Kereső toggle

Késik a Biztonsági Tanács jóváhagyása

Érdekek a vétók mögött

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia egyre inkább sürgeti egy Irakkal kapcsolatos második ENSZ-határozat megszavazását. A spanyolok által is támogatott határozattervezet március 17-ét szabta volna meg végső határidőként arra, hogy Szaddám teljes mértékben eleget tegyen a nemzetközi közösség követeléseinek. A beharangozott francia és orosz vétószavazatok árnyékában azonban mind a brit, mind az amerikai vezetés hajlandó némi kompromisszumra annak érdekében, hogy a Biztonsági Tanács jóváhagyását megnyerjék a katonai támadás beindításához.



A Biztonsági Tanács ülésterme. Változó eredmény? viták öt főszereplővel Fotó: Reuters

A kompromisszum nevezetesen azt jelentheti, hogy a tervezetbe belefoglalhatnak olyan konkrét kritériumokat, amelyeket Iraknak teljesítenie kell a katonai csapás elkerüléséhez. Blair és Bush még a határidő kitolásába is beleegyezne, ám leszögezték: a hosszabbítás részükről mindössze néhány napot, illetve maximum egy hetet jelentene, tehát Szaddámnak legkésőbb március végéig meg kell semmisítenie tömegpusztító fegyvereit. A megosztott Biztonsági Tanács szemben álló felei most ádáz diplomáciai harcot indítottak a még bizonytalankodó országok kegyeinek megnyeréséért: a Fehér Házban, a Downing Streeten és a Kremlben égnek a telefonvonalak, miközben a rivalizáló diplomaták és külügyminiszterek egymásnak adogatják a kilincset az érintett országokban.

A BT öt állandó tagja közül eddig az Egyesült Államok és Nagy-Britannia áll a javaslat mellett, Franciaország és Oroszország már egyértelművé tette, hogy élni kíván vétójogával. Kína nem foglalt egyértelműen állást, de láthatólag a kontinentális Európa erőihez húz. A nem állandó tagok közül Bulgária és Spanyolország támogatja Bush terveit, Németország és Szíria viszont egyértelműen a francia–orosz álláspont mellett kötelezte el magát. A diplomáciai csata most a hat határozatlan ország, nevezetesen Angola, Kamerun, Chile, Guinea, Mexikó és Pakisztán kegyeiért folyik. A tervezet megszavazásához az Egyesült Államoknak legalább öt országot meg kell nyernie ügye számára a felsoroltak közül, mivel a jóváhagyáshoz kilenc igen szavazatra van szükség a tizenöt fős tanácsban. Ám ekkor még mindig fennáll a kilátásba helyezett vétószavazatok bedobásának esélye. Ugyanakkor a hat bizonytalankodó országot nem könyny? meggyőzni, hiszen egyik nem állandó BT-tag sem szeretné vállalni a döntő szavazattal járó felelősséget. Emellett a szavazásnál a gazdasági érdekeltségek és a szövetségek szövevényes rendszere is igen fontos szerepet játszik.

Franciaországot például több milliárdos ügyletek kötik Irakhoz, így többek között ezért sem akar háborút. Ha arra mégis sor kerül, és a hadművelet elhúzódik, és nagy pusztítást okoz, akkor Chirac elnök igazolva érezheti majd magát. Ha azonban Amerika gyors sikert ér el, s ráadásul a Közel-Kelet demokratikus átalakításával kapcsolatos terveit is – akárcsak részben is – siker koronázza, akkor Franciaország elszalasztott egy történelmi pillanatot, ráadásul az ENSZ BT egységes fellépését is megakadályozta. Az amerikai külügyminisztérium egyik szakértője arra figyelmeztetett, hogy Franciaország, amely most mintegy mágnesként vonzza maga köré az Amerika-ellenes államokat, magatartásával (például Mugabe elnök fogadása Párizsban, az Amerikát támogató európai országok elleni kirohanás) jobban aláássa a közös kül- és biztonsági politika kialakítását, mint bárki más.

Oroszországnak a döntésnél most európai érdekeit is figyelembe kell vennie: az EU a legnagyobb kereskedelmi partnere, ezen belül pedig Németország a legnagyobb hitelezője. Másrészről viszont a terrorizmus elleni harcban ideológiai partnere az Egyesült Államoknak, amellyel több stratégiai érdek is összeköti a Közel-Kelet, Ázsia és Európa vonatkozásában. Amerika azonban nem tudja garantálni Oroszország számára, hogy Szaddám megdöntése után zavartalan lesz az olajellátás, vagy hogy Irak megfizeti majd a Kreml felé fennálló adósságait. Ráadásul Oroszország éppúgy tart a térségbeli muszlim országok reakciójától, mint a határain belül élő mintegy húsz millió muzulmán válaszától. Vétózásban egyébként eddig Moszkva érte el a csúcsot: 1946 és 1955 között nyolcvanszor élt ezzel a jogával, az ezt követő tíz évben pedig 29-szer. 1966 után viszont az Egyesült Államok vette át a "vezető" szerepet, legtöbbször Izrael védelmében élt vétójogával.

Kína eddig ritkán vétózott, hiszen hagyományosan szereti elkerülni a nyílt konfliktusokat. Bár egyre nagyobb politikai érdeklődést mutat a Közel-Kelet iránt, legfontosabb érdeke, hogy olajhoz jusson a térségből. Mexikó helyzete sem könnyű, hiszen a Biztonsági Tanács tagországai közül ő kötődik gazdaságilag leginkább Amerikához: exportja 85 százaléka irányul az Egyesült Államokba, ráadásul nagy számú mexikói bevándorló is él ott. Ugyanakkor a közvélemény túlnyomó része ellenzi a háborút, így ha igennel voksol, Fox elnök a közelgő választások előtt politikai karrierjét is kockáztatja. Pakisztán sem akar háborút, ám együttműködéséért cserébe jelentős támogatásra számíthat Amerikától. A BT elnökségét betöltő Guinea is a két pólus között őrlődik: egyfelől régi, jóllehet feszültségektől nem mentes szálak fűzik Franciaországhoz, másfelől viszont az Egyesült Államokban ígéretes kereskedelmi partnert lát. Bár a vasmarokkal kormányzott országban közvélemény-kutatás nem létezik, a muszlim többség miatt sejthető, hogy a lakosság nem látná szívesen Guinea igen szavazatát.

Az Egyesült Államok és Európa közötti szakadék tovább mélyülni látszik. Európa ugyan szeretné, ha Amerika aktívan őrködne a világ biztonsága fölött, és megoldaná az európai biztonsági kérdéseket is, mint például a második világháború után vagy a balkáni konfliktus idején, ám azt is elvárná, hogy a kulcsfontosságú politikai kérdésekben egyfajta passzív behemótként kövesse szövetségesei akaratát. 

Bush elnök mindenesetre egyértelművé tette: akár megadja a BT-szavazás a zöld jelzést, akár nem, szövetségeseivel meg fogja indítani a támadást. Ez azonban befolyásolhatja az ENSZ jövőjét is: alááshatja tekintélyét és arról győzheti meg a világot, hogy a nemzetközi szervezet nem képes szabályozni és rendben tartani a világot behálózó kapcsolatrendszereket. Előfordulhat, hogy Washington, az ENSZ-költségvetés legnagyobb finanszírozója számára az ENSZ a jövőben csak holmi humanitárius segélyszervezet szintjére süllyed. Korábban, a Reagan-kormányzat idején már volt rá példa, hogy az Egyesült Államok megvonta anyagi támogatását a világszervezettől, s ez komoly pénzügyi válságot okozott az ENSZ-nek. Ugyanakkor kevésbé valószínű, hogy az Egyesült Államok távozna a szervezetből, hiszen ezzel olyan ellenpólust teremtene saját magának, amelynek egyik célja épp az amerikai szuperhatalom megfékezése lehetne. 

Kofi Annan arra figyelmeztetett: ha az Egyesült Államok a BT jóváhagyása nélkül indul harcba, azzal megszegi az ENSZ alapokmányát, amely szerint háború csak a BT jóváhagyásával vagy önvédelemből indítható. 

A tanácsban uralkodó megosztottságra nem hozott megoldást Hans Blix beszámolója sem. Bár Bush elnök arra kérte, egyértelműen válaszolja meg a kérdést, hogy Irak teljesen és feltételek nélkül leszerelt-e vagy sem, a fegyverzetellenőrök vezetője nem adott egyenes választ. Blix elmondása szerint Irak lassan kooperál, de az elmúlt hónap során ígéretes lépéseket tett, és helyenként már kezdeményező pozíciót vett fel. Így reményei szerint az ellenőrzést hónapokon belül be lehetne fejezni. A nukleáris fegyverkezés tekintetében pedig nem találták nyilvánvaló jelét annak, hogy Irak újraindította volna atomfegyverprogramját. Így Blix a csatározó felekre bízta a döntést. 

A szóbeli beszámolóban nem említette annak a pilóta nélküli repülőgépnek az ügyét, amelyet nemrég fedeztek fel Irakban. Blix elismerte, hogy Irak a gépet nem jelentette be, noha erre az ENSZ határozatai alapján köteles lett volna. Ugyanakkor hozzátette, hogy az ügy még viszonylag friss, így további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy megállapíthassák: a repülő hatótávolsága meghaladja-e az ENSZ által engedélyezett 150 kilométert, és hogy a gép alkalmas-e vegyi és biológiai fegyverek hordozására. Az írásos jelentés egyébként huszonkilenc megoldatlan problémára hívta fel a figyelmet, és többek között megemlítette azt is, hogy mintegy tízezer liter anthraxnak nyoma veszett: nem tudni, vajon valóban megsemmisítették-e vagy valahol még mindig rejtegetik azt. Az írás azt is elismerte, hogy Irak továbbra is rendelkezik az anthrax előállításához szükséges szakértelemmel, technológiával és alapanyagokkal is.


Egyesült Nemzetek kontra Egyesült Államok

A Fehér Ház vasárnap közölte: az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tétlensége Irak kérdésében nemcsak betetőzi az 1990-es évek hibáit, de atomfegyvertáruk létrehozására ösztönzi Észak-Koreát és Iránt. A legújabb felmérések szerint növekszik az amerikaiak türelmetlensége az ENSZ iránt, és többségük támogatja a katonai akciót Irak ellen – még abban az esetben is, ha a BT megtagadja a támadás jóváhagyását. A megkérdezettek ötvennyolc százaléka úgy vélekedett, hogy az ENSZ nem áll feladata magaslatán az iraki kérdés rendezésében. A lakosság ötvenöt százaléka támogatja az amerikai katonai műveleteket Irak ellen, még akkor is, ha a BT nem szavazza meg. Az amerikaiak többsége azonban annak a véleményének adott hangot, hogy több időt kellene adni a fegyverzetellenőröknek a vegyi, biológiai, illetve atomfegyverek felkutatására Irakban. 

A közvélemény-kutatások új eredményei azt mutatják: Bush elnöknek legalább az amerikaiakat sikerült meggyőznie arról, hogy Szaddám Huszein veszélyt jelent a békére, miközben a nemzetközi közvélemény erősödő tiltakozása ellenére támogatókat gyűjt a háború megindításához. A jelek azt mutatják, hogy az amerikai nemzet a háborús idők hagyományainak megfelelően az elnök mögé sorakozik fel, amint azt a Fehér Ház, sőt még az ellenzéki demokraták is várták. (Márer György, New York)


A francia rémálom

A Le Nouvel Observateur francia baloldali hetilap szerint Washington célja, hogy minden áron elszigetelje Jacques Chiracot, és hogy megtörje a Párizs–Moszkva tengelyt. Felmerült ugyanis annak lehetősége, hogy az utolsó pillanatban Condoleezza Rice, Bush elnök nemzetibiztonsági tanácsadója az orosz fővárosba utazzon, és négyszemközt tárgyaljon – oroszul – Vlagyimir Putyinnal a Kreml és a Fehér Ház közötti stratégiai kapcsolatokról. Sikerül-e vajon meggyőznie az orosz elnököt? Ha igen, akkor Chirac rémálma – hogy egyedül fenyegessen a vétóval – valósággá válhat. A lap szerint a francia vezetők biztosak abban, hogy a francia elnök a végsőkig el fog menni. "Minden erre ösztönzi – állítja egy hivatalnok –, többek között az, hogy nem akarja Schrödert becsapni, aki – akárcsak Blair – a karrierjét kockáztatja ebben az ügyben. Megígérte neki, hogy tartani fogja magát, amit meg is fog tenni. Ellenkező esetben a francia–német barátság akár évekre is megtörhet."

A Le Figaro szerint bár Chirac kész New Yorkba utazni a szavazásra, végleges döntését mégis függővé teszi attól, hogy más állam- és kormányfők is részt vesznek-e azon. Úgy ítéli, "amikor háború vagy béke, élet vagy halál kérdésében döntünk, az megérdemli, hogy a lehető legmagasabb szinten foglalkozzunk a kérdéssel. A tét nagyságára való tekintettel jogosnak tűnik számunkra, hogy a döntés állam- és kormányfői szinten szülessen meg." A francia diplomaták által felvetett javaslat szerint a Párizs által javasolt BT-csúcsértekezletre azután kerülhetne sor, miután a határozattervezetre vonatkozó szavazás megtörtént. Az iraki helyzeten túlmenően a csúcsértekezlet foglalkozhatna annak kérdésével is, hogy milyen globális megoldási javaslatot lehetne kidolgozni az egyre burjánzóbb konfliktushelyzetekre, elsősorban Észak-Koreára való tekintettel. Az Elysée palota szerint Bush "valószínűleg el fogja fogadni a javaslatot", hivatkozva a Fehér Ház vezetőjének "nyitottságára". (Hetek)

Olvasson tovább: