Kereső toggle

A kilátástalan Oroszország

Jelcin helyett hadikommunizmust

Alkotmányos anarchia

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A pénzügyi-gazdasági válság továbbra sem engedi el Oroszországot kegyetlen öleléséből.
Az állandó politikai krízis Jevgenyij Primakov miniszterelnök kinevezésével és az
új kormány megalakulásával nem oldódott meg véglegesen. Egy hónappal ezelőtt
Vagyim Gusztov, a jelenlegi vezetés első miniszterelnök-helyettese, a pétervári terület
kormányzója elismerte az Izvesztyija hírlapnak adott interjújában, hogy "az ország
teljesen elveszítette az irányíthatóságát". November elejére a helyzet nemhogy
nem javult, hanem inkább még tovább romlott – írja beszámolójában szentpétervári
tudósítónk.

A központi sajtóban az a vélemény körvonalazódik, hogy a politikai rendszer
Oroszországban megbénult. Az elemzők többsége ezt közvetlenül Jelcin elnök egészségi
állapotával hozza összefüggésbe. Nyíltan is beteg embernek nevezik, aki nem alkalmas
az ország irányítására. Viktor Iljuhin, az Állami Duma (az orosz parlament) állambiztonsági
bizottságának elnöke törvényjavaslatot terjesztett be az elnök egészségi állapotának
elégtelenségéről. A duma pedig kérdést intézett az Alkotmánybírósághoz azzal
kapcsolatban, hogy lehetséges-e Borisz Jelcin jelölése a 2000. évi elnökválasztásokra.

Politikai körökben a hét nagy botránya Gennagyij Zjuganovnak, az Orosz Föderáció
Kommunista Pártja vezetőjének nyilatkozata volt. Orosz és külföldi újságírók
jelenlétében kijelentette: "Az elnöknek befellegzett. Az elnök annyira iszik, hogy
hivatali teendőit nem képes ellátni." Zjuganov hozzátette, hogy a kommunista frakció
szorgalmazni fogja a dumában Borisz Jelcin orvosi átvilágítását.

A politikusok effajta nyilatkozatain kívül a sajtóban a politikusok és tudósok mélyebb
elemzései is megjelennek, amelyekben összegezni igyekeznek Oroszország első elnökének
a tevékenységét. A liberális Szankt-Petyerburgszkije Vedomosztyi néhány száma
Jelcin életrajzával foglalkozott. A szerző aláhúzza: "Eljött az ideje annak, hogy
ezt megtegyük, mivel Jelcinnek mint politikusnak a korszaka, amely meghatározta
Oroszország fejlődési stratégiáját, már véget ért." Az országban végzett
szociológiai kimutatások határozottan alátámasztják ezt a véleményt. A közvéleménykutatások
szerint ma Jelcin elnököt a választók mindöszsze két százaléka támogatja. Az
emberekkel való hétköznapi kommunikáció során világossá válik, hogy bármennyire
viszonylagosak is a felmérések eredményei, megközelítik a nép valóságos hangulatát.

A politikai hibák egész sora mellett az orosz polgárok nem tudják megbocsájtani elnöküknek,
hogy a lakosság széles rétegeinek az életszínvonala immár második alkalommal zuhan
meredeken elnöksége alatt. Az elnöki körök azon törekvése, hogy az országban
kibontakozó válság bűnét a Kirijenko-kormány nyakába varrják, lényegében csődbe
jutott. Nagyon sokan, amikor a krízis témája szóba kerül, rokonszenveznek az előző
miniszterelnökkel, állítván, hogy a politikai hazárdjáték áldozatává lett. Habár
jónéhányan meg vannak arról győződve, hogy Kirijenko "tudta, mire vállalkozik",
és ugyanolyan teljesjogú résztvevője volt a politikai hazárdjátékoknak, mint
Csernomirgyin és a többiek.

Megállapítható, hogy a pénzügyi-gazdasági válság következményeként Jelcin a
kommunistákkal folytatott éles küzdelemben elveszítette az utolsó ütőképes érvét.
Ez abban állt, hogy a kommunisták kormányzásuk idején nem tudták feltöltetni az
orosz üzleteket áruval, s a szovjet hatalom utolsó éveiben az üzletek polcai teljesen
üresek voltak. A demokraták alatt viszont, amilyennek Jelcin is számít, árubőség
volt. Ezt az érvet Jelcin és a vele szimpatizáló média az 1996-os elnöki választások
alatt sikerrel használta fel a Gennagyij Zjuganov kommunista vezetővel folytatott
harcban. Most, amikor kiderült, hogy az áru a demokraták alatt is el tud tűnni a
boltokból, Jelcin veszített erejéből. Ez történt ugyanis augusztus végén –
szeptember elején. Mára újból feltöltődtek az üzletek, azonban a választék jelentősen
leszűkült. Köztudott, hogy Oroszországban nem volt elég hazai termék, s így külföldről
hoztak be sok árut. Mára már Moszkvában is ötven százalékról harminc százalékra
csökkent az import termékek aránya, Pétervárott pedig tized annyi lett. Ezzel egy időben
a hazai termékek ára hetven-százhúsz százalékkal nőtt, a behozottaké pedig száz-százötven
százalékkal, így a lakosság vásárlóereje szinte teljesen megcsappant.

Mind gyakrabban lehet hallani az árak állami szabályozásának bevezetéséről. A sajtóban
megerősödtek azok a vélemények, melyek szerint a helyzet ma annyira katasztrofális,
hogy csakis a polgárháború idején Leninék által bevezetett hadikommunizmus politikája
jelenthet kiutat.

Ezek a vélemények közel állnak a szélesebb tömegek hangulatához. Amint arra egy
nemrégi közvélemény-kutatás eredményeiből következtetni lehet, az orosz polgárok
ötvenöt százaléka előnyben részesítené az árubőséggel szemben a termékek
jegyrendszer szerinti szétosztását.

És milyen újdonságot hozott Primakov kormányzata? Mint ahogyan azt a befolyásos Itogi
hetilap megjegyezte, az életbe léptetett intézkedések ellenére az új kabinet eddig
semmit nem tett, sem jót, sem rosszat. Mindazonáltal Jevgenyij Primakov jelenlegi
miniszterelnök nagy politikai támogatottságot élvez az Állami Dumában és a kormányzók
körében. A lakosság viszonylag nagy részének a rokonszenvét is elnyerte. A tömegkommunikációs
eszközökben az új miniszterelnök komoly, tapasztalt ember benyomását kelti, aki nem
az üzleti elitnek, hanem az államnak szolgál. Primakov kiáll az állam szerepének
megerősítése mellett az üzleti életben, de minden esetben megerősíti, hogy nincs szó
a bankok és a cégek államosításáról. A nagylépték? privatizáció ellenére
Oroszországban negyvenezer állami vállalat van. De még a mintegy ötezer privatizált
cégben is részvényesként szerepel az állam. Azonban a kiárusításból az állami költségvetés
nem jutott jelentős bevételhez. Primakov rendet akar teremteni ezen a területen. Álmai
szerint olyan üzleti körülményeket kell kialakítani, amelyek között a tisztességes
cégeknek is kifizetődőbb lesz dolgozni, mint az adók elől bujkálni.

Az új kormány programtervezete végre megjelent a sajtóban. De csak a Kommerszantban,
az üzleti körök újságában. A lakosság a kormány semmilyen új programjáról nem
tud. Érdekes megjegyezni, hogy az emberek Primakovtól sem várják életük jobbra
fordulását. Még a jóllakott és gazdag Moszkvában is érződik az emberek hangulatán
a közöny és a kilátástalanság. Mindez ennél is élesebben jelenik meg vidéken, elsősorban
azok között, akik nemrég még a középosztályhoz tartoztak. A többségük elszegényedett,
és elveszettnek érzi magát.

Megfigyelésem szerint azok, akik már a válság előtt is szegények voltak, nem érzik
magukat annyira elesettnek. Ők valószínűleg már hozzászoktak a helyzetükhöz.
Jelenleg az oroszok e népes csoportja a létfenntartás pótlólagos forrásait keresi. A
kisebb városokban a szociális védőháló intézményeit rohamozzák pénzt kérvén.
Ilyen jelleg? segítséget azonban távolról sem tudnak minden helyen nyújtani
Oroszországban. A pénzügyi válság folytatódik, és még annak a fizetésére sem jut
pénz, aki az éhezőknek és szomjazóknak akar segíteni.


Szergej Sahraj, aki az Elnöki Hivatalban és az Orosz Egység és Egyetértés
Pártban is vezető pozíciót foglalt el, egy nyári pártértekezleten váratlan
kijelentést tett: véleménye szerint az elnöki poszt legesélyesebb várományosai
Jurij Luzskov, a moszkvai polgármester és Alekszander Lebegy. A Kommerszant cím? orosz
hetilap összeállítása szerint beszéde egyik eredménye az lett, hogy pár órán belül
munkanélkülivé vált, a másik pedig, hogy egyre több ember előtt lett kétségessé
annak lehetősége, hogy Jelcin harmadszor is indul a választáson. Abban az időben
(alig fél éve) még komoly kérdés volt ez a Kremlben. Egyesek az Alkotmány megváltoztatását
is fontolgatták, eszerint ugyanis az elnök csak két, egymást követő periódusban töltheti
be a tisztségét.



Szergej Sahraj, a rehabilitált tanácsadó    Fotó: Kommerszant

Sahrajnak tehát mennie kellett – akkor úgy tűnt, végleg. Három hete azonban újra
feltűnt a Kremlben, mint Jevgenyij Primakov jogi ügyekben illetékes tanácsadója. A kényszerpihenő
négy hónapnyi idejét azonban nem töltötte hiába, és mikor visszatért, nem jött üres
kézzel. Már az első hivatalos megbeszélésre elhozta magával az alkotmány reformjának
tervezetét, amely leegyszerűsítve körülbelül így fest: az elnök beleegyezik az
alkotmány-módosításba, cserébe mentelmi jogának garanciájáért, vagyis a képviselők
felfüggesztik vádaskodásaikat, legalább a módosítás folyamatának időszakára. Az
elnök feladata lesz a változtatási folyamat ellenőrzése, annak vezetése azonban a
kormányé – úgy tűnik, épp ezért lett Sahraj pont Primakovnak és nem pedig
Jelcinnek, vagy Jelcin egyik főbizalmasának,Valentyin Jumasevnek a tanácsadója...

A reformjavaslat szerint az elnök úgynevezett alkotmánytanácsot hívna össze – ,
amely nem azonos az alkotmányozó gyűléssel. Az ő feladatuk lenne, hogy konkrét változtatási
javaslatokat tegyenek azzal kapcsolatban, hogy egyrészt a jövőben az elnök a kormányt
kizárólag többség, illetve koalíció alapján nevezheti ki, másrészt bevezetnék az
alelnöki tisztséget, amelyet átmeneti jelleggel a miniszterelnök töltene be.

Sahraj ajánlata szerint az elnökválasztáson a jelölteknek hármasával kellene
indulniuk – ő a legígéretesebbnek egyébként a Primakov–Luzskov–Javlinszkij "trojkát"
tartja. Jumasevnek (akinek az ötlete volt Sahraj visszahívása), úgy látszik, tetszett
a program. Sahraj azóta jelentős plénumokon lép elő reformjavaslatával – igaz, az
alelnök-választásról és a "trojkáról" szóló pontok nélkül, amit ő azzal
magyaráz, hogy kormánytiszviselőként már nincs joga ilyesfajta ajánlásokra.

A reformok támogatottsága több okra is visszavezethető. Miután nyilvánvalóvá vált,
hogy Jelcin nem képes betölteni feladatkörét, az elnöki hivatal gyorsan új státusz
után kezdett el kapkodni. "Az elnök elvállalhatná azt az egyetlenegy, de nagy
fontosságú feladatot, hogy garantálja az alkotmányosságot" – fogalmaz óvatosan
egy magasrangú tisztviselő. Jelcinnek tehát nem is marad más hátra, minthogy őrt álljon
a szólás-, lelkiismeret- és vallásszabadság bástyáján, s ezt a magasröpt? elképzelést
el is kezdték megvalósítani. Már azok is beadták a derekukat, akik eddig a módosítás
legádázabb ellenzői voltak. Ruszlan Orehov, az elnöki adminisztráció egyik főtisztviselője
például kijelentette, hogy végül is az alkotmány nem Szentírás, hogy ne lehetne
megváltoztatni. (Az egész jogkörváltoztatási folyamat egyébként kidolgozói körében
"az elnök alkonya" elnevezést kapta.)

Tervük szerint Jelcin feladata lenne a változtatások figyelemmel kísérése és ellenőrzése.
Egyrészt azért, nehogy némely nekibuzdult képviselő elkezdje szétszabdalni az egész
alkotmányt, másrészt mivel így tűnik a legemészthetőbbnek az elnök jogkörének csökkentése,
amire szintén nagy szükség van. "Képzeljék csak el, mi lenne, ha mondjuk Lebegy
nyerne az elnökválasztáson, és örökölné mindazt a hatalmat is, amit jelenleg az
alkotmány biztosít Jelcinnek "– riogatnak a tisztviselők. (Laudancsek Katalin)

Olvasson tovább: