Kereső toggle

Minden másképpen van

Leleplező könyvek Fábryról és a Tescóról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Leleplező könyvek terén folyamatos az ellátmány. Legutóbb egyszerre két
belső ember is kipakolt a nyilvánosság előtt: semmi sem az, aminek látszik volt
kenyéradó gazdájuknál. A Fábry-jelenség és a Tesco-áruházlánc dolgait kiteregető
kötetek a vitatható tartalom mellett a kiszivárogtatás műfaját példázzák.

Pálfy Gyula

A Fábry-show egyik szerkesztője, Gauland Ágnes, és a beszédes álnevű G. M.
(Gazdaságos Munkatárs) egy-egy nagy látványcirkusz tagjaként működnek – aztán
egyszer elegük lesz. Élményeiket könyvbe rendezik. G. M. vádirata szamizdatízű.
Borítója fehér-kék csíkos (gazdaságos), szövege ravaszul dupla sortávolsággal
szedett, így vaskosabb olvasnivalónak látszik. A Fábryról szóló kötet decens
külsőt kapott, benne képek, bónuszinterjúk, sőt nyereményjáték. S bár komoly
reklámkampánnyal vezették be, kevesebb meglepőt kapunk tőle, mint álarcos
írótársától.

Amiért kipakoltak

A két szerző helyzete is eltérő.

A magát naiv bölcsésznek leíró hölgy előtt egy napon elhúzzák a jóízű madzagot,
mire ő „beájul” a show-biznisz csillogó, ám közelebbről barbár és brutális
bugyraiba. Hullám- és szellemvasútként szenvedi el a stresszel és alázásokkal
teli légkört, bár az néha „Disneylandbe fordul át a külföldi kiruccanások és a
tejjel-mézzel folyó stábbulik” formájában. Nem csoda, hogy a szerző „három év
alatt tízet öregedett”. Kötődése az odahagyott világhoz kettős. Egyfelől
kiadagolt mazsolákat vet elénk a rendszer kulisszatitkaiból, melyek a szenzációs
fejezetcímek dacára (például Akasztják a hóhért, Fridi zsarol, Sztárok magukon
kívül, RTL kontra TV2) kevés újat hoznak a leleplezéshez. Másfelől végig érezzük
a honvágyat a Showder flitteres világa felé, amit nem tudjuk, miért hagyott ott,
s ami előtt könyve végső mondatában így tiszteleg: „Médiatörténelem.”

Az extescós hangneme műviesen alpári, a nagy rádöbbenéseket (például „mindenki
potenciális tolvaj”) ebben a ma divatos – a Tarantino filmeket utánzó – trágár
szlengben hitelesíti. G. M. bevállalós, ezért kitálal: miközben volt ő
kocsibegyűjtőtől az ügyfélszolgálatison át a műszaki osztályvezetőig minden,
folyamatosan lopta, károsította a neki munkát adó céget. Ebben kivetnivalót se
akkor, se utólag nem talál: mindenki ezt teszi, lentről felfelé egészen az
igazgatóságig. A lopás „kultúrája” szerinte adottság nálunk, abban a hazai
cégvezetés („mert az angoloknál azért más”) jár az élen. A legnagyobb
csúszópénzeket (polcpénz) ők csikarják ki a gyártóktól, hogy termékeiket
árulják, de állítja, hogy maga a cég is csal: sok selejtes és romlott árut adnak
el hazug reklámkampánnyal, állandó félrevezetéssel (például „a legolcsóbb” címke
a drágább árun van, romlott húst darálnak a pizzába, átcímkézik a lejárt
élelmiszert, stb.) Mindezek dacára G. M. az enyves kezével karriert építene.
Azon kapja magát, hogy mind több ötletet fektet be az áruforgalmazásba, sőt a
Terminátor 3. DVD-eladási versenyét magasan nyeri is. Ezzel kitörhet, de irigyei
elkaszálják, sőt vissza akarják dugni a „droidok és a rabszolgák” (árufeltöltők)
közé. Hát ezér’ a könyv.

Amiből kiugrottak

A „Fábry – cenzúra nélkül” fő témája sajnos nem a show-man, hanem a
menedzsment. Így elmarad a kis magyar médiaabszurd nagy talányának megoldása:
miféle szimbiózisban él a nárcisztikus alkatú, sértődékeny humorista a nagyon
liberális kereskedelmi tévével – miközben Fábryból mind jobban dől a trágár,
utcaszintű, köpködős jobboldaliság? Pár életképet kapunk csak a show-manről (az
egyik ilyen a szétgúnyolt Zámbó Jimmytől érkező fenyegetés hatása). Itt tudjuk
meg, hogy Fábrynak, „az újkori televíziózás talán legnagyobb tehetségének”
szokása egy-egy ismert arcot addig nyilvánosan cikizni, amíg az illető vérig
sértődik, majd továbblépni a következőhöz. És hogy itt üzemről van szó, ahol
nézettséget és főként sok pénzt gyártanak. Ehhez a könyv igazi hőse, a producer
kitanulta Amerikát (a híres Jay Leno-show-ban gyakornokoskodva gyűjtötte be a
fogásokat), majd hazajött, fülön fogta a médiában amatőr Fábryt, kicsit
felturbózta (például nyolc-tíz poénírót szerződtetett), díszletet, látványt
épített köré, és elkezdte értékesíteni a „terméket”. Tipikus sikersztori, aminek
inkább egy „ifjúkapitalisták tanácsadó kézikönyvé”-ben a helye, tényleg
tanulmány értékű. Ám a Kiszivárogtató nem szociográfiát, hanem zaftos sztorikat
akar nekünk feltálalni a soványka tényekből: ki és miért nem jött el a műsorba,
hogyan manipulálta a producer a nézettség kedvéért a bulvárlapokat
álbotrányokkal, és ki kire haragszik a médiaiparból.

Az extescós nem vágyódik vissza. Bár az utolsó fejezetben (Tesco’s eleven)
pontos tervet oszt meg velünk a trezor gyengeségeiről, ahol a napi majd’
milliárdos bevétel gyűlik, de nem hisszük, „hogy következő könyvem a sittről fog
szólni”. Ő már kiszakadt a Nagy Rendszerből, ahogy mondja, „a gazdaságos
mátrixból”, ahol úgy látjuk, végig csak Z hangyának érezte magát. És bár a „Nagy
Tesco” figyelte őt, ő is megleste amaz gyengeségeit. Hogyan lehet leáraztatni a
tizedére (csak pár percre) vagy egyszerűen selejtnek nyilvánítani a márkás
terméket az éjszakában, miként lehet a bejövő árut megcsapolni, csúszópénzt
adni, hogy kivihessük, kenőpénzt kapni, hogy kivihessék, ami a polcokról
nekünk-nekik kell…

A tanulságok

A Fábry-könyv kissé negédes, a show-mant csaknem ajnározó hangnemét látva ne
vessük el (még ha nem szívleljük is meg az összeesküvés-elméleteket), hogy az
egész egy jól szervezett önreklám is lehet, rendelésre írt csavaros reklámanyag.

Gazdaságos Munkatárs műve biztosan nem az. Nála túl erős az üzenet: a
szocializmus még él! Tenyészik a kisemberek napi munkájában (Kádár alatt
hazalopott ceruzák, most raklapnyi csoki és leárazott plazmatévé), jelen van a
magas üzleti kapcsolatokban (az angol ellenőrzés szervezett becsapása,
belenyúlás a számítógéprendszerbe, egy látszatra rendcsinálós, aztán kamionnyi
bútort azért hazamenekítő igazgató), ahol csak azért nincs több lebukás,
rendőrségi ügy, mert a hatalmas forgalom mellett ritkán lehet átfogó leltárt
csinálni.

Olvasson tovább: