Kereső toggle

Törökország az újévi vérfürdő után

A repedező kolosszus

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

2017 első óráiban az Iszlám Állam újra hallatott magáról: Isztambulban közel negyven halálos áldozattal járó vérfürdőt rendezett a kalifátus terroristája, aki lapzártánkkor még szökésben van. A konkrét tragédián túl a történtek a török állam kezelhetetlenné váló válságát is mutatják – úgy tűnik, az ankarai rezsim képtelen a részben általa is előidézett szíriai polgárháború hatásait a határokon kívül tartani.

Harminckilenc embert megölt, közel hetvenet pedig megsebesített az Iszlám Állam terroristája egy isztambuli szórakozóhely szilveszteri rendezvényén. Az áldozatok többsége külföldi, a szórakozóhelyet annak ellenére egyetlen rendőr védte, hogy a mészárlás előtt tíz nappal konkrét figyelmeztetést kaptak az amerikai hatóságoktól a fenyegető veszélyről.

A merénylettel gyanúsított férfi személyazonossága egyelőre hivatalosan nem tisztázott – török lapértesülések szerint a kirgiz Ihake Masrapov lehetett az elkövető, de a médiában megjelentek a terrorista ujgur, kazah és üzbég származásával kapcsolatos hírek is.

Sebesültek a 2015. júliusi suruci mészárlás helyszínén.
Amit viszont tudunk a merénylet körülményeiről, az egészen elképesztő. Miközben 2016 utolsó napjaiban a török hatóságok az Iszlám Állam több tucatnyi feltételezett tagját fogták el, akik szilveszteri merényletekre készültek, a tíz nappal a merénylet előtt (az amerikai hatóságoktól) konkrét figyelmeztetést kapott Reina klubot egyetlen (!) rendőr őrizte az előírt négy helyett. A Yeni Şafak című török kormánypárti lap szerint a merénylőnek tudnia kellett, hogy csak egy rendőrrel kell a bejáratnál szembenéznie, ahogy azt is, hogy a szórakozóhely biztonsági őrei fegyvertelenek, és a lövöldözés után a kijáratnál nem fog rendőrrel találkozni. A lap szerint a tettes a Reina klubhoz érkezve, majd onnan távozva összesen 8 taxival utazott. A támadó abban a taxiban hagyta a mobiltelefonját, amellyel a helyszín közelébe hajtatott. Erről a telefonról került elő az a 45 másodperces videofelvétel, amelyet az elkövető önmagáról készített a Taksim téren.

A tömeggyilkos a mészárlás után Zincirlikuyu városrészig követhető a kamerákon, ahol végül nyoma veszett. Itt található Isztambul legnagyobb köztemetője.

A kormánypárti lap értesülése szerint a merénylő az Iszlám Állam Horasani fedőnevű tagja, aki sebesültnek tettetve magát menekült el a tett helyszínéről. Ezzel párhuzamosan Mete Yarar török biztonságpolitikai szakértő a TVNET török hírtelevízióban úgy vélekedett: a támadó tisztában lehetett vele, hogy a 7 percen át tartó öldöklés után a rendőrség nem lesz a helyszínen – annak ellenére, hogy a Reina klubtól 200 méterre van a legközelebbi rendőrőrs.

Az észak-szíriai Kobani ostroma 2014 októberében. Kobani volt a gyújtózsinór, amely lángra lobbantotta Törökországot.
A merénylettel kapcsolatos új információk rávilágítanak a török állam teljes csődjére – látható, hogy az Iszlám Állam és az újévi vérfürdőben nem érintett, de a török kormány ellen szabályos fegyveres felkelést folytató Kurd Szabadság Sólymai (TAK) elnevezésű szervezet gyakorlatilag azt csinál Törökország területén, amit akar. Ebben az esetben igaza van Erdogan török elnöknek: itt valóban csak a felszín a Törökországot sújtó terrorhullám – ám amivel az államfő nem hajlandó szembenézni: a folyamatok mélyén a török állam bukása és egyelőre megállíthatatlannak tűnő polgárháborúba zuhanása van.

A mészárlás időzítése nem véletlen: az utóbbi másfél évtizedben rohamosan iszlamizálódó Törökországban a karácsony, majd az újév megünneplése legalábbis a hatóságok rosszallásával találkozott. Nem lehetett például a karácsonyról tanítani és karácsonyozni az Isztambulban működő német gimnáziumban, ugyanis a török oktatási hivatal megtiltotta. A tanároknak küldött e-mail szerint semmilyen formában nem lehetett feldolgozni a keresztény ünnepet, még énekelni sem lehetett a Lisesi nevű isztambuli elitgimnáziumban, ahol 35, Németország által küldött és fizetett tanár dolgozik, a diákok azonban kizárólag törökök. Az év végén Isztambulban olyan molinók jelentek meg, amelyek üzenete szerint igazi muszlimok nem ünneplik sem a karácsonyt, sem az újévet – a plakáton egy muszlim öltözéket viselő férfi felpofoz egy Mikulást. A régió egykori mintaállamára alig lehet ráismerni.

A fordulópont

Nem egészen másfél évvel ezelőtt, 2015. július 20-án reggel véget ért, pontosabban darabokra hullott valami Törökországban. A török–szír határ török oldalán fekvő Şurucban a Népi Demokratikus Párt (HDP), a frissen a török parlamentbe jutott baloldali szervezet fiatal, túlnyomórészt kurd aktivistái gyülekeztek, hogy a határ túloldalán fekvő, az Iszlám Állam rémuralma alól az év januárjában felszabadult Kobani újjáépítésére induljanak. A fiatal aktivisták közé vegyült a szintén kurd származású Şeyh Abdurrahman Alagöz, aki – testvérével, Yunus Emre Alagözzel együtt – tagja volt annak a Dokumacılar- nak, magyarul takácsoknak nevezett csoportnak, amely kamasz fiúkból és fiatal felnőtt férfiakból alakult a dél-törökországi Adıyaman város egyik teaházában. A csoport közvetlen kapcsolatban volt az Iszlám Állammal, voltaképpen annak elsőként aktivizálódott törökországi sejtjének tekinthető. A „takácsok” közül többen részt vettek az Iszlám Államnak a szíriai Tell Abyad ellen indított 2015. májusi hadműveletében, és szintén a Dokumacılar volt a felelős a HDP 2015. júniusi kampánygyűlésén, a törökországi általános választás előtt mindössze két nappal, Diyarbakırban elkövetett merényletért, amikor két pokolgép robbant a kurdbarát baloldali párt gyűlésén. Ez volt az a választás, amelyen Erdogan kormánypártja, az AKP, amely kétharmados diadalmenetre készült, az abszolút többséget is elvesztette a nemzetgyűlésben, miközben a török nacionalisták és iszlamisták megrökönyödésére a kurdok és radikális baloldali törökök által támogatott HDP-nek sikerül megugornia a 10 százalékos bejutási küszöböt.

Már ekkor felmerült, hogy a HDP elleni támadás valójában a párt parlamentbe jutásától rettegő kormánypárt legalábbis hallgatólagos támogatásával zajlik. Az azt megelőző évtizedben lassan normalizálódó török–kurd viszony a diyarbakıri merénylet után ismét pattanásig feszültté vált.

Şeyh Abdurrahman Alagöz ebben a helyzetben érkezett a HDP fiatal aktivistáinak gyűlésére azon a napsütéses júliusi reggelen, majd a táncoló, éneklő fiatalok között működésbe hozta a testére szerelt pokolgépet. 32 embert ölt meg; öccse három hónappal később Ankarában több mint száz emberrel végzett a másodmagával szintén egy HDP-gyűlés ellen végrehajtott öngyilkos merénylet során.

Az Alagöz fivérek tettének hatása túlmutatott az általuk meggyilkoltak tragédiáján. A şuruci, majd a három hónappal későbbi ankarai vérfürdő nyomán elindult folyamatok a dolgok mostani állása szerint a bukás szélére sodorták az 1923-ban kikiáltott Török Köztársaságot.

Kobani tragédiája

Törökország elmúlt időszakbeli szétesését nem érthetjük meg Kobani, illetve Șuruc tragédiája nélkül. Az elmúlt másfél év tragédiasorozata nem történhetett volna meg, ha az ankarai kormány nem folytat elképesztően cinikus játékot a szomszédos Szíriában zajló eseményekkel kapcsolatban.

A şuruci merényletben meggyilkolt fiatalok annak a Kobaninak az újjáépítésére siettek, amelynek ostroma az Iszlám Állam szadista kegyetlenségén túl a török kormányzat árulásának és a kurdok hősies helytállásának is szimbóluma lett: a kalifátus terroristái 2014 októberére elfoglalták a kurdok lakta észak-szíriai határváros jelentős részét, miközben a török hatóságok ahol lehetett, akadályozták a 2012 óta a szíriai kurdok kezén lévő település védelmét.

A különböző irányzatokhoz tartozó kurd felkelőknek intenzív amerikai légi támogatással 2015 elejére magából Kobaniból, az év tavaszára pedig a városról elnevezett tartomány jelentős részéről is sikerült visszaszorítaniuk a kalifátus terroristáit. Az Iszlám Állam még egyszer, 2015. június végén kísérelt meg támadást intézni Kobani ellen öngyilkos merényletek sorozatával – az iszonyatos vérfürdőnek 164 halálos és több mint 200 sebesült áldozata volt.

Erdogan álma

A szíriai polgárháborútól saját neoottomán birodalmi álmainak valóra váltását remélő Erdogan elnök két célt tűzött ki a szomszédban zajló polgárháborúval kapcsolatban: a minimális cél a szíriai kurd területek autonómiájának és főként egyesülésének megakadályozása volt, a maximális cél pedig a szíriai rendszerváltás, az Aszad-rezsim felváltása egy, a szunnita iszlamista csoportok képviselőiből álló, Ankara-párti bábkormánnyal.

Az AKP külpolitikai doktrínáját Törökország tavaly leköszönt miniszterelnöke, Erdogan korábbi külügyminisztere és miniszterelnöki tanácsadója, Ahmet Davutolu dolgozta ki. Davutolu még ellenzéki politikusként 2001-ben jelentette meg Stratégiai mélység című művét, amelyben összefoglalta az új, az Atatürk alapította köztársaság korábbi prioritásait részben felülvizsgáló török külpolitika alapelveit (a könyv tavaly óta magyarul is elérhető az Antall József Tudásközpont kiadásában).

Davutolu abból indult ki, hogy a második világháború vége óta követett, Törökországot a nyugati szövetségi rendszer részeként meghatározó külpolitikai stratégia felett eljárt az idő; a törökök természetes partnerei az egykori Oszmán Birodalom területén élő muszlim népek (arabok, albánok, bosnyákok), Ankarának velük kell a lehető legszorosabb partnerségre törekednie.

Erdogan egy percig sem titkolta, hogy a török befolyás kiterjesztését reméli  az „arab tavasztól”. A birodalomépítés legfontosabb állomása Szíria lett volna, ahol Ankara 2011 nyarától felkarolta az Aszad-rezsim ellenzékét, sőt 2012 tavaszán helyt adott a szír ellenzéket támogató 82 ország találkozójának is, amely elismerte a szír nép képviselőjeként a Szíriai Nemzeti Tanácsot. Erdogan ebben az időszakban egy gyors szíriai rendszerváltásban reménykedett, és ennek elősegítése érdekében egyre mélyebben avatkozott a polgárháború menetébe a már említett két cél, a török befolyás kiterjesztése és egy kurd állam létrejöttének megakadályozása érdekében.

Összeomlás

Mindebből logikusan következett a török kormánynak az Iszlám Állam által ostromlott Kobani védőivel szembeni magatartása. Az északról a török határ, délről és keletről pedig a kalifátus terroristái által körülvett város már csak egy egészen szűk folyosón kapott utánpótlást a tőle nyugatra elhelyezkedő szíriai kurd területekről. Ebben a helyzetben jelentette ki Erdogan 2014 októberében, hogy országa nem szándékozik Szíriában az Iszlám Állam ellen semmiféle katonai akciót véghezvinni, hacsak az nem irányul Bassár el-Aszad kormánya ellen is. A török államfő ezzel kereken megtagadta, hogy a Kobaniban ostromlott százezrek segítségére siessen – más megközelítésből: ekkor jelentette ki egyértelműen, hogy Törökország nem kíván területén kívül (azaz Szíriában) fellépni Abu al-Baghdadi terrorállamával szemben.

Utólag úgy tűnik: ekkor, 2014 októberében, Kobani legsötétebb óráiban Törökország sorsa is eldőlt. Azzal, hogy Erdogan megtagadta, hogy segítsen megfékezni a több százezer, Kobaniban rekedt kurd életét fenyegető kalifátust, egyrészt véget vetett az éppen az általa vezetett kormány idején elindult török–kurd békefolyamatnak, másrészt elszalasztotta a talán utolsó alkalmat, amikor anélkül csaphatott volna le az Iszlám Államra, hogy a harcot saját országa területén kellett volna megvívnia.

A törökországi Kurd Munkáspárt (PKK) már ekkor, 2014 októberében azzal vádolta a török kormányt, hogy titokban az Iszlám Államot segíti a szíriai kurdok PKK-hoz hasonlóan radikális baloldali erőivel, a Népvédelmi Erőkkel (YPG) szemben. Egyben kilátásba helyezték, hogy megtorlásul felkelést indítanak a török kormány ellen – a felkelés végül Alagöz şuruci merénylete nyomán valóban kitört, hiszen a török hadsereg a merényletre „válaszul” elsősorban nem az Iszlám Államot, hanem a szíriai kurd erőket kezdte el támadni.

Ami Törökországgal, a közel-keleti térség stabilitásának garanciájaként kezelt NATO-tagországgal a şuruci mészárlás után történt, arra aligha gondolt bárki 2015 nyarán. A másik Alagöz-fivér októberben bátyját is felülmúló mészárlást rendezett Ankarában, majd az ősz kormányválságot, megismételt választást, kurd felkelést hozott – hogy aztán 2016-ban tucatnyi merénylet, a nyáron egy katonai puccskísérlet, azt követően pedig lincshullám rázza meg az országot.

Olvasson tovább:

  • Álhírek, irányított gondolkodás és a tömegmédia

    Ha az európai politikusok és a tömegmédia továbbra is eltitkolja a valóságot az emberek elől, például a menekültek által elkövetett erőszakos bűncselekményekről, előbb-utóbb polgárháborús helyzet alakulhat ki – állítja Udo Ulfkotte német publicista, akinek Megvásárolt újságírók és a
  • Trump győzelme felforgatta a médiát

    A média nem egyszerűen tévedett a valóság értelmezésében, hanem aktívan kampányolt Hillary Clinton mellett. Sok-sok bizonyíték van erre. És nem csak együttműködtek a kampánnyal, hanem aktívan bedolgoztak ebbe, mint amikor a demokrata választmány elnöke küldött kérdéseket a médiának, amelyeket a...