Kereső toggle

Érvek helyett propaganda

Vitának helye nincs

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A demokrácia nem létezhet demokratikus közélet nélkül. Demokratikus közélet elképzelhetetlen a nyilvánosság különbözo köreiben zajló szabad viták nélkül. Két héttel az országgyulési választások elott a hazai média óriási eredménynek tartja, hogy a két legnagyobb párt miniszterjelöltjei vitát fognak egymással folytatni. A demokrácia magyar változatában a demokrácia hétköznapi elemei rendkívüli eseménnyé váltak. Ez is mutatja, hogy a rendszerváltás vívmányai milyen súlyos válságban vannak.



Plakátdömping a pesti utcákon. A kereskedelmi televíziók menekülnek még a politikai hírektol is Fotó: MTI

A rendszerváltás nagy élményei közé tartozott, hogy 1988-89-ben megtört a hallgatás fala. Negyven esztendo tekintélyelvu, a demokratikus vitát nemcsak elutasító, hanem a büntetojog eszközeivel is üldözo rendszere után eloször lehetett nyíltan kritikát megfogalmazni. Emlékezhetünk, hogy milyen érdeklodés kísérte az új pártok rendezvényeit. Elég volt egy stencilezett lapon kifüggeszteni a rendezvény idopontját és helyszínét, a termek zsúfolásig megteltek érdeklodokkel. A televízió vitákat tartalmazó musorainak, mint például a Napzártának a nézettsége azóta sem tapasztalható csúcsokat döntött. Az Ellenzéki Kerekasztal pártjai nem gyozték szorgalmazni a nyilvános vitákat az állampárt képviseloivel. Ezek a viták minden esetlenségük ellenére a demokrácia friss levegojét árasztották. Ekkor vált ugyanis lehetové mindannak a kimondása, amit korábban sokan gondoltak a kommunista rendszerrol. Ekkor lehetett az addig felsobbrendunek hitt társadalmi berendezkedést eloször kritizálni, tényekkel bemutatni a rendszer gyengeségeit, korruptságát. 



Élénk munka a parlamentben. Nem vágnak egymás szavába 

A diktatúrák képtelenek elviselni a vitát. Számukra elképzelhetetlen, hogy egy eseményrol, helyzetrol, a hivatalostól eltéro alternatív vélemény is megfogalmazódhat. Ezért korlátozzák a szólásszabadságot, ezért büntetik a véleménynyilvánítást. Mindaddig, amíg nem jelennek meg a nyilvánosság elott – akár helyi közösségekben, akár az országos közéletben – alternatív vélemények, a hatalommal vitázó álláspontok, addig nincs szabad közélet, nincs demokrácia.

A demokratikus politika ugyanis a közéletben való aktív részvételt feltételezi, ami elképzelhetetlen viták nélkül. A demokráciákban a viták alakítják a döntéshozatalt a helyi közösségekben, az önkormányzatokban és az országos közéletben is. 

Országos szinten a nyilvános viták legfontosabb területe a parlament. A parlament ugyanis nem törvénygyár. Teljesítményét nem az minosíti, hogy egy év alatt vagy négy év alatt hány jogszabályt alkotott, hanem sokkal inkább az, hogy mennyire meghatározó terepe a közéletnek. Ebben az értelemben tizenkét évvel a rendszerváltás után a magyar parlamentarizmusnak már csak a romjai maradtak. 

A háromhetenkénti parlamenti ülésezés nem csupán az ellenzék kormányt ellenorzo jogát korlátozta, hanem a vitákat lehetetlenítette el. Viták nélkül pedig a választók, az ország jövojérol dönteni hivatottak vannak megfosztva attól a lehetoségtol, hogy megítéljék, ki az, aki támogatásukra hivatott. Ha megvizsgáljuk, hogy a rendszerváltó választást követoen a közéletet foglalkoztató belpolitikai ügyeknek mekkora része vált a közbeszéd témájává a parlamentben lefolyt vita alapján, azt látjuk, hogy a legtöbb ügy a parlamentben vált "üggyé". Ezzel szemben az elmúlt évben szinte alig találunk ilyen témát. Ebbol is látható, hogy a magyar Országgyulés, a közügyek megvitatásának demokratikus színterébol, a közélet meghatározó fórumából jelentéktelen tényezové vált.

A parlamentben kellene megvitatni, hogy helyes-e, ha a kormány az adófizetok pénzét országimázs-építésre fordítja ahelyett, hogy a kórházak fejlesztésére költené. 

A nyilvános vitát figyelemmel kíséro választópolgár eldönthetné, hogy igaza van-e a kormánynak, amikor az adófizetok pénzét az egyházi intézmények építésére vagy a vidéki lelkészek fizetésére fordítja ahelyett, hogy az állami oktatást fejlesztené, és a pedagógusok fizetését emelné fel. Az érvek és az ellenérvek ütközése a demokratikus közélet lényege. Amikor a magyar miniszterelnök vagy Mádl Ferenc köztársasági elnök a parlamentben folyó (pontosabban csak csörgedezo) vitát úgy állítja be, hogy az a nemzet megosztását szolgálja, és a vita helyett egységre kellene jutni, mindketten a demokrácia lényegét tagadják.

Ugyancsak a demokrácia lényegének megcsúfolása, hogy a köztársasági elnök mindazokat a kérdéseket, ahol a Fidesz hátrányos helyzetben van, nemzeti érdeknek nyilvánítja, és ezzel a vitát eleve a nemzet elleni tettnek tartja. Ez a tévedhetetlenség eszméjének újraélesztése. Annak az eszmének, ami teljesen összeegyeztethetetlen a demokráciával. Miért ne lehetne helytelen a Fidesz álláspontja a kedvezménytörvény ügyében, vagy miért ne képviselhetné rosszul a magyar érdekeket az uniós csatlakozási tárgyalásokon?

A vita nemcsak a politika egykori fo színterérol, az országgyulésbol szorult ki, hanem általában a közéletbol. 

A választást megelozo két-három hetet leszámítva jóformán nincsenek politikai viták a televíziókban. A korábban még elvétve felbukkanó vitamusorokból, ahol egy kormánypárti és egy ellenzéki vagy két-két kormánypárti és ellenzéki politikus vitatkozott, mára már mutatóban is alig maradt. Helyettük, ha politikus véletlenül felbukkan a képernyon, többnyire a riporter "vitatkozik" a politikussal. A külföldi muholdas adásokat figyelo magyar polgárok is megítélhetik, hogy Európa más országaiban ez nem így van, a közszolgálati televíziók a nyugati demokráciákban – ha nem is fomusoridoben – viszonylag sok lehetoséget teremtenek vitára a közélet szereploi számára. 

Az érvek és ellenérvek ütközése helyett a magyar választópolgár nem kap mást, csak üres propagandát. A politikai elemzok csodálkozni szoktak, hogy miért olyan magas a passzív választók aránya Magyarországon. Miért nyilatkozzák a közvélemény-kutatóknak olyan sokan, hogy nem mennek el szavazni, vagy nem tudják, kit válasszanak? Hogyan lehetnének többen a tudatos választók, ha nem kapnak döntésükhöz segítséget? 

A két választás közötti idoben a választók csak "termelési riportokat" (útavatás, hídavatás, gyáravatás, árvízi mentés) láthatnak, az események hátterérol, mozgatórugóiról semmit nem tudhatnak meg. A kereskedelmi televíziók nemcsak a politikai vitáktól, hanem a politikai hírektol is betegesen menekülnek. Az emberek életét, sorsát meghatározó kérdések helyett a bulvárhírek árasztják el az otthonokat. A politikából is inkább "a képileg jól bemutatható" bulvárelemek jutnak el a választókig. A helyzet abszurditását és egyben ízléstelenségét jól mutatja, hogy a kereskedelmi tévék több teret szenteltek a jelöltté válni sem tudó (tehát hétszázötven választó támogatásával sem rendelkezo) olasz–magyar pornósztár választási indulásának, mint szinte az összes többi jelöltnek együtt.

A választások közeledte csak még jobban rávilágít a magyar politikai élet súlyos válságára. A választásokat ugyanis láthatóan nem az dönti el, kinek van tartalmasabb programja, vagy melyik pártnak vannak hitelesebb, meggyozobb, reálisabb válaszai az ország sorsát meghatározó kérdésekben. Mindez ugyanis nem derül ki. Ehelyett az eredmény mindenekelott attól függ, kinek van több pénze, ki tud hatékonyabban manipulálni, kinek hatásosabb a propagandája. Aki ebben sikeres, hozzájut a központi költségvetéshez, és attól kezdve az adófizetok pénzén (tehát szinte feneketlen zsebbol) folytathatja propagandáját. Az így megszerzett lehetoség pedig arra is alkalmas, hogy elleplezze a korábbi propaganda hazugságait.

A jelszavakra, szlogenekre, tartalmatlan mondatokra épülo választói közösség azonban csak "háborús logikában" tud gondolkodni. Csak a "vagy ok, vagy mi" ellentétpárt tudja átélni. Ez pedig azzal jár, hogy azok, akik a demokratikus vitát a nemzetet megosztónak kikiáltva kiuzik a közéletbol, valójában a nemzetet minden korábbinál jobban megosztó helyzetet teremtenek. Ebben a légkörben virágzik az érvek, tények, bizonyítékok nélküli megbélyegzés, rágalmazás, a más állásponton lévok démonizálása. 

A propagandaszólamok ismételgetésén túllépo érdemi vita megmutathatná, hogy a szembenállók valójában miben különböznek egymástól, de esélyt adhatna arra is, hogy kiderüljön, miben értenek egyet. Jelenleg azonban a választásokból sokan csak azt látják, hogy négyévente az ország fele arrébb rúgja a másik felét.

Olvasson tovább: