Kereső toggle

Ártatlan vagyok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Ha villám csapott volna belém, akkor sem rendülhettem volna meg jobban. Összefüggéstelen
szavakat tudtam csak kinyögni először, majd tiltakoztam a képtelen vád ellen." –
Ezekkel a szavakkal írja le helyzetét letartóztatásakor a 19. század egyik
legizgalmasabb bírósági esetének szenvedő alanya, Alfred Dreyfus kapitány.



Zola emlékezetes nyílt levele a L\'Aurore cím? lap 1898. január 13-i számában

A Dreyfus család azok közé az elzászi zsidók közé tartozott, akik a porosz–német
háború után a Németországhoz csatolt francia tartományból költöztek Párizsba. A
Dreyfusok a francia kultúrához asszimilált zsidók voltak, Alfred pedig a katonai pályát
célozta meg. A francia hadseregben akkoriban kevés zsidó szolgált, Alfred Dreyfus
pedig az első zsidó volt, aki a vezérkarba bekerült, és pere kezdetéig a századosi
rangig vitte. Mint később kiderült, ezt nem mindenki nézte jó szemmel. 1894. október
13-án a kapitányt letartóztatták. A vád: kémkedés, hazaárulás, fontos katonai
iratok kiszolgáltatása. Magas rangú katonatisztek

– felsőbb utasításra – terhelő bizonyítékokat, leveleket gyártottak, és hamis
beismerő vallomásokat adtak Dreyfus szájába. Az eleinte még vonakodó – többnyire
jezsuita – bírák bűnösnek találták a zsidó származású kapitányt, és tiszti
rangjának elvesztésére, valamint életfogytiglani kényszermunkára ítélték a dél-afrikai,
trópusi fekvés? Ördögszigeten.

Dreyfust megalázó módon, hatalmas tömeg előtt fosztották meg tiszti rangjától.
Mielőtt elvezették büntetése távoli színhelyére, többször odakiabálta a tömegnek:
"Ártatlan vagyok!"

E szomorú história – mely a liberális jogegyenlőség földjén, Franciaországban
esett meg – talán ezen a ponton véget is ért volna, ha nem lépett volna fel Émile
Zola. A naturalizmus világhír? írója a már addig sem kisszámú tiltakozók élére
állt (akik közt több más neves írót, például Anatole France-t és Romain Rolland-t
is megtaláljuk). Zola előbb néhány rövidebb írásban, majd a Vádolok! (J\'accuse!)
cím? vezércikkében fejtette ki bizonyosságát a hivatalok, a minisztériumok, a
hadvezetés bűnösségéről. A korabeli Franciaországban nagy vihart kavart Zola nyilvános
kiállása a már elítélt Dreyfus mellett. Az írót is hamarosan megvádolták, ő maga
Londonba menekült, ott várta meg az események kimenetelét, az igazság győzelmét.

A francia jobboldal és a francia katolikus egyház egyes vezetői szerint a Dreyfus-ügy
a zsidók összeesküvése a francia hadsereg presztízsének csökkentésére,
Franciaország megsemmisítésére. (A katolikus napilap – a La Croix – Zola cikkének
centenáriumán kért bocsánatot az ügy tárgyalása alatt megjelent antiszemita vezércikkeiért.)


Mathias Dreyfus pedig elkezdi harcát fivére igazáért. Előkerülnek a bizonyítékok,
melyek egyértelművé teszik, hogy Dreyfus ártatlan. Kiderül, hogy az igazi bűnös egy
Magyarországról elszármazott vezérkari tiszt, Walsin Esterhazy. Dreyfus hazatér, a
rehabilitáció megkezdődik. Néhány év múlva magasabb rangban veszik vissza a
hadsereg kötelékeibe, és az első világháború kitörésekor az egykori elítélt már
tábornok.

A Dreyfus-ügy volt az első látványos eset, amely a zsidó emancipáció csődjét
mutatta meg. Az esetből sokan sokféle tanulságot levontak: többek között a származás
miatti megkülönböztetés, az antiszemitizmus igazságtalanságát. A legnagyobb tanulságot
talán mégis a fiatal és sikeres asszimilált osztrák zsidó, Theodor Herzl találta
meg. A Dreyfus nyilvános lefokozásakor hallott "Halál a zsidókra!" bekiabálások
indították el azon az úton, amelynek végén ott állt a független nemzeti zsidó állam,
Izrael gondolata.

Olvasson tovább: