hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gospellel Pécs közbiztonságáért

2013. 10. 31.
Harmadszor adott teltházas koncertet a pécsi közönségnek a gospel műfaj kiemelkedő képviselője, a Vidám Szimfonikusok zenekar október 17-én este, a Kodály Központban. A 25 éves pécsi Hit Gyülekezete szervezésében megrendezésre került jótékonysági hangverseny bevételét az önkormányzat Pécs közbiztonságának javítására fordíthatja.

Páva Zsolt polgármester, az est fővédnöke megnyitó beszédében kiemelte: minél erősebbek, összetartóbbak a kis közösségek – akár felekezeti, akár civil alapon szerveződnek –, annál erősebb a város. Páva szerint egy polgármesternek „Pécsett különösen” támogatnia kell olyan közösségeket, amelyek hagyományos, de eltűnőben lévő erkölcsi értékeket emelnek piedesztálra. Ugyanakkor az az állítás, hogy Pécs a „bűn városa” lenne, a városvezető szerint semmiképpen nem állja meg a helyét, hiszen bűnügyi statisztikai mutatói nem rosszabbak a többi hasonló méretű magyar városénál. A polgármester szerint a város és a pécsi Hit Gyülekezete a közbiztonság és a bűnmegelőzés terén közös célt megfogalmazva találkozási ponthoz ért, mely a Vidám Szimfonikusok zenekar koncertjében valósult meg.Az egymillió forint értékű adományt dr. Hack Péter egyetemi oktató, a Hit Gyülekezete diakónusa, valamint dr. Szabó András egyetemi lelkész adta át Páva Zsoltnak. Hack Péter az átadást követően kijelentette, hogy régi célcsoportjukról, magukról a bűnözőkről sem feledkezett meg a gyülekezet. „Őket arra hívjuk, hogy hagyjanak fel a magatartásukkal, térjenek meg… Ez a szolgálat nagyon sok helyen látványos változást hozott létre helyi közösségek éle-tében” – tette hozzá Hack, akinek Páva Zsolt külön is megköszönte, hogy tiszteletét tette a koncerten. A jótékonysági hangverseny – amellett, hogy nemes célt szolgált – színvonalas, élménnyel teli szórakozást is kínált.

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!