Kereső toggle

Hárommillió az árvízkárokra

Hites gyorssegély

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Hit Gyülekezete összesen hárommillió forinttal támogatja a rendkívüli esőzések
következtében a legsúlyosabb helyzetbe került településeket. A pénz a vallási közösség
szerdai budapesti istentiszteletén, adakozásból gyűlt össze. Elosztásához a Hit Gyülekezete
a Miniszterelnöki Hivatal segítségét kérte.

A MeH javaslatára a Belügyminisztérium jegyzéket küldött a gyülekezetnek a
legnagyobb kárt szenvedett községekről – erősítették meg a tárca illetékesei az
MTI érdeklődésére. A gyorssegélyt közvetlenül az érintett települési önkormányzatok
kapták, köztük a Csongrád megyei Kistelek, a hevesi Vécs és a Pest megyei Tápiógyörgye.

Idén ez már a Hit Gyülekezete harmadik nagyszabású segítségnyújtási akciója.
Január– februárban a kárpátaljai árvízkárosultaknak juttattak el négy kamionnyi
élelmiszert, fertőtlenítőszert és takarókat, összesen 28 millió forint értékben.
Szabadkára pedig a légitámadások idején küldtek 2 tonna ruhát és félmillió
forint érték? élelmiszert, amelyet a Vöröskereszt segítségével osztottak szét.

A Hit Gyülekezete július 25-én, vasárnap a kőbányai Hit Park területén véradónapot
szervez. A Péterfi Sándor utcai Véradó Központ munkatársai a helyszínen több mint
400 jelentkezőt várnak. Mint lapunk érdeklődésére a szervezők elmondták: azért választották
a július végi időpontot, mert hagyományosan minden évben augusztusban apadnak
kritikus szintre a vérátömlesztésekhez szükséges készletek. (MTI–Hetek)

Olvasson tovább: