Kereső toggle

Végzetes játékok

A hűtlenség ára

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A 39 éves János életében egyszer nősült, tizenegy éve. Félrelépni is „csak”
egyszer lépett félre, de az az egyetlen éjszaka nem csupán az ő sorsát, hanem az
egész családjáét megpecsételte. A szerető ugyanis HIV-vírushordozó volt.



Képünk illusztráció

János felesége kedves, szép asszony. Nem nagyon veszekedtek, csendes, átlagos
életet éltek. A férfi mindig is szerette és tisztelte a párját, mert hűséges
volt hozzá, és mert három gyermeküket ideális nevelésben részesítette.
„Házasságunk alatt megbámultam a nőket, de sohasem jutottam el a
házasságtörésig. Nekem a család biztos háttere mindennél többet jelentett –
mondja János szinte mentegetőzve. – De az élet tartogathat meglepetéseket, és ha
azt hisszük, ismerjük magunkat, kiderülhet, hogy bizony tévedünk. Amikor
elkezdődött ez a borzalmas história, a gyerekeink kisiskolás korba léptek.
Család nélkül utaztam el munkaügyben a kollégákkal, és hogy esténként
feledtessük a család hiányát, iszogattunk a helyi bárban, és hát felöntöttünk a
garatra rendesen. Poénkodtunk, vicceket meséltünk egymásnak, szóval jól éreztük
magunkat. Egyik este odajött hozzám egy ismeretlen hölgy, elkezdtünk
beszélgetni. Tudja, hogy van ez: tele volt szenvedéllyel és tűzzel. Szinte
megirigyeltem a szabadságát. Olyan típusú nő volt, akit nem lehetett korlátok
közé szorítani. Aznap este egyébként is elememben éreztem magam, és szégyellem,
de levett a lábamról. Életemben először megcsaltam a feleségem.

Másnap reggel iszonyatos bűntudattal ébredtem – folytatja János a történetet. –
Tudtam, hogy ezt a nőt már sosem fogom látni. De a feleségem arcába akkor még
nem tudtam volna belenézni. Ez az egy eset rádöbbentett, hogy nem vagyok egy
házasságtörő típus. Mivel mardosott a bűntudat, a feleségemnek egy nagy csokor
virágot vettem, és elhatároztam, hogy elviszem vacsorázni, mihelyst hazaérek. Az
út hazafelé iszonyú volt. Le akartam zárni magamban ezt az egész megcsalás
ügyet, de nem ment. Tudtam, hogy már nem lehet visszacsinálni, de eldöntöttem,
hogy soha többé nem fogom kockára tenni a boldogságunkat. A dolgokat, úgy tűnt,
sikerült elsimítani, minden rendben volt. A feleségem nem vett észre semmit,
örült nekem, és boldog volt, ahogy a gyerekek is. Elvittem őket is moziba, meg
fagyizni. Persze utólag már tudom, hogy csak a bűntudatomon próbáltam
könnyíteni. Föllélegeztem, és éltük tovább a mindennapjainkat, mígnem a
feleségem gyöngélkedni nem kezdett.”

A házaspár először nem gondolt semmi rosszra, jóllehet az asszonyon furcsa
tünetek kezdtek jelentkezni: hirtelen elkezdett fogyni, erős izomfájdalmai
voltak az állandó rossz közérzet mellett. De csak hónapok múltával szánta rá
magát egy alapos kivizsgálásra. Azonban sehogy sem találták a probléma okozóját.
Végül a biztonság kedvéért az orvos elvégzett Ildikón egy AIDS-tesztet is.
Amikor a kórházban közölték vele a pozitív eredményt, Ildikó azonnal felhívta
férjét. „Amíg élek, soha nem felejtem el azt a napot – áll meg egy pillanatra a
férfi. – Fojtott hangon megkérdezte tőlem: János, mit csináltál? Elmondta, mi a
diagnózis, és engem természetesen azonnal behívattak egy gyorstesztre. Az úton a
kórház felé remegett a gyomrom, átfutott előttem az egész életem. Azt hittem,
meghalok. Az egy dolog, hogy tönkreteszem a saját életemet, de hogy a
feleségemét és a gyerekeimét is? – sírja el magát. – Nem is tudom, mi lett volna
jobb. A feleségemmel együtt akartam én is beteg lenni. Megérdemeltem volna, de
nem így lett. Úgy éreztem, megőrültem, vagy csak álmodom. Pár nap múlva megjött
mindkettőnk eredménye: vírushordozók vagyunk, de míg én tünetmentes vagyok, a
feleségem állapota súlyos. Valószínűleg meg is öregedhetek ezzel a betegséggel,
de neki csak hónapjai vannak hátra.”

János a történtek után hiába szerette még jobban a feleségét, hiába akart élete
végéig mellette maradni és ápolni őt, Ildikó úgy döntött, elválik. Szüleihez
költözött a gyermekeivel, és tudatta férjével, hogy sohasem akarja őt látni
többet. János azóta egyedül él, azt mondja, képtelen más nővel lenni, és nincs
olyan perc, hogy ne az asszonyra gondolna. Tudja, hogy talán gyermekei sem
fognak soha többé szóba állni vele. „A családom és barátaim is elfordultak
tőlem. A saját apám megátalkodott embernek tart, aki halálra ítélte a feleségét.
Azóta nem beszél velem – meséli János. – Kész pokol az életem. Nem is merek
belegondolni abba, hogy mi fog történni, ha a feleségem meghal. Bele fogok
őrülni. Egy boldog családot tettem tönkre alig néhány perc alatt, és minden
napomat ennek tudatában élem. Néha, mikor lefekszem, arra gondolok, mi lenne, ha
csak álmodtam volna ezt az egészet. De amikor fölébredek, kezdődik minden
elölről. Az a nő, akivel félreléptem, azóta teljesen eltűnt, de néha eszembe
jut, hogy vajon ki lesz a következő áldozata.”

Robban az aids

Amikor húsz éve előtérbe került az AIDS világméretű terjedésének problémája,
a szakemberek a házastársi hűség reneszánszát jósolták. Ám napjainkban ezzel
ellentétes folyamatok zajlanak, a családok és házasságok szétesése jellemző, az
emberek egyre vakmerőbben hajszolják a boldogságot. Az UNICEF adatai szerint az
AIDS az utóbbi tíz évben rohamosan terjed Közép- és Kelet-Európában, valamint a
volt szovjet köztársaságokban. Térségünkben 2000 végére mintegy egymillió
HIV-fertőzöttet, illetve AIDS-beteget számláltak, míg 1998-ban a fertőzöttek
száma még nem érte el a 420 ezret.

Az adatok vitatottak, hiszen nem lehet tudni, pontosan hány vírushordozó él
közöttünk. Az AIDS szempontjából a leginkább veszélyeztetett korcsoportot
mindenhol a fiatalok alkotják. A magyar fiatalok fele saját bevallása szerint
nem használ óvszert a szexuális érintkezés során.

Olvasson tovább: