Kereső toggle

Ez itt a reklám helye

Beszélgetés Geszti Péterreli

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A hazai gegmanként emlegetett Geszti Pétert m?fajilag nehéz behatárolni. A zenészt, műsorvezetőt, szinkronhangot, üzlet- és reklámszakembert, egyszóval tevékeny médiamunkást sikeres és sokat támadott politikareklámozó aktivitása után a televízió is újból megkörnyékezi. 

– Tudatosan készültél a zenei pályára?

– Nem készültem zenésznek. Zenei pályámat annyira nem terveztem, hogy az általános iskolában az első szolfézsóra helyett inkább a focipálya irányába vettem a kanyart. Egy betegségből adódóan azonban elkezdtem dalszövegeket írni. A barátaim révén bekerültem az Első Emelet "vonzáskörébe", és hét évig az együttes szövegírójaként űztem az ipart. 

– Aztán Rapültél…

– Amikor az Első Emelet átadta magát a végelgyengülésnek, gondolkoztunk, hogyan tovább, és megéreztük, hogy az új irány csakis a rap lehet, így jött létre a Rapülők. Létezett ekkor már Pajor Tamáson keresztül egy underground vonal, de a nagy nyilvánosság erről még nem tudott. Amikor az első Rapülők-szövegeket próbaképpen felmondtam demofelvételre, mindenkinek nagyon tetszett, és Berkes Gábor barátom azt javallotta, készítsek belőle egy szólólemezt. Kijelentettem, hogy egyedül nem blamálom magam ezzel a cuccal, ha ők is jönnek velem, lesz lemez, ha nem, akkor nem. Ennyit megint csak a tudatosságról. A Jazz+Az azonban már tudatos tervezés eredménye volt, kereskedelmileg is végiggondolt és felépített produkció. 

– Azt szoktad mondani: szereted az általad végzett munkát a csúcson abbahagyni. Nem gondolod, hogy ezáltal félbehagysz valamit?

– Szerintem akkor végzel minőségi tevékenységet, ha belülről fakad, és ezzel komoly érdeklődést tudsz kelteni az iránt, amit csinálsz. Az első feltétel adott, de a másodikkal sok a gond, például nincs annyi pénz a popzenei piacon, amiből folyamatosan refinanszírozni lehetne egy minőségi produkciót. 

Szóval, a legjobbat próbálom kihozni mindenből, de amikor a gazdasági kényszerből fakadó érdekek már leszorítják a minőséget, akkor inkább befejezem. A Jazz+Az-ban benne lett volna az ezredforduló nagyon komoly magyar popsikere, mert Désnek köszönhetően olyan erők álltak öszsze zenei értelemben, amelyek ritkán szoktak randevúzni egy zenekarban. A magyar popzenében egyelőre túlreprezentált a diszkószínvonal, mert olcsó, nem nagyon igényel befektetést, és kiszolgálja a kereskedelmi rádiókat. 

– Miben látod a siker titkát az életben?

– Szinkronban légy a korszakkal, amiben élsz. Tudom, hogy sok művész egyáltalán nem volt sikeres a maga korában, sőt megnyomorodott attól a meg nem értettségtől, ami körülvette, és ez persze relativizálja, amit most mondani fogok. Szerintem az élet akkor sikeres és boldog, ha harmóniában van. Ez azt jelenti, hogy a tehetséged, a szerencséd, a munkabírásod ideális elegyet alkotnak, és ráadásul mindez még piacképes is, tehát megfelel a kor igényeinek. Sok meló, hatalmas szerencse és csipetnyi tehetség – ennyi biztosan kell! Magyarországon ma popsztárnak lenni egyébként nem túl érdekes dolog, meglehetősen kisszer? – mind intellektuális, mind anyagi értelemben. Ha az Egyesült Királyság piacán futottunk volna be egy Rapülők szint? zenekarral, akkor most Saint Moritzban lógatnám a lábam egy jachton, vagy lenne egy kisebb szigetem a görög tengeren, és akkor lehet, hogy most időmértékes verselésben énekelném meg mondjuk a magyarok bejövetelét vagy – komolyra fordítva a szót – valami kísérleti zenei produkcióval múlatnám időmet. De ez a kuplerájos cudar világ, amiben most élünk, ez nem engedi meg, hogy elmélyülhess, ha már egyszer bizonyítottál, itt mindig újra kell termelni magadat és küzdeni az egzisztenciáért. De ez is érdekes.

– Na és miben érdekes?

– Abban, hogy sűrűn érnek érzelmi és intellektuális élmények, meglepetések, csalódások, melyek az életet masszív élménnyé teszik, és ettől lesz tömény és érdekes a sors. Egyik nyugat-európai ismerősöm kifejezetten unta már a jól kialakult, kiszámítható erőtereket, a pontos mértékegységrendszereket, s a fennálló érdekekre épített gazdasági és kulturális mozdulatlanságot, amiben jól kibélelt életet élt, s ideköltözött. Számára Magyarország olyan izgalmasnak tűnik, mint a vadnyugat. 

– A reklámvilággal, üzleti élettel való kapcsolatod hogyan alakult ki?

– Kezdetben csak dalszövegeket írtam főiskolás koromban, amikor baráti körünkből felkértek a reklámszövegírásra is. Csak játék volt számomra, amiért még fizettek is. Egyre többen – egyre többet. Más cégek is igénybe vették a "szövegemet". Kezdtem én is komolyabban venni a témát, és belefogtam a kreatív reklámkészítés tanulásába, hogy hogyan kell filmforgatókönyvet megírni, sajtóhirdetést, óriásplakátot elkészíteni, rádióhirdetést megalkotni. Az idő múlásával kiderült, hogy hatalmas iparág, óriási hatóerővel és komoly pénzekkel. Mindemellett érdekelt a tömegkultúra, a kialakuló kereskedelmi média, az aktuális trend. Akkoriban állandóan az MTV-t bámultuk (Music Television), és olyan nyugatias, annyira laza akartam lenni, mint Ray Cokes. Ez is átváltozott bennem mára. Most úgy érzem, éppen hogy magyarnak kell lenni a szónak nem a népnemzeti gerincvelő (tehát politikai), hanem kulturális értelmében. Visszatérve a kezdetekhez: a reklámfaragás buli, hobbi volt anno, amit lassacskán megtanultunk saját izzadságunkon, no és persze a megrendelők pénzén. 

– Hát így könny?!

– Első látszatra könnyűnek látszik, de ha nem teszed jól a dolgod, akkor egy idő után nincs, aki rád bízza a pénzét.

– A reklámokba hogyan komponálod bele a magad véleményét, hiszen meg kell felelni az elvárásoknak is.

– Ugyanúgy, ahogy egy verset vagy dalt ír az ember. A reklám nemcsak informálás, hanem meggyőzés, életérzés, világlátás, amiben – jó esetben – egy szemlélet tükröződik. A szakma külföldi nagyjai és néhány hazai guru hihetetlenül komoly intellektus, jó ízlésű, művelt entellektüel. Sokuk leginkább azért van a szakmában, mert néhány évtizede ez még progresszívebb iparnak tűnt, mások a társadalomra kifejtett hatásukat élvezték, s akadnak, akik csak úgy belekeveredtek egy jobban szituált diplomával. Itthon persze sokkal jobb pénzt lehet vele keresni, mint amit értékesebb, hasznosabb tevékenységekért fizetnek. 

Az egyik most futó kampányunk indító kérdése így szól: Mit keresel ezen a világon? Inkognitóban feltesszük a kérdést, ami az utcán köt ki, és ott iszonyú erővel visszhangzik… gyakorlatilag a lét egyik alapkérdése. Ezer meg ezer ponton az országban feltehetek egy kérdést, ami elgondolkoztatja az embereket, és ha mi más választ is adunk arra, mint amit várnának, pár napig foglalkoztatja őket valami, valaki. 

– A reklámokra úgy tekintesz, mint egy ügynökség vezetője, vagy próbálod ettől függetleníteni magad?

– A reklám mindenkire hat, de én teljesen más szempontok alapján is figyelem, mert a szakma része vagyok. De nekem sincs kibúvóm a pszichológiai alapszabályok alól. Attól, hogy valaki fizikát ad elő, még érvényes rá a gravitáció. 

– Ma a silánnyal, igénytelennel elég nagy tömegeket tudnak elérni, gondolok itt a médiára, politikára, üzletre. Kreatív emberként ezt hogyan látod, lehet-e árral szemben hatást gyakorolni a tömegízlésre?

– Lehet. Aki mást mond, az hazudik és becstelen.

– De hogyan adsz el egy igényes dolgot egy igénytelen embernek?

– Egyszeri alkalommal sehogy. Ahhoz, hogy az igényszintet megváltoztasd, összkulturális erőket kell mozgatni: nevelés, oktatás, család, média, reklám stb. A manipuláció tartalma, hogy mit akarsz eladni, a formája pedig a hogyan, milyen felületeken. Például sokkal több plakáthely virít, mint amennyi esztétikus lenne. Nyugat-Európában nem így van, ott csak egyes területekre engednek be óriásplakátot, a belvárosba egyáltalán nem. Bizonyos utcaképekbe nem engednek behelyezni semmiféle reklámeszközt. De ne felejtsük el, hogy ezeknek a társadalmaknak teljesen más a fogyasztással kapcsolatos hagyománya, kultúrája, az üzenetek dekódolási képessége magasabb szintű. Nem lehet összehasonlítani a mi kis tapasztalatlan fogyasztói körülményeinkkel. Egyébként, ha önkormányzataink egyszer anyagilag megerősödnek, és a polgárok (politikai tartalom nélküli fogalomként értem) érvényesítik a saját érdekeiket, akkor majd arányosabban alakulnak a dolgok. 

– Miért maradtál ki a 97 óta tartó médiadömpingből? Mi felé orientálódsz, vannak-e terveid, valami project, amivel hamarosan találkozhatunk? 

– Amikor úgy döntöttem, hogy részt kívánok benne venni, akkor csak "perecelni" sikerült a kísérletemmel. Olyan műsort vagyok hajlandó készíteni, amit én is szívesen megnézek. A gond az, hogy egyre kevesebb ember mondja: Én is azt szeretném nézni, amit a Geszti! Volumenében nem tudok olyan típusú igényeknek megfelelni, ami tömegével hozza a nézőket. De azért teszek még kísérletet, mert a média izgat. Tudom, hogy van mondanivalóm is, és az, ahogy én mondom, szerintem persze érdekesebb, helyenként szellemesebb is, mint amit mások tesznek. Továbbá szeretnék új zenei projecteket indítani. 

– Az évenként megrendezésre került ARC-pályázatot fiatal tehetségek felkutatása céljából indítottad. Sikerül a szakmának utánpótlást nevelni?

– Akkor lehetek sikeres rövid és hosszú távon, ha tehetséges emberek vesznek körül. Tehát olyan érdekes közegben élek szellemi értelemben, amelynek teljesítményei vannak, és ezek állandóan késztetnek arra, hogy újra és újra magasra rakjam a lécet. Egyáltalán nem mindegy, kivel állsz össze egy zenekarban, a gimnáziumban kivel kötsz barátságot vagy kivel mész el teniszezni. Ha egy tőled jobb játékos "bevállal" téged, biztos meg fogsz tanulni játszani, ha gyengébbet választasz, akkor te leszel a "király a szemétdombon", azonban ez nem visz majd előbbre. Szeretem, ha tehetséges emberek vesznek körül, és nem baj, ha az ő tehetségük teljesen másféle, mint az enyém, sőt annál érdekesebb. Ma nagyon nehéz helyzetbe hozni a tehetséges fiatalokat, mert kevés lehetőséget ad az élet. Főleg, hogy úgy beállni látszik ez a kegyetlenül kemény és lestipistopizott fogyasztói rend. Apró, de fontos példa az ARC, jelentősége abban áll, hogy jelet ad a civil társadalomnak, hogy gyerünk, tessék utánunk csinálni, nem kell semmire se várni. Kádár idején a szabadság kis köreit kellett létrehozni, most úgy gondolom, az értelem kis köreit kell tartalommal és fénnyel megtölteni.

– A parlamenti és önkormányzati választások során részt vettél az SZDSZ-kampányban. Végletesen megosztott társadalmi légkörben vállaltad fel liberális nézeteid. Nem volt aggály benned a jövőt illetően, hogy mi lesz akkor, ha…?

– Félni nem féltem, csak számot vetettem azzal, ha bukta van, annak retorzió lesz a következménye, a maga kicsinyes és torz módján. Egyszerűen eljött a pillanat, amikor azt éreztem, hogy kicsit más vagyok már, mint amikor rövidnadrágban ugráltam a színpadon "hadari" popsztárként. Mára megérettek bennem hangok, elhatározások, értékek. Ezeknek az értékeknek a védelmében gondoltam, hogy szakmai munkámmal segítek egy olyan erőt, ami közel azonos értékelveket képvisel, mint én. Életem egyik legizgalmasabb reklámszakmai kalandjaként éltem meg. Ekkora rizikót soha sem vállaltam még, nem csupán egzisztenciális, hanem morális értelemben értve a rizikót. Hiszen most fog csak kiderülni, hogy amit felvállaltam, az működik-e.

Olvasson tovább: