Kereső toggle

Gálszécsy András az ügynökökről

A politika mocsara

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kelet-Európában a magyar gyakorlat a legszabadabb és legnyitottabb. Hiszen Magyarország a III/III-as ügyosztály anyagain kívül kémelhárító és hírszerzési dokumentumokat is – amelyek nem veszélyeztetnek államérdeket – a Történeti Levéltárban kutathatóvá tett. Ilyen a környező országokban nincs – mondta lapunknak Gálszécsy András nyugalmazott nemzetbiztonsági miniszter, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára felügyelőbizottságának soros elnöke. Szerinte mánia az, hogy minden iratot nyilvánosságra kell hozni, ami egyszerűen nem lehet érdeke a Magyar Köztársaságnak, mert vannak olyan ügyek, melyek változatlanul sértenék az ország érdekeit.



Gálszécsy András. "Békén kellett volna hagyni a szolgálatokat" Fotó: MTI

– Lapunknak korábban úgy nyilatkozott, hogy "elege van abból, hogy olyan személyek, akik az ötvenes években még Lenint, Sztálint és Rákosit éltették (…), majd a demokratikus ellenzékhez csatlakoztak, most mint megfigyeltek kérnek maguknak helyet" az Állambiztonsági Levéltárban. Miért viseltetik ellenszenvvel velük kapcsolatban? 

– Felmenőim között nagyon sok volt a katonatiszt, illetve földbirtokos, ezért \'50-ben bennünket, mint veszélyes elemeket, osztályidegeneket Mohácsról kitelepíttek Hortobágyra. Fél órát kaptunk, hogy egy ötvenkilós csomagot összeállítsunk, amiben nem lehet más, csak ruhanem? és élelmiszer. Hortobágyon, a borzaspusztai táborban két birkahodályt adtak számunkra. 

Az addig ott "lakó" négyszáz birkát "kilakoltattuk", kihordtuk a trágyát, raktunk be friss szalmát, és beköltöztünk szintén négyszázan. Mind osztályidegenek. Három és fél évig éltünk ott. 

Az első Nagy Imre-kormány idején, 1953-ban, amikor megszüntették az internáló táborokat, kiengedtek bennünket. Húszéves voltam. Egy hónap múlva behívtak katonai munkaszolgálatra további két évre. Nem maradt semmink. A nagyszüleimről nincs egy fényképem, az ezüstkanalainkkal most is valaki eszik, aki akkor elvitte. A házunkba beköltöztek mások, majd lebontották.

Miért nem kedvelem a hangos sértődötteket? Úgy gondolom, hogy bennünket több sérelem ért, mint aki akár volt MSZMP-sként, akár volt MSZMP-s gyerekekeként másként gondolkodó volt. Egy kicsit megleckéztették őket, talán házkutatást tartottak náluk, de maradhattak a szüleik lakásában, vagy abban a lakásban, amit a kedves papa kapott az érdemeiért egy kitelepített budapesti úri család nyomán. Ma is sokan ilyen lakásban élnek Budapesten.

– Ön haragszik ezekre az emberekre?

– Nem, csak úgy gondolom, hogy nem nekik kellene a leghangosabban kiabálni. A mi generációnk többet szenvedett, de koránál fogva nem olyan vehemens. Nagyon sok idős embert láthat jobboldali – egyesek által szélsőjobboldalinak bélyegzett – tüntetéseken. Ez az a generáció, amelyik már mást nem tud tenni, csak legfeljebb kimegy az utcára és komcsizik. 

– Azért a Demokratikus Ellenzék tagjaival sem kis "ártatlan" dolgok történtek. Voltak olyanok, akiknek a párkapcsolatát tették tönkre, másokat kirúgattak a munkahelyükről, vagy éppen azt terjesztették róluk, hogy homoszexuálisok. Nem tapasztaltam, hogy ezek a személyek saját "szenvedésüket" össze kívánják hasonlítani az Önökével. Csak azt mondják, hogy nem férnek hozzá a róluk szóló, törvénytelenül gyűjtött állambiztonsági irataikhoz. 

– Ez utóbbi egyszerűen nem igaz. Ha valaki bemegy most az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába, könnyedén hozzáférhet azokhoz az iratokhoz, amelyek még megmaradtak 1990-ben. Való igaz, hogy egy párkapcsolatot nem lehet visszaállítani, ahogy az én nagyapám fényképét sem lehet visszaadni. Ha valakiről elterjesztik, hogy homoszexuális, és utána születik négy gyermeke, akkor bebizonyította ennek az ellenkezőjét. Ebben az országban nemcsak a demokratikus ellenzékiek szenvedtek. 

Még egy gond van. Mindenki egyfolytában úgy gondolja, hogy minden irat megmaradt. 1989 októberétől 1990 januárjáig lelkesen zajlott az iratmegsemmisítés, melynek a Duna-gate botrány vetett véget. Másrészt, mint minden bürokráciában, ebben is voltak selejtezési előírások, és ötévenként a már feleslegesnek ítélt iratokat
megsemmisítették. Tehát a rendelkezésre álló iratanyag is hiányos. A múltunk nem teljesen megismerhető.

– Ön ennek fényében nem is szorgalmazza a közelmúltunk megismerését, és ellenzi az átvilágítási és megismerési törvényeket? 

– A múlt megismerése rendkívül fontos, csak ezzel párhuzamosan az ország titkaival okosan kell bánni. Mit is értek ez alatt? Nyilvánosságra kell hozni azt a visszataszító tevékenységet, melyet az állampárt belső elhárítása politikai okokból folytatott saját polgáraival szemben. A spicliskedést és besúgást soha nem szabad védeni. A hírszerzés és a kémelhárítás azonban más dió, annak az adatait, információs hálózatát az államnak őriznie kell. 

A jelenlegi törvény, a 2003/III-as nem egy rossz törvény. Lehet vitatni, hogy vajon minden olyan pontja, amely mentesítést biztosít, mennyire precízen van megfogalmazva, de alapjában liberális szellem? a jogszabály. A III/III összes iratanyaga ott van a levéltárban és kutatható. A múltunk nincs titkolva.

– Az egész III/III-as ügyosztály összes iratanyaga?

– Minden át van adva. Tehát, ha ezzel a témával foglalkozni kíván egy kutató, akkor az elmegy a kutatásokat ellenőrző bizottsághoz engedélyért. A bizottság elnöke, Rainer M. János közismert liberális szellemiség? történész, az 56-os intézet főigazgatója. Ez a bizottság engedélyt ad a kutatásra, akkor mindent megnézhet. Bizonyos fokig az érdeklődésre – pontosabban az érdektelenségre – jellemző, hogy Magyarország 10 millió állampolgára közül eddig alig 13 ezren kértek egyáltalán információt.

– Németországban nyilvánosságra hozták az összes Stasi-anyagot.

– Ez nem igaz. Ott is csak a belső elhárítás anyagait tették nyilvánossá. Ami az NDK hírszerzésére és kémelhárítására vonatkozott, azt az amerikaiak úgy, ahogy volt, elvitték. 

A kritikusaink propagandájával szemben az igazság az, hogy Kelet-Európában a magyar gyakorlat a legszabadabb és legnyitottabb. Hiszen Magyarország a III/III ügyosztály anyagain kívül kémelhárító és hírszerzési dokumentumokat is – amelyek nem veszélyeztetnek államérdeket – a Történeti Levéltárban kutathatóvá tett. Ilyen a környező országokban nincs.

Nem lennék ellene annak, hogy – Kenedi János történész által is szorgalmazott módon – hozzunk nyilvánosságra mindent, de ehhez az kellene, hogy a románok, bolgárok, csehek és a szerbek is adják át, amit velünk kapcsolatban "gyűjtöttek". Ilyen értelm? nemzetközi szerződések létrejöttét elképzelhetetlennek tartom. 

A magyar titkosszolgálatok egyébként rengeteg – hírszerző és kémelhárító – iratot adtak át a 2003-as törvény alapján a Történeti Levéltárnak. Nézzük a számokat: az 1945–60 közötti időből a titkosszolgálati szervezetek 44 755 tételt dolgoztak föl, és ebből 36 778 tételt átadtak a levéltárnak, méghozzá vita nélkül. (Egy-egy tétel lehet egy lap, egy parancs, de lehet egy ügynöknek több évtizedes munkája is.) Tehát 7977-t tartottak vissza, összehasonlíthatatlanul kevesebbet, mint amit átadtak, azaz a megvizsgált iratok 82 százalékát kutathatóvá tették.

Az 1960 és 1970 közötti időszakra vonatkozóan 32 123 tételt vizsgáltak meg (a Belügyminisztérium nélkül), és ebből 22 467 tételt vita nélkül átadtak, visszatartottak 9656 tételt. Ebből a 9656-ból viszont mintegy 40 százalékot úgynevezett kitakarással semlegesítve ugyancsak kutathatóvá tettek. 

Szóval rengeteg kutatnivaló lenne, ha valakinek nyilvánossági mániái vannak. Tessék odamenni és dolgozni. 

– Kenedi János egy interjúban azt sérelmezte (egy precedensperre való hivatkozással), hogy nincsenek teljes mértékben felülvizsgálva az iratok, ráadásul az átadásnál a civil kontroll mechanizmusa nem megfelelően működik. Magyarán az átadók, azaz a jelenlegi titkosszolgák ítéletétől függ, hogy mi kutatható és mi nem. 

– Ez mánia, nem tudok jobb kifejezést használni. Kenedi úrral nincs miről vitatkoznunk. Neki az ideája, hogy mindent nyilvánosságra kell hozni, ami egyszerűen nem lehet érdeke a Magyar Köztársaságnak, mert vannak olyan ügyek, melyek változatlanul sértenék az ország érdekeit. 

Például az egykori gazdasági hírszerzés eredményei. Sok olyan "dolgot" sikerült megszerezni, akár termékeket, akár gyártási leírásokat, az akkori COCOM-jogszabályok ellenében, amelyeket a magyar ipar fölhasznált. A magyar gyógyszeripar jelentősen profitált ebből. 

– A titkosszolgálatok illetékeseit ki ellenőrzi?

– Mi, az átadásokat ellenőrző felügyelő bizottság vagyunk a civil kontroll. Én soha életemben nem dolgoztam semmilyen ilyen szervezetnél, jogászként tevékenykedtem. Előtte viszont sokkal kellemetlenebb élethelyzetekben voltam, mint a mostani kritikusok bármelyike, velük szemben soha semmilyen politikai pártnak nem voltam és nem vagyok tagja. A két kollégám nem is a kormány kinevezettje, az egyiküket a Magyar Tudományos Akadémia, a másik személyt a Magyar Történelemtudományi Társaság delegálta. 

– Említette, hogy nagyon erős volt a gazdasági hírszerzésünk. Egyes verziók szerint Magyarországnak ez volt a reszortja a KGST-ben, azért volt tervszerűen nyitott Nyugat felé, hogy a kereskedelmi kapcsolatokon keresztül gazdasági hírszerzést tudjon végezni. A "vidám barakkot" ezen érvelés szerint nem mi harcoltuk ki magunknak, hanem Moszkvában tervezték el. 

– Ez egy nagyon szépen hangzó, de buta összeesküvés-elmélet. Minden szocialista országnak volt gazdasági hírszerzése. Abban az időben magántársaságok nem voltak Magyarországon, csak államiak, így az államiak folytatták ugyanazt a tevékenységet, amit ma a gazdasági cégek folytatnak egymással szemben. Magyarország azért volt a legvidámabb barakk, mert Kádár igyekezett \'56 tanulságai alapján elkerülni a forradalmat. Magyarországon \'56 olyan katarzist okozott a kommunista párton belül is, hogy azt soha többet el nem felejtették, rettegtek az ismétlődésétől. Ennek egyenes következményeként igyekeztek mindig egy kicsit jobb létet teremteni az embereknek, hogy elégedettek legyenek.

– Megnyugtatóan hangzik, amit mond, de ennek ellenére időről időre kirobbannak ügynökügyek. Hol a jobboldal "maszatol" be valakit, hol a bal. Mint például legutóbb Kondor Katalin esetében, akit elsősorban nem azzal támadtak, hogy jól vagy rosszul vezeti a Magyar Rádiót, hanem lehetséges ügynökmúltjával. Mind a két politikai oldal hosszan tudja sorolni, hogy az ellenfelei között ki is ügynök, SZT-tiszt vagy besúgó. Két lehetséges megoldás létezne: vagy minden iratot bezárni egy páncélszekrénybe, és eldobni a kulcsát, hogy senkit se lehessen zsarolni a múltjával, vagy nyilvánosságra hozni mindent, hiszen mérgezi a magyar közéletet a folyamatos ügynökgyanú.

– Önnek igaza van, de ez soha nem is fog megszűnni egészen addig, míg ez a generáció ki nem hal. Ha megnézi, ezek az ügyek ma már egynapos ügyek. Sajnos olyan politikusaink vannak, akik azt hiszik, hogy attól nyernek választást, ha valaki a Rádió elnökéről azt mondja, hogy ügynök volt. Vagy bolondok, vagy zsigerből gyűlölik már a másik felet. Egyébként nemcsak ez mérgezi a közéletet, hanem a feltáratlan spontán privatizáció, a zavaros K&H sztori és sok minden más is. Ma a politika a mocsár. Megismétlem: az egész mai politikai élet egy mocsár. 

– A teljes nyilvánosságra hozatal nem oldaná meg egyszer és mindenkorra a problémát, legalább tudnánk, hogy ki kicsoda volt valójában!?

– Igazságtalan lenne, hiszen rengeteg iratot \'90 előtt megsemmisítettek. Valaki, akinek fennmaradt az anyaga, "bűnhődne", míg más, akinek bezúzták a dossziéit, "megmenekülne." Azt hiszem, hogy az emberek egy idő után megunják, hogy ki volt ügynök, és ki nem. Most éppen a zenészek vannak soron, ki volt a Dobos meg Sakál, de hogy Kondor Katalin ügynök volt-e vagy sem, ma már senkit sem érdekel. Egy darabig eltart majd ez a "játék", és amikor minden dzsesszdobos is gyanúba keveredett, és minden trombitás is tisztázta magát, akkor jönnek az artisták, kötéltáncosok, bűvészek, mert még odáig tarthat ez a társasjáték, aztán megunja mindenki.

– Pedig számomra az iratok feltűnéséből, az ügyek politikai hangsúlyaiból úgy tűnik, mintha lenne jobb és baloldali titkosszolgálati oldal. Mások pedig arról értekeznek, hogy az egykori állambiztonsági szervezet egy az egyben átmentette magát. Mi ezekből az állításokból az igazság? 

– Az átmentésnél kezdjük. \'90-ben először Boross Péter barátom foglalkozott a titkosszolgálatokkal, majd én. Nyilvánvaló volt, hogy a titkosszolgálatoknak meg kell maradniuk. A Németh-kormány a III/III-at megszüntette, azzal nekünk már nem volt gondunk. Addigra, mire az Antall-kormány megalakult, a Belügyminisztériumtól leválasztották a titkosszolgálatokat, megszűnt a III-as főcsoportfőnökség, megalakultak helyette a polgári titkosszolgálatok.

Választás előtt álltunk: elzavarjunk-e mindenkit törzsőrmestertől sofőrig bezárólag, és akkor majd az országnak nem lesznek titkosszolgálatai, és elkezdünk hirdetéseket feladni, hogy ki szeretne hírszerző lenni? Végül abban maradtunk, hogy a politikailag érintett vezetőket leváltjuk, de az apparátust meg kell tartani. Aki politikai tiszt volt, és nem szakmai munkát végzett, nem hírszerző volt, hanem oda volt téve a pártbizottság titkárának, azt elküldtük. Érdektelen volt az, hogy valaki MSZMP-tag volt, mert még az őrkutyának a nyakában is ott volt bádogból egy tagsági könyv. 

Civil kontrollnak egykori ‘56-os forradalmárok közül kiválogattunk olyanokat, akiknek valamilyen affinitásuk volt ehhez a munkához, és behoztuk őket inspektornak, "politikai megfigyelőnek" a titkosszolgálatokhoz. Mindenbe beleláttak, minden munkában részt vettek, minden értekezleten ott voltak, felügyeleti joguk volt a titkosszolgálatok munkája fölött, hogy azok törvény szerint végzik-e munkájukat. És elkezdtünk dolgozni. 

Jött az első kormányváltás. A szocialisták első dolga volt, hogy sok szakembert, akiket mi megtartottunk, kirúgtak, mondván, hogy elárulták az MSZMP-t. És visszahoztak egy csomó volt párttitkárt különböző beosztásba, akiket mi egykoron kirúgtunk. 

A "felszabaduló" szakemberek biztonsági cégeket hoztak létre, érthetően azért, hogy legyen kenyérkeresetük. Majd megbukott a Horn-kormány, és jött a Fidesz-kormány. Mit csinált? Azt mondták: "azokat a kommunistákat kirugdossuk, akiket a Gyula visszahozott, és visszahozzuk azokat, akiket a Gyula kirúgott."

Aztán jött a következő kormány, és megint ugyanezt tette. Mi lett ennek a folyamatnak az eredménye? Most már minden párt körül vannak olyan volt titkosszolgálati tisztek, akik átmentek politikai tanácsadóba vagy végrehajtóba, mert ők azok, akik muníciót, híreket tudnak szállítani, mert az emberi kapcsolataik megmaradtak. Tudomásul kell venni: ez egy olyan viszonylag zárt réteg volt a társadalomban, ugyanúgy összetartanak, mint a tüdőgyógyászok vagy az egyetemi tanárok. Ismerik egymás előéletét, szokásait, hobbiját, barátnőjét, ma is kapcsolatot tartanak egymással. 

Szóval, minden pártnak a hátterében található egy olyan embercsoport, amelyik titkosszolgálati tevékenységben dolgozott, valamilyen rangban szolgált valamelyik titkosszolgálatnál vagy a rendőrségnél. De miután a másik fél eltávolította őt a munkahelyéről, és ezzel egzisztenciális nehézségeket okozott neki, érthetően nem szereti. 

– Ezért mondja, hogy a mocsár maga a politika?

– Békén kellett volna hagyni a pártpolitikának a szolgálatokat. Sajnos nem tette. A pártpolitika mindenbe betette a lábát a privatizációtól kezdve a rendőrségen, ügyészségen keresztül a titkosszolgálatokig. Abban biztos vagyok, hogy akik benn maradtak, azok megfelelően és törvénytisztelően dolgoznak egészen addig, amíg nem jön egy újabb kormány, és ki nem rúgja őket. 

– Mi a megoldás?

– Két emberöltő. Talán ennyi idő alatt lenyugszik a helyzet, és a politikai mocsárból legalábbis politikai legelő lesz. Annyira optimista azért nem vagyok, hogy azt mondjam: gyönyör? angolpark. Örülök, ha legalább egy birkalegelő lesz. Ezek a jelenségek akkor el fognak múlni.

Olvasson tovább: