Kereső toggle

Nem magánügy

Brutális szülők

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sok szülő úgy gondolja: tudja, miként kell bánnia a saját csemetéjével, holott a valóságban fogalma sincs róla. 

A nevelési kudarcok némelyekből komoly agresszivitást válthatnak ki, mivel nem tudják megfelelően kezelni a felmerülő problémákat, illetve magát a gyermeket, sőt kisbabát. A szülői szerepre sokan eleve nincsenek felkészítve, tanácsot meg nem nagyon várhatnak senkitől – segítséget kérni különben is szégyellnének. Kívülről beavatkozni pedig többnyire csak akkor lehet, ha már komoly baj történt. Becslések szerint Magyarországon a 2 millió kiskorú 10-15 százaléka, azaz mintegy 300 ezer gyermek van kitéve a brutális fizikai bántalmazás veszélyének saját családtagjai részéről. Az iskola sem áll a helyzet magaslatán, pedig fontos terepe lehetne a megfelelő konfliktuskezelés elsajátításának – véli Kecskeméti Edit, az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságának igazgatója. 

– Mikortól tekinthető jogilag büntetendő cselekedetnek a gyerekverés?

– Magyarországon a büntetőjog nem tesz különbséget a gyerek- és a felnőttbántalmazás között, tehát mindkét esetben ugyanaz a mérce működik – azonban egy eltört karú csecsemő aligha tud feljelentést tenni. 

– E tekintetben mennyire avatkozhat be az állam a gyereknevelésbe? 

– Nálunk nincs jogszabály arra nézve, hogy családon belül alkalmazható-e testi fenyítés. Az iskolai testi fenyítést a nyugat-európai országokhoz hasonlóan mifelénk is tiltja a törvény. Ugyanakkor a skandináv országokban, Ausztriában, Németországban már fogadtak el olyan jogszabályt, amely mindenféle testi fenyítést tilt a családon belül is. Nálunk létezik ugyan a gyermekek veszélyeztetése kategória, amelybe elég sok minden belefér – elhanyagolás, különféle visszaélések –, ez esetben a családi környezet kifejezetten veszélyezteti a gyermek fejlődését, testi épségét, de hivatalos eljárásra többnyire csak a legvégső esetben kerül sor, komoly bántalmazás vagy életveszély esetén. Ugyanakkor rengeteg eset marad titokban. A büntetőjog tehát önmagában messze nem oldja meg a problémát, elengedhetetlen lenne a széles körű, figyelemfelkeltő kampány is. 

– A védőnők, háziorvosok, pedagógusok révén nem lehetne ezekbe a helyzetekbe korábban beavatkozni, segítséget nyújtani?

– Ezeknek a szakembereknek van ugyan bejelentési kötelezettségük, de szakmailag nincsenek felkészítve erre a problémára, hathatós eszköz, hozzáértő segítségnyújtási lehetőség pedig nem áll mögöttük – így sokszor a beavatkozásuk nem is vezetne eredményre. Ehhez jön még a megfélemlítettség, a család bosszújától való félelem is. Egyfajta űr van a védőnő és a bíróság között, mert a gyermekjóléti szolgálatok, családsegítők, nevelési tanácsadók sok helyütt hiányoznak, vagy nem működnek hatékonyan, ugyanakkor az érintettek sem szívesen veszik igénybe a tanácsadást, már egyfajta szégyenérzetből sem. Annyi minden hiányzik a hatékony megelőzéshez, hogy nem lehet csak az egyik szereplőre ráterhelni a felelősséget.

– Nyilván senki sem szeret mások életébe beavatkozni, sokan egyenesen magánügynek tekintik a családon belüli bántalmazást…

– Sajnos ez így van, az emberek jó része hajlamos a gyermeknevelést abszolút magánügynek tekinteni, mondván: ő tudja a legjobban, mi a legmegfelelőbb a gyermeke számára. A probléma az, hogy egyáltalán nem tudja. Így rengeteg kudarc éri ezen a területen, s ennek is köszönhető az agresszivitása: a verés számtalan esetben a szülői tehetetlenség vagy hozzá nem értés kifejeződése. Ebben nem kis szerepe van annak, hogy sokszor sem családon belül, sem azon kívül nincs kihez tanácsért fordulni. A szülői szerepre való felkészítés bizony nagyon gyenge lábakon áll, így tud az otthonról hozott esetleges negatív minta dominánssá válni a felnövő gyerek, a későbbi szülő életében. A szülői agressziót erősíthetik egyéb szociális problémák, a peremhelyzet, az alkohol, bár – a nőbántalmazáshoz hasonlóan – ez nem igazán függ az iskolázottságtól vagy a vagyoni helyzettől. 

– Gondolom, a felek olykor nincsenek is tisztában azzal, hogy bűncselekmény történt.

– Az ENSZ gyermekjogi egyezménye szerint a gyerek nem a szülő tulajdona, az nem bánhat vele kénye-kedve szerint. Különben az iskolákban sem sokkal jobb a helyzet, a tanárok sok egyéb mellett az iskolai konfliktusok kezelésére sincsenek felkészítve, és a gyerekek sincsenek megtanítva arra, hogyan viselkedjenek vitás helyzetekben. Az életben oly nélkülözhetetlen kommunikáció és problémamegoldó készség kialakítása többek közt az iskolai nevelés feladata is lenne. Persze minderről nemcsak egyes órákon kellene hogy szó essen, ennek a szemléletnek az iskola mindennapjait is át kellene hatnia.


Életveszélyben a kisbaba

Az anyát gyanúsítja a rendőrség annak az öthónapos csecsemőnek a bántalmazásával, akit válságos állapotban múlt szombaton szállítottak a Madarász utcai kórházba. A BRFK életveszélyt okozó testi sértés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben. 

A kicsit a látszatra konszolidált, fiatal szülők korábban is súlyosan bántalmazták, emiatt a gyámügyi hatóságnál az egészségügyi intézmény már kérte a gyermek elhelyezését. 

A gyermeket szombat délelőtt nagymamája találta meg eszméletlen állapotban a szülők lakásában, s vitte ezután a Madarász utcai gyermekklinikára. Az orvosok ekkor agyi károsodást állapítottak meg az öthónapos kisgyermeknél, aki továbbra is kómában van.

A kórház közleménye szerint a gyermek nyakán, arcán és állán bőrvérzések nyoma is látszott. 

A kórház azt is tudatta, hogy decemberben a gyermeket családorvosa egyszer már beutalta, mert "számára nem megmagyarázható foltokat észlelt testszerte". Akkor a kivizsgálás megkezdése után a szülő saját felelősségére hazavitte a csecsemőt. Nem sokkal ezután, január végén a családorvosnak feltűnt, hogy a gyermek az egyik karját nem mozgatja. A röntgenvizsgálat a jobb felkar már gyógyulóban lévő törését mutatta. (MTI)


Felháborító jókedv

Túl hangos nevetésért lakoltattak ki egy férfit Berlinben. Az 59 éves Jürgen Olschewski állandó kacagása nem derültséget, hanem rengeteg panaszt szült. A férfi szomszédaitól egymás után érkeztek a beadványok az illetékes berlini hivatalhoz, amely végül úgy döntött, lakásának elhagyására kényszeríti a túl sokat "röhögőt". Hogy mindezen mennyit nevetett Olschewski úr, arról nem szól a hír. (MTI)

Olvasson tovább: