hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ahol sosem áll meg az élet

2013. 11. 21.
Kedvező adottságai és szolgáltatásai révén Hajdúszoboszló a hidegebb hónapokban is kiválóan alkalmas fürdőzésre, regenerálódásra, és nem csak wellnessrajongóknak, vagy gyógyulni vágyóknak. Az egészségüket megőrző, kényeztetésre vágyó emberek számára is ideális turisztikai célterület az Alföld  legismertebb fürdővárosa.

Kihagyhatatlan élmény a hideg hónapokban a termálvízben úszkálva párafüggönyön keresztül szemlélni a természetet. Ilyenkor már vonzanak a különleges szaunák és a termálvizes melegebb masszázsmedencék, amiket nyáron inkább egy hideg vizes úszásra cseréltünk. Ráadásul az őszi-téli üdülés jót tesz a szervezetünknek, az immunrendszerünknek, hogy felkészüljünk a leghidegebb napokra. Mindehhez Szoboszló megteremti a pihenés tökéletes feltételeit minden korosztály számára.

 A gyógyturizmus fellegvárának élete egyébként 1925-ben változott meg gyökeresen, amikor 1090 méter mélyből váratlanul termálvíz tört fel. A „forró arany”-hoz, a különös illatú, barnás színű, páratlan összetételű gyógyvízhez elkezdődött a zarándoklat, hiszen mindenféle ízületi bántalmakban szenvedő, derékfájós embereknek okozott csodás megkönnyebbülést. 1927 óta vált húzóágazattá a gyógyfürdőturizmus, melynek köszönhetően gyors fejlődésnek indult a település. A legújabb, 2010-es fejlesztések eredménye: az Aqua Palace fedett élményfürdő, mely a strand, az Aquapark és a gyógyfürdő szolgáltatásait egészíti ki. A bizonyított gyógyhatások és a folyamatos fejlesztések következtében a város mára nemzetközi szinten is elismert gyógyhellyé vált. Mi több, a harminc hektáros parkban elterülő Hungarospa Gyógyfürdő közel harminc medencéjével mára Európa legnagyobb fürdőkomplexumának számít.

 A kiváló gyógyhatás a termálvíz összetevőinek (jód, bróm, konyhasó, hidrogén-karbonát, bitumen és az ehhez kötődő ösztrogén; a nyom­elemek formájában megjelenő titán, réz, cink, ezüst, bárium, vanádium és ólom) tudható be. Orvosilag is bizonyított, hogy áldásos hatása sokféle betegség esetében érvényesül. Emellett a szakértelemmel és tapasz­talattal alátámasztott kezelések gyógyító hatást fejtenek ki az alábbi megbetegedések esetén: bel- és bőrgyógyászati problémák, meddőség, nőgyógyászati betegségek, urológiai megbetegedések, mozgásszervi rendellenességek, idegrendszeri problémák, műtétek utáni regenerálódás. A gyógyfürdőben szakorvosi felügyelet mellett alkalmazzák a legkorszerűbb, mintegy negyvenféle különböző gyógyászati technikát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!