Kereső toggle

Ceruzával az életért!

Magzatvédő országos rajzpályázat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magzatgyermekek világnapja (március 25.) sajnos nem egy közismert megemlékezés. Ezen kíván változtatni a magzatvédő Várva Várt Alapítvány.

A Várva Várt Alapítvány munkatársai a rászorulók segítése mellett nagy hangsúlyt fektetnek a még meg nem született és a már megszületett gyermekek életének támogatására is. Tavaly a Bakáts téren tartottak életvédő rendezvényt, idén pedig egy – 9+9, bent és kint című – rajzpályázattal szeretnék felhívni a társadalom figyelmét a legkisebbek élethez való jogára. A kiírás a születés előtti és utáni 9 hónapra vonatkozik. A pályázók saját élményeikre, tapasztalataikra és képzeletükre alapozva készíthetik el műveiket. Például: Te hogy képzeled el a kisbaba megszületése előtti és utáni 9 hónapot? Rajzold le, szerinted hogyan fejlődik a baba? Mit csinál a kisbaba bent, és hogyan folytatja az életét kint? Hogyan kell róla gondoskodni? Te miben tudsz segíteni a szüleidnek és a kisbabának?

Eredményhirdetés

Az eredményhirdetésre a gyereknapon (május 26-án) kerül sor. A gyerekek rajzait nagyszerű szakmai zsűri fogja véleményezni.

– Vámos Robi, a Táblácska és a Gyémántbogár Program alapítója.

Robi csodálatos rajzaival már régóta megörvendezteti az embereket, de újabban a gyermekek önbizalmának építése lett a szívügye. Ezért is indította el a Gyémántbogár Programot, amelyben rajzos szemléletfejlesztő órákat tart nekik.

– Pásztohy Panka, gyerekkönyvíró és illusztrátor.

Panka az Iparművészeti Egyetemen animációt tanult, majd gyerekkönyveket kezdett el illusztrálni. Ő keltette életre többek között Berg Judit Pankáját, Vadadi Adrienn ovis barátait és Bálint Ágnes Flórikáját is. Megálmodta Marék Veronika cirkuszi világát, illetve Móricz Zsigmond verseit modern köntösbe öltöztette. Majd saját könyveivel tovább gazdagította a gyermekkönyvek világát: megszületett Pitypang és Lili, a Pesti mese és megannyi más csodálatos történet. Mindeközben Panka személyesen is érintett a pályázat témájában, jelenleg ő is kisbabáját várja.

– Czinkné Poór Judit, a Mézesmanna maga.

A fantasztikus süticsodák készítőjét, Czinkné Poór Juditot a Bored Panda a sütemények Leonardo da Vincijének nevezte. Judit korábban porcelánfestőként dolgozott, majd otthon kezdett mézeskalácsokat készíteni. 2016-ban berobbant sütidekorálós videóját 122 országból több mint 140 millióan látták.

A legszebb és legkreatívabb rajzok vagy festmények beküldőit értékes nyereménnyel díjazzák. A fődíj minden korosztályban egy családi wellness hétvége.

A pályázattal kapcsolatos friss információk az alapítvány honlapján és Facebook-oldalán érhetők el.

 

A pályázat szabályai

Rajzokat beküldeni az alábbi 4 korosztályban lehet:
• 5–8 évesek
• 9–12 évesek
• 13–16 évesek
• 17–20 évesek
Méret: A4,
Technika: rajz, festmény vagy egyéb.
Pályázni egy darab rajzzal lehet, amit jpg formátumban beszkennelve kell e-mailben elküldeni a rajz@varvavart.hu-ra, vagy postai úton az 1077 Budapest, Almássy tér 3. 5/7 címre. A postai úton küldött borítékon fel kell tüntetni a pályázat nevét: 9+9, bent és kint. A pályamű hátoldalán vagy az e-mailben fel kell tüntetni a pályázó nevét, életkorát, osztályát / csoportját, postai címét, e-mail címét, a szülők elérhetőségét (telefonszám), valamint az óvoda vagy iskola nevét.
Beküldési határidő: 2019. május 15.
Részletes információk:

Olvasson tovább: