hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elkészült a Hit Csarnok
A hívők összefogásával épült

1998. 10. 10.
Megnyitotta kapuit a Hit Csarnok, Budapest egyik legnagyobb fedett létesítménye. A másfél milliárd forintból épült, 11 ezer négyzetméteres objektum elsősorban tulajdonosa, a Hit Gyülekezete hitéletét szolgálja majd, emellett pedig kiválóan alkalmas sportversenyek és kulturális események lebonyolítására is – hangzott el a helyszínen rendezett sajtótájékoztatón csütörtökön. Nem kell sokat várni az első nagyszabású rendezvényre sem: a hívők október 12-től egyhetes istentisztelet-sorozattal veszik birtokukba új otthonukat.



A Hit Park. Maguknak rendezkedhetnek be    Fotók: Somorjai László

A Hit Gyülekezete 1994 novemberében vásárolta meg a X. kerület, Gyömrői út
63-65. szám alatti, 4,5 hektáros ingatlant a Pietra Épületkerámia Részvénytársaságtól
82,5 millió forintért – tájékoztatta a sajtó munkatársait Pásthy Miklós, az új
létesítmény üzemeltetésével megbízott H & H Projects Kft. igazgatója. A területen
egykor két téglaégető gyárcsarnok üzemelt, ezek azonban 1994-re szinte romhalmazzá
váltak, a körülöttük lévő telket méteres gaz borította. Ebben a környezetben
kezdődött el az az úgynevezett "barnamezős" beruházás, melynek elsődleges célja
az addig csak bérleményekben gyülekező egyház saját otthonának megteremtése volt.

A beruházás lebonyolítására a Hit Gyülekezete, valamint a Hit és Erkölcs Kulturális
Alapítvány létrehozta a H & H Projects Kft.-t, amelyben jelenleg a Hit Gyülekezete
97 százalékban, az Alapítvány pedig 3 százalékban tulajdonos. A Hit Csarnok tervezését
és kivitelezését a SIÓ-BAU Építész Iroda végezte. A mintegy másfél milliárd
forintos építkezés 1996. elején kezdődött, az épület műszaki átadására 1998.
szeptember 7-én került sor.

A Hit Csarnok a Hit Park névre keresztelt terület legnagyobb létesítménye. Alapterülete
11 ezer négyzetméter, a lelátókon 3400 ülőhely található. A 2800 négyzetméteres
küzdőtéren két kosárlabdapálya fér el, vagy 4500 széknek adhat helyet – tájékoztatott
Pásthy Miklós. A csarnok légkondicionált, a küzdőtér felett távirányítással
nyitható ablaksor húzódik, az előteret és a folyosókat padlófűtéssel látták el.
Az igényes burkolóanyagok, ízléses pasztellszínek a huszonegyedik századba viszik az
ide látogatót.

Az épület műszaki felügyeletét egy olyan számítógépes rendszer segítségével látják
el, amely azonnal jelzi az esetleges hibákat és azok helyét, továbbá segítséget nyújt
a megoldáshoz.

A többlépcsős beruházás első szakasza részben saját forrásból, részben
bankhitelből valósult meg. A Hit Csarnok felépítéséhez a Hit Gyülekezete négy év
alatt összesen 75 millió forint állami támogatást kapott.

Az építők jelentős megtakarítást értek el azáltal, hogy a régi téglagyár
vasszerkezetét nem bontották le, hanem – felújítva – felhasználták az új
csarnokban. Az egykori kohók ma a tribünök alapját képezik. A gyülekezet tagjai –
anyagi támogatásukon túl – több ezer óra társadalmi munkával járultak hozzá az
épület elkészültéhez.

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze a sajtótájékoztatón elmondta: a
húszéves fennállását ünneplő gyülekezetnek a csarnok birtokbavételével először
nyílik lehetősége arra, hogy saját igényeinek megfelelően rendezkedjen be, és
szabad egyházként szabadon – a különböző bérlemények tulajdonosaitól immár függetlenül
– rendezhesse összejöveteleit. Az épület elkészülte nemzetközi viszonylatban is
komoly elismerést váltott ki, hiszen a Hit Csarnok Európa egyik legnagyobb pünkösdi-karizmatikus
istentiszteleti helye.

Világszerte elismert teológusok, prédikátorok jelezték, hogy szívesen vennének részt
az itt megrendezett konferenciákon. Németh Sándor kijelentette: erkölcsi és szellemi
megújulást is vár a csarnok birtokba vételétől, és arra készül, hogy a Hit Gyülekezete
erős, virágzó és növekvő közösség lesz a jövőben is.

A Hit Park építése tovább folytatódik: az eddig elkészült, 500 személygépkocsit
befogadó parkoló bővítése érdekében a gyülekezet megvásárolta a Hit Csarnok
melletti területet. A beruházás második ütemében készül el egy 3800 négyzetméteres,
tribünnel ellátott kisebb csarnok, amelyben tornaterem, kondicionáló terem és gyermek
játszóház kap helyet.



A Pietra Rt. gyártelepe 1994-ben. A kommunizmus hordaléka

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!