hetilap

"– Ha nem élhetsz szabadságban, vagy ha nem működik a szabadság, mitől érzed leginkább megfosztva magad? Mi az, amit szétrombol a szabadság hiánya az ember személyiségében?– Eltöltöttem harminc évet Ceausescu Romániájában, utána tíz évet a kommunista Magyarországon. Épp elég ideig voltam megfosztva a szabadságtól. Olyan dolgokról is tudok, amikről Magyarországon csak hetvenéves emberek tudnak. Ez erőteljes indíték arra, hogy érzékeny legyek mindenre, ami a szabadságot csonkítani vagy sérteni akarja. Azokban az években az volt a legrosszabb, hogy az általánosodott félelem miatt, amit a szabadság hiánya okoz, senkiben nem lehetett bízni. Méghozzá nem azért, mert az emberek aljasak voltak, hanem mert teljes joggal féltek, ezáltal be voltak szorítva egy olyan életformába, amelyben a félelem diktálja a cselekedeteiket, gondolataikat. Körülöttem olyan emberek voltak, akik jobban féltek, mint én.– Ők miért féltek jobban, mint te? – Részben azért, mert én ismert ember lévén már akkor kevésbé kellett hogy féljek, részben pedig a szellem azért elég nagy belső szabadságot ad az embernek. Anélkül voltam bizalmatlan az emberekkel szemben, hogy rossz véleménnyel lettem volna róluk. Én megértettem, hogy félnek, és minden okuk megvolt rá, hogy féljenek. Amit szétrombol a szabadsághiány, az az embernek a legösztönösebb, legelemibb érzése, a szeretet. (...) (Tihanyi Péter interjúja: Valami végzetesen hiányzik társadalmunkból – mondja Tamás Gáspár Miklós filozófus)