Kereső toggle

A valódi szépség

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A média által gerjesztett szépségstressz ellen indított kampányt egy neves kozmetikai cég a világ tizenegy országában, köztük idén ősszel Magyarországon is. Céljuk a nőket – sőt férfiakat is – megnyomorító szépségkultusz megváltoztatása.



"A szépség belülről fakad, az optimizmusból és az életbe vetett hitből" 

"Szeretném azt mondani, hogy én megvenném annak a cégnek a termékeit, amelyik valódi emberekkel reklámoz, de ez nem így van… Mindannyian úgy akarunk kinézni, mint a modellek. Pedig ez tiszta hülyeség, hiszen velük megtehetik azt, hogy itt-ott leszívjanak vagy eltávolítsanak róluk valamit, ráadásul valószínűleg retusálják is a képeiket, mielőtt bárhol megjelentetnék" – mondja Annali Burns, egy huszonhét éves angol lány, a "Kampány a valódi szépségért" nev? mozgalom nemzetközi kutatásának egyik megkérdezettje. A 2004 tavaszán indult akció keretében az idén szeptember óta Magyarországon is látható női óriásposzterek egy híres fotós, Ian Rankin és hat, úgymond átlagos nő közreműködésével készültek, akiket az utca emberei közül válogattak ki magabiztosságuk és rátermettségük alapján. A cél a média által gerjesztett torz és egyoldalú szépségstressz elleni hadjárat. 

Hogy mennyire időszer? a kampány, nem pedig a "rút nők lázadásáról" van szó, azt jól bizonyította az a kutatás, melyet tizenegy országban végeztek el több ezer nő körében. Az eredmények szerint a megkérdezettek alig 2 százaléka tartja magát szépnek, és legfeljebb 9 százaléka vonzónak. A legkevesebb önbizalommal – úgy tűnik – a magyar nők rendelkeznek, és közülük gondolják a legtöbben azt, hogy a média és a reklámok egy olyan irreális szépségideált alakítottak ki, melyet a többség sohasem tud elérni – miközben világhír? a magyar nők szépsége. A kutatók szerint mindennek oka, hogy merőben másfajta szépségértelmezésre lenne szükség. Ráadásul a normális kép még ott él a fejekben: a megkérdezettek 85 százaléka szerint a boldogság, a méltóság, a magabiztosság és a humor legalább olyan fontos részei a szépségnek, mint a testsúly vagy akár a stílusérzék. 

Az egyéves kampánynak még nincs hatásvizsgálata, a teljes tudatformálás nyilván időigényes folyamat.
(M. M.-R.)

Olvasson tovább: