Kereső toggle

Moszkvát aggasztja, Pekinget felháborítja

Fenyegető védelem az űrben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A héten George W. Bush amerikai elnök ismertette rakétaelhárító programjának részleteit, amely elképzelései szerint a 21. század biztonságának legfőbb letéteményese lesz. A Bush-kormányzat első száz napjának legfontosabb külpolitikai beszédét az Egyesült Államok elnöke a Nemzeti Védelmi Egyetemen megrendezett előadáson mondta el. A globális rakétavédelmi terv nemzetközi szinten vegyes reakciókat váltott ki a hallgatólagos támogatástól kezdve egészen a határozott ellenzésig. Egy dologban azonban mindenki egyetért: a beszéd az 1972-ben közösen megkezdett szovjet–amerikai fegyverzetleszerelési program végét jelenti.



George W. Bush elnök beszédet tart a washingtoni hadiakadémián. Kivonja a rakétapajzsot Fotó: Reuters

George W. Bush amerikai elnök szerint a korábbi nemzeti rakétavédelmi terveket azért kell újraéleszteni, sőt kiterjeszteni az Egyesült Államokkal baráti országokra, mivel a csaknem harminc éve aláírt szovjet–amerikai megállapodás a hidegháborús kapcsolatokat vette alapul. A ballisztikus rakéták csökkentéséről szóló megállapodás sarokkövévé vált minden utána következő leszerelésnek. Bush elnök szerint ideje kimozdulni egy olyan hidegháború alatt konstruált megállapodás kereteiből, amely támadó jelleg? volt, és mindenekelőtt a Szovjetunió ellen irányult. Ezzel szemben a mostani tervek egy "defenzív rendszer" kiépítését tennék lehetővé az USA és szövetségesei számára, elsősorban a kisebb ellenséges államokkal, mint Észak-Koreával, Iránnal, Irakkal vagy Líbiával szemben. A magát "szenvedélyesen konzervatívnak" nevező Bush elnökválasztási kampányának fő elemét képezte a rakétavédelmi program, amelyet nemcsak Oroszországban, de Nagy-Britanniában és más országokban is fenntartásokkal fogadnak. A Bush elnök beszéde előtti körtelefon, melyben szót váltott a világ vezetőivel, köztük Jacques Chirackal, Gerhard Schröderrel, Tony Blairrel és Putyin elnökkel, a legfinomabban fogalmazva is csak úgy összegezhető, hogy Európa visszafogottan ugyan, de támogatja az amerikai kezdeményezést. A brit miniszterelnök szóvivője szerda este 

közölte a brit kormány támogatását a rakétavédelem kifejlesztésére. Bár szerda délután a parlamentben Blair miniszterelnök még nem volt hajlandó kifejezni egyértelm? támogatását az "érzékenynek" nevezett ügy iránt, szóvivője későbbi sajtótájékoztatóján már "jó elképzelésnek" nevezte azt, kijelentve: Nagy-Britannia támogatja Amerikát abban, hogy "vezető szerepet vállal annak a csatának a felmérésében, amely a világ különböző részein felmerülő lehetséges veszélyek leküzdésére irányul".



(Kattintson a képre a nagyobb mérethez)

Több európai ország attól tart, hogy a lépés – bár maguknak is védelmet nyújt – aláássa a nukleáris egyensúlyt, és felborítja a Moszkva és Washington között sok alkudozás árán elért eredményeket. Míg Moszkvát irritálja egy globális rakétavédelem kiépítése, Peking nyíltan ellenséges lépésnek tekinti azt. Oroszország azt is elveszítené a volt szuperhatalmi rivális szerepére utaló jelekből, ami egy évtizeddel a Szovjetunió összeomlása után még megmaradt számára. Jelenleg a legnagyobb problémát Peking határozott ellenállása jelenti – véli a The Daily Telegraph elemzése. Bush elnök kampányához hűen valóban változtatott a korábbi amerikai prioritásokon – ennek egyik következménye, hogy Peking "stratégiai partnerből" "stratégiai versenytárs" lett. Bár a védelmi rendszer kimondottan az úgynevezett latorországok ellen irányul, tovább fogja terhelni az egyébként is feszült kínai–amerikai kapcsolatokat, és – az eddig "csak" húsz atomrobbanófejjel rendelkező – Pekinget nukleáris fegyverversenybe fogja terelni – vélik egyes elemzők. A kínai vezetés figyelmeztette Washingtont, hogy nem fogja ölbe tett kézzel figyelni, amint az USA kiépíti rakétapajzsát. 

Az egyik amerikai napilap kínai hivatalos forrásokra hivatkozva közölte, hogy Kína olyan olcsóbb nukleáris megoldásokon dolgozik, amelyekkel képes, ha nem is 

hatástalanítani, de komoly károkat okozni az USA radarrendszerében, ezáltal csök-kentve a rakétavédelmi rendszer hatékonyságát. Szintén visszafelé sülhetnek el az amerikai tervek, ha Kína nemtetszésének jeléül azoknak a latorállamoknak kezdene atomfegyvereket vagy nukleáris alapanyagot "beszállítani", amelyek az USA feketelistáján szerepelnek. 

Az aggodalmakra reagálva az amerikai elnök kijelentette, hogy "tényleges konzultációra" fog sort keríteni, és napokon belül magas rangú delegáció keresi fel az érintett államokat, köztük Kínát is, a washingtoni szándékok tisztázására. George W. Bush beszédében azt is felvetette, hogy "egy napon talán együtt is működhetünk (Oroszországgal) egy közös védelem megteremtésében". Az elnök a védelmi rendszer kiépítésével párhuzamosan az amerikai nukleáris arzenált olyan szintre csökkentené, hogy az a lehető legkevesebb robbanófejből álljon, és még hiteles erődemonstrációra alkalmas legyen. George W. Bush szerint ez azonban a jelenlegi leszerelési megállapodás keretei között nem valósítható meg. Az elnök tanácsadói szerint Bush a jelenlegi, valamivel több mint hétezer robbanótöltet számát legalább 2000-2500 darabra kívánja csökkenteni, túlszárnyalva ezzel még az 1997-ben ratifikált START III tárgyalások követelményeit is. Ezen felül Bush elnök
– engedve az orosz javaslatnak – esetleg hajlandó lenne 1500-ra is csökkenteni a robbanófejek számát, amit egyébként az amerikai katonai vezetés határozottan ellenez. 

Hasonló rakétavédelmi programmal előállt a Clinton-kormányzat is – persze Bush elsősorban Reagan elnök "csillagháborús terveitől" eredezteti a védőpajzs gondolatát. A Clinton-terv időhiány miatt nem valósult meg, és elemzők szerint Bush számára is kulcsfontosságú lesz az időtényező. Donald Rumsfeld védelmi miniszter a héten tesz javaslatot az amerikai elnöknek – ez az előzetes hírek szerint egy 2004-ig befejezendő rendszerről fog szólni. A korábbi elnök által megálmodott rakétavédelmi rendszer egy légierőre támaszkodó megoldás lett volna, amelynek lényege, hogy szenzorokkal és radarokkal felszerelt "exoatmoszferikus megsemmisítő szerkezetet" (EKV) lőttek volna fel a légtérbe, ami elpusztította volna a behatoló nukleáris töltetet. A tervek szerint viszonylag kevés, alig száz EKV kilövésére alkalmas bázist állítottak volna fel, melyeket egy alaszkai szigeten elhelyezett központból koordináltak volna. A fejlesztések lendülete némiképp alábbhagyott, amihez talán az is hozzájárult, hogy a rendszer három teszteléséből kettő sikertelenül végződött. A Bush-terv szerint az EKV-rendszert kell kibővíteni mind keleti, mind nyugati irányba, ami két másik, még fejlettebb berendezéssel ellátott központ létrehozását fogja jelenteni a grönlandi Thulén, North Yorkshire-ban és Fylingdale-en. A tervek szerint telepítenének hajóról indítható rakétaelhárító tölteteket is, melyekkel a kilőtt ellenséges rakétákat akár még kezdeti, felemelkedő fázisukban meg lehetne semmisíteni. 

A rakétavédelmi rendszer amerikai ellenzői azt vetik az elnök szemére, hogy az eddig is többmilliárdos, a tesztek során javarészt kudarcba fulladt vállalkozás közvetett, politikai ára mellett csak tovább fogja emészteni az adófizető pénzét. Az ellenzők ironikusnak vélik, hogy Bush elnök pontosan a nukleáris arzenál globális széttelepítésével, a szövetségeseknek való átadással próbálja szavatolni a 21. század biztonságát és stabilitását. Eddig a fegyverzetkorlátozás volt a követendő irány, most pedig – vélik a védelmi rendszer ellenzői – pontosan az ellenkezőjét teszi az amerikai kormányzat a haditechnológia kiadásával. Megjegyzik, hogy a múltban az Egyesült Államok még multilaterális szerződéseket is bojkottált, hogy megakadályozzon egyes államokat katonai technológiájuk átadásában. Ezzel az egyik legfőbb probléma az, hogy a ma baráti államnak tekintett országok, amelyeknek az Egyesült Államok a jelenleg elérhető legmodernebb radar- és fegyverrendszereket átadja, nem biztos, hogy mindörökre barátok maradnak. Jó példa erre az egykor szövetséges Irak, ahol egy szélsőséges iszlám fordulat után az USA megbánta, hogy korábban bármiféle támogatást adott az iraki sahnak, vagy az afgán–szovjet konfliktus alatt, amikor az afgán lázadók amerikai Stinger légelhárító rakétákkal lőtték a Vörös Hadsereg csapatait. Ma mindkét állam az Amerika-ellenesség és az iszlám fundamentalizmus melegágya, amelyet összeköt az Egyesült Államokról alkotott közös ellenségkép.

Olvasson tovább: