Kereső toggle

A zsinagóga és az állam viszonya Izraelben

Fantom és valóság

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Békésen szétoszlott a hétvégén a Jeruzsálembe, a régi buszpályaudvar közelébe
meghirdetett ultraortodox (haredi) tömegtüntetés mintegy 250 ezer résztvevője, amikor
a rendezők befejezettnek nyilvánították a "Tóra védelmében" rendezett közös
imát. Nem történt incidens, annak ellenére, hogy ugyanabban az időben a
Sacher-parkban félszázezren tartottak gyűlést a "vallási erőszak" ellen, a "Szabad
nép" mozgalom szervezésében. A rendezvényeken közel 15 ezer rendőr, a biztonsági
szolgálat különleges egysége, helikopterek és a környező épületek tetején
elhelyezett kamerák ügyeltek arra, hogy a két tábor lehetséges összecsapását
megakadályozzák.



Ortodoxok tüntetése Jeruzsálemben. Cionisták és a belső diaszpóra
    Fotó: MTI

A negyedmillió ortodox közös dallal, tánccal és imával tiltakozott a Bagac, az
izraeli Legfelsőbb Bíróság "bírói diktatúrája" ellen, "sírtak és jajveszékeltek
a vallásüldözés" miatt, és a Bagac bíróság elé állítását követelték. A
megmozduláson jelenlétükkel tüntettek a haredi vezetők és Jiszráél Méír Lau
askenázi, valamint Élijáhu Baksi-Doron szefárdi főrabbi.



"Nem akarunk Iránt!"



A demokrácia védelmére megrendezett ellentiltakozáson a kibucokból, Tel-Avivból és
az egész országból érkeztek résztvevők. Az egyetemi órák szüneteltek, hogy a
professzorok és a hallgatók jelen lehessenek a karneválnak is beillő happeningen. "Válasszák
el a vallást az államtól!", "Vessenek véget a haredik uralmának!" és "Nem
akarunk Iránt!" – ilyen feliratok voltak olvashatók a rendezvényen. A felszólalók
között Joszi Sarid, a baloldali Merec párt vezére, Ronnie Milo, a Középpárt
negyedik embere, Cahi Hanegbi igazságügyminiszter, valamint Avraham Burg, a Cionista Szövetség
elnöke érvelt a demokrácia és a bíróságok védelmében.

A rendezvények végén a két csapat egy-egy része beszédbe elegyedett egymással, hogy
megvitassa az egymással szembeállító problémákat. Ekkorra nyoma sem maradt annak a félelemnek
és aggódásnak, amely a megmozdulásokat megelőzően uralta a tömegkommunikációt. A
tüntetés célpontja a Legfelsőbb Bíróság legutóbbi időben vallási ügyekben
hozott határozatai és annak vezetője, Aharon Barak jogászprofesszor, akit a judaizmus
ellenségének nyilvánítottak.

Ovadja Joszéf, a Sassz párt egyik vezetője a Bagacot "Legalsóbb Bíróságnak"
titulálta, és kifejtette, hogy hétéves unokája is többet tud a Tóráról, mint a bíróság
elnöke. Polgári engedetlenségi mozgalmat helyeztek kilátásba, ha a helyzet nem változik
meg. A verbális támadást követően Netanjahu védelmébe vette a bíróságot, mint a
jogrend és a demokrácia legfőbb őrét. A kormány főjogtanácsosa, maga is hagyománykövető
vallásos zsidó, vizsgálatot indított a rabbik ellen.

A hangulat a télidő ellenére felforrósodott. A rendőrség és a biztonsági szolgálat
megerősítette a Legfelsőbb Bíróság bíráinak védelmét. A tetőre még egy harci
helikopter is jutott. A 13 ezer rendőrnek – a nagy készültség ellenére – semmi
dolga sem akadt: a rendőrség titkos kamerái ünnepi hangulatot örökíthettek meg. Utólag
úgy tűnik, hogy a félelem alaptalannak bizonyult, és a konfliktushelyzet inkább a két
fél egymás iránti értetlenségéből eredt. A világiak attól féltek, hogy a vallásosok
Iránná változtatják Izraelt, az ultraortodoxok pedig attól tartottak, hogy a világi
bíróságok a vallásgyakorlás feltételeit tehetik lehetetlenné.

Az ultraortodoxia bírálatát az váltotta ki, hogy az utóbbi időben a Legfelsőbb Bíróság
számos, a vallásgyakorlást érintő kérdésben hozott határozatot, amely – az
ortodoxok megítélése szerint – sértette érdekeiket. Így megállapították, hogy a
jesivahallgatók mentessége a katonai szolgálat alól, sérti az állampolgári
jogegyenlőség elvét. A bíróság egy évet adott a Knesszetnek, hogy törvényi úton
szabályozza a kérdést. Kötelezték továbbá a helyi vallási tanácsokat, hogy engedjék
be maguk közé a reform és a konzervatív zsidóság képviselőit is. A bíróság
elrendelte, hogy a reform és a konzervatív rítus szerint a zsidóságba betérteket a népesség-nyilvántartásban
zsidóként jegyezzék be. A bíróság döntése alapján a kibucok által üzemeltetett
üzletek szombaton is nyitva tarthatnak, mert az nem ütközik a munkaóráról és a
pihenőidőről szóló törvényekkel. A döntéseket az érintettek úgy értékelték,
mint amelyek kikezdik azt a vallási status quót, amely az állam félévszázados történelme
során érintetlenül megőrizte az ortodoxia egyeduralmát az országban. Ez a tradíció
azonban nem törvényen, hanem Ben Gurionnak az állam kikiáltását követően a főrabbiknak
írott leveléből származó hallgatólagos megállapodáson alapul.

Ez az ortodox rabbinátus kizárólagos vallási hatalmát rögzíti a kóserségi szabályokban,
valamint más vallási kérdésekben. A zsidóságba történő betérés Izraelben csak
ortodox rítus és feltételek szerint lehetséges. A levél rögzítette továbbá, hogy
a jesivahallgatók nem kötelesek katonai szolgálatot teljesíteni, és azt, hogy a
judaizmus reform, valamint konzervatív irányzata nem kap hivatalos elismerést.



Kihívás a status quóval szemben



A helyzet azóta alaposan megváltozott. Az állam megalakulásakor még csak 600 fiatalt
mentesítettek, azonban ma már a katonai szolgálatot nem teljesítők száma eléri a
300 ezret. A reform és a konzervatív közösségek is megvetették lábukat a Szentföldön
és egyenjogúságot követelnek az ortodoxiával szemben. Szerepet kérnek a helyi vallási
tanácsokban és betérítési, házasságkötési, valamint elválasztási jogot követelnek
a maguk számára.

Az ortodoxia elutasítja a reform és a konzervatív ágazatokat, mivel azok – véleményük
szerint – utat nyitnak az asszimiláció felé, s végső soron egy újabb néppusztulás
felé viszik a zsidóságot. Ez utóbbiak pedig azt hányják az ortodoxia szemére, hogy
régi rítusaikkal elzárják az utat az asszimilációból viszatérni szándékozók előtt.
Azzal érvelnek, hogy nem asszimilálják a zsidóságot, hanem éppen ellenkezőleg: ők
tartják meg zsidónak őket. A törvények elfogadják a külföldön történt reform és
konzervatív betéréseket, elutasítják viszont az Izraelben végrehajtott rítusokat. A
reformisták és a konzervatívok ezért követelnek egyenjogúságot a vallásgyakorlás
terén.

Az ortodoxia most azzal vádolja a Legfelsőbb Bíróságot, hogy olyan dolgokba üti az
orrát, amely vagy a Knesszet, vagy pedig a rabbinátus jogköre. A kormányra kerülő
nagy pártok (akár a Likud, akár a Munkapárt) azonban függnek a vallási pártok támogatásától
és nem mernek a status quóhoz nyúlni. Ebben azonos gyakorlatot követett a baloldali
kormány éppúgy, mint a jobboldali. A status quo azonban sérti az állampolgári jogok
egyenlőségének az elvét, s a jogsérelmet a polgárok panaszai nyomán a Legfelsőbb Bíróság
is kénytelen volt megállapítani.



Egyéni emancipáció



Az ortodoxia ellentéte a reform és konzervatív irányzatokkal a polgári emancipációig
nyúlik vissza. A judaizmusnak a vallás és nép unióján alapuló addig egységes
szerkezete a reform és konzervatív irányzatok megjelenésével felbomlott. Az emancipálók
nem a zsidó közösségeket, hanem a zsidókat mint egyéneket egyenjogúsították.

Vallásreformot követeltek, amelyben a zsidók lemondanak nemzetiségükről és
beilleszkednek annak az országnak a politikai kereteibe, ahol élnek. Ennek a követelésnek
csak a zsidóság egy része tett eleget. Így alakult ki a zsidóság egy részéből az
izraelita felekezet? angol, francia stb. fogalma. A reformerek egy része később
elhagyta a vallást. Innen ered az ortodoxia vádja, hogy a reform asszimilációhoz és a
zsidóság pusztulásához vezethet. A konzervatív irányzatban a reformisták egy része
visszatér a hagyományokhoz, hogy elejét vegye az áttéréseknek és a szekularizációnak.
Érveik szerint ma már az ortodoxia nem jelent elég vonzerőt a valláshoz visszatérők
számára, és ezért az újabb irányzatok tevékenysége épp arra irányul, hogy megőrizzék
a zsidóságot a judaizmusnak.

A reform és konzervatív hitközségek a mai Izraelben is megjelentek, azonban a status
quo nem ismeri el létezési jogaikat. "Szabadságharcuk" legfőbb támogatója a
Munkapárttól is balra helyezkedő, Joszi Sarid által vezetett Merec pártcsoportosulás.
Céljuk az állam és a vallás teljes szétválasztása, az ortodoxia egyeduralmának
megtörése.



Belső száműzetés



Az ortodoxia cionista ága a Mafdal, a Nemzeti Vallásos Párt, amely – szemben a
harediekkel – cionista, azaz elismeri és támogatja a modern Izrael államát. Tagjaik
egy speciális formában, az úgynevezett Hesder-jesiva programban katonáskodnak is: vallási
tanulmányaikkal egyidőben letöltik katonai szolgálatukat is. A Nemzeti Vallásos Párt,
a jelenlegi kormánykoalíció tagja éppúgy, mint az ultraortodoxia többi politikai képvi-selője.

A harediek folytatói, illetve helyreállítói a judaizmus ama struktúrájának, amely
az emancipációig a nép és vallás azonosságán alapulva egyedüli formáját képezte
a zsidóság létezésének. Nem cionisták, és azt vallják, hogy Izraelben is száműzetésben
élnek. Fekete ruházatuk is ezt jelzi. Mivel nem ismerik el a világi államot, a Tóra
és a Talmud buzgó tanulmányozásával igyekeznek siettetni Izrael megváltását és a
Messiás eljövetelét. A status quo értelmében nem kötelesek katonai szolgálatot
teljesíteni, de – ha akarják – önkéntesen bevonulhatnak. Ez az év volt az első,
amikor olyan számban vonultak be harediek a hadseregbe, hogy egy külön egységet állítottak
fel belőlük.

Az ultraortodoxok – hasonlóan a diaszpórában élő zsidó közösségekhez –
elismerik annak az országnak a jogrendjét, ahol éppen történetesen élnek, de belső
ügyeikben a Tóra, a Misna és a Talmud szabályai szerint járnak el. Így ha bírálják
is, de elfogadják Izrael jogrendszerét, és eszerint élnek, azonban közösségeiket a
zsidó jog szerint szabályozzák. A rabbinikus bíróságok minden ügyben határozhatnak,
viszont híveik csupán rabbinikus engedéllyel fordulhatnak állami bírósághoz. A feszültség
forrása, hogy miközben nem katonáskodnak, az állam jelentős összegeket költ a
haredi intézmények fenntartására. Az izraeli polgári társadalom a demokrácia elvei
alapján a terhek egyenlő elosztását követeli.

Az idén egyébként megtörni látszik a jég. Az önkéntesen bevonult ultraortodoxok
megalakították első egységüket az izraeli hadseregben. A harediek két pártja: az
askenázi "Egyesült Tóra-Judaizmus" Avraham Ravitz vezetésével és a szefárdi
Sassz, amelyet Ovadja Joszéf és Arje Deri irányít.

Az ultraortodoxiának egy szélsőséges ágát képezi a Naturé Karta mozgalom, amelynek
radikálisan anticionista tagjai a jeruzsálemi Mea Searim lakói. Nem ismerik el az
izraeli államot, nem adóznak és nem katonáskodnak. Vezetőjük Hirsch rabbi egyben
Jasszer Arafat szakértője a zsidósággal kapcsolatos kérdésekben.

Miközben Izrael a puszta fennmaradásáért harcol az arab világ közepén, belső küzdelmet
is folytat önmagával, amelynek a tétje, hogy milyen jelleg? lesz a jövőben Izrael állama.
A jogrend Izraelt egyszerre zsidó és demokratikus jelleg? államként határozza meg. A
többség úgy véli: az állam fennmaradását csak e két vonás együttes és kiegyensúlyozott
megléte biztosíthatja. Ehhez azonban ki kell alakulnia azoknak a csatornáknak,
amelyeken keresztül a vallásosak és világiak egymásról alkotott fantomképei valóságos
arcokká válhatnak, és a látszólagos antagonizmusok feloldható ellentmondásokká
finomulhatnak.

Olvasson tovább: