Kereső toggle

A Tisza-tó megmenekülése

A semmi a másé

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Siratják a semmit, a másét,

– A gróf tán épp agarász –

Érzik titkon, hogy az övék

E bús élet s a kalász."

(Ady Endre: A grófi szérűn, 1908)

– Partraszállás van, papa?

Gacsal Lajos nem válaszol. A bőbeszéd? kérdező szóbősége viszonylagos. A vízen
lassan mozgó ladikban töltött hosszú órák második kérdése ez. Ahogyan ezt is, azt
is válasz nélkül hagyta az öreg.

Két kérdés, mint két part. Közte csak a békés, tompán pufogó lotyogást hallani,
amit a poroszlói Tisza vize a ladik oldalán végez. Egyetemleges hang. Ilyen ez odafönn
Tiszavidnél, odalenn a mindszenti vízen, ilyen ez a hang a folyam összes kilométerén.



Öreg halászok és a Tisza-tó. Élet, ami van    Fotók: Vörös Szilárd

– Süllő? – ez volt az első kérdés. Mi más lenne. Mindenki látja.


Gacsal Lajos hatvanöt éves. Szél és víz ellen öltözve áll a ladik elejében. A
ladikot látszólag a halvány Nap felé hajtja, pedig csak ideevez, e két, iszapba bökött
karóig, ami közé a varsát feszítette tegnap. Az evezőlapáttal húzza magát a karóhoz,
a karót kiveszi és a csónakra teszi, ahogy az evezőt; aztán kétrét hajolva kiemeli
a varsát a Tiszából, komótosan kiveszi a négy-öt halat, a többihez ejti a ladik végébe,
egy aprót visszadob nőni, a karót visszaböki, a varsát visszarakja. Aztán a
szapuval, a vízhányóval, ami eredetileg a csónak aljába került víz kimerésére
szolgál, juttat még valamicskét a vízből a ladik farában tátogó aléló társaságnak.
Mindezt filmen látom. Családi videó.

A varsa ördögi. Éppen a menekülési ösztönön alapul "működési elve", az életszenvedélyen;
a csapdába csalt hal viselkedése pedig olyan, akár az ember utolsó tévedéseinek természete.
A varsát hálóból fonják. Gacsal Lajos maga kötötte. A varsa alakja henger, egyik vége
kúpos. A másik végét, a taréját nagyra tátja a merevítő. Azon úszik be a hal az
egyre szűkülő terelőbe. Ahogy szűkül a terelő, a hal egyre inkább menekül. De
csak előre. Hiszi, hogy jól teszi, pedig csak a válságot mélyíti, amikor minden erejével
keresztülnyomja magát a tölcsér alakú terelő legszűkebb, leghátsó részén.
Amikor ez sikerül, egy pillanatra szabadnak érzi magát, aztán újabb hálóban, egy
nagyobban találja magát, abba akad bognártüskéje, és vége. Visszaút nincs. Néhány
csapás még az emberi ladik fenekén, és kész. Illusztráció: Sarudon egy vendéglőt
így hívnak: "Varsa Preszszó". Bemenni könnyű, kijönni nem annyira.

Gacsal Lajos tizennégy évesen, 1944-ben szökött el az iskolából halász apja után a
Tiszára, apródnak. Hiába tudta ő már akkor, hogy a legszebb hal az, ami a hálóból
kiugrik. Többször is vissza lett zavarva végleg, még a varsa szájából, de aztán idősebb
Gacsal morogva ugyan, de hagyta, hogy a fiú a terelőbe úszszon, és régi kötelmeit az
önmaga választotta halászati kötelmekre cserélhesse. Idősebb Gacsal először a
ladikhajtásra tanította meg a fiút. Közben a horgok mederköveken kiment élének
szakszer? kireszelése maradt ifjú Gacsalra, azután jött el a hálókötés ideje. Később
a varsázás, palónyázás, stanglizás, kerítőhálózás következett és minden elképzelhető
változata a gazdag zsákmány becsületes vagy csak szűk körben elmondható megszerzésének.



Nem pöce



Gacsal Lajos és Mester Imre barátok. Mindketten generációk óta halászatból élő
családok sarjai. Mester Imre olyan szelíd, olyan szép beszédű, amilyen vérmes Gacsal
Lajos. Ahogy elnézem, mindig Mester volt a bölcs, aki visszafogta Gacsal indulatát, és
mindig Gacsal volt, aki nem hagyta a szelíd Mestert.

Imrét az udvarán érem. A letakart, felfordított ladikja mellett gereblyéz, amikor
halkan elmondom, hogy a Görbe Csárda pincére szerint itt ő és a Gacsal a rangidős
halászok, s ha valakik, hát akkor ők tudják, hogy Poroszlón mégis mi a Tisza.
Tetszik a beszédem. Válasz helyett a ladikra tekint. Vékonyra beretvált bajusza alatt
mosoly. Bemegy a házba, szól, hogy elmegy hazulról kicsit. Az ablakon át a felfordított
poharak mellett az asztalon ismeretlenségükkel ijesztő gyógyszeres fiolák. Mester
Imre, Mester Imre.

Megyünk Lajosért. Aztán együtt a Görbébe. Halászlevet kérnék, csak azért is halászlét,
még akkor is, ha a volt szekus főnök kaparta ki az ausztráloknak meg magának a meddőtender
megnyerését, még akkor is, ha hitvány, olyan hitvány volt a gát, hogy az már bűnügy,
akkor is, ha a százezer köbméter szennyvíz vízügyileg nem mennyiség, akkor is, ha még
mindig Pepó Pál a miniszter.

De a két barát nem fogad el éttermi halászlevet. A pincér a pultnál nem is mondja,
hanem halfelbontó mozdulattal mutatja, hogy ők nem ilyen emberek, ők a halügyeket belügyként
kezelve odahaza intézik, a maguk megszentelt módján. Tudhattam volna. Később magam
eszem.

Amúgy megnyugtató volt őtőlük is hallani, amit a nagytermészet? Bakos János,
tiszanánai barát már egyszer elmondott: "A Tiszába\' van erő. A Tisza kiforrja magát."

Túlteszi magát a mocskon, ahogy eddig is megtette azzal a mocsokkal, amit a románok
engedtek bele. Anynyiszor árasztották már el szeméttel, hogy tán még jóra is fordítható
a totális pusztítás ténye, mert eddig hiába "ugattak" a vizet járó emberek a hétköznapokra
porciózott román szennyimport miatt, senki semmit nem csinált, tán most van az a perc,
amikor keménynek kell lennie a magyaroknak, mert a Tisza se nem volt, se nem lehet pöcegödör.
Amúgy Bakos János dinnyésháti (Tisza-tó) sétánk során így fogalmazott: "Megúsztuk
a ciánt, mer\' a vízügyesek kezének esze volt, most mindegy miért, hogy Szolnokért
vagy miértünk, de felnyomták a vízszintet, az öblökét magasabbra, mint a sodorét,
így ide nem jutott a sz…ból." 127 négyzetkilométer élet.



Egy halbolt a Tisza közelében. Lehúzták a rolót   

A Tisza-tavon volt hely arra, hogy játsszanak a lehetőséggel. A Tisza-tóban maradt
élet, akár Szolnokig ható bölcsője lehet az újnak.

A Tisza-tavi településeket a szóbeszéd szerint készpénzes ingatlanfelvásárlók járják.
A tulajdonosokat puhítják, és tulajdonosok után kérdezősködnek. Logikájuk piaci.
Ma az eladási árakat masszív érvekkel lehet a padlóig törni. Ráadásul a megmenekült
Tisza-tó partján fekvő ingatlanok iránt növekszik meg leghamarabb és leginkább a
kereslet.

Amit a Görbében fontosnak tartok az öreg halászokkal megosztani: Nagy Boldizsár jogász
ÉS-ben írt cikkéből azt vettem ki, hogy az érvényben lévő szerződések nem
szankcionálnak, tehát nem várható igazihoz hasonlító kártérítés, ezért úgy
gondoltam, hogy propaganda folyik akkor, amikor a konformistább természet? híradók az
őszt a Tisza újjászületéseként emlegetik. És azért ebben van is valami
propagandisztikus vonás. Aztán olvastam a HVG-ben egy interjút, amiben egy búzakörökön
kívüli ember – Aradi Csaba (a Hortobágyi Nemzeti Park felfelé kirúgott exvezetője)
– mond hasonlókat. Persze, nem lenne elég a puszta kívülállósága, szóval az
nekem még nem buli, ha valaki ugyanazt gondolja T. J. Hookerről, mint én; az sem, hogy
a környezetvédelmi miniszter feleségének a barátnője éppen a T. J. Hooker neje (Népszabadság);
az viszont már jelent valamit, hogy a menesztett Aradi árasztatott már el vízzel egy
csöppnyi nádas-gyékényes foltot Egyeken (Hortobágy), s a mellékvizeken át érkező
és máshol szaporodni is alig-alig tudó fajok az új helyen lassan élni és gyarapodni
kezdtek (HVG).

Rucaöröm, tündérfátyol, tündérrózsa, szitakötő. Engem bevallottan elvarázsol e
felsorolás. És a módszer. A rásegítés, vagyis az újjászületést a természetre
hagyó ember attit?dje. Mellesleg többünk szerint jobb, ha a mottóban idézett vers grófja
tovább mulat és agarász. Mire visszaér, tán valóban beteljesül, hogy éppen a holtágak
lehelnek majd életet a "volt-ágba", a Tisza januárban még élő medrébe. Aradi
Csaba szerint a kiskörei tározó vízszintjét tíz centivel meg kellene emelni, e jó vízből
úgy tíznaponta engedni kellene a folyam alsó szakaszába, hogy élettel oltsák be.
Lehetne, hiszen a Tisza II. nev? helyen, a folyam poroszlói partjain a halak úgy élnek
most is, mintha mi sem történt volna. Tiszanánán, tizenöt kilométerrel lejjebb a
szennyáram idején a halak ugyan tömegesen menekültek a part melletti jég alá pipálni,
de végül a parton váró falu találgatásai ellenére megúszták az ország ökogyarmattal
való közvetlen szomszédságának kellemetlen következményeit.



A lélekvesztő



Varsa. A válságot mélyíti

Az erdőgazdasági horgászbot nem más, mint egy kiszárított akáckar, zsinórral,
horoggal felszerelve. Elkészítésének részleteit ma leginkább cigánygyerekek
ismerik, országszerte egyöntetűen. Ha éhes a hal, minden pillanat a horgosé, ha jóllakott,
nincs mit tenni. Olyankor a cigánygyerek hazamegy.

Visszatérve a két barátra, a velük való ismeretség végre elvezetett a szegedi újságíró,
a szilárd Podmaniczky mondatának teljes megértéséhez (Mancs cím? hetilap): "Ezek
a palik tudják, mi történik."

Mester és Gacsal munkakörét ugyanis 1974, a Tisza víztükrének és mélyének a téeszesítése
után harmados kukoricásként jelölték a korabeli nyilvántartások. Ez száz forint ára
halból 33 forintot jelentett nekik. Elviselték. A kilencvenes években a horgászszövetség
alkalmazottaiként tették tízezer forintból négyezer-négyszázért ugyanazt, amit már
Hermann Ottó is leírt néprajzi monográfiájában, majd 1994 után megválaszolatlan kérvények
és személyes könyörgések ellenére is kíméletlenül kigolyózták őket és fajtájukat:
a Tisza-tó ugyanis a sporthorgászaté lett. Persze, Gacsal és Mester mehettek volna a
Tiszán följebb hivatásukat gyakorolni, de nem volt érkezésük más nyakára menni.

Felkészültségem beszélgetésünk utolsó perceiben tör felszínre:

– És mondja már meg Lajos bácsi, hogyan lehet megállni abban a lélekvesztőben,
hogyan lehet abból hálózni úgy, hogy sose borulnak a vízbe!

– Eleget kell inni. Se sokat, se keveset. Éppen eleget. Azt kell jól eltalálni.

Az evezős beevez a Tiszába, azután háttal víz ellen fordulva fölfelé hajt. Erre a
vető kiveti a horgot, mire a jelző úszó a folyás irányába indul. A vető ezután
jobb kezével leszedi a peremről az első kosztos horgot, és vár, negyedet vagy kisebb
félórát, attól függően, hogy a hal lustábban vagy élénkebben harap aznap. Ha nagy
a hal, ereje meglátszik az úszó bukdácsolásán, s a halászok rögtön elindulnak a
felszedésre. A felszedő közhalász ott áll a ladik derekában, kezében szák. Az evezős
lassan ereszti a ladikot. Midőn a vető rángást érez a zsinóron, bal kezével húzni
kezdi, alátartva a szákot a jobbjával, s amikor a hal burványt kelt a víz színén,
alája merít, és biztosan a ladikba veti.

A fogott halat már csak ki kell oldani a horogból, a benyelt horgot pedig a hal felhasítása
árán lehet csak visszahívni.

Azután újra kell mindent kezdeni.

Aztán megint újra.

Olvasson tovább: