Kereső toggle

Télváró a kertben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Télen nem egyszerűen az alacsony hőmérsékletet kell a növényeknek elviselniük, ami igazából csak fagyérzékenységük próbája. Télállóságuk valódi jelzője, hogy a mi teleink sajátságait egybevéve, a hideg mellett a szél hűtő, a napsütés és szél szárító hatása, a hirtelen és gyakran beálló nagymérvű hőmérséklet-ingadozás, valamint a jég- és hónyomás ellenére mennyire képesek károsodás nélkül átvészelni a telet.

Főleg a messzi tájékokról honosított növények esetén érdemes figyelembe venni a fagytűrés és télállóság közötti különbséget, ugyanis az eredeti élőhely téli viszonyait ismerve kertünkben sikeresebben teleltethetjük át. Téli takarásra általában a fűrészpor, faforgács, faapríték, kéregőrlemény használatos. A növény méretétől és fagyérzékenységétől függően 25-40 centiméter vastag védőréteg védi a növényt a mostoha körülményektől, és a vízháztartást is kedvezően befolyásolja. Ezek az anyagok a tél elmúltával maradhatnak a tövek alján, mivel kellő vastagságban védenek a túlzott gyomosodástól, bomlásuk pedig idővel a talaj humusztartalmának növelését is elősegíti. A rózsák esetében az őszi virágszedés után lombtalan állapotban végezhető el a téli takarás. A bokorrózsák vesszőit, illetve ágait a szemzés fölött 15-20 centiméteres magasságig kupacoljuk fel földdel. Azokat a rózsafajtákat, amelyek túl magasra nőttek, ajánlatos kétharmad magasságig visszavágni. A futórózsák ellenállóbb fajtáinak védelmére elegendő az egyszerű felkupacolás, az érzékeny példányokat ajánlatos a támasztékról lehúzni a földre, és ott elvégezni lombbal és földdel a befedést.
A fügetakarás és a mediterrán növények védelme több évszázados gyakorlatot követ napjainkban is. A rózsákhoz hasonlóan hajtják földközelbe a lecsupaszított ágakat, és végzik el a földtakarást. A pangó, átfagyást okozó csapadéktól nádból vagy deszkákból készített lejtős tető védi a halmot. A földtöltés és a tető közötti rést levelekkel, faforgáccsal béleljük ki.
Az örökzöldeknél, fenyőféléknél a fagyvédelem fontos eszköze a locsolás. Ha napsütéses, fagymentes napok köszöntenek ránk, érdemes alaposan beöntözni növényeinket (s fordítsunk figyelmet arra, hogy a szárakat, a leveleket ne érje a víz). Így elkerülhető a növény kiszáradása. A délről, keletről származó lomblevelű örökzöldek, mint a babérmeggy, boroszlánok, bangiták, illetve a sárga levelű fajták különösen a téli napsütés perzselését és a hideg, szárító szeleket tűrik rosszul. Ezért, ha a kertben természetes árnyék- és szélvédelem nem biztosított számukra, magunk is készíthetünk árnyékvető szélfogót. Ezt az eljárást az újonnan ültetett és a meleg éghajlatról származó fenyők is meghálálják. Az oszlopos növekedésű fenyőféléket kössük össze, így elkerülhető a hónyomás miatti ágtörés. A kistermetű növényeket műanyag zsák ráhúzásával, valamint a karókkal és fóliával kialakított paravánnal védhetjük.
A télálló, erkélyen, teraszon tartózkodó, edényben nevelt növényeinket helyezzük egy csoportba, a legvédettebb zugba. A dézsák, edények közét faforgáccsal, szalmával töltsük ki, s a kényesebbek földjét is takarjuk be. Végül vegyük körül őket zsákvászonnal vagy szőnyeggel, amit nem sajnálunk ilyen célra. A szabadban tartott pálmák és fagyérzékeny társaik, mint a leanderek, a babér, a mirtusz, a fuksziák, az angyaltrombita, a citrusfélék a zord időkben világos, hűvös (8-10 ºC-os) helyiségben teleltethetők át. Ezalatt tápoldatozni nem szabad, öntözni is csak ritkán.
Végezetül, ha serénykedéseink ellenére védenceinken mégis károsodás jeleit vesszük észre, tavaszig várjunk az elhalt részek metszőollóval történő eltávolításával.

Olvasson tovább: