Kereső toggle

Vicc, vagy valóság

EGYházrendszer

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A bejáratott nyugati demokráciákban az életnek van egy olyan területe, amelyet
általában nem befolyásolnak a választási eredmények. Ez a klasszikus emberi jogok,
más néven a szabadságjogok szférája. Olyan alapvető jogok tartoznak ide, mint
például a lelkiismereti és vallásszabadság, a véleménynyilvánítás és a sajtó
szabadsága, vagy az egyesülési és a gyülekezési szabadság. Csupa olyan dolgok,
amelyek a polgári élet, a civil szféra önállóságát garantálják,
elengedhetetlenek ahhoz, hogy az ember méltósággal élje meg sorsát. Olyan jogok,
amelyek megállj-t parancsolnak a mindenkori hatalomnak – jelezvén, hogy meddig
nyújthatják ki kezüket a kormányok. Nyerjenek konzervatívok, liberálisok vagy
szociáldemokraták, egyetértés van köztük abban, hogy a szabadságjogok tiszteletben
tartása nélkül nem lehet jogállamról beszélni.



Horn Gyula és Angelo Sodano aláírja a konkordátumot. Politikai öngól Fotó:
MTI

Persze ez a konszenzus nem egyik napról a másikra keletkezett, hanem történelmileg
alakult ki, szabadságharcoknak, polgári forradalmaknak, valamint charták,
szabadságlevelek, alkotmányok előírásainak köszönhetően. A sokszor több
évszázados fejlődés eredményeként mára már magától értetődő megszokássá és
a közgondolkodás sarkalatos pontjává vált az emberek szabadságszférájának
tisztelete. Magyar névrokonaikkal ellentétben a nyugati konzervatívok egyébként
azért is konzervatívok, mert nem megnyirbálni akarják, hanem védelmezik ezeket az
eredeti szabadságjogokat, például az állami beavatkozással, vagy a legextrémebb
életformáknak, igényeknek is alkotmányos védelmet követelő felhígítással
szemben. Így a választások nem vetnek fel alapvető "létkérdéseket", a
szabadságjogok sorsa nem kerül terítékre. A választások a gazdaságpolitikai
irányvonalat, az adó-, a szociálpolitika sorsát határozzák meg, nem teremtenek
azonban jogalapot a társadalom világnézeti, vallási szférájába való
beavatkozásra. A választók így maximum pénztárcájukat félthetik a rosszirányú
változástól, de eszükbe sem jut, hogy adott esetben ideológiai megbélyegzéssel kell
szembenézniük. Polgári kormány és ideológiai küldetéstudat ugyanis egymást
kizáró fogalmak. Egy kormány éppenséggel attól is nevezhető polgárinak, hogy
egyaránt tiszteletben tartja a polgárok nézetét, vallását és nem kívánja őket
egyetlen "egyedül üdvözítő" nézet nevében sem macerálni, világnézeti alapon
rangsorolni.

A polgári társadalmak éppen a h?béri korszakra jellemző jogegyenlőtlenség
felszámolása révén születtek. Nem véletlen, hogy a polgári alkotmányok
elmaradhatatlan passzusát képezi a jogegyenlőség védelmét garantáló úgynevezett
antidiszkriminációs rendelkezés. Nevezetesen az a pont, amely tiltja a polgárok
közötti különbségtételt nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vélemény,
nemzeti hovatartozás stb. alapján.

A magyar választásokon nyertes Fidesz körül körvonalazódó koalíció pártjainak
programjai és megnyilvánulásai sajnos arról tanúskodnak, hogy hazánkban még nem
valósult meg ilyen megnyugtató állapot. Az egyik alapvető szabadságjog, a
lelkiismereti és vallásszabadság területén ugyanis lényeges változásokat helyeztek
kilátásba. Valamennyien változtatni akarnak az épp hogy csak megszületett
egyházfinanszírozási rendszeren, egyoldalúan az úgynevezett történelmi egyházak
igényeinek megfelelően. Ismeretes, hogy a nevezett felekezetek annak ellenére is
elégedetlenek a finanszírozási renddel, hogy az az örökjáradék révén bebetonozta
kiváltságaikat. A legtöbbjüknek az SZJA 1%-os polgári rendelkezés ténye nem
tetszik. Az MDF, amely az igazságügyi tárca várományosa, valamint a Fideszbe
áramlott kereszténydemokraták ezenkívül a vallásügyi törvény módosítását is
beígérték. Az úgynevezett "szektaveszélyre" hivatkozva szigorítani kívánják a
felekezeti státusz elnyerésének feltételrendszerét. Nem nehéz kitalálni, hogy e
tervük mögött azok a szabadság kényelmetlenségétől irtózó egyházi körök
állnak, akiknek a jelenlegi rendszer túl nyitott, inkább Észak-Amerikára, semmint az
államegyházi viszonyokkal terhelt Európára emlékeztet. "Ez itt nem Amerika, nekünk
Európához kell integrálódnunk" – mondják. (Mit nekik Kossuth Lajos vagy Deák
Ferenc?) Jó esély van arra, hogy ismét lábra kapjon az MDF-kormány idején
gerjesztett szektaellenes kampány, ami tulajdonképpen nem volt más, mint a vallási
pluralizmus elleni hangulatkeltés, néhány valós probléma leple alatt.

Nagy kérdés, hogy miként viszonyul majd partnerei (elsősorban a revansista MDF,
valamint a Fideszt futtató és jelenleg magát nyeregben érző katolikus klérus)
igényeihez maga a Fidesz, pontosabban annak az alkotmányosságra eddig érzékenységet
tanúsító olyan hangadói, mint Áder János vagy Szájer József, valamint a
kétségkívül szabadságszerető Deutsch Tamás. Miként viselkedik majd művelődési
miniszterként Pokorni Zoltán, aki az MDF-éra idején (igaz, a Pedagógusok Demokratikus
Szakszervezetének ügyvivőjeként) még nyíltan vállalta a vitát a Katolikus
Püspöki Karral az iskolai hitoktatás kérdésében. Állva maradnak, vagy követik a
soraikba lépett "idős" demokraták irányvonalát? Vagy csapattársuk, Sasvári
Szilárd átlényegülését, aki annak idején még az állami iskolák világnézeti
semlegességét kérte számon az MDF-es művelődési minisztertől, az utóbbi ciklusban
pedig már az egyöntetűen katolikus írországi rendszert emlegette a parlamentben
pozitív példaként. Csak kampányfogás volt, vagy tényleg komolyan gondolja a Fidesz,
hogy a polgári minőséget az dönti el, hogy ki szavazott a magát állandóan
polgárinak tituláló pártszövetségre? Tanult-e a Fidesz abból, hogy az MDF-kormány
bukását jórészt annak a társadalmi feszültséget szító ideológiai arroganciája
készítette elő?

Az ugyanis, hogy egy kormány vagy politikai párt polgárinak tekinthető-e, vagy sem,
nem szómágia, hanem többek között a szabadságjogokhoz történő viszonyulás
kérdése is. (Ahogy egy párt keresztényi jellegének hangsúlyozásához sem elegendő
pusztán egy jelző a párt nevében.) Hazánk elemi érdeke lenne, hogy kormánya ne csak
névleg, hanem tetteiben is polgári legyen. Olyan kormány, amely eltávozik végre
arról az ideologizáló pályáról, amin a XX. századi magyar történelem vesztegelt,
és aminek köszönhetően a magyar társadalomnak egyetlen olyan csoportja sem maradt az
ezredfordulóra, amelyet ne aláztak vagy ne nyomorítottak volna meg az évszázad
folyamán.

Világnézetileg semleges államot sajnos 1990 óta sem sikerült felépíteni. Az
MDF-kormány leplezetlenül a múltba révedt. Antall József szemei előtt a
"keresztény" Magyarország ideája lebegett. Azon kívül, hogy ennek a bibliai
kereszténységhez sem volt sok köze, ez egyáltalán nem az egyenlő emberi méltóság,
hanem sokkal inkább egyfajta privilégiumokkal felékesített kasztrendszer víziója
volt. A Horn-kormány ugyan kezdetben tett némi erőfeszítést, hogy kikászálódjon az
idejétmúlt világnézeti döntőbírói szerepkörből, a vatikáni megállapodással
azonban olyan privilegizált helyzetet teremtett a római katolikus egyháznak, amiről
néhai Antall József még csak álmodni sem mert. Horn Gyula húzása nemcsak politikai
öngól volt kormánya számára, hanem ami ennél sokkal rosszabb, a nyílt világnézeti
jogegyenlőtlenség alapjait vetette meg újra, és jó néhány püspökben
újraélesztette az "uralkodó vallás" ambícióját. Az államegyházi beidegződés
felgerjesztése láttán aztán nem is lehet csodálkozni, hogy – nemhivatalos
értesülések szerint egyes püspökök közbenjárására – a választási kampány
idején a "közszolgálatinak" nevezett magyar televízióban elmaradt az előzetesen
meghirdetett 12 párti vitaműsor az egyházpolitikáról. A hierarchiának állítólag
nem volt ínyére a sokmilliárdos költségvonzatú egyházpolitika nyilvánosság
előtti megvitatása. A tévébe való "leszólás" mindennapos volt az
egypártrendszerben, ahol az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának
illetékesei figyelmeztették a médiában dolgozó elvtársat, ha valami nem tetszett a
"Pártnak". Ha azóta csak annyi változás történt, hogy most az illetékes atya
szól le gyermekének az "Anyaszentegyház" érdekében, akkor még tényleg nem
történt rendszerváltás, maximum az EGYpártrendszer helyett "EGYházrendszer" van
kialakulóban. Az elkövetkezendő kormányzati ciklus alatt eldől, hogy ez vicc-e, vagy
valóság.

Olvasson tovább: