Kereső toggle

Merényletekre készült a próféta

Vallási fanatikusokat utasítottak ki Izraelből

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kiutasították Izraelből egy denveri apokaliptikus kultusz tagjait arra hivatkozva,
hogy az ezredforduló küszöbén erőszakos cselekmények elkövetésére készültek
Jeruzsálemben. A rendőrség döntése szerint bíróság elé állításuk nem szolgálná
a közérdeket, azonban a nemzetközi egyezmények értelmében kitoloncolásuk után
vissza kell térniük hazájukba, az Egyesült Államokba. A demonstratív kommandóakcióval
az izraeli hatóságok elejét kívánják venni további fanatikus csoportok feltűnésének
az amúgy is súlyos konfliktusokkal terhelt városban.



Izraeli kommandósok őrizetbe veszik a kultusztagokat   Fotó: MTI

A 44 éves Monte Kim Miller vezette kultusz tagjainak tavaly októberben veszett nyoma
Denverben. Akkori értesülések szerint ingatlanjaikat eladták, hogy Izraelbe utazzanak
és ott várják be Jézus második eljövetelét. Miller azt állította magáról, hogy
ő a János apostol bibliai Apokalipszisében leírt két próféta egyike, akiket az
utolsó napokban Izrael utcáin megölnek, de három nap múlva feltámadnak. Az izraeli
rendőrség amerikai kollégáik értesítése alapján már készenlétben várta a
denveri "zarándokokat", akik a vád szerint azzal a céllal érkeztek Jeruzsálembe,
hogy ott öszszetűzést provokáljanak ki a rendőrséggel. Miller úgy véli, hogy a
szent helyeken, így a jeruzsálemi Templom-hegyen álló muzulmán mecsetek ellen elkövetett
merényletekkel felgyorsíthatják a végidők eseményeit, és siettethetik a Messiás
eljövetelét. Izraeli lapértesülések szerint a kultusztagok nem dolgoztak, csak adományokból
és az eladott értékeikből származó pénzből tartották fenn magukat.

A csoport tagjait hetekig tartó megfigyelés után vasárnap rajtaütésszerűen tartóztatta
le a jeruzsálemi rendőrség és a Moszad embereiből alakult különleges akciócsoport.
A bizonyítékokat, melyeket a kultusztagok elásni készültek a kertben, elkobozták. A
gyermekeket az anyákkal együtt megfigyelés alá helyezték, három férfit pedig őrizetben
tartottak, kihallgatás céljából. Védőügyvédjük elmondása szerint a tagok Görögországba
szeretnének menni, ahol a kultusz többi tagja jelenleg tartózkodik. Amerikába nem
akarnak visszatérni, mert hitük szerint az ország el fog pusztulni. A rendőrség szerdán
született döntésének megfelelően azonban mind a tizennégyüket izraeli biztonsági
emberek fogják visszakísérni Amerikába. Vezetőjük, Miller ez idő szerint állítólag
Londonban van. A csoport tagjai az ezredfordulóig semmiképpen nem utazhatnak vissza
Izraelbe.

A Concerned Christians (Aggódó Keresztények) nev? csoportot a nyolcvanas években alapította
Monte Kim Miller korábbi marketing menedzser, akinek tanításai nyomán a mozgalom
apokaliptikus kultusszá nőtt, antiszemita és Amerika-ellenes felhangokkal. A szektavezér
szerint minden szervezett és intézményekkel rendelkező egyház a gonosztól van, egyedül
azok számíthatnak a világvége előli menekülésre, akik őt fogadják el prófétájuknak.
Az első aggodalmakat 1997-ben keltette a csoport, amikor az egyik kultusztag 17 éves lánya
arról tanúskodott, hogy anyja – saját kijelentése szerint – megölné őt, ha
Miller úgy rendelkezne. A most kiutasított tizennégy személy csak előőrse volt annak
az összesen hetvennyolc főt számláló fanatikus közösségnek, amely Izraelbe készült
az évezred végének és Jézus visszajövetelének várására.


Jeruzsálem "millenniumi vírusa"

Ki gondolná, mennyi mindenre kell felkészülnie annak, aki a turisták teljes
kör? ellátását tűzi ki célul? Izraelben például külön orvoscsoport áll
rendelkezésre a Szentföld által megihletett önjelölt és hamis próféták, váratlanul
új életre kelt bibliai személyiségek és hisztérikusok ellátására. Különösen
sok munka vár a "Jeruzsálem-szindróma" kezelésének Mekkájaként ismert Kfar Saul
Egészségvédelmi Központ pszichiátereire 1999-ben, amikor várhatóan 4 millióan
keresik fel a bibliai események helyszíneit. A Jerusalem Post cím? izraeli napilap összeállítása
szerint legtöbben kellemes élményekkel gazdagodva térnek haza, ám mindig akadnak
olyanok, akiket a Szentföld túlságosan is rabul ejt. Az ilyen személyek kezelésére
alakult az a speciális orvoscsoport, amely hosszú évek tapasztalatait oszthatta meg a
Jeruzsálemben megrendezett "Turizmus és pszichopatológia a 2000. év küszöbén" cím?
szimpóziumon.

Csaknem két évtizede annak, hogy a pszichiáterek formálisan is megállapították a
"Jeruzsálem-szindróma" létezését. A jelenség általában keresztény, néha zsidó
zarándokokon mutatkozik meg, akik a szent helyek meglátogatásakor rádöbbennek, hogy
ők az ősi bibliai események valóságos szereplői. Ez főleg azokkal történik meg,
akik túlságosan idealizált képet festenek maguknak Jeruzsálem városáról, és
elszakadnak a valóságtól. Eliezer Witzum professzor, a konferencia egyik előadója
szerint "vannak, akik Lourdes-ban, vannak, akik Mekkában vesztik el az eszüket".
Firenzében is előfordul évente néhány tucat turistával, hogy a művészeti élmények
okozta érzelmi zavaraik kórházi gondozást igényelnek.

A Jeruzsálem-szindróma olyannyira tudományosan leírt jelenség, hogy eseteit már
egzakt módon csoportosítani is lehet súlyosságuk szerint. Vannak, akik teljesen egészségesek,
nincsenek személyiségproblémáik, csak éppen nyugtalanság tör rájuk a városba érkezve.
Egyedül szeretnék bejárni a várost, egyes esetekben fehér, tógaszer? ruhát
szereznek be maguknak, és vallásos himnuszokat énekelnek. A gyakorlott idegenvezetők
az ilyeneket máris küldik a Kfar Saul Kórházba. Eseteik nem súlyosak, a zavar általában
egy hét alatt elmúlik.

Mások szintén egészségesen érkeznek, de hirtelen hallucinációik támadnak,
melyeknek semmi közük Jeruzsálemhez. Egyes zsidók például a – jelenleg nem létező
– jeruzsálemi Templomban akarnak szolgálni, vagy megtalálni a főpap mell-lemezén lévő
tizenkét drágakövet.

Némelyek már Izraelbe utazásuk előtt is pszichikai problémákkal küzdenek, és azért
érkeznek Jeruzsálembe, mert valamely bibliai alak megtestesülésének érzik magukat. A
keresztények szinte mindig egy újszövetségi, a zsidók pedig természetesen ószövetségi
alakkal azonosulnak. Egy ilyen esetben a palesztin és izraeli hatóságok szokatlan együttműködésére
volt szükség. A palesztinok Jerikó közelében feltartóztattak egy mindössze bőr ágyékkötőbe
öltözött férfit, aki meglehetősen összefüggéstelenül beszélt. Amikor az illetőt
átadták az izraeli hadsereg egyik tisztjének, az már tudta, mi ilyenkor a teendő:
azonnal beszállította őt a Kfar Saulba. Itt az orvosok kétséget kizáróan felismerték
régi ismerősüket, Keresztelő Jánost, akit korábban már kétszer kezeltek a pszichiátria
vallási részlegén… (Egri István)

Olvasson tovább: