hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mocsár a város szélén

2018. 07. 14.
A hegyek, folyók, tavak megszokott úti célok, de tegyünk most kivételt, keressük fel Budapest legmozgalmasabb vízi élőhelyét, a Merzse-mocsarat. A XVII. kerületben található, 27 hektáros kiterjedésű mocsárvilág természetvédelmi terület, ahol 15 állomásos tanösvény kalauzolja az idelátogatókat.

A Merzse-mocsár vízi világa emléke annak a nem olyan régen – 150 évvel ezelőtt – még Rákosok vidékének nevezett területnek, amely egészen a Nagykörútig terjedt, beleértve Zuglót is. A mocsárvilág a város terjedésével, a földek megművelésével folyamatosan csökkent. Zsugorodását, úgy néz ki, sikerült megállítani, így némiképp betekintést nyerhetünk abba, hogyan is nézett ki Pest nagy része. A mocsárvilág akkoriban az embereket ellátta táplálékkal, a halak mellett fogyasztották még az azóta védett mocsári teknőst is. A nád adta a házak tetejét, a fűzfák pedig a kosarak alapanyagai voltak.
Meg lehet közelíteni gyalogosan (30 perc – 1 óra kényelmes séta), kerékpárral (a homokutak kerékpárral jól járhatóak), vagy autóval (a hepehupás út kisebb vidámparki élmény, de egészen a természetvédelmi terület bejáratáig autózható). Kerékpárral érdemes a kicsit hosszabb, a repülőtér mellett vezető szakaszt választani, így útközben még megcsodálhatjuk a fel- és leszálló gépeket is.

Az út többször vezet tanyák mellett, ami a háziállatok sokaságával igazi falusi hangulatot teremt. A Budapest belterületén legelésző juhnyáj vagy tehéncsorda igazi kuriózum. Az idilli képet a pulikutyák kirohanásai árnyalják, de szerencsére csak az erőfitogtatásig jutnak. Mindenesetre, akik nem az autó biztonságából tekintenek a tájra, készüljenek fel a váratlan hangoskodókra.

A többnyire homokos utak a lakott területek elhagyása után erdős részeken vezetnek tovább. Mindig a fehér alapon zöld béka jelzést kövessük, ez vezet keresztül a tanösvényen. Ahogy közeledünk a vizes részhez, egyre több a szúnyog. Erre nagyon fel kell készülni, akik a szúnyogcsípésre allergiásak, lehet hogy jobb, ha megvárják az őszi-téli időszakot. A Merzse-mocsár egész évben látogatható, és teljesen ingyenes.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!