Kereső toggle

Vita az egyházak az és újságírók átvilágításáról

Ügynökvilág Magyarországon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

K. J. őszinte szívvel ismerte be bűneit a gyóntatószékben, és sejtelme sem volt
arról, hogy a rács túlsó oldalán magnóra veszik az intim részleteket. Így azt sem
értette, hogy a családi krachot kiváltó információk hogyan terjedhettek el a
környezetében. H. K.-t egy apró bakiért csapták el újságírói állásából. A mai
napig nem tudja bebizonyítani, hogy a "baki" egy operatív játszma megtervezett
kelléke volt.

A kommunista rendszer a különböző társadalmi szervezeteket és intézményeket
információs csatornaként kezelte, melyek a létező szocializmus eszmerendszerét,
dialektikáját közvetíthetik a társadalmat alkotó állampolgárok felé. Ezen
intézmények közül a mostanában leggyakrabban említett kettőt emeljük ki: a sajtót
és az egyházakat. 

Az újságok legtöbbje – mint az agitációs propaganda tradicionális eszközei –
sokáig közvetlen pártirányítás alatt álltak, a párt emberei nemegyszer az új
lapok létrejötténél is megtalálhatók voltak. Az egyházak ennél keményebb diónak
mutatkoztak, hisz legtöbbjük még az egypártrendszer előtt, független szervezetként
jött létre, s nagyjából kialakult, a marxista dialektikus és történelmi
materializmustól határozottan eltérő társadalomelméleti képpel rendelkeztek.
Külön egyháztörténeti értekezés tárgya lehetne, hogy 1989-re miként sikerült
elérnie a "létező szocializmusnak", hogy a miséken és istentiszteleteken
nemegyszer az MSZMP Politikai Bizottsága direktívái szerinti üzenetek hangozzanak el.

Kenedi János történész Kis Állambiztonsági Olvasókönyvében (KÁO) – melyben
állambiztonsági dokumentumokat hozott nyilvánosságra – olvashatunk arról, hogy az
1989 júniusi Nagy Imre-temetés vagy éppen az 1989. október 23-ai megemlékezések
kapcsán a Politikai Bizottság eldöntötte, hogy a társadalmi békére, megnyugvásra
teszik a hangsúlyt. Ezt a Belügyminisztérium III/III. ügyosztálya többek között
úgy oldotta meg, hogy a – még ellenzéki – sajtóban, illetve a miséken e szerint
írtak, illetve beszéltek. 

Egy akkori intézkedési terv szerint (iratszám 11-13/1101/1989, KÁO második kötet
410. o.): "A társadalmi közmegegyezés továbbfolytatása, az október 23-ai várható
megmozdulások zavartalan lefolyása érdekében a terület hálózati kontingenséből
elsősorban a plébánosokat, templomigazgatókat, káplánokat látják el feladatokkal.
A misézések során elhangzó beszédeikben felhívják a hívők figyelmét a
társadalmi konszenzus szükségességére, annak megtartására, az emberi, nemzeti
méltóságra. Az ifjúsági és felnőtt hitoktatás keretein belül a katolikus vallás
fő törekvésére, a békesség, az egymás iránti szeretet igéjének hirdetésére
helyezik a fő hangsúlyt. Felhívják a hívek figyelmét az ország biztonságát, a
közrendet veszélyeztető magatartásoktól való tartózkodásra, a szélsőséges
hangulatkeltés elítélésére."

Az "olvasókönyv" dokumentumai szerint hasonló hálózat működött a sajtóban is.
Részletek a Nagy Imre-temetésre készített sajtótervből (iktatószám nélküli irat,
KÁO 282. oldal): "…az állambiztonsági szolgálat tevékenységének fő iránya
kell legyen, hogy minden rendelkezésre álló erővel és eszközzel elősegítse az
esemény kegyeleti, tiszteletadási jellegét… a tervezett politikai
tömegdemonstrációkat a pozitív irányba befolyásolja. (…) E célkitűzések
megvalósításának részeként összehangolt intézkedéseket teszünk a magyar
kommunikáció – MTV, MR, állami, független és szamizdat sajtó – célirányos
felhasználására, annak sugalmazására, hogy a nemzet érettségének bizonyítása
lesz az, ha a június 16-i események rendben zajlanak le.

Tervezett operatív intézkedéseink: Az MTV… forgatócsoportját Király Bélához
(USA) és Kopácsi Sándorhoz (Kanada) utaztatjuk »Tölgy« fn. tmb. (fedőnev? titkos
megbízott – a szerk.) segítségével. Feladat: Interjú készítése a temetés
szervezési előkészületeiről, melynek kegyeleti jellegét erősítsék, érjék el,
hogy mindkét személy ítélje el a temetés politikai indítékú felhasználását.
Idézzék fel Kopácsi a Magyar Nemzetben megjelent "Torontói üzenet" cím?
levelének pozitív gondolatait. (…)

A Reform cím? független lapban "Kikerics" fn. tmb. interjút jelentet meg a
temetés előkészületeiről. (…) Feladat: Az interjú szerkezetét úgy alakítja,
hogy elsősorban a TIB és az özvegyek kegyeleti szándékát erősítse, s a
Szilágyi-féle politikai tömegdemonstrációs tervet gyengítse, elrettentsen a
szélsőséges szándékoktól. (…) 

A Világ cím? újonnan induló független lap… cikket jelentet meg a május végéig
kialakuló tervek, előkészületek ismeretében. Feladat: A temetést úgy értékelni,
mint a társadalmi megbékélés, a konszenzus irányába tett politikai lépést, melyen
keresztül a kormányzat a múlt hibáin túllépve a kibontakozó demokratizmus
továbbvitelére törekszik. Határidő: (…)

A Magyar Hírlapban "Fűzfa" fn. tmb., a Magyar Nemzetben "Menyecskeszem" fn. tmb.
… orientáló cikkeket jelentet meg. Feladat: A temetéssel kapcsolatban megjelent
írások, rádió és tévéműsorok szemlézésével, a szélsőségektől való
elriasztással bemutatni, hogy a társadalom egységes törekvése a rend és a nyugalom,
nem pedig a kegyeleti aktus politikai összecsapásokra való felhasználása. (…)"

Mint a sajtótervből látható, egyes ügynökök olyan beosztásban voltak már az
akkoriban létrejövő új újságoknál is – mint például a Reformnál, amely
akkoriban a legnépszerűbb rendszerváltó hetilap volt –, hogy a döntésekre, a
cikkek hangvételére, témájára, gondolatmenetére hatással voltak. Ezt ismerve,
bizonyos időszakonként újra és újra fellángol a vita, hogy a mai magyar médiában
ki (volt) ügynök. Franka Tibor újságíró a Vasárnapi Újságban minap egy
kérdésében fejtette ki, hogy tudja, az egyik kereskedelmi tévéadó elnöke ügynök
(volt). Mások egy sokáig külföldön élő radikális jobboldali
újságíró-fordítóra mondják ugyanezt. Egyes vélemények szerint Csurka István
azért támogatja, szorgalmazza az ügynöktörvény kiterjesztését a sajtóra, mert
így szeretne csúfot űzni egy ismert politikai hetilap főszerkesztőjéből. 

Az átvilágítás fontosságának 1990-es felvetése (Demszky– Hack-féle indítvány),
a (Boross-féle) ügynöktörvény 1994-es elfogadása, majd módosítása, és a
Történeti Hivatal 1997-es felállítása látszólag sokat tett a múlt őszinte
feltárása érdekében. Azonban a korábbi titkosszolgálati tevékenységek közül a
törvény csak a III/III. ügyosztály ügynökeit "szankcionálja". Az 1996-ban
elkezdett átvilágítás eredményei szerint a vizsgált közéleti szereplők mintegy 5
százaléka érintett. Többek számára kérdéses, elhozza-e a múlt őszinte
feltárását a közelmúltban napvilágot látott Mátrai–Csúcs-féle
törvényjavaslat, mely a közéleti személyiségek további csoportjaira, mint például
vezető újságírókra (Hetek 2000. február 5., Részleges ügynökmúlt) kívánja
kiterjeszteni az átvilágítás hatályát, valamint az erre vonatkozó határidőt is
2004. június 30-ig hosszabbítaná meg.

Az SZDSZ Új Generáció nev? csoportjának szerkesztőségünkbe is eljuttatott
nyilatkozata szerint: nem. "Az átvilágítás eddig semmit nem ért el a céljai
közül, a közélet nem tisztult meg, és a nemzet sem nézett szembe a saját
múltjával" – írják. Állásfoglalásuk szerint "a Fidesz és a Kisgazdapárt
tervezete az ügynöktörvény módosításáról… az eddigi téves úton megy tovább,
amikor az átvilágítandók körének önkéntes bővítésétől várja a törvény
hatékonyságának a növekedését. A valódi megoldás: az irategyesítés és a
megfigyeltek információs önrendelkezési jogának érvényesítése" – vagyis az,
hogy az egykori megfigyeltek lehetőséget kapjanak arra, hogy megismerhessék besúgóik
aktáit. Nem csak a III/III-as iratokat, hanem lehetőség szerint az összes
csoportfőnökségét.

Továbbá: ha az átvilágítandó személyek körét kiterjesztik a
közvélemény-formáló személyekre, akkor kérdéses, hogy miért maradnának ki
belőle az egyházak vezető személyiségei. Csúcs László lapunknak ezt azzal
indokolta, hogy "…azért, mert záros határidőn belül indokolt, kívánatos
befejezni. Ezért Mártai Mártával együtt úgy gondoltuk, hogy egy alkotmányosan
védhető, olyan behatárolt kör legyen, mint a média szereplői, az ügyészek és a
költségvetésben szereplő pártok országos és megyei tisztségviselői. Nincs
más." Fenyvesi Zoltán, a MIÉP országgyűlési képviselője viszont lapunknak úgy
fogalmazott, hogy ez a keresztmetszet szűkebb, mint amit pártja vizsgálna. "Mi
kiterjesztenénk a felsőoktatási intézmények vezetőire, a rektorokra, dékánokra,
főigazgatókra, valamint felső egyházi vezetőkre – érsekekre, püspökre – is."

Az egyházi vezetők átvilágítására a Magyar Rádió Vasárnapi Újságjának
műsorvezetője is rákérdezett a miniszterelnökkel készített interjúja során.
Orbán Viktor így válaszolt: "Nehéz dilemmában vagyunk, mert egyfelől az ember
erkölcsi érzéke azt mondja, hogy minden közbizalmi munkát végző esetében
történjen meg az átvilágítás. (…) A másik oldalon pedig az áll, hogy az
egyházaknak nagyon szigorúan szervezett belső rendjük és autonómiájuk van, és
minden beavatkozást, még ha azt jó szándék vezeti is – különösen az elmúlt 40
év után – automatikusan elutasítanak, és azt mondják, hogy a belső megtisztulást
bízzuk az egyházak autonómiájára. Én hajlok az utóbbi álláspontra…" 

A Fidesz álláspontja azért is érdekes, mert korábban az egyházi vezetők
átvilágításához ragaszkodtak. 1991. június 7-én a volt Állami Egyházügyi Hivatal
épületében (ma a Fidesz székháza) a Hitvallás és árulás cím? tanácskozás
résztvevői, köztük Tirts Tamás országgyűlési képviselő, a párt akkori
egyházügyise aláírásával a Magyar Országgyűléshez intézett nyílt levélben
kérték: az ügynöki listák felülvizsgálata tekintetében ne tegyenek különbséget
az egyházak között. "Meggyőződésünk, hogy az egyházi ügynökök mentesítése
alapvetően alkotmányellenes lenne. (…) Egyben ártana az egyházak ügyének is, mivel
vezető szinten akadályozná megtisztulásukat. Ez az eljárás nem jelent beavatkozást
az egyház belső belügyeibe, hanem az egyházak autonómiájának helyreállítását
szolgálja" – áll a levélben. 1996-ban még Kövér László, a Fidesz jelenlegi
pártelnöke is e nézetet képviselte.

A kérdés azonban az – mint erre Giczy György kereszténydemokrata politikus is
felhívta a figyelmünket –, hogy a megfelelő dokumentumok hiányában az egyházak
hogyan tudják feltérképezni múltjukat, illetve szembenézni azzal. Az egykori III-as
csoportfőnökséghez tartozó akták egy része már elveszett, más részük nem
hozzáférhető, mert ma is titkosítva van. A pártállam Állami Egyházügyi
Hivatalának (ÁEH) iratai 1990-ben még teljes terjedelmükben hozzáférhetők voltak
(lásd Giczy Györggyel készített keretes interjúnkat), majd titkosítás után egy
részük a Magyar Országos Levéltárba került. Dr. Vass István, a levéltár
főosztályvezetője lapunkat úgy tájékoztatta, hogy annak idején a minősített
(titkosított) iratokat a Művelődési Minisztérium Szalai utcai irattárába
szállították be, a többit pedig a levéltár közvetlenül átvette az ÁEH
irattárából. Nem lehet kizárni azt sem, hogy egyes akták a BM-hez kerültek. Az
iratokat titokvédelmi szempontok szerint azután felülvizsgálták. 1998-ban a
Művelődési és Közoktatási Minisztérium irattára az országos levéltárnak
továbbította a felülvizsgált iratokat. Eddig mintegy 162 folyóméter volt ÁEH aktát
kapott a levéltár, amelyből körülbelül 140 folyóméternyi már kutatható.

Idén február végén lejárt a határidő, ameddig a Történelmi Hivatalnak (TH) minden
iratot meg kellett volna kapnia. A Belügyminisztérium eddig öszszesen két és félezer
dossziét (szaknyelven: 161 irat-folyóméternyi dokumentációt) adott át. (Ugyanakkor a
BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartási és Választási Hivatala 400
irat-folyóméternyi anyagát visszatartja.) Dr. Kónyáné Kutrucz Katalin, a TH
elnökhelyettese lapunkat arról tájékoztatta, hogy a most átvett dokumentumok nem
egyházügyi jellegűek, hanem internálási iratok. A volt III-as csoportfőnökségi
dokumentumok közül sok jelentés szól egyházi személyekről, egy kutató például
már tízezer oldalt vitt el hazánk legnagyobb felekezetének dossziéi közül. A
kisegyházakról azonban már kevesebb dokumentum áll rendelkezésükre, főleg a Jehova
tanúiról készített jelentések, de a csak darabszámra átvett akták jelentős része
még további rendezésre is szorul.


"Kétszeresen árulóvá lesz a lelkész, ha ügynökké válik"

Interjú Giczy Györggyel, a KDNP elnökével

Somorjai László

– Elnök úr, Ön azon kevesek közé tartozik, akik a megszüntetett Állami
Egyházügyi Hivatal (ÁEH) aktáihoz teljes egészében hozzáférhettek 1990-ben.
Beszélne nekünk a történtekről?

– Mint az akkori, Fodor Gábor vezette emberjogi és kisebbségi parlamenti
bizottság tagjai, a bizottság kérésére Iványi Gáborral és még egy társammal
tanulmányozhattuk az iratokat a Művelődésügyi Minisztériumban. Az lett volna a
feladatunk, hogy rövid jelentést készítsünk a bizottság számára. A jelentésünk
személyekre semmiképpen nem vonatkozhatott volna, mert erről alá kellett írnunk egy
titoktartási nyilatkozatot, de miután a kutatást Andrásfalvy Bertalan
művelődésügyi miniszter úr elég hamar letiltotta, a jelentésből nem lett semmi.

– Mennyi iratot sikerült átnézniük?

– Az egészet nyilván nem. Óriási mennyiségről van szó, minimum 20
páncélszekrény volt megtöltve különböző dokumentumokkal. Ezek nagyrészt
rendezetlen formában, azért bizonyos időrendi sorrendek betartásával álltak a
rendelkezésünkre, minden fajta iratkezelési szabályzat nélkül. A kutatásra alig
több mint egy hónap állt a rendelkezésünkre, és közben mint parlamenti képviselők
is elláttuk a feladatunkat. Csak arra maradt idő, hogy az ember bizonyos dolgoknak
utána nézhessen az előzetes információi alapján. 

– Egy országos napilapban azt írják, hogy a dokumentumokat továbbították a
BM-nek. Ön találkozott erre vonatkozó utalással?

– Az irattárban a nyomára lehet bukkanni annak, hogy bizonyos dolgok a
Belügyminisztériumba kerültek. Az iratok további sorsát azonban nem ismerem.

– Abban az időben Önök miként gondolkodtak az átvilágításról? 

– A KDNP-nek akkor az volt a véleménye, hogy minden egyháznak, vallási
felekezetnek megvannak a belső törvényei, azok alapján rendet tehet, vagyis nem
kellene különösképpen piszkálni őket. Azon liberális alapelv alapján, miszerint az
államot el kell választani az egyháztól, azt gondoltuk, ha ez az elválasztás
megtörténik, mindenki járhatja a maga útját, azaz a saját törvénykezése alapján
a maga belső rendje szerint tudja a helyzetet kezelni.

– Ezek szerint Ön osztja Orbán Viktor miniszterelnök nézetét, hogy az
egyházak autonómiája miatt az átvilágítást nem kellene kiterjeszteni egyházi
vezetőkre?

– Nem osztom a véleményét, mert ha ez a rendszerváltoztatás után tíz
évvel igényként felmerül, akkor be kell látnunk, hogy a kérdés nem került
nyugvópontra. A gyakorlat azt mutatja, hogy korábbi feltételezésünk meglehetősen
naivnak bizonyult. Az egyházak ugyanis a legjobb szándékkal sem végezhették el a
folyamatot, hiszen azóta sincsenek a dokumentumok birtokában. Mivel itt nagyon kényes
ügyről van szó, ezért föltételezésekkel nem lenne szabad senki ellen fellépni,
hanem csak a dokumentumok alapján. A másik szempontom pedig az, hogy ha valóban ki
akarják terjeszteni az átvilágítási törvényt olyan személyekre, akik
társadalmi-közéleti befolyással rendelkeznek, akkor a társadalom megtisztulásához
az egyházi személyek átvilágítása is hozzátartozik. Teljesen megdöbbent a
miniszterelnök úr önmagával is ellentétbe kerülő kijelentése, hiszen ő többször
is kiemelte a történelmi egyházak hatalmas társadalmi szerepét. Máskülönben miért
járna különböző egyházi ünnepségekre és mondana ott ünnepi beszédeket? Ezen
kívül úgy gondolom, a hívek maguk is a társadalom tagjai, és joguk van tudni az
igazságot. Nem hiszem, hogy bármelyik egyháznak vagy vallási felekezetnek a javát
szolgálná a titkolózó magatartás, amely esetleg a feltételezések mocsarába
kalauzolhatja az embert. 

– Egyes vélemények szerint tíz évvel a rendszerváltás után ez a kérdés
már aktualitását vesztette.

– Igaz, hogy már nagyon elhúzódott a dolog, de jobb későn, mint soha. Az
ügy súlyosságát éppen az adja, hogy egyházi személyekről van szó, akik adott
esetben a hívek bizalmával éltek vissza. Amikor egy lelkész válik ügynökké egy
ateista diktatúra alatt, ez egy egész különleges helyzet: nem csupán egy diktatúra
besúgójának áll be, hanem világnézeti értelemben is árulóvá lesz. Ezeknek az
embereknek a további alkalmazása megengedhetetlen, az ilyenek lelkészi tevékenységét
fel kellene függeszteni. Az egész átvilágítási törvénnyel az a baj, hogy nincsen
szankciója, pedig az egyházon belül kellene, hogy legyen! 

– A nyilvánosságra hozás nem elég?

– Erre a kérdésre egy konkrét példával válaszolnék. Megtörtént, hogy
egy országgyűlési képviselőről kiderült az ügynök volta. Ez az információ
megjelent a Magyar Közlönyben, sőt még egy kis írást is publikáltak róla
valamelyik országos napilapban. Azután az illetőnek lejárt a mandátuma, eltelt két
év majd megjelent egy politikai gyűlésen, és azóta az erkölcsös
kereszténydemokráciáról tart előadásokat.


Több mint tízezer besúgó

Az 1990-ben megszüntetett Állambiztonsági Szolgálat több csoportból állt. A
III/I. csoportfőnökség foglalkozott a külföldi – például amerikai, angol,
nyugatnémet stb. – politikai és gazdasági hírszerzéssel, ide tartozott Izrael és a
Vatikán, beleértve az egyházi emigráció ellenőrzését, illetve a magyar emigráció
megfigyelését. A III/II. csoportfőnökség látta el a kémelhárítás
feladatát. 

A csoportfőnökségek közül a jogutód nélkül megszüntetett egykori III/III.
csoportfőnökség vált a legismertebbé, pedig ez volt a legkisebb a többi között. Az
1. osztály hatásköre az egyházi reakció elhárítására terjedt ki, a 2. osztály
foglalkozott az "ifjúságvédelemmel", így az egyetemekkel, főiskolákkal és az
ifjúsági klubok és rendezvények biztosításával. A 3. osztály végezte az
"ellenséges elemek" elhárítását; ez a kategória gyakorlatilag – főleg
kezdetben – a háború előtti erőszakszervezeteket és a polgári pártok
"ellenséges elemeit" foglalta magában, beleértve a politikai elítélteket és
mindazokat, akiket az Állambiztonsági Szolgálat ellenséges személynek
minősített. 

A III/IV. csoportfőnökség volt a katonai elhárítás. Ez hét osztályával
többé-kevésbé követte a hadsereg felépítését. A III/V. csoportfőnökség
biztosította a másik négy csoportfőnökség számára a szükséges technikát,
beleértve a hálózati operatív csoportot is. A különböző ügyosztályok egységes
szervezetet alkottak, folyamatos volt közöttük az információ- és kádercsere.
1989-ben több mint tízezer ügynököt tartottak nyilván, bár ezeknek jelentős része
nem volt aktív.

Olvasson tovább: