Kereső toggle

Love me Kender

A rendőr majd elvisz?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hadd tegyük tönkre magunkat úgy, ahogy mi akarjuk – nagyjából így foglalható
össze a marihuána legalizálásáért tüntetők érvrendszere. A drogfogyasztók azt
szeretnék, hogy ugyanolyan jogszabályok vonatkozzanak rájuk, mint az
alkoholistákra. Nem sokkal azután, hogy sikerült megmenteni a Margit-szigetet a
Duna áradásától, a Kendermag Egyesület és szimpatizánsai töltötték meg a Termál
Hotel előtti nagyrét pázsitját. Az érkezők többsége azt állította, csak a buli
miatt jött, s ezt a látszatot keltették a színpadról elhangzott szavak is:
„azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat”. A bejáratnál osztott, a
Kendermag Egyesület támogatására felszólító kártyák, valamint a színpad előtt
elhelyezett transzparensek azonban felhívhatták a véletlenül vagy szándékosan
arra járók figyelmét, hogy egy demonstráció részesei: az összejövetel a
drogtörvény megváltoztatásáról és a marihuána legalizálásáról szól. A színpadon
az SZDSZ korábbi plakátarca, Hajós András próbálkozott – megélhetést biztosító
és bizonyára poénosnak hitt – jópofáskodással.

A kettős vaskorláttal, rendőrökkel körülvett réten konfliktusoktól mentesen
zajlott az esemény – a marihuána legalizációja ellen tüntetők jókora távolságra,
a Margit-sziget bejáratához szorultak ki. A színpadot többnyire zenészek
uralták, igaz, rövid időre szót kapott a Társaság a Szabadságjogokért
képviselője, aki szerint a rendszerváltás utáni második évtizedben elérkezett az
idő a törvényi változtatásra, a marihuána legalizálására.

Nem volt könnyű bárkit is megszólaltatni a tömegben, ahol woodstocki hangulat
kezdett egyre inkább eluralkodni. Végül néhány bajai fiatal állt kötélnek,
kinézetükből látszott, hogy a füvet nem csak elméletben ismerik. Klárit először
tizennégy évesnek néztem, de később kiderült, hogy valójában már elmúlt húsz.
„El kell ismernem, hogy a marihuána egészségkárosító, rendszeres fogyasztása
pedig kiöl az emberekből mindenféle ambíciót. Azonban a mértéktelen
alkoholfogyasztás vagy a rendszeres dohányzás sem használ, mégsem
kriminalizálják a fogyasztókat” – mondta. Arra az érvelésemre, hogy a lágy drog
sokakat vezetett el a kemény droghoz és a teljes leépüléshez – vagy halálhoz –,
Kati úgy válaszolt, hogy az ő környezetében erre nem volt példa. Barátai (akik
16–30 évesek) meg tudtak állni a marihuánánál, illetve az amfetamintablettáknál.
Balázs, a barátja hasonlóan okoskodott: „A lágy drog felerősítheti a lelki
problémákat vagy azok megnyilvánulását, de hát ugyanezt egy pohár pálinka is
megteheti, ha valaki nem bírja az italt.”

„A kérdést valóban át kell gondolni, mert az Orbán-kormány alatt hozott
törvény nem alkalmas ennek árnyalt kezelésére. A rossz törvényből azonban nem az
következik, hogy teljesen fel kellene szabadítani a marihuána fogyasztását. Úgy
gondolom, többet érnénk el akkor, ha nagyobb hangsúlyt tennénk a megelőzésre,
illetve a drogterjesztés megakadályozására” – mondta lapunknak Németh Zoltán
szakorvos, az SOS Egyesület a Szenvedélybetegekért elnökhelyettese.

Olvasson tovább: