Kereső toggle

Törvény feletti képviselők

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tíz évvel ezelőtt, 1990. május 2-án alakult meg a negyvenéves pártállami
uralom után az első szabadon választott Országgyűlés. Akkor sokan úgy hitték, vége
a "törvények feletti elvtársak" uralmának, eljött a polgárok törvény előtti
egyenlőségének korszaka. Nos, a polgárok elvben egyenlőek a törvény előtt, de
vannak, akik "egyenlőbbek", ilyenek a képviselők. Törvényfelettiségüket
mutatja, hogy a jelenlegi ciklusban 33 rágalmazási és becsületsértési ügyben indult
büntetőeljárás képviselő ellen, az országgyűlés azonban egyetlen esetben sem adta
ki a képviselőt.



A magyar Parlament. Modernkori menedékvárossá válhat    Fotó: Somorjai

Mindez annak ellenére történt, hogy a mentelmi jog az ilyen ügyekben nem is illeti
meg a képviselőket. A mentelmi jog a mai törvényi szabályozás szerint leegyszerűsítve
két dolgot jelent: egyrészt nem indítható büntetőeljárás és szabálysértési eljárás
a képviselő ellen mandátuma tartama alatt az Országgyűlés előzetes hozzájárulása
nélkül (kivéve a tettenérés esetét), másrészt a képviselőt nem lehet felelősségre
vonni (elvileg soha) leadott szavazata, a megbízatása során általa közölt tény vagy
vélemény miatt. Ez a mentesség azonban nem vonatkozik – egyebek mellett – a rágalmazásra
és a becsületsértésre. Az előbbit "sérthetetlenségnek", az utóbbit "felelőtlenségnek"
hívja a jogi szaknyelv.

A két intézmény csírái már a képviseleti demokráciák megszületése előtt, a
rendi országgyűlések időszakában fejlődésnek indultak. Angliában a XIV. században
már rögzítették a képviselőket megillető szólásszabadságot. Eközben a
kontinensen, hazánkban is, a sérthetetlenség alakult ki először: a küldöttek mozgásszabadságának
biztosítására korlátozták az Országgyűlésbe igyekező küldöttek felett a hatalom
őrizetbe vételi jogát.

A jogintézmény fejlődése során a mentelmi jog szabályozásának alapvetően két
modellje alakult ki: az angolszász modell (például Anglia, Amerikai Egyesült Államok,
Hollandia), amely a plénumon elhangzottak tekintetében teljes, egyebekben korlátozott
szólásszabadságot biztosít, miközben a sérthetetlenséget nem, vagy csak részben
ismeri el; és a francia–belga modell, amely teljes felelőtlenségre és sérthetetlenségre
épül.

A mai magyar mentelmi jog az utóbbi modellt követi. Ez a megoldás gyakorlatilag a törvény
előtti egyenlőség elvének feláldozását jelenti a parlament zavartalan működésének
védelme érdekében. A mentelmi jog – ezt fontos leszögezni – mindenkor a végrehajtó
és a törvényhozó hatalmi ág kapcsolatában az utóbbi részére jelentett védelmi
eszközt. Célja a parlament mint törvényhozó intézmény működésének megóvása a
kormány esetleges zavaró tevékenységével szemben, azaz a mentelmi jog semmiképpen
nem szolgálhat a képviselők egyéni privilégiumaként.

Az európai kontinens országaiban a kormánnyal szembeni bizalmatlanság miatt gyakran
tartották fontosnak részletesen és széleskörűen szabályozott mentelmi joggal körülbástyázni
a képviselői jogállást, szemben az angolszász demokráciák konvenciókon, szokásokon
alapuló parlamentarizmusával.

A mai magyar mentelmi jog célja a következőképpen foglalható össze: megóvni a
parlamentet mindennem? "zaklatástól", különösen a képviselőkkel szemben
igazukat kereső polgároktól.

Hogy mennyire bevált az önvédelem ezen ,,totális koncepciója", mi sem bizonyítja
jobban, hogy 1997-ben a kormány tagjainak jogállásáról szóló törvényjavaslat vitájában
felmerült, hogy a kormány tagjai is élvezzék a mentelmi jog védelmét. A végrehajtó
hatalmi ág így próbálta meg elejét venni a saját maga ellen elkövetett zaklatásoknak…

A képviselői szólásszabadság esetén a probléma megoldását az jelentené, ha a
parlament elkezdené a törvényt úgy alkalmazni, ahogy le van írva. A törvény szerint
a rágalmazás és becsületsértés nem tartozik a felelőtlenség körébe. Mégis –
ahogy az Országgyűlés 1/1991 (XII. 4.) elvi állásfoglalásában leszögezte: mivel
ilyen esetekben egyben büntetőeljárásra kerül sor, a sérthetetlenség szabályait
segítségül hívva az Országgyűlésnek szavaznia kell az eljárás megengedettségéről.
Az Országgyűlés így gyakorlatilag egy eljárásjogi kérdés kiskapuján keresztül
becsempészte a szólásszabadság körébe a sérthetetlenség szabályait. E furcsa
keveredés eredménye: ,,a képviselők sérthetetlen sértegetési joga".

Az 1990. évi LV. törvény, amely még a rendszerváltás hamvas lendületében, 1990
nyarán született, kifejezetten úgy szabályozta a mentelmi jogot, hogy a képviselőt
az államtitoksértés, a rágalmazás, a becsületsértés esetén, valamint polgári
jogi felelősség esetén nem illeti meg. Tehát a képviselő szabadon és büntetlenül
szólhat bármit, de államtitkot nem sérthet, másokat nem rágalmazhat, mások becsületét
nem csorbíthatja, mások jó hírnevét nem sértheti.

Ha az Országgyűlés be akarná tartani a saját maga által hozott törvényt, akkor
minden olyan esetben, amikor államtitoksértés, becsületsértés vagy rágalmazás
miatt kérik a mentelmi jog felfüggesztését, a plénumnak kizárólag arról kellene döntenie
– tekintettel arra, hogy a kérelemben foglalt ügyre a mentelmi jog nem terjed ki –,
hogy a mentelmi jogot fel kell függeszteni.

Ehelyett az Országgyűlés azt a teljesen önkényes és semmilyen törvényi rendelkezésből
le nem vezethető gyakorlatot alakította ki, hogy önmagát a bírói székbe ültetve
kimondja, hogy "a feljelentés az Országgyűlés munkáját zavaró, zaklató jelleg?".

Nézzünk néhány példát arra, hogyan "zaklatták" az állampolgárok a képviselőket.
Az egyik esetben az egyik kormánypárt elnöke rágalmazás miatt feljelentette egyik párttársát.
A feljelentett állampolgár nem átallott viszonváddal élni a feljelentő pártelnökkel
szemben, ezt a viszonvádat az Országgyűlés "zaklatónak" tartotta. Egy másik
esetben Körömi Attila fideszes képviselő azt állította a pécsi polgármesteri
hivatal egyik munkatársáról, hogy az "1990 óta szétveri a polgármesteri hivatalban
a munkamorált, munkahelyén nem lehet elérni, rendszeresen az általa nyitott vendéglőben
tartózkodik". A hivatalnok becsületének védelme érdekében a bírósághoz fordult.
A feljelentett képviselőnek lett volna lehetősége a bíróság előtt bizonyítani állításait,
ehelyett azonban az Országgyűlés a becsületét védeni igyekvő polgár fellépését
"zaklatónak" minősítette.

Egy további esetben Pallag László kisgazda képviselő a Vám- és Pénzügyőrség Békés
Megyei Nyomozó Hivatalának vezetőjéről állította, hogy az "elfektetett"
bizonyos ügyeket, továbbá azt is állította róla, hogy kinevezése összefügg az "olajügyekben
is érdekelt SZDSZ-es körökkel". A képviselőnek ezúttal sem volt alkalma a bíróság
előtt bizonyítani vádjait, mivel az Országgyűlés a feljelentő parancsnok lépését
zaklató jellegűnek tartotta, mint ahogy a Pallag által megvádolt sarkadi rendőrkapitány
is "zavarta" a képviselő munkáját azzal, hogy az általa alaptalannak tartott vádak
miatt rágalmazás miatt feljelentette a képviselőt.

Szabó Erika fideszes képviselő Kiskunhalas város polgármesteréről állította – a
polgármester szerint valótlanul –, hogy az "anyagilag érdekelt néhány Kft.-ben".
Az Országgyűlés ebben az esetben a zaklatást nem állapította ugyan meg, de minden
alap nélkül a kérdés eldöntésére jogosult bíróság helyett kimondta az ítéletet:
"A képviselő nem lépte túl a véleménynyilvánítás alkotmányosan védett korlátait."
Ugyanez volt az Országgyűlés álláspontja Szabó Erika másik ügyében is, ahol a
Kiskunhalasi Vagyonvédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke vélte úgy, a képviselőasszony
megrágalmazta azzal, hogy azt állította róla, miszerint "az alapítvány egy őrző-védő
vállalkozásnak álcázott cég volt a rendőrkapitány kezében, és ezzel zsarolta
tulajdonképpen a környék vállalkozóit".

Erkel Tibor MIÉP-es képviselő büntetlenül nevezhette "tolvajnak" Szirányi Jánost,
a Magyar Rádió volt művészeti igazgatóját, és vádolhatta meg archív hangfelvételek
ellopásának kísérletével. Mint ahogyan Csurka István képviselői tevékenységét
is "szükségtelenül zavarná", ha bíróság előtt kellene számot adnia Demszky Gáborral
szembeni vádjairól. Molnár Róbert kisgazda képviselő pedig elfelejtette korábbi ígéretét,
miszerint kérni fogja mentelmi jogának felfüggesztését abban az ügyben, amelyben Németh
Sándor és a Hit Gyülekezete rágalmazás miatt tett feljelentést. A megrágalmazottak
lépéséről az Országgyűlés kimondta, az "zaklató, az érintett képviselő munkáját
zavaró".

A kérdés gyakorlati jelentőségét mutatja, hogy az első parlamenti ciklusban 1990 és
1994 között a mentelmi eljárások 72 százaléka rágalmazás-becsületsértés miatt
indult (32 ügy), és ezen ügyek 34 százalékában került sor a mentelmi jog felfüggesztésére
(11 eset). A második ciklusban 1994 és 1998 között már a mentelmi ügyek 83 százaléka
(43 ügy) volt ilyen ügy, és csak 23 százalékban (10 esetben) adták ki a képviselőt.
A jelenlegi képviselőkkel szemben 2000 márciusáig a büntetőeljárások 78 százalékban
indultak rágalmazás-becsületsértés miatt (33 ügy, ami már több mint az első
ciklusban összesen négy év alatt). Az igazán megdöbbentő azonban az, hogy a
jelenlegi Országgyűlés eddig egyetlen egy esetben sem engedte meg a képviselőkkel
szemben az eljárás lefolytatását!

A bemutatott példák és a statisztikák egyértelműen azt bizonyítják, hogy a képviselők
– különösen a mostani ciklusban – büntetlenül rágalmazhatnak meg bárkit vagy sérthetnek
meg embereket becsületükben, számíthatnak képviselőtársaik támogatására a felelősségrevonás
elkerülésében. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nem minden feljelentett képviselő
bűnöző, de jogállamban ennek eldöntése nem a képviselőtársak, hanem a független
bíróságok feladata lenne. Ennek hiányában marad az a látszat, hogy a mentelmi jog
felfüggesztését törvénysértő módon megtagadó képviselők magukat is és egymást
is törvény fölé emelik.

A törvényfelettiség nem csak a rágalmazási és becsületsértési ügyekben figyelhető
meg. Mindhárom ciklusban előfordult, hogy közvádas bűncselekmények miatt is
megtagadták képviselők mentelmi jogának felfüggesztését. Az 1990-es ciklusban Mádi
László fideszes képviselőt nem tudta felelősségre vonni a bíróság közúti
baleset okozásáért. 1997-ben Kovács Pál mentelmi jogának felfüggesztését kérte
hiába a legfőbb ügyész közúti veszélyeztetés bűntettének és segítségnyújtás
elmulasztása bűntettének alapos gyanúja miatt, az Országgyűlés megtagadta a kiadatást.
Ebben a ciklusban Bebes István fideszes képviselő mentelmi jogát magánokirat hamisításának
vétsége miatt kérte felfüggeszteni a legfőbb ügyész, hiába, mint ahogyan Rapcsák
Andrást is megoltalmazta a parlament attól, hogy a hűtlen kezelés miatt ellene indítani
szándékozott eljárást lefolytassák.

A tendencia folytatódása azzal a következménnyel járhat, hogy Oroszországhoz hasonlóan,
hazánkban is megnőhet az igazságszolgáltatás elől menekülők érdeklődése a képviselői
helyek iránt. Az Országgyűlés pedig a bűnözők egyfajta modernkori menedékvárosává
válhat.

A megoldás a rágalmazás és a becsületsértés esetén a hatályos törvény Országgyűlés
általi betartása, az eddigi törvényellenes gyakorlat felszámolása lenne. A Házelnök
fegyelmezése csak olyan törvényhozásban elképzelhető ahol az elnök pártatlanságához
és korrektségéhez kétség sem fér és élvezi a teljes Ház bizalmát. Nálunk, ahol
az ellenzék szerint az elnök megsérti a Házszabályt és rombolja a parlament tekintélyét,
a kivezettetés joga vagy az ülésről való kitiltás lehetősége további viszszaélések
lehetőségét teremtené meg. A köztörvényes bűncselekmények esetén pedig a büntető
törvénykönyvet kellene olymódon megváltoztatni, hogy a büntethetőség elévülése
a képviselők esetén ne következhessen be, tehát a mandátum lejárta után felelősségre
lehessen őket vonni. Lehet, hogy erre csak a következő rendszerváltásnál kerül sor.

Olvasson tovább: