Kereső toggle

Matyó reneszánsz

A mezőkövesdi népművészet vallási gyökerei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Azért nem egy matyó hímzés” – szokták mondani kissé csúfondárosan a tökéletlen, hibákat hordozó dolgokra, ezzel mintegy felértékelve a 200 éves múltra visszatekintő matyó kultúrát, amelyet az UNESCO 2012-ben felvett az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára. Ez év júniusában első alkalommal tartottak matyó világtalálkozót, egyhetes programsorozattal, augusztus 7. és 9. között pedig folklórfesztiválra kerül sor Matyóföld fővárosában, Mezőkövesden. De kik is azok a matyók?

A Bükk és az Alföld találkozásánál, Mezőkövesd és környékének néprajzi kultúráját nevezik matyónak – ide tartozik a két közeli falu, Tard és Szentistván népi művészete is. A név eredete vitatott. A kövesdiek kedvelik azt a legendát, miszerint a matyó elnevezés Mátyás királyra utal. A király hálás volt ugyanis „Mezew Kewesd”-nek, amiért a település felfegyverzett katonákkal, valamint élelemmel támogatta őt a husziták elleni hadjáratában, és külön kiváltságokban részesítette a várost. Mátyás 1472-ben a Szent László-napi búcsún személyesen is meglátogatta a települést, amelyet mezővárosi rangra emelt. A királyi kegy miatt hálás mezőkövesdiek gyakran keresztelték gyermekeiket Mátyásnak. Hiába erősítette meg azonban kiváltságaikat Ulászló király vagy II. Lajos, a várva várt fejlődést meghiúsította a török, amelynek uralma alatt a terület teljesen lakatlanná vált. A hódoltságot követően indult csak újra a fejlődés, új családokkal, amelyek száma Mezőkövesden 1715-ben még csak 41, 1828-ban pedig 630.
A 16. századi reformációt követő ellenreformáció sikere azt eredményezte, hogy Mezőkövesd rekatolizált lakossága különálló, katolikus tömbnek számított a környező, protestáns falvak között. Az említett állapotnak a fennmaradását biztosította, hogy a kövesdiek csak egymás között házasodtak. Erre az időre datálható a névadási történet másik verziója, miszerint a „matyó”-t csúfnévnek szánták, és az „a református tömbbe ékelődött, az ellenreformáció hatására katolikussá lett csoport megjelölésére szolgált már a 19. század elejének nyelvhasználatában is” – olvashatjuk a Matyó népélet című kiadványban. Herkey Károly, valamint Győrffy István néprajzkutatók is ezt a verziót tartják hitelesebbnek. „A Mátyás királyhoz való kötődést valamely köztük élő literátus ember találta ki és terjesztette el a matyók körében” – vélekedett Győrffy. A legenda azonban büszkeséggel töltötte el a „pápistákat”, s a katolikus vallási gyökérből öntudatos, virágzó népművészetet hoztak létre.
Az első ismert leírás a matyókról a Napkelet című folyóiratban jelent meg 1857-ben, az 1885-ös országos háziipari kiállításon pedig már országos figyelemre tesznek szert – „keleties tarkaságuk”, „élénk színeik” és a „kivarrott díszek” révén. Magyarország ekkoriban keresi azokat a forrásokat, amelyek megerősítik nemzeti identitásában. Nem véletlen, hogy a századvég ünnepelt festője, Munkácsy Mihály is a matyók között kutat köznépi arcok, modellek után „nemzeti” stílusához, így például Honfoglalás című festményéhez. Árpád vezér nejének alakjához egy tardi matyó asszony, Tuskó Hajdú Julcsa szolgált modellül – állítja Istvánffy Gyula néprajzkutató. (A Napkelet említett cikke szerint azonban a tardi emberek a tatárjárásból itt maradt néhány tatár leszármazottai – vagyis semmi közük a honfoglaló magyarokhoz.)
A matyók első sikerét újabb követi: az 1896-os millenniumi ünnepségeken  egy matyó házat mutatnak be az évfordulóra felállított néprajzfaluban. A nyilvánosság előtt megrendezett matyó lakodalmas látványosságai pedig a nagyközönséget is lelkesíti. „Óriási közönség bámulta (…) Matyónia egyik házát” – írja a Szabadság című lap tudósítója. Neves közéleti személyek támogatását nyerik el, háziipari műhelyek alakulnak, 1908-ban pedig már a londoni, 1911-ben a torinói, 1921-ben pedig a genfi világkiállításon is bemutatkozik a matyóság, mint a magyar nemzeti kultúra reprezentánsa. A nyilvánosság reflektorfénye azonban a visszásságokra is rámutat, s a dicsőséget követően megjelenik a gúny, szaporodnak a róluk szóló viccek. A millenniumi matyó lakodalmast követően „Matyó Matyika” viccfigurája esetlenül mozog a városban, Mezőkövesdből „Mezősárosd” lesz, a főutcájából pedig „Tehénkorzó”.

Cifra nyomorúság

Az első világháborút követően a matyó öltözködési divat „szinte hajszává változott”, írja Fügedi Márta Mítosz és valóság: a matyó népviselet című könyvében. „A divat egyre kevésbé vette figyelembe a matyók gazdasági teherbíró képességét. (…) A megerősödött matyó öntudat viszont a feltétel nélküli, minden áron való megfelelést követelte.” A népi kultúra a térség lakóinak identitástudatát olyan mértékben erősítette meg, hogy a matyó stílushoz történő ragaszkodásuk még a mindennapi megélhetésnél is fontosabbá vált. Erre utal a „hadd korogjon, csak ragyogjon” Alföld-szerte elhíresült mondás – a matyó öltözet ugyanis egy vagyonba került.
Jámbor László jezsuita páter vezetésével hadjárat indul a „túlzó divat” ellen, 1921-ben 3000 hölgy tesz fogadalmat, hogy elhagyja a matyó öltözet egyik ékességének, a ragyogónak a viselését. A helyi káplán arról prédikál, milyen káros a fölösleges fényűzés. A Mezőkövesd és Vidéke független politikai napilap 1925-ös vezércikkében pedig brutálisan ostorozza a hivalkodó luxust. „Nem is hinné az ember, hogy ez a bolondos divat mennyibe kerül” – egy konkrétan említett matyó menyasszonyi ruhára például „31 milliót” költöttek.  „Nem sajnálnak hiábavaló semmiségekre milliókat adni, az ősszel sem sajnáltak néhányan félmilliót fizetni azért, hogy a matyó pár az esküvőre minden jóízlésű ember kacagása közben autón menjen, melybe úgy illettek, mint borjú a bálterembe.” A cikk szerzője szerint ezt az összeget kórházakra, iskolákra, középületekre vagy éppen a hősök emlékoszlopára kellett volna költeniük, így azonban „a ragyogó sötétséget jelent”. A Borsod című keresztény politikai napilap az indiánokhoz hasonlítja a matyókat, akik üveggolyókért és tükördarabkákért elcserélték igazi értékeiket.
A kampány és a felvilágosító népgyűlések hatására bűnbánati körmenetet tartanak a matyók, majd nyilvánosan elégetik az eddig összegyűjtött ragyogó díszeket. „Az összegyűlt díszítéseket reggel az egyházi szolgák vitték ki a templom előtti téren felállított máglyára. (…) Mintegy tízezer főre becsülték az összegyűlt tömeget…” – tudósít a Pesti Napló. A „megtérésről” részletesen tudósít a Borsod is, példaként állítva a matyókat a magyarság elé.
A polgárosodást és a matyóság üzleti sikereit azonban a ragyogóégetés sem tudta megakadályozni. A matyó kultúra népi identitást erősítő ereje túlélte a kádári időket is, az UNESCO 2012-es döntése szerint pedig a matyó kultúra immár az emberiség szellemi kulturális örökségének részét képezi.

Gombotából készül az öhöm

A júniusban megrendezett Matyó Világtalálkozó szabadtűzi főzőversenyén a matyó ízeket is propagálták. A karcagi Mámor Bisztró csapata saját nevelésű birkából készített pörköltet, a Hites Hasak csapata pedig csángó gulyással debütált. A Matyóföldi Ízfokozók a kövesdi járási hivataltól érkeztek, helyben pödört csigatésztával, lábatlan tyúkkal és fűszerekkel fokozták az ízeket. Másutt töltött káposzta készült, a Verhetetlenek pedig matyó legényfogó levessel indultak. A Mozgássérültek csombékos galuskalevest főztek, többen pedig a hely specialitását reklámozták: gombotából készítettek öhömöt. A szentistváni csapatvezetője az öhöm készítését így magyarázta: egytálételről van szó, amely gyorsan elkészíthető. A házi szalonnát lepirítjuk kevés hagymával, arra jön a saját készítésű tészta, a gombota. Másutt tarhonyának is hívják. Barnára pirítjuk, sózzuk, paprikázzuk. Felengedjük vízzel és főzzük. Krumplit is tehetünk bele. 

Surc, litya, pántlika

A matyó színvilágban a piros dominál, motívumviláguk középpontjában pedig a rózsa áll. A matyó motívumok azonban nemcsak a ruhákon, hanem a bútorokon, tányérokon és egyéb tárgyakon is megjelennek. Az öltözék tartozéka férfiak esetében a fekete bőrcsizma, bő gatya, surc (kötény), bő ujjas ing, mellény és csúcsos kalap. Nők esetében cipő, harisnya, alsószoknya, szoknya, surc, litya (blúz), a hajba fonva pedig a pántlika – minden darab gazdagon hímezve. A színeknek jelentésük is van: a fekete a föld színe, a piros az örömé, a sárga a nyáré, a kék a bánaté. Az első világháborút követően jelenik meg a matyó hímzésben a zöld, mint a gyász színe. „A matyó hímzés összképe úgy hatott, mint a zöld mezőben tarkálló virágok” – olvasható a matyó terítőket reklámozó weboldalon. A hímzéseket egyébként úgynevezett „íróasszonyok” tervezték, rajzolták elő s terjesztették. Legismertebb képviselőjük egy szűcsmester lánya, Kis Jankó Bori (1876–1954), aki közel száz matyó rózsát tervezett.

Olvasson tovább: