Kereső toggle

Titkosszolgálati jelentés

Átkeresztelt diktatúra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lehet, hogy csak annyi történt, hogy a diktatúrát átkeresztelték demokráciává? Amíg az állampárt titkosszolgálatainak iratait nem hozzák nyilvánosságra, addig sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet azokat a feltételezéseket, hogy egyes cégek ma is egykori titkosszolgálati "feketepénzeket" mozgatnak, és a gazdasági, politikai és médiaelit egy jelentős része nem a saját tehetségével, hanem "ügynöki" múltjának és kapcsolatainak köszönhetően futott be karriert – derült ki Kenedi János történésszel, a téma szakértőjével készített interjúnkból. A viták kereszttüzében álló kutató szerint olcsóbb lenne a magyar alkotmányt amerikai mintára kiterjeszteni a köziratok feltétlen megismerésére, mint a titkolózási téboly.



Kenedi János. A lopott jószágon élősködik Magyarország? Fotó: Somorjai L.

– Gálszécsy András, az iratátadást felügyelő háromtagú bizottság egyik tagja március 7-én a Vasárnapi Híreknek azt nyilatkozta: "nincs titkosszolgálati lobbi". Mi a véleménye erről?

– Még e nyilatkozaton belül megcáfolta önmagát. Lobbi "nincs, de vannak a Magyar Köztársaság hírszerző és elhárító érdekeit figyelembe vevő emberek", használta a szómágiát az Antall-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere. Ez csak játék a szavakkal. De annak már a fele se tréfa, hogy a kormányrendelet szerint Gálszécsy úr hivatalát a Miniszterelnöki Hivatal biztosítja, fizetése a mindenkori köztisztviselői illetményalap tízszerese. Megdöbbentő, hogy egy kormányhoz berendelt köztisztviselő teszi ki az egyenlőségjelet a Magyar Népköztársaság és a III. Magyar Köztársaság közé, pontosabban az 1990. február 14-én megszűnt Állambiztonsági Főcsoportfőnökség négy jogutóddal rendelkező ügyosztályának a jogállamhoz tartozó iratai és a parancsuralmi rendszerben kezdett feladat ellátásához szükséges iratállomány közé. 

Az is megdöbbentő, amit korábban a Heteknek adott interjúban kifejtett: őt, "akit 1950-ben internáltak, ki képviseli?" Szerinte az SZDSZ-esek bizonyosan nem. Ha ki is vennék részüket a törvényes iratfelszabadításból, Gálszécsy úrnak akkor is "elege van abból, hogy olyan személyek, akik az 50-es években még Lenint, Sztálint és Rákosit éltették (…), majd a demokratikus ellenzékhez csatlakoztak, most mint megfigyeltek kérnek maguknak helyet". A kormányköltségvetésből tehát Gálszécsy úr a kormányt mint afféle szalámirudat szeleteli. Leválasztja az SZDSZ-t koalíciós partneréről, mondván, hogy míg "90 százalékuk Rákosinak tapsolt, addig (ő) marhavagonban volt…". Felfogását érvényesítendő Gálszécsy úr szembe megy a magyar
alkotmánnyal, közelebbről annak a tudományos megismerést és információs kárpótlást garantáló cikkelyeivel. Szembe megy az ENSZ kulturális szervezetének, az UNESCO-nak 1995-ben kihirdetett állásfoglalásával is, miszerint "Minden országnak joga van tudni az igazat múltjáról. Minden embernek joga van tudományos, történelmi kutatáshoz. Az elnyomás áldozatainak joguk van kárpótlásra, kártérítésre."

– Gálszécsy úrnak mindenképpen logikusnak tűnő érvei vannak, hogy miért nem a teljes nyilvánosság híve, egyes ügyek kiszivárgása ugyanis mai is emberi és államérdekeket veszélyeztethet.

– Igen, vannak, és komolyan megfontolásra érdemesek. Néhány olvasható abban a nyilatkozatban is, amelyből az imént Ön idézett. "A magyar gazdasági hírszerzés szerencsére szép eredményeket ért el a hetvenes, nyolcvanas években. Ennek eredményeként az akkori Magyarország gépiparában, vegyiparában, gyógyszeriparában olyan fejlesztések is történhettek, amelyekre egyébként mindenféle tilalmak – például a COCOM-lista – miatt aligha kerülhetett volna sor. Ha mindezeket korlátozás nélkül nyilvánosságra hoznák, ahogy egyesek szeretnék, akkor bizony a nagy nemzetközi cégek egy része kaphatna az alkalmon, és szabadalombitorlás vagy más hasonló jogcímeken sok milliárdos kártérítési pereket akasztathatna a Magyar Köztársaság nyakába, mert a köztársaság folyamatosan létezik."

– Önnek is látnia kell: Gálszécsy András az egész társadalmat érintő dilemmát tárt a nyilvánosság elé. A Népköztársaság titkosszolgálatai által elkövetett tettekért felelősségre lehetne vonni a mai magyar államot.

– Így van. És ezzel Gálszécsy úr kimondja: nem történt rendszerváltás, lopott jószágokon élősködik a III. Magyar Köztársaság. Helyesebb talán "komp-ország katonáját" mondani, hiszen a COCOM-lista kijátszásával a Magyar Népköztársaság a Szovjetuniónak szállított tiltott jószágokat. A hidegháború miatt illegitim módon szerezte meg azokat, s továbbította a Varsói Szerződés katonai szervezetének és a KGST-országok gazdaságának. A VSZ és KGST reszortfelelős Magyarország afféle közvetítő volt, és a közvetítés hitele érdekében keverte a "gulyáskommunizmus" levesét, illetve építette a "legvidámabb barakkot". Igaz, a rubeladósságtól eltekintve ezért az ország lakosságát bruttó 23 és fél millió dollár, azaz nettó 16 és fél millió dollár adósság terhelte, hogy az akkori országimázst finanszírozzák. Más szóval a nemzetközi szalonképességért, mint ez az MSZMP PB 1989. március 21-ei ülésén kiderült, ahol a minisztertanács elnöke, Németh Miklós számot adott arról, mit nem lehet tovább titkolni, ha az ellenzék és a hatalom közti kerekasztal-tárgyalásokon netán nyélbe ütik a párttörvényt. Gálszécsy Andrásnak ezzel a mérlegadattal kéne összevetnie a saját költség-haszon elméletét.

– Ha ez igaz is, mi következik belőle a néhai III. Főcsoportfőnökség irataira nézve, még inkább arra a szelekcióra való tekintettel, amelyet a Felügyelő Bizottság gyakorol?

– Először is, Gálszécsy úr alaposan megfenyegette az állampolgárokat, hogy saját jólétüket kockáztatják, ha emberi jogaikat kívánnák gyakorolni, mert az államnak sokba kerülne az igazság feltárásának következménye. Másodszor, a tényfeltárás olyan gazdasági tranzakciókat súrolna, amelyek érinthetik a "velünk élő demokrácia" haszonélvezőit. Harmadszor, azok a pjt-k, vagy bt-k, amelyek a pártállam nagyvállalatain belül és kisszövetkezeteiben tenyésztek, kolosszális tőkét forgató nyugati és keleti cégeken keresztül fialtatják az egykori és mai adófizetők pénzét. Így olyan magánbankok, off-shore telephely? vállalatok is érintettek lehetnek, amelyeknek csakugyan semmi közük ahhoz, hogy a diktatúra demokráciává lett átkeresztelve Magyarországon. Negyedszer, a gazdasági és ipari kémkedés eredménye aránylag konszolidált gazdagodáshoz vezet, ellentétben a kiszámíthatatlan maffiabűnözéssel
összefonódó katonai hírszerzéssel és elhárítással. A volt Szovjetunió egyes országaiban van minőségi tényfeltáró újságírás, Lengyelországban, Bulgáriában, Szlovákiában szintén, tessék olvasni!

– Ez lenne a magyarázata annak, hogy míg Tóth András államtitkár gyakran nyilatkozik a polgári titkosszolgálatok iratátadással kapcsolatos feladatairól is, addig a III/IV-es jogutóda, a Katonai Biztonsági Hivatal és a Katonai Felderítő Hivatal illetékesei hallgatnak? 

– Igen, és ez az ötödik válaszom előbbi kérdésére. Ma a NATO-tag Magyarország rejtegeti, hogy a Varsói Szerződés idején a NATO-titkok megszerzésére utasította ügynökeit. Nemzetközi terrorizmus idején nem biztos, hogy okos dolog bizalmatlanságot kelteni a valamennyi magyar állampolgár s még az idelátogatók védelméért is felelős titkosszolgálatok iránt. Ez árt a külkapcsolatoknak és a biztonságpolitikának. Hiszen legfeljebb Gálszécsy és Boross úr vélelmezi, hogy kellő biztonságban tartja a "nemzeti kincset", azaz a külföldre telepített ügynököket, vagy azokat, akik az itteni diplomáciai karban, vagy a kereskedelmi, üzleti életben leltek menedéket. 

Épp a közelmúltban ítélte börtönbüntetésre a koblenzi bíróság Kercsik Sándort, a jelenleg Svédországban orvosként praktizáló volt magyar ügynököt. Testvérével, Imrével együtt ők is futárai voltak az 1989-ben hazaárulásért életfogytiglanra ítélt C. L. Conrad CIA-tiszthelyettes hálózatának. Kercsik Sándor utazásonként kapott 500 dollárt a NATO nukleáris védelmi terveinek soros részleteiért, míg Conrad a feladat végrehajtásáért egymilliót kapott. Az összeg nem számít, elég, ha az olvasók ráklikkelnek a
(www.dss.mil/
training/espionage/rec.pdf
) honlapra, ott megtalálják a magyar kémek lexikális adatait, a róluk szóló nemzetközi sajtóadatbázissal együtt. 

Az oldalt a kalifornai Montereyben rendszeresen frissítik a Security Research Center Defense Security Service jóvoltából. A honlapon olvashatunk Janos Szmolka magyar kémelhárító
tisztről, aki 1977-ben beszervezte a magyar származású, Argentínában élő O. A. Gilbertet, akinek 3 ezer dollárt adott 16 filmtekercsért, és felajánlott még 100 ezret további amerikai katonai titkokért. Tomasso Morati ejtőernyős a vincenzai amerikai repülőbázis adatait, S. J. Ratkai pedig az amerikai tengeri hadviselés titkait adta el a Magyar Néphadsereg operatív tisztjének. És nemcsak a lebukott kémekkel jár így a magyar rögeszme. Boross Péter a fejét csóválja a tévében: "milyen csúnya volna, ha az unoka megtudná, mit is művelt nagyapó az Állambiztonsági Szolgálatnál". Kattintson rá az olvasó a
foia.fbi.gov weblapra! Egymillió hidegháborús iratot szabadított fel D. P. Moynihan szenátor és bizottsága 1997 és 2000 között az FBI archívumából, s folyamatosan kerülnek fel az internetre a szabadon olvasható oldalak, mi több, lelőhelyük, annotációjuk is. 

– Mibe kerül ez? 

– Jóval kevesebbe kerül az amerikai adófizetőnek, mint a titkolódzási téboly fenntartása a magyarnak. A hazudozás, titkolódzás ára jóval nagyobb, mint a nyilvánosság költségei. Az Ön kérdésére ez a hatodik válaszom. Olcsóbb lenne megalkotni egyetlen, amerikai mintájú Freedom of Information törvényt, s a magyar alkotmányt amerikai mintára kiterjeszteni a köziratok feltétlen megismerésére, mint szüntelenül toldozni-foldozni az adatvédelmi törvényt, a titoktörvényt, az egyes közbizalmi személyekről ciklusról ciklusra változtatott törvényeket.

– Jó-jó, de a sebesség is sokba kerülne.

– Ha kell, Nurminál is gyorsabban futunk. Az ÁSZTL felállításáról rendelkező törvényt 2002 karácsonya előtt fogadta el a parlament, 2003. április 1-jén lépett hatályba. Egy nap se telt el, s a kormány már rendeleti úton felülírta a törvényt, holott erre a parlament 90 napi gondolkozási időt adott. 89 napot se aludtak rá, habozás nélkül kiherélték az amúgyis meddő törvényt – ez volna kérdésére a hetedik válaszom.

– A Kádár-rendszer hálózatának védelmére volna a titkosításnál jobb eszköz? Mit tettek az Egyesült Államokban a Moynihan-bizottság jelentése után?

– Nyugodtan visszavonhatták volna a magyar hálózatot a tanúvédelem mintájára. Tizenöt év a rendszerváltás óta nem volt elegendő?! Feltéve, ha valóban életvédelemre szolgál a titkosítás.

– Mi másra?

– Pénzre.

– Mármint hogy áruba bocsáthatják a szigorúan titkos iratokat?

– Hát "zsarolási adatbankot" nem robbantanának, annyi szent. A politikai és üzleti körök között gyakran volt titkosszolgák a közvetítők.

– Pártok között?

– És fölöttük és alattuk is. "Korunk hősét", Földi Lászlót ország-világ ismerheti. Pályáját a BRFK III/III-asnál kezdte a rendszerváltás előtt. Az Antall-kormány idején a KDNP-hez tartozó Füzessy Tibor titokminiszter nevezte ki ezredessé a III/I-es hírszerzés jogutódjánál, az Információs Hivatalnál. Itt lett műveleti igazgató, majd a Horn-kormány alatt Washingtonba akkreditált külügyér. Nikolits István MSZP-s titokminiszter rendelte haza, majd menesztette a "Nyírfa-ügyben" való "különleges jártasságáért". Több, mint négy évvel az előtt, hogy a csendestársból csődbiztossá átlényegült szocialista képviselő, Csintalan Sándor megjelent volna, 1998. szeptember 12-én, Földi a Magyar Hírlapnak azt nyilatkozta: "Kölcsönlakásban lakunk, kölcsönautóval járunk, a feleségem fizetéséből élünk, és alkalmi munkát vállalunk, hogy megéljünk." 

Alig telt el két hónap, s Földi 53 millió forintért kivásárolta a 75 százalékig állami tulajdonban lévő Postabank Defend Őrző-védő Kft-jét a hitelintézet biztonsági vezetőjétől, Csonka Jenőtől, az ORFK korábbi főkapitányának titkárától. Újabb három hónap múlva a Defend már megnyerte a Szerencsejáték Rt. őrzésére kiírt pályázatot, 100 millióért szerződést kötött a Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. őrzésére, s cégről- cégre emelkedett egyre feljebb a Fidesz-korszak pályaívén. "A privatizáció során csak úgy lehet nagyot kaszálni, ha az ember képes politikai támogatókat szerezni" – nyilatkozta a Magyar Demokratának 1999. április 15-én, csak hetekkel azt követően, hogy az FKgP alelnöke, a parlament honvédelmi bizottságának elnöke, Lányi Zsolt a Magyar Hirlapban kijelentette: bízik benne, hogy "az ezredes konkrét tapasztalait és véleményét az új kormány felhasználhatja". A "kaszálás" árából Földi be is vallott valamennyit Bárdos András keresztkérdéseire az RTL Klub Akták cím? tévéműsorban, 1999. június 20-án. Kövér László titokminiszter kívánságára az ő cége vásárolta meg 1,5 millióért azt a magnókazettát Faragó Lajos egykori operatív tiszttől, mai magánnyomozótól, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök bizonyítékként nyújtott be – Pokorni Zoltán fideszes képviselő 1996-ban történt megfigyeléséről – a "magyar Watergate-ügyet" vizsgáló parlamenti bizottságnak. 

– Ön szerint az állambiztonsági iratok titkosításából a gazdasági jövő rajzolódik ki?

– Ha kutatni lehetne, akkor ezt megerősíthetném, vagy cáfolhatnám. Külföldi tudományos forrásokból csak annyi állapítható meg, hogy a nemzetközi piac szereplői között számosan mozgatják az állambiztonsági szolgálat "fekete pénzeit". A KGB-ét, a Stasiét, a bolgár politikai rendőrségét bizonyíthatóan is. A magyar forrásokból csak az ÁVH "háztáji gazdasága" ismerhető meg. A Minisztertanács 4353/1949-es határozata felülírta még a BM-re vonatkozó jogszabályokat is. Az 1950. január 1-jével létrejött, önálló Államvédelmi Hatóság önellátásra rendezkedett be. Sőt, még korábban is, Péter Gábor helyettesének, Tímár Istvánnak – aki nem is oly rég, a Szerzői Jogvédő Hivatal főigazgatójaként vonult nyugdíjba – az irányításával, Transelektro néven export-import vállalatot alapított a BM: ÁVH-útlevelet árultak Napóleon-aranyért, perzsaszőnyegért, svájci órákért stb., szabadságot kínáltak muzeális érték? festményekért. Kicsit a "kolhozba", nagyot a magánzsebbe. Ha a Fidesz fejlődési pályaívét folytatná az MSZP, az ország visszatérne erre a sajátos magyar útra.

Olvasson tovább: