Pécs, a toleráns város

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

Beszélgetés Páva Zsolt polgármesterrel

Pécsi városrészlet Fotó: MolnART

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a hét közepén
Stockholmban vehette át az UNESCO "Városok a békéért"
pályázat nyertesének járó kitüntetést. A polgármester
szerint Baranya megye "fővárosát" a kisebbségi és
menekültügyi kérdésekben tanúsított hozzáállása miatt
tisztelték meg az Európában egyedülálló címmel.



Pécsi városrészlet Fotó:
MolnART

– Polgármester Úr, hosszú út vezetett az UNESCO-díj
elnyeréséig?


– Megmondom őszintén, kishit? voltam, mert nem hittem, hogy
egy ilyen pályázaton a város sikerrel tudna szerepelni. De
amikor szépen összeraktam magamban, hogy mi mindent tett a
város az elmúlt nyolc évben, akkor úgy gondoltam: végül is
miért ne, veszteni valónk nincsen. Ezután összeállítottunk
a kollégáimmal egy harmincoldalas pályázatot, különböző


mellékletekkel, és elküldtük az UNESCO címére. Sokáig
csönd volt, egészen az elmúlt év őszéig, amikor is kaptam a
pályázatokról egy vaskos, száz oldal körüli összefoglaló
kiadványt, de ez elbírálási eredményről még nem szólt.
Majd novemberben videoanyagot kértek a városról – akkor már
egy kicsit úgy gondoltuk, esélyünk lehet a jó szereplésre.
Aztán február közepén az UNESCO-nagykövettől kaptam
telefonon egy értesítést, hogy Európában Pécs városa
nyerte el ezt a díjat, és a vele járó huszonötezer dollárt.

– A kiírások szerint több szempont alapján bírálták
el a pályázatokat. Ön mit gondol, miért éppen Pécsre esett
a választás, hiszen Európából többek között Róma, Köln,
Duisburg, Genf, Ostrava, illetve Budapest és Kecskemét is
pályázott.


– Igazából nem tudom, mivel erről nem kaptunk indoklást.
Mégis kiemelnék két elemet, miért eshetett Pécsre a
választás: az egyik a kisebbségi, a másik a menekültügyek.
A kisebbségi kérdésről azt kell tudni, hogy a városban
számos, az anyanyelvét is használó, valamely nemzetiséghez
tartozó polgár él, ők teszik ki Pécs lakosságának
nyolc-tíz százalékát: németek, cigányok, horvátok, kisebb
mértékben pedig szerbek, bolgárok, görögök. Én úgy
érzékelem, hogy a nemzetiségi-kisebbségi kultúrának
városunkban erősebb az intézményesült formája, mint más
településeken. Ha belegondolunk abba, hogy nemrég még
tőlünk egy ugrásnyira emberek azért gyilkolták egymást,
mert valaki más nyelvet beszélt, más kultúrcsoporthoz
tartozott, akkor ez nem lebecsülendő teljesítmény.
Intézményeink közül unikumnak számít például a cigány
gimnázium, ami nincs máshol a világon. Keresettek a
nemzetiségi oktatási intézményeink, azonban említhetném a
horvátok, a németek és a cigányság kulturális klubjait is.
De van Pécsett horvát nyelv? színház is, amely szintén
egyedi, hiszen Horvátországon kívül másutt nem működik
ilyen. Ezek érzésem szerint azt szimbolizálják, hogy a helyi
önszerveződések az önkormányzattal együtt próbálnak
javítani a körülményeken, és ebben talán a város
toleranciája is megmutatkozik. A másik fontos dolog a
menekültügy. Pécs volt az a város, amelyet a menekültek
hullámai a leginkább érintettek a délszláv háború idején.
Elsőként a horvátországi magyarok érkeztek ide, majd amikor
Eszéket – Pécs egyik testvérvárosát – ostromolták a
szerbek, az eszéki idősek, gyermekek, nők találtak nálunk
menedéket. Ez a város volt az első állomás, útjuk innen
vezetett tovább. Mindemellett persze nagyon sokan itt is
maradtak. Számomra akkor is és – utólag belegondolva –
most is megható és megrendítő élmény volt, hogy ismeretlen
pécsi családok fogadtak be számukra ismeretlen horvát
családokat. Olyanfajta empátia, segíteni akarás, humánum
volt az emberekben, ami tényleg példa nélküli. Már anekdota
lett, hogy Pécsett befogadtak egy bosnyák elmegyógyintézetet
teljes állományával – orvosokkal, ápolónőkkel,
személyzettel és természetesen az ápoltakkal. Amikor vége
volt a háborúnak, még jó pár hónapig itt maradtak.

Jelentősek a partnervárosi kapcsolataink is. Már 1956-ban –
és itt fontos az évszám – aláírtak Lahti és Pécs
között egy egyezményt, amely az első testvérvárosi
kapcsolat volt Finnország és Magyarország között. Vagy a
fellbachi szerződés, amely már a tizenkettedik évében jár.
Ez volt a kommunista Magyarország első nyugatnémet–magyar
baráti kapcsolata. Ebből az alkalomból a német államfő
személyesen járt városunkban.

– Úgy tudom, Pécsnek olyan távoli országgal is van
kapcsolata, mint az Egyesült Államok.


– Igen, van két amerikai partnervárosunk. Az egyik Seattle,
Washington állam fővárosa, a másik pedig Tucson városa
Arizonában, amellyel nyolc éve vettük fel a kapcsolatot.
Főleg egyetemi szinten fűznek hozzájuk szoros szálak, Tucson
anyagilag is támogatja a Janus Pannonius Tudományegyetemet. De
partnereink között említhetném Izraelt is. Kapcsolatunk
Alsó-Galileával 1992 elejére nyúlik vissza; ez egy pici kis
településhalmaz, apró kibucokkal és mosavokkal a Galileai-tó
északi részén, mintegy 6000 főnyi lakossal.
Együttműködésünk keretében csereprogramokat bonyolítunk
le, amelyek reményeim szerint a továbbiakban is sokat
jelenthetnek a pécsieknek.

– Melyek a polgármester úr várossal kapcsolatos további
tervei?


– Ezt a díjat védjegynek tekintem, amely jó ajánlás
Pécsről és lakóiról. Ez az elismerés azonban főként a
civil szférának és a humán oldalnak az elveit tükrözi,
nincsenek benne gazdasági jelleg? eredmények, mert azokat nem
értékelte a pályázat. De örömmel mondhatom, hogy a város
az utóbbi években jelentős gazdasági eredményeket is elért.
Nem múlik el hét, hogy ne keresnének meg bennünket
befektetők, és most már vannak konkrét üzletek, befejezett
tárgyalások is, ami a város gazdasági helyzetét még inkább
javítja. Az Európai Unióhoz való csatlakozással Pécs
szerepe ismét felértékelődhet, mert Szeged mellett
valószínűleg mi leszünk az unió egyik kapuja Horvátország
irányába. Ez mindenképpen magában hordozza a potenciális
fejlődés lehetőségeit.

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit