem 200 millió dollár érték? titkos megállapodást kötött Bagdaddal az iraki légvédelmi
rendszer megerősítéséről, megsértve az arab ország elleni nemzetközi fegyverszállítási
tilalmat. Moszkvai diplomáciai források szerint Oroszország korszerűsíti Irak halódó,
MIG típusú harci gépekből álló légierejét, és helyreállítja az ország légvédelmi
rendszerének harckészültségét. "Szinte hihetetlen, hogy a biztonsági tanács állandó
tagja ilyen arcátlanul megszegje az ENSZ-embargót. Ez arra utal, hogy az orosz-iraki
kapcsolatok sokkal szorosabbak lettek, amióta Primakov a miniszterelnök"– jegyezte
meg egy brit külügyi vezető. Irak az oroszok fontos szövetségese a többpólusú világ
megteremtésére irányuló erőfeszítéseikben.



Van piacuk az orosz fegyvereknek    Fotó: Kommerszant

A Sivatagi Róka elnevezés? decemberi hadművelet óta az amerikai és a brit vadászgépek
járőrözéseik során szinte naponta kerülnek összeütközésbe az iraki erőkkel, de
az iraki légvédelemnek egyszer sem sikerült lelőni őket, mivel a rendszer kiöregedett
és megbízhatatlan. Pedig semmi nem okozna Szaddámnak nagyobb örömet, mint egy szövetséges
repülőgép lelövése, legénységének elfogása és az iraki média előtti parádéja,
mint ahogyan tett a két angol pilótával az Öböl-háború idején.

Két héttel a brit és az amerikai harci gépek tavaly decemberi iraki légicsapásai előtt
Tarik Aziz, iraki miniszterelnök-helyettes sürgős küldetéssel érkezett Moszkvába.
Aziz azt akarta elérni, hogy az oroszok megvétózzanak minden Irak - ellenes büntető
bombatámadásra irányuló kezdeményezést az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Az arab
ország ezzel bizonyította, hogy szakítani akar az Öböl-háború után ráaggatott
szereppel: nukleáris, vegyi és biológiai fegyverarzenáljának felszámolására irányuló
kötelezettségével.

Az iraki politikus találkozott Jevgenyij Primakov újonnan kinevezett orosz miniszterelnökkel,
aki a megbeszéléseken bátran szakított magas posztjának formaságaival. Az egykori
orosz kémfőnök és arabszakértő ugyanis nem ismeretlen Szaddám belső köreiben. Még
a hetvenes években fiatal diplomataként lett az iraki diktátor személyes barátja. A
barátság akkor szökkent szárba, amikor az iraki politikus elnök lett 1979-ben, jóllehet
Primakov nem táplált illúziókat Szaddám Huszein valódi természetével kapcsolatban.
"Nem tudtam nem megütközni Szaddám durvaságán, amely gyakran súrolta a kegyetlenség
határát. Akarata gyakran akaratosságba csapott át, készen állt arra, hogy bármi áron
előbbre haladjon célja felé, s mindezt veszélyes kiszámíthatatlansággal párosította"
– írja később Primakov. Az orosz miniszterelnök már az 1960-as években a Pravda
kairói tudósítójaként "bedolgozott" a KGB-nek, melynek később feje lett. A
Nyugat mindig is gyanakodva figyelte Bagdaddal való bizalmas viszonyát. Ezért nem értesítette
Clinton amerikai elnök orosz kollégáját a Sivatagi Róka hadműveletről, hiszen
Jelcin miniszterelnöke meghallván a hírt, rögtön felemelte volna a telefonkagylót,
hogy Szaddámnak beszámoljon a készülő eseményekről.

1990 augusztusában, rögtön Szaddám iraki inváziója után átfogó fegyverembargót
fogadott el a nemzetközi közösség – Moszkva teljes jóváhagyásával. Minden
ENSZ-tagállam beleegyezett abba, hogy nem fogja Irakot újra felfegyverezni. A hidegháború
alatt Irak fő hadi szállítója a Szovjetunió volt, így logikusan Bagdad újból
Moszkvához fordult, hogy MIG-ekhez és repülőgép-elhárító rakétaütegekhez jusson,
amelyek az iraki fegyveres erők gerincét alkotják. Egy hónappal Tarik Aziz látogatása
előtt az Iraki Hadiipari Bizottság (IHB) részletes fegyvervásárlási igényt nyújtott
át az orosz kormány fegyverexporttal foglalkozó fedőcége, a Roszvoruzsenyije bagdadi
képviselőjének. Aziz delegációjának tagjaiként az IHB-képviselők meglátogathatták
a Mapo-MIG gyárat, a legendás MIG sugárhajtású

harci repülőgépek gyártóját és az Avtoexportot, a harci járművek és alkatrészek
fő exportőrét.

Primakov lelkesen egyetértett az arab beszerzésekkel, miközben a légi csapásokat határozottan
ellenezte: "Elítéljük az Egyesült Államokat, senkinek ne legyenek kétségei negatív
hozzáállásunkat illetően" – kommentálta Primakov az iraki bombázásokat.
December hetedikén a miniszterelnök jóváhagyta a fegyverügyletet. Moszkvai diplomaták
szerint Primakov szabad utat adott Aziznak, hogy széles kör? fegyvereladási szerződést
kössön a legfontosabb orosz fegyvergyártókkal. Az üzletek összértéke félhivatalos
források szerint 150 millió dollár. Január 10-én Ahmed Murtada Ahmed Khalil iraki közlekedési
és távközlési miniszter Moszkvába repült és miután meglátogatott több orosz védelmi
ipari gyártelepet, aláírták a fegyvereladási szerződéseket, melyeket moszkvai részről
Jurij Maszljukov első miniszterelnök-helyettes hagyott jóvá. A légierő és a légvédelmi
rakétarendszer korszerűsítésére kötött üzlettel Bagdad az Öböl-háború előtti
idők szintjére javíthatja fel légvédelmét. A megállapodás megvalósulásának
egyetlen akadálya Irak fizetőképessége lehet. Jelenleg az arab ország mintegy hétmilliárd
dollárral tartozik Oroszországnak, főként az ENSZ-szankciók kivetése óta szállított
polgári utánpótlásokért. Szaddám a keményvalutát várhatóan az olajcsempészet
fokozásával fogja beszerezni. Az IHB és a Roszvoruzsenyije között Bagdadban
folytatott szupertitkos tárgyalások hírét a Mapo-MIG képviselői cáfolták, míg az
Avtoexport és az orosz külügyminisztérium nem kommentálta az eseményeket.

Egy Mapo-MIG-vezető megjegyezte: "Ha összejönne egy ekkora érték? szerződés,
nagyon elégedettek lennénk". Csak kevés orosz vezető ért azzal egyet, hogy az iraki
fegyverüzletet el lehet választani a politikától. Szaddám Huszein Irakja különösen
közel áll az orosz irányítás szívéhez. Nyilvánosan persze esküdöznek, hogy
Moszkva betartja az ENSZ-embargót, a gyakorlatban viszont Irak erős szövetségesüknek
számít abban a kampányban, melynek célja a multipoláris világ megteremtése, más szóval
olyan nemzetközi biztonsági rendszeré, amelyben Amerika már nem töltene be irányító
szerepet. Ezenfelül Irak és szomszédai – Irán, India és Kína – kínálják az
utolsó lehetőséget az orosz hadiipar újjáélesztéséhez.

Moszkva katonai sakkjátszmája azonban nem korlátozódik csupán Irakra. Oroszország két
évvel ezelőtt jelentette be, hogy rakétákat készül szállítani Ciprusra. A hír
meglehetősen sokkszerűen hatott. Elsőnek Törökország tért magához. Azonnal
kijelentette, hogy ez a lépés radikálisan megváltoztatná a Földközi-tenger keleti részén
kialakult erőviszonyokat, és a sziget megszállásával fenyegetőzött. Eközben tárgyalásokat
kezdett, gazdasági és politikai érvekkel is igyekezve eltántorítani Moszkvát ciprusi
tervétől. Az akkori török miniszterelnök még azt is felajánlotta, hogy megakadályozza
a NATO kibővítését, míg Oroszország számára is megfelelő megoldást nem találnak.
Ezenkívül kész lett volna arra is, hogy szerződésbontás esetén kártérítésként
az eredetinél magasabb összegért felvásárolja a kérdéses fegyvereket.

Az ankarai erőfeszítések azonban éppen az ellenkező hatást érték el: Moszkva rájött,
hogy ebből az ügyből nemcsak anyagi, hanem politikai hasznot is húzhat. Elkezdődött
a propaganda: a szerződés felbontása helyett először is bejelentették, hogy a rakétaszállítás
időpontját három hónappal előbbre hozzák. Törökország rendkívül ideges lett.
Feszülten figyelt minden, Oroszországból vagy Ukrajnából induló hajót. Nem telt
bele sok idő, és az SZ–300-asok az újságok címoldalaira kerültek. Mikor már az egész
világ tudott az orosz–ciprusi szerződésről, Moszkva tett egy újabb lépést: benyújtotta
az ENSZ-hez a ciprusi probléma megoldására tett saját javaslatát, melyben indítványozza
a sziget demilitarizálását és két – görög, illetve török – részből álló köztársasági
állammá alakulását. Ezzel egyidőben Moszkva részéről olyan célzások is
elhangzottak, hogy e terv sikerének érdekében még az orosz–ciprusi rakétaszerződést
is hajlandó lenne feláldozni.

Az orosz javaslat komoly figyelmet kapott. A szorult helyzetben lévő török fél kénytelen
volt valamelyest engedni: felajánlotta, hogy a rakétákat ne Cipruson, hanem görög területen
helyezzék el. Görögország pedig – annak fejében, hogy Ankara beleegyezik Ciprus
fegyvermentes övezetté alakításába – Krétát ajánlotta fel új rakétabázisként.
Az Egyesült Államok, amelyet aggasztott a NATO-tagországok közti vita, szintén támogatta
Moszkva javaslatát.

Oroszország tehát sikeresnek mondhatja az akciót: az áruért megkapja a pénzt (ami
ilyen világraszóló reklám után nem is csoda), ezenkívül sikerült egy kis borsot is
törnie az "ellenség" orra alá – egy kis megosztást vinni a NATO-tagállamok közé…

A jól bevált módszert azóta Oroszország máshol is használni kezdte. Időről időre
"kiszivárognak" bizonyos fegyverkezéssel kapcsolatos tárgyalások hírei. Érdekes
módon többnyire magas rangú külföldi vendégek érkezése előtt. Például ha
Izraelből várnak valakit, Líbiával vagy Szíriával kötendő szerződésekről lehet
hallani. Mielőtt pedig Washingtonból jönne vendég, az orosz–iráni együttműködés
ügye kerül terítékre. A vendég előtt általában elhangzik a célzás arra nézve,
hogy a számára kellemetlen üzleti tárgyalást esetleg be lehetne fagyasztani, csakhogy
ebben az esetben az orosz félt veszteség éri, amiért kompenzációt várnának: a kártérítésként
ilyenkor megjelölt összeg pedig rendszerint meghaladja a szerződés értékét.

Olvasson tovább: