Kereső toggle

Az Európa Tanács képviselője bírálja Dávid Ibolya és Kövér László kijelentéseit

Az üldözők mániái

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Fontos lenne, hogy a magyar igazságügyminiszter elolvassa az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatait" – kommentálta a Heteknek Erik Jürgens, az Európai Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése Jogi és Emberi Jogi Bizottságának rapportőre Dávid Ibolya igazságügyminiszter múlt heti, lapunkban megjelent kijelentését, mely szerint "nem állapot, hogy az egész Európában keresztény országként emlegetett Magyarországon száz ember összeálljon, hogy másként kövesse Istent, mint ősei". Jürgens szerint Kövér László Fidesz-alelnökre is ez vonatkozik, aki "egységes fellépésre" buzdított a Hit Gyülekezete ellen. 



Erik Jürgens Budapesten. "Civilizálatlan" a kövéri taktika Fotó: MTI

Jürgens a "Hit Gyülekezete felszámolására" irányuló törekvéssel kapcsolatban a Heteknek kifejtette: teljességgel elfogadhatatlan bármely gyülekezet "felszámolása", és ez nem lehet része egyetlen civilizált rendszernek sem. Ha egy egyház vagy felekezet bűntettet követ el, Jürgens szerint azt büntetni kell, de ha nem követ el semmit, akkor hagyni kell működni. 

Jürgens utalt arra: amikor Oroszország csatlakozott az ET-hez, az ortodox vallási vezetők csak nehezen értették meg, hogy ugyanolyan helyzetet kell biztosítani a többi vallás számára is Oroszországban, mint amilyet ők is élveznek.

Jürgens aláhúzta: több olyan európai kezdeményezés is volt, amelyek egyes egyházak ellen irányultak, főként a Jehova Tanúi és a szcientológusok ellen, melyek újabb kelet? felekezeteknek számítanak. Jürgens figyelmeztetett: "a strasbourgi emberi jogi bíróság kemény határozatokat hozott ezeknek a vallásoknak a védelmében, még akkor is, ha ezeket a csoportokat a többség nem fogadja el. Általánosságban azonban a kisebbségek jogát meg kell védeni a többséggel szemben is, még akkor is, ha a kisebbség nem tűnik szimpatikusnak a többség számára. Az újabb vallások képviselőinek is joga van a szabadsághoz" – nyilatkozta az Európai Tanács rapportőre a Heteknek.

A holland politikus a héten elsősorban a státustörvény kapcsán kialakult nyugtalanító helyzet miatt látogatott Budapestre és a szomszédos országokba. "Mára már nyilvánvaló, hogy a törvény meghozatala Magyarország részéről nem volt okos dolog ebben a formában, amiatt a hatás miatt, amit a szomszédos országokra gyakorolt, és szélesebb körben is. Nyilvánvaló, hogy valamilyen megoldást kell találni, mert a jelenlegi helyzet nem tartható, ha Magyarország meg akar maradni európai országnak" – hangsúlyozta az európai diplomata, aki hozzátette: "Helytelen lenne, ha bármely magyar párt úgy tenne, mintha ez valami lényegtelen kérdés lenne, vagy mintha Európa többi részének nem lenne köze ehhez a »magyar kérdéshez«, ez sokkal több, mint »magyar kérdés«." Érvelése alátámasztására Jürgens bemutatott néhány mérvadó holland újságot. Az egyik cikk címe szerint "Budapest a nacionalista érzelmek tüzét élesztgeti", de más írások is hasonló éllel értékelik a helyzetet. Ez annál inkább elgondolkodtató, mivel a holland újságok nem túl gyakran foglalkoznak magyar témával. "A törvény külföldi visszahangja az, hogy Magyarországon bátorítják a nacionalizmust." 

A megoldással kapcsolatban Jürgens utalt arra, hogy a törvényt is meg lehet változtatni és kétoldalú megállapodásokat is lehet kötni, melyek országról országra különbözhetnek.

Az Európai Tanács politikusával folytatott tárgyalásai után Szent-Iványi István, az SZDSZ frakcióvezetője kifejtette: már jó előre figyelmeztették a magyar kormányt arra, hogy a státustörvény kiválthat olyan kritikákat mind a szomszédos országokban, mind az európai intézményekben, melyek Magyarország nemzetközi megítélésének ártanak. "Sajnos ez bekövetkezett, de semmilyen örömet nem okoz számunkra, hogy ez így történt" – mondta Szent-Iványi, aki szerint ebből a helyzetből Magyarország csak akkor tud kikerülni helyesen, ha a törvényt az európai előírásoknak megfelelően módosítja. "Reméljük, hogy a választás után új kormánya lesz Magyarországnak, és az új kormány fontos feladata lesz a szükséges 

módosítások megtétele" – mondta az SZDSZ frakcióvezetője.

Olvasson tovább: