Kereső toggle

Kiszűrhetők-e az ámokfutók?

Interjú Elek Józseffel, az IBA (International Bodyguard Association) hazai igazgatójával

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A legtöbb ember úgy gondolja, ő sosem válhat egy ámokfutás áldozatává, így aztán azon sem töri a fejét, mit tenne, ha ez mégis bekövetkezne. Amikor azonban tanulóknak tartok biztonsági tréninget, azt tapasztalom, hogy nagyon is foglalkoztatja őket az iskolai erőszak, az áldozattá válás témája, de nem kapnak releváns válaszokat.

Magyarország milyen mértékben veszélyeztetett az iskolai ámokfutások tekintetében?

– Arra hajlok, hogy semmivel sem kisebb vagy nagyobb hazánk veszélyeztetettsége, mint más európai országoké. Ez ugyanis attól függ, hogy egy adott társadalmat mennyire fertőzött meg az erőszak, és hogy az egyéneket milyen mértékben kondicionálják az erőszakra. Ebben kevesebb szerepet játszik a családban, oktatási intézményekben, munkahelyen ható szocializáció, mint a média által bemutatott erőszak, illetőleg a videojátékok.

Ez azt jelenti, hogy mindenki, aki erőszakos filmeket néz vagy akciójátékokkal játszik, potenciális gyilkos?

– Természetesen nem. Ugyanakkor figyelemre méltó tény, hogy egy amerikai tanulmány szerint azokban a nemzetekben, régiókban, illetve városokban, ahol a televízió megjelent, majd elterjedt, azonnali erőszakrobbanás történt a játszótereken, és a gyilkossági arány 15 éven belül megduplázódott.

Ha emiatt a televízió és a játékok okolhatók, akkor a gyerekeket el kellene tiltani ezektől?

– Az én gyerekeim is néznek akciófilmet, játszanak akciójátékkal, mégsem erőszakosak. Hála Istennek, elég időt tudok tölteni velük ahhoz, hogy megmagyarázzam a realitást és az irrealitást a filmekben és játékokban, és hogy megbeszéljük az ok-okozati összefüggéseket. Az elmúlt évekre jellemző, hogy mindkét termék előállításához katonai szakértőket alkalmaznak. Talán furcsán hangzik, de a filmek és játékok egyfajta kiképzést tartanak a felhasználóknak, akik azután ezt a tudást majd használni is akarják.

Ma már lehetetlen teljesen kiiktatni a fiatalok életéből az erőszak-közvetítő termékeket.

– Így van, ugyanakkor ha ezek a termékek nem lennének, az erőszak ugyan kevesebb lenne, de nem szűnne meg. A védőoltás is gyengített vírust tartalmaz. Amennyiben irányítottan fogyasztják a fiatalok, úgy az immunitást biztosíthat számukra. Hatékony cenzúrát azonban elsősorban a szülők és erre a célra alakított társadalmi szervezetek lennének képesek megvalósítani. A kulcsot én az ismeretterjesztésben látom. A felvilágosításnak két irányba kellene hatnia. Egyrészt, hogy megismertesse a következményeket, másrészt, hogy megtanítsa azokat a módszereket, amelyekkel a hatások semlegesíthetőek vagy helyes irányba állíthatóak. Ezzel párhuzamosan ki kell alakítani az iskolai biztonsági szabályzásokat is.

Mik volnának ezek?

– Az amerikai titkosszolgálat Nemzeti Veszélyfelmérési Központja (NTAC) ajánlásának egyik eleme például, hogy az iskoláknak alkalmazni kellene egy biztonsági képviselőt, akinek feladata lenne minden olyan eset hátterének a megvizsgálása, amely biztonsági kockázatot jelent. A képviselő a keletkezett információkat megosztja a szülőkből álló erőszak-megelőzési bizottsággal, amelyet rendőrökből, mentálhigiénés szakemberekből, kockázatelemzőkből stb. állítanak össze. Az amerikai ajánlások szerint az iskolák igazgatóinak, tanárainak, de a diákoknak is felelősséget és feladatot kell vállalniuk a megelőzésben. Ennek érdekében az iskola szervezeti szabályzatában, házirendjében stb. rögzítik, hogy mindenkinek jelezni kell azt, ha tudomására jut, hogy valaki erőszakos cselekményt tervez, ezt kommunikálja, vagy a diák, tanár, szülő azt érzi, hogy ennek a veszélye fennáll.

Egy posztkommunista országban, ahol rengeteg volt a besúgó, ez a legjobb irány?

– Ezt az árat fizetjük most az új James Bond-filmért meg a Call of Duty-ért.

És fel lehet ismerni azt, ha valaki veszélyt jelent?

– A legtöbb elkövető esetében tapasztalható valamiféle elkülönülés a környezetétől. Valahogyan kilógnak a sorból. Ez nem jelenti feltétlenül, hogy hajlamos erőszakos megnyilvánulásra, de érdemes ezekre az emberekre nagyobb figyelmet fordítani. Az amerikai ajánlások óvnak a profilalkotástól, mivel számos elkövető nem illett az ámokfutókról felállított profilokba. Árulkodó lehet azonban a beszéd és a gondolkodásmód. A minap halottam egy általános iskolai esetet, ahol a nácikról tanító tanár előadása közben az egyik diák a hátsó sorban megjegyezte, hogy egy ilyen rendszer ma sem lenne rossz. Ha ez egy hangos beszólás, akkor rá lehet kérdezni, ha viszont csak az orra alá dörmögi, az veszélyesebb. De tudni kell erről egy szakembernek, aki vizsgálja az ügyet.

És mi van, ha minden megelőző intézkedés ellenére mégis megtörténnek ilyen esetek?

– Amennyiben bekövetkezik egy ámokfutás, a tanárok a védelemben főszerepet kapnak. Az iskola biztonsági személyzete nem lehet ott mindenütt az intézményben. Az azonnali reakciónak tervezettnek és begyakoroltnak kell lennie. Hogyan juttassuk ki a gyerekeket a veszélyzónából? Vagy bezárkózzunk velük? A tanárnak tudnia kell, hogy aktuálisan hány gyerek van a felügyelete alatt, van-e valaki a mosdóban vagy az épület más részében, és hogy mikor kell aktív ellenállást tanúsítani, és hogyan.

Úgy vélem, hogy a ma emberének és a következő generációknak még inkább biztonságtudatos életmódot kell élnie. Az erőszakterjesztő médiumok hatása hatványozódni fog a következő egy-két évtizedben. Azzal, hogy egy iskolának van egy biztonságért felelős képviselője, még nem lesz tökéletes a tanárok és diákok védelme.

Olvasson tovább: