Kereső toggle

Változatok a közjogi reformra

Friss levegőt a Házba

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A miniszterelnök elérte célját: hetek óta mindenki az általa felvetett témákról beszél. A közöslista-téma már lecsengett, de tovább dagad az államfő közvetlen választásának kérdése, és a "kis parlament" ügye, melyből egyébiránt könnyen juthatunk a felsőházig. Ha nem, lesz helyette Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT). A miniszterelnök egyébként további indokokat sorolt fel a változtatások mellett, melyeknek lényege: friss levegőt kell beengedni a politikai életbe. 



Boross Péter Fotó: V. SZ.

A leghevesebben az SZDSZ tiltakozik, melynek értelme valahogy úgy foglalható össze: az 1990-ben "összerakott" konstrukció stabil és jól működik, azon nem szabad "babrálni". Az érvelés szépséghibája, hogy a felmérések – például a parlament és a politikai elit megítélése – nem ezt mutatják. Az átlagpolgár csalódott. Az MSZP "rendszerkritikája" szerint az elmúlt tizenöt év nem akkora sikertörténet, hogy ne lehetne azon változtatni. Ráadásul a liberálisok önzetlenségét némileg kétségbe vonja, hogy a jelenlegi rendszernek köszönhetik a pozícióikat, illetve a köztársaságielnök-választás érvényben levő módozata felértékeli az amúgy öt százalék körül – inkább alatt – vergődő pártot. 

Az ellenzéki pártok mintha óvatosabbak lennének. Felismerve a téma populáris voltát, a konfrontáció helyett az uniós választások utáni időpontra helyeznék a kérdések megvitatását. A bizonytalanságot erősíti, hogy – információink szerint – a szakapparátus sincs tisztában azzal, hogy mit is akar a "főnök". 

Mindeközben egy magánszemély jobbról előzve a miniszterelnököt, az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordulva népszavazást kezdeményezett az államfőválasztásra és a kisebb létszámú parlamentre vonatkozó ügyekben. 

Az elmúlt napokban többen felvetették, hogy szükséges lenne létrehozni a parlament kiegészítése érdekében egy úgynevezett "felsőházat". Boross Péter volt miniszterelnök aktuális kollégájával folytatott legutóbbi megbeszélésén állítólag felvetette, hogy a kisebb parlament kérdését kössék össze egy második kamara felállításával. Medgyessy azonban a könnyebb ellenállás felé mozdult el, és bár miniszterelnök-jelöltként tett már utalásokat kis létszámú parlament és a vele együttműködő felsőház témában, mégis célravezetőbbnek látta egy, a napi politikától elkülönült, nemzeti sorskérdésekben állást foglaló grémium megalakítását. 

Összetételében a magyar társadalom reprezentatív lenyomatát szándékoznak viszontlátni, de vélhetően biztos a széke a gazdasági és pénzügyi élet jelentős képviselőinek, a munkáltatók, munkaadók delegáltjainak, az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT), köztestületeknek, szakmai kamaráknak, egyelőre nem meghatározott kritériumok szerint a civil szféra kiemelkedő képviselőinek, nagy tekintély? közéleti személyiségeknek, és ne hagyjuk ki a kormányfőt, a kancelláriaminisztert, a gazdasági kabinet vezetőjét, illetve a stratégiai tárcákat irányító kormánytagokat sem. 

Boross Péter volt miniszterelnök a Heteknek ezzel kapcsolatban kifejtette: megdöbbentette azon állítás, miszerint a kétkamarás parlament torgyánizmus lenne. Mint mondta: inkább úgy fogalmazna, hogy négyszáz éves magyar hagyományról van szó, melynek nemcsak üzenete van napjainkra vonatkozóan, hanem egyúttal erkölcsi kötelezettséget is jelent számunkra. Ami a dolog aktualitását illeti, Boross a televízióra épített tömeges manipuláció lehetőségét, és az eldurvult önös érdek? pártcsatározásokat említi alapos indokként. Szerinte tárgyilagosságukkal és magasabb képességeikkel a törvényhozás kialakult helyzetét nagyban javíthatnák a felsőházba beválogatott tudományos intézetek, egyetemek, önkormányzatok, az akadémia, az egyházak és más civil szerveződések delegáltjai, akiket kevésbé lehetne pártkötődéssel, elfogultsággal vádolni. Mivel e kamarának általában nem szánnának kizárólagos ügydöntő szerepet, a volt miniszterelnök megítélése szerint nincs értelme a folytonosan jelentkező és túlméretezett aggodalmaknak, ugyanakkor jó lenne végre egy olyan felsőbb szerv, melynek észrevételei, vétójoga, javaslatai megnehezítenék azok helyzetét, akik jelenleg gyakorlatilag kontroll nélkül hajszolnak végig törvényjavaslatokat a parlamenten. Boross definíciójában a második kamara mindig a megfontoltság, a pártküzdelmektől viszonylag mentesült komolyabb emberek olyan gyülekezete, akikről feltételezhető, hogy jótékony hatással vannak a mindig zabolátlan alsóház döntéseire. 



Kiss Péter Fotó: V. Sz

Kiss Péter kancelláriaminiszter, a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) létrehozásának egyik fő szorgalmazója egyetért azzal, hogy szükséges egy olyan grémium, amely felülemelkedve a napi politikai csatározásokon, nemzeti sorskérdésekben konszenzust tudna teremteni. Mint a miniszter lapunknak kifejtette: a tizenöt uniós tagállamban tizenháromból működik egy ilyen tanács, illetve az uniónak is van egy ilyen szervezete. A tanács működését úgy képzelik el, hogy a tekintélyes szervezetek által delegált fajsúlyos személyiségek megalkotta iránymutatások morális jelleggel lennének kötelezőek a politikai elitre, azaz – egyes hírekkel szemben – nem lenne közjogi relevanciája a testület döntéseinek. A grémium működését nem a magyar felsőházi hagyományból, hanem a modern európai gyakorlatból kívánják "átemelni". Így például az egyházak képviselőit, illetve az arisztokratákat – a jelenlegi koncepció értelmében – nem hívnák meg a testületbe. 

Egyébként a Hetek információi szerint január 1-től egy nemzetközileg is ismert közigazgatási szakember dolgozik a tanács koncepcióján. A lapunknak nyilatkozó gazdasági és érdekvédelmi szervezetek vezetői nagyon elégedetlenek a parlament tevékenységével. Ezekben a körökben nyílt titok, hogy egyes képviselők a párthovatartozáson túl milyen lobbik és gazdasági szervezetek "képviseletében" ülnek az Országgyűlésben. Szerintük egy jól működő új szervezet képes lenne valóban friss levegőt beengedni a rendszerbe. 

Borsik János szakszervezeti vezető, az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldalának soros elnöke számára nem újdonság a GSZT létrehozásának a terve. Működésével kapcsolatban azonban kételyeket ébreszt, hogy a miniszterelnök a jelenlegi fórumokra – mint például a munka világát felölelő OÉT üléseire – sem jár el. Éppen azért a GSZT létrehozásának akkor látná értelmét, ha azzal párhuzamosan az OÉT működését tovább javítaná a kormány. 

Borsik meglátása szerint a törvényhozás mellett létrejövő felsőház jelenléte sokkal nagyobb társadalmi legitimitást ad a kormányzásnak, a törvénynek, mintha mondjuk az államfő él vétójogával, vagy hitelesíti aláírásával a jogszabályt. A közjogi berendezkedés változásait illetően úgy véli, hogy párhuzamosan van szükség az OÉT-re, a GSZT-re és a felsőházra, melyeknek harmonikusan kell együttműködniük, hiszen azok nem csereszabatosak. A GSZT-t nem engedné népgyűléssé válni, összetételében meghúzná a liberalizmus észszer? határait, és csak a valós társadalmi bázist maguk mögött tudó érdekképviseleteknek adna benne helyet. 



Széles Gábor Fotó: S. L.

Széles Gábor, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke jó ötletnek tartja a GSZT-t, hiszen – mint mondja – ilyen az Európai parlament mellett is működik. Igaz, annyi eltéréssel a hazai tervezetthez képest, hogy az törvényileg teljesen leszabályozott, és bizonyos kérdésekben nem csupán a véleményét kell kikérni, hanem vétójoga is van. "Miért ne valósíthatnánk meg az uniós modellt, és tennénk magasabb szintre az Érdekegyeztető Tanács munkáját, amit amúgy el is várnak a csatlakozó országoktól?" – kérdi a MGYOSZ elnöke. Az OÉT-tel Szélesnek is az a problémája, hogy a választási ígéretekhez képest a kormány nem képviseltette magát azon az elvárható szinten, amihez az előző ciklusokban hozzá voltak szokva. Szerinte nem a miniszterelnök, hanem apparátusa szabotálta el az együttműködést, és ezért is tartja pozitív előjelnek a GSZT alakulását. Csöbörből vödörbe esünk viszont akkor – mondja –, ha a mostani megoldás szintén nem lesz törvényileg előkészítve. Gondol itt például olyan új jogosítványokra, melyek alapján a parlament által szentesített módon a kormányzat közép- és hosszú távú gazdasági stratégiájának kialakításában erőteljesebben részt vehetnének az érdekképviseletek. Így aztán nem volna miért erőltetni a felsőház kérdését, hiszen a GSZT hatékony működése elegendő lépés lenne abba az irányba – állítja a MGYOSZ elnöke.

Boross Péter volt miniszterelnök némileg másképpen fogalmaz. Óvatosságra int a tervezett Gazdasági és Szociális Tanáccsal kapcsolatban, melynek esetében szerinte a kormányoldal jobban tenné, ha ügyelne a közjogi kategóriákra, és nem sugallna egy olyan lehetőséget, amelyben egy parlamentnek nem felelős testület operatív jogosítványokkal rendelkezik a kormány utasítására. 

Az egyeztető tanáccsal való "játék" Miklósi Zoltán, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet tudományos munkatársa szerint azért veszélyes, mert ellentmond a népképviseleti parlamentáris kormányzati rendszernek, hogy egy nem választás alapján szerveződő, a kormány működését mégis determináló képződmény közjogi szerepet kapjon. Ráadásul sokszor ellenőrizhetetlen, hogy az adott érdekképviseleti vagy civil szervezet a valóságban mekkora tömböt tudhat maga mögött, vagyis valóban reprezentáns-e. Úgy tartja, ha a Gazdasági és Szociális Tanács megalakul és törvénybe foglalják, akkor Magyarországon vége szakad egy rendszerváltás óta tartó folytonosságnak. Ha azonban csak informálisan, közjogi státus nélkül alakul meg, a gyakorlat igazolhatja majd, hogy az adott kormányok hogyan viszonyulnak hozzá. Mindenesetre eleddig sosem szült jó vért, ha a demokratikus és a korporatív struktúrákat vegyítették.

Ha már a magyar közjogi berendezkedés van terítéken, Boross Péter nem az államfő választásának kérdését tartja a legfontosabbnak, hanem az Országgyűlést érintő részleteket. Akár olyan szintig is, hogy a képviselői alapfizetés emelésével párhuzamosan a bizottsági tagsági díjazást csökkentenék, így ezeket a feladatokat elsősorban képviselői kötelezettségből látnák el a hon atyái, és nem közvetlen díjazás reményében. Ezzel eljutottunk ahhoz a témakörhöz, melyben elviekben mindegyik parlamenti párt egyetért: legyen kisebb létszámú és hatékonyabb az Országgyűlés. Lapzártánkig nyilvánosságra került koncepciók nagyon változatosan értelmezhetőek, a parlamenti erők erre vonatkozó négypárti egyeztetése eredménytelenül zárult. 

Miklósi Zoltán a csökkentett létszámú Országgyűlésben azt a buktatót látja, hogy a választási rendszer reformjának útján elindulva nincs megállás a kétkamarás parlamentig. Nem véletlen, hogy bár tíz éve mindenki egyetért az ötlettel, az ebből következő választójogi reformot még mindig nem sikerült megvalósítani. Biztosra veszi, hogy amíg vegyes a választási rendszerünk, nem tudunk megszabadulni képviselőktől. Miklósi amúgy elégedett a mostani választási rendszerrel, melyről azt tartja, hogy többé-kevésbé stabil kormánykoalíciókat hoz létre, és nagyjából tükrözi a választói akaratot. Igaz, hogy egy kissé a nagy pártoknak kedvez, de – mint mondja – ez a biztonság ára. 

Ha a kétkamarás parlamenti rendszert sikerülne renoválni, akkor Boross Péter nem sok értelmét látja a köztársasági elnöki poszt további erősítésének, arról nem is beszélve, hogy közvetlen választása esetén várhatóan olyan választási küzdelmeknek kellene kitenniük magukat a jelölteknek, amelyek az erre alkalmasak jelentős hányadát elriasztanák az indulástól. Így tehát úgy látja: sokkal több megfontolandó körülmény szól ellene, mint mellette.

Szemben a volt miniszterelnökkel, Miklósi Zoltán szerint inkább az államfő választásával és jogosítványaival összefüggő vita érdemel nagyobb figyelmet. Méghozzá azért, mert az ennek kapcsán megfogalmazott miniszterelnöki indoklás nem a valóságból indul ki. Annyiban egyetért Boross Péterrel, hogy közvetlen választás esetén elkerülhetetlen a pártjelöltek indulása, márpedig ha egy megosztó kampány végén kerülne sor a szavazásra, akkor igen kicsi az esély arra, hogy egy köztiszteletben álló személy kerül az államfői posztra. Az ehhez citálható osztrák, portugál vagy szlovák példák egyáltalán nem problémamentesek szerinte, és a válságszituációkban mindig kiderül, hogy igenis lehetnek gondok. Szlovákiára tekintve pillanatnyilag pont olyasmi történik, amitől tartani lehet magyar vonatkozásban is, nevezetesen, hogy az elnök, aki nagyon népszerű ember, elnöki mozgalmat, pártot szervez maga köré, és egyre sűr?bben próbál meg beavatkozni a parlamentáris politikába, függetlenül alkotmányos hatásköreitől. A közvetlen választásban olyan kikerülhetetlen kísértés rejlik, melynél fogva egy csapásra kibővíthetik az államfő jelenleg inkább alkotmányvédő és ceremoniális jogosítványait tényleges végrehajtói jogkörökkel – tartja a szakember.

Felsőház: főrendek és zászlósurak

A magyar történelemben először 1608-ban ült össze a hagyományos értelemben vett kétkamarás országgyűlés. A felsőház egy hosszabb folyamat során, a korábban létező királyi tanácsból alakult ki, amelynek előkészítő szerepe volt az országgyűlések során. Ennek jelentősége az volt, hogy az ország nagyurai az országgyűlés elé kerülő ügyek fölött előre tanácskozhattak. Több évszázados tapasztalatot követően a felsőházról hagyományosan a konzervatív értékeket, az arisztokrácia érdekeit védelmező, a haladás helyett a maradi gyűlés képe alakult ki a 19. századi köztudatban. A felsőház belső struktúrája is ezt a képet erősítette meg, mivel a felsőházi tagok méltóságuk, hivataluk, illetve az államfő általi kinevezés alapján kerültek be. Ez azt jelentette, hogy a király személyes meghívása alapján a Habsburg főhercegek, egyházi és világi főrendek, és hivataluknál fogva a zászlósurak és főispánok jelenhettek meg. A felsőtábla összetétele így már eleve megszabta haladásellenes – ha a dinasztia érdekei ezt követelték – és udvarh? szerepét. Ez a reformországgyűléseken nyíltan meg is mutatkozott, mivel a bécsi udvar a legtöbb reformtörvényt a felsőtábla segítségével buktatta meg. A felsőtáblán gróf Széchenyi Istvánon és Wesselényi Ferencen kívül kevés támogatója volt a reformeszméknek.

Az 1839-es diéta sikereit a birodalom külpolitikai nehézségein kívül nem kis mértékben a reformpárti főrendek csoportjának a megerősödése okozta. A gróf Batthyány Lajos vezette főrendi ellenzék és a reformer alsótábla például keresztülvittek több, az előző diéta által még élesen ellenzett törvényt. A zsidóság teljes vallási és polgári emancipációját is fölkarolta a reformer alsótábla, és a felsőtáblán is támogatta a főrendi ellenzéki kör, Eötvös Józseffel az élén, azonban a főrendi kamara többségének ellenállásán megbukott. Törvény azonban született, de csupán korlátozott szabadságjogokat biztosított a zsidóság számára. A dualizmus során Bécs továbbra is nagy szerepet szánt a főrendi háznak, ugyanis a dinasztikus érdekek megköveteltek egy, a képviselőház mellé rendelt felsőházat. Ez konzervatív fék módjára korrigálta az esetleges "liberális kihágásokat". 

Az Osztrák–Magyar Monarchia bukását követően megszűnt működni a magyar parlament. A kényszercezúrát követően Bethlen István hívta újra életre a felsőházat, azonban más elvek alapján. Véleménye alapján rendszerstabilizáló, és a nem képviselt csoportok érdekeinek a felkarolása a fő funkciója. Azonban Bethlennek ezt a közjogi reformját kormányzati körökben egyszerűen a jogfolytonossághoz való visszatérésként értelmezték. Az egyházak vezetői és a zászlósurak méltóságuknál fogva kerültek be a kamarába. Bejutott a történelmi elit, a helyi arisztokrácia, tudományos intézmények, gazdasági érdekképviseletek és az államfő által delegált negyven tag. A Horthy-korszakban a felsőháznak bizonyos ellensúlyozó szerepe is volt, ami a képviselőház radikalizmusát volt hivatott mérsékelni. Azonban az antiszemiták erősödő nyomása, a nyilasok uszítása képtelenné tette a kamarát erre a szerepre, ami aztán a zsidótörvények megszavazásánál is mutatkozott. Az Imrédy Béla miniszterelnöksége idején beterjesztett első zsidótörvényt a felsőház a "szélkifogás" politikája jegyében, módosítás nélkül elfogadta. A második és a harmadik zsidótörvényt, amely már nem nemzetiségi, hanem a náci eszméhez alkalmazkodó faji megkülönböztetésen alapult, egy módosító indítvány benyújtása és a képviselőházzal folytatott vita után szintén elfogadta a felsőház. A háború vége közeledtével az országgyűlést feloszlatták, és az 1944 decemberében összeülő Ideiglenes Nemzetgyűlés lemondott a kétkamarás parlament helyreállításáról. (M. L.)

Olvasson tovább: